Heroes of Newerth

  • Írta: InGen
  • 2010. május 26.
Link másolása
Eddig ha valaki azt mondta: e-sport, mi azt mondtuk Blizzard. Vagy korábban azt is mondhattuk volna, hogy Quake, vagy Counter Strike. De bármit is mondtunk, egy közös tulajdonsága mindegyiknek akadt: egy nagy cég állt mögöttük. A DoTA megjelenésével azonban minden megváltozott: egy olyan kompetitív multiplayer játék jött létre, melyet ingyen fejlesztettek, senki nem pénzelte, s nem tolta hátulról senki. Csak a többmilliós rajongótábor.
Szinte hihetetlen a sikertörténet, amit a Defense of the Ancients (DoTA) befutott. Pályafutását egyszerű Warcraft 3-as custom mapként kezdte, mint olyan sok másik társa. Hosszú évek alatt otthonülő, unatkozó, de tehetséges programozók fejlesztették ezt a pályát, s amikor valakinek elfogyott a lelkesedése, vagy egyszerűen csak nem fért már bele az idejébe az egyre több energiát igénylő programozás, szimplán továbbadta a következő jelentkezőnek. Így landolt a DoTA Allstars fejlesztése már hosszú-hosszú ideje egy IceFrog nicnknéven futó srácnál, akiről abszolút semmit nem tudunk, csak annyit, hogy az ő fáradságos munkájának köszönhetően egy egykor még csak két Warcraft 3 menet között szórakozásból játszott, otthon készített rajongói pálya igazi e-sporttá változott, s a rossznyelvek szerint az egyetlen ok arra, amiért a Warcraft 3 többjátékos üzemmódja még mindig olyan népszerű.


Persze az egész project ma már messze túlmutat egy egyszerű, Warcraft 3-as editorral összedobott pályán, olyannyira, hogy a hivatalos Blizzard-féle pályaszerkesztőt nem is használják már a fejlesztéshez, hanem teljes mértékben külső szoftverek segítségével készül a kód. A DoTA, habár ha technikai értelemben nézzük még mindig „csak" egy pálya a népszerű fantasy stratégiához, gyakorlatilag a Warcraft grafikus motorján és alapvető játékmechanikáin kívül szinte semmi köze az anyajátékhoz. Persze IceFrog nem tudott volna egyedül ekkora sikereket elérni: habár sem cég nem állt mögötte, s nem is pénzelte senki, a DoTA köré szerveződött a játéktörténelem legösszetartóbb és legfanatikusabb közössége, akik ahol tudnak, segítenek. A programozózseni, noha a fejlesztést még mindig teljesen egyedül végzi, ma már több száz külső bétateszter jelenti neki a hibákat (pusztán rajongásból), s szorosan együttműködik a profi csapatok játékosaival.


Bizony, a DoTA-t pusztán a hatalmas rajongótábor és a félelmetesen elhivatott közösség tette azzá, ami, annyira komoly szinten, hogy a világ legnagyobb e-sport
League of Legends
Nem csak a Heroes of Newerth fejlesztői gondoltak arra, hogy pénzt kellene csinálni a DoTA sikeréből, hanem maga a DoTA Allstars egykori alkotója, a Guinsoo nicknév alatt futó Steve Feak is. Kis stúdiójával elkészítette a League of Legends című játékot, ami javarészt szintén a nagy elődre épít, bár jobban eltér tőle, mint a HoN. Legnagyobb problémája, hogy egyrészt eléggé gagyi, másrészt pedig mikrotranzakciók útján (tehát igazi pénz használatával) előnyökhöz juthatunk, így valószínűleg soha az életben nem válik sem e-sporttá, a HoN megjelenésével pedig még csak különösebben népszerűvé sem.
szövetségei már évek óta állítanak ki csapatokat: van saját osztaga a Meet Your Makersnek, az EG-nek, a Blightnak, de volt az SK-Gamingnek és a Virtus.PRO-nak is. A játékot felkarolták a legmenőbb tornák, úgy mint az ASUS Summer/Winter, vagy az ESWC, de hosszú idő óta idén először a DreamHacken már nem lesz jelen. Az ok rendkívül egyszerű: lecserélték egy másik játékra. A cserét úgy hívják Heroes of Newerth, s mindenben a DoTA ellentéte: egy profi fejlesztőcsapat áll mögötte, saját játékmotorral és többjátékos interfésszel büszkélkedhet, volt reklámkampánya, több ezer játékost bevonó zárt- és nyílt bétatesztje, egyszóval minden úgy zajlott, ahogy azt egy AAA kategóriás anyag esetében elvárjuk. Habár az előbb azt írtam, a Heroes of Newerth (HoN) mindenben a DoTA ellentéte, ezt egy nagyon fontos kivétellel értettem: maga a játékmenet ugyanis egy az egyben, teljesen, 100%-osan ugyanaz.


Ezt nem csak olyan pongyola, laza módon értem, mint amikor az egyik stratégiai játék másol kicsit a másikról. Ezt szó szerint tessék venni: a két pálya minden négyzetcentimétere megegyezik, az összes vásárolható tárgy pontosan ugyanolyan, s a választható hősök csak azért nem egyeznek meg teljesen, mert a DoTA hatalmas mennyiségű, több mint 90 választható avatárját még nem volt idejük mind lemásolni. De kezdjük az elején, hiszen sokan válószínűleg egyáltalán nem tudjátok, mi fán terem a DoTA, s mitől vált ez a név a taktikus csapatjáték, az egyéni skill és a stratégia olyan ötvözetévé, amit soha semmilyen más játék nem tudott megközelíteni. Először is adott a pálya, ami majdnem teljesen szimmetrikus: bal alsó és jobb felső sarkában a két egymással szemben álló frakció bázisa található, amiket három út köt össze egymással: egy-egy alul és felül a négyzet alakú térkép szélein, egy pedig középen, s az egészet egy folyó felezi el. A játék kezdetekor mindenkinek választania kell egy hőst (öt az öt elleni felállás az alap), s végig csak ennek az irányításával kell törődnie. Hamarosan mindhárom vonalon elindulnak a számítógép által irányított creepek (nem-játékos kis lények) csoportjai egymás felé mindkét oldaltól, s ha nem avatkozunk közbe, akkor szépen elharcolgatnak egymással.


De nyilván közbeavatkozunk, hiszen mindhárom vonalra kimennek a csapatunk, s az ellenséges csapat hősei, ahol egyrészt megpróbálnak minél többet megölni az ellenfél creepjei közül (amikből bizonyos időként újabb és újabb hullám érkezik), így aranyat és tapasztalati pontot szerezve, másrészt pedig megpróbálják megölni egymást is a különböző képességeket használva. A cél az út közben található ellenséges tornyok lerombolása, majd a bázis elpusztítása. Igazából nagyon nehéz leírni, mitől olyan érdekes, összetett és élvezetes ez az egész, de amikor már eljutsz odáig, hogy a különböző hősök a taktikának megfelelően ide-oda mászkálnak a pályán, próbálják csapatostul meglepni egymást, s hatalmas ütközetek alakulnak ki, sorra durranak el a varázslatok, mindenki belead apait-anyait, akkor rájösz, hogy soha egy e-sport-jelölt cím sem igényelt még egyszerre ennyi különböző képességet egy játékostól. A hősök megöléséből, s az ellenfél creepjeinek és tornyainak lerombolásából aranyat kapunk, amit különböző holmik vásárlására fordíthatunk. A keményebb fegyverek és páncélok már több, kisebb darabból állnak össze, így szépen apránként kell a megfelelő összetevők megvásárlásával elkészítenünk őket, ami szintén tovább fokozza a pálya lehetőségeinek és a tengernyi hős különböző képességeinek hála amúgy is igen széles taktikai és stratégiai opcióinkat.


Nem kertelek, ez az egész bizony félelmetesen összetett és elsőre nagyon riasztó. A DoTA is az, a maga tengernyi megvásárolható cuccával és több mint 90 hősével, melyek közül mindegyik teljesen más képességekkel rendelkezik, s mindegyiknek teljesen különböző kiegészítőket érdemes vásárolni. A HoN sem más, hiszen a kevesebb hőstől eltekintve játékmechanikailag teljesen ugyanolyan. Éppen ezért az egész megtanulása sok időt vesz igénybe, a DoTA-t gyakorlatilag el sem lehetett sajátítani, ha nem volt melletted valaki, aki segített. A HoN már tartalmaz beépített gyakorlómódot, s néhány más újdonságot is az újoncok segítésére, s itt mutatkozik meg igazán a nagy különbség a két játék között: a körítés teljesen más. Míg a DoTA-nak be kell érnie azzal, hogy egyszerűen csak egy pálya, ami vagy a Blizzard battle.net rendszerén keresztül működik, vagy a játékosok javarésze által használt GARENA-n át, de szintén a Warcraft 3-ból, csak helyi hálózatot szimulálva, addig a HoN köré a fejlesztők egy teljesen új és saját keretrendszert alkottak.


Ezzel sikerült orvosolni tengernyi olyan idegesítő dolgot, amik sajnos a DoTA-sok életét már évek óta megnehezítik: új játék indításakor például meg lehet adni, hogy csak noobok léphessenek be, ezzel elkerülve azt, hogy egy profi szétalázzon és elvegye a kedvünket az első percben. De a dolog fordítva is igaz: azt is beikszelhetjük, hogy az újoncokat ne engedje be a szerver, ezzel megkímélve magunkat az idegeskedéstől, ami akkor fogna el, amikor a bénája már tizenötödszörre öleti meg magát a vonalán az ellenséges hőssel, ezzel rengeteg tapasztalati pontot és aranyat adva neki. A HoN rendszere nagyon szépen követi pályafutásunkat, folyamatosan jegyzi győzelmeinket és vereségeinket, ez alapján egy pontszámot ad nekünk, így könnyebb megtalálnunk a velünk egyszintű játékosokat. Ranglétrákat állít fel, s  automatikusan összehoz egy olyan partit, ahol skill tekintetében valószínűleg senki nem lóg ki a sorból, se lefelé, se felfelé. Egyszóval minden olyan tulajdonsága megvan, amit ma egy profi netes játéktól elvárunk, s még nincs vége!


A DoTA esetében ha egy játékos menet közben kiesett, akkor gyakorlatilag esélytelenné vált az adott csapat, de nem volt más választás, mint végigtolni a meccset. A HoN rendszere lehetőséget ad arra, hogy menet közben is visszacsatlkozzunk, ha esetleg az internetkapcsolatunk rakoncátlankodott egy kicsit, ráadásul mivel nem egy konkrét játékos gépe a hoszt, hanem egy külső szerver, így a pingek is optimálisabbak mindenki számára. A DoTA másik nagy rákfenéjét az úgynevezett leaverek képezték, vagyis az olyan kis görcsök, akik kiléptek a meccsből, ha éppen megölted őket, vagy rosszul állt a szénájuk. Ezzel persze felborították az 5 vs 5 felosztás erőviszonyait, s kvázi elrontották mindenki játékát, ami egy gyakran 50-60 perces menet közben nem a legkellemesebb dolog. A HoN-ba már beépítették a leaver-védelmet, ami azt jelenti, hogy a szerverekre nem csatlakozhatnak be olyanok, akik háromnál többször léptek már ki egy meccsből menet közben. S akkor még olyan alapvető dolgokat is meg kell említenem, mint a billenytűkiosztás átvariálásának lehetősége, ami röhejesen hangzik, de a Warcraft 3 nem ad rá lehetőséget (ott az alapjátékban szimplán nem volt rá szükség), így a DoTA sem tudott ezzel a funkcióval élni, de van beépített hangkommunikáció is, így már ventrilóra sem kell feltétlenül futtatni a játék mellett.  


Úgy tűnik tehát, hogy a Heroes of Newerth fejlesztői szemérmetlenek, de okosak voltak: lemásoltak egy már bejáratott és jól működő játékot, s egy masszív rendszert
Jön a Linux- és Mac verzió is
Az S2 Games bejelentette, hogy a K2 motort viszonylag könnyen tudják portolni más operációs rendszerekre, így a játékok szempontjából kissé hanyagolt Linux és Macintosh is célplatformmá válik. Magát az engine-t egyébként körülbelül egy évig tupírozgatták az összesen hároméves fejlesztési időből, s a maradék két év kellett ahhoz, hogy lemásolják a DoTA-t, s létrehozzák köré a keretrendszert.
írtak köré, amivel elérték a tökéletesség állapotát. Nos, sajnos nem. A probléma ugyanis ott kezdődik, hogy a Blizzardot nagyon nehéz felülmúlni. Habár a DoTA gyakorlatilag egy külön játék, azért a Blizzard grafikus motorját, játékmotorját, modelljeit és animációit használja, aminél kiforrottabb és barátságosabb semmi sem lehet. A HoN hőseinek modelljei túl zagyvák, mozgásuk túl idióta, aminek köszönhetően kezelhetőségük közel sem olyan természetes, mint a konkurens esetében, s a túl sok túlságosan csili-vili effektus és az idétlen animációk miatt az átláthatóság is jelentős csorbát szenvedett. Egyszerűen röhejes, hogy miután kiválasztottam az egyik kedvenc DoTA-s hősöm (Nevermore) helyi megfelelőjét (Soul stealer), sokszor azt sem láttam egyértelműen, hogy merre néz előre, de az összes hősről elmondható, hogy kifejezetten béna és bizonytalan animációkkal reagálnak a képességek használatára, s az egyes skillekkel együtt járó effektusok java része is amellett, hogy valamelyest látványos, egyszerűen nem elég kifejező, nem elég hatásos. Ráadásul a hősök túlságosan beleolvadnak a háttérbe, az egész képi világ nagyon sötét, a creepek pedig túl picik, így jóval nehezebb rájuk kattintani, mint IceFrog játékában.


Általában nem szoktam ennyire leakadni a grafikán, de sajnos egy komoly e-sport címre pályázó anyagnál ezek fontos dolgok. S akkor beszéljünk egy kicsit a hangokról is: a DoTA ezen a fronton is a Blizzard által használt hivatalos hangokat építi be minden egységhez, míg a HoN-ba természetesen sajátok kerültek, s egyszerűen mindegyik gagyi, nem tudnék egyet sem mondani, ami megállja a helyét. A legrosszabb azonban a bemondó szinkronja: míg IceFrog egy az egyben átvette az Unreal Tournament zseniális bemondójának hangjait (azt hiszem nem kell leírnom mekkora poén egy stratégiában a „DOUBLE KILL!" felkiáltást hallani az UT-ban megszokott brutális hangtól), addig a Heroes of Newerth alkotói kénytelenek voltak ezen a fronton is teljesen újat alkotni, a végeredmény pedig egyszerűen borzalmas; a legrosszabb bemondó, amit valaha játékban hallottam. De a problémák nem állnak meg az audiovizuálitásnál: habár azt mondtam, hogy a DoTA hőseit is lemásolták a fejlesztők, ez nem teljesen igaz, ugyanis betettek néhány teljesen „saját" avatárt is, amivel aztán sikeresen felborították az egyébként évek alatt kialakult kényes egyensúlyt. Egyszerűen érthetetlen, hogyan lehett olyan brutálisan erős, a DoTA több más hőséből összemixelt, plafonig kiegyensúlyozatlan vadállatokat betenni, mint a Madman, a Maliken, a Hellbringer, vagy a Zephyr.


A legrosszabb (vagy a legjobb?) dolog azonban, hogy mindez csak megszokás kérdése. Egy idő után hozzá lehet szokni a gagyi animációkhoz, a béna modellekhez, a gyatra hangokhoz és a borzalmas bemondóhoz, és valószínűleg pár hónap múlva már az egyensúllyal sem lesznek nagy bajok. Nagyon sok egykori DoTA-rajongó ma már vígan tolja a HoN-t, anélkül, hogy leaverektől, vagy disconnecteléstől kellene tartania. Habár az én szememben elbukott a játék, semmi kétségem afelől, hogy a Starcraft 2 mellett ez lesz a következő nagy e-sport cím. Pontosabban: mindenki ezt fogja tolni, aki nem Blizzard új űrstratégiáját nyúzza majd. S hogy meddig lesz sláger a HoN? Na, ez a nagy kérdés, az élet ugyanis a DoTA háza táján sem áll meg: pár hónappal ezelőtt nem kisebb cég, mint a Valve szerződtette le IceFrogot, s egy egész csapatot adott a kezei alá. Egy, a DoTA-hoz kapcsolódó titkos projecten dolgoznak, melyet hamarosan fel is fednek a nagyközönség előtt. Nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, hogy nagyot fog szólni.

32.
32.
leaghaoyoaw
A cikk maga jó, csak azon a kis LoL-os fülön akadtam ki. A HoN szerintem egy nagy rakás kula, a LoL pedig bőven vetekszik a DoTA-val, az, hogy pénzt csinálnak belőle, szerintem a mai világban szinte már majdhogynem természetes.
31.
31.
Dunpy
30.
30.
Dunpy
Magyar klánnal kapcsolatban keressetek meg msnen: bigdat@vnetponthu
Magyar Heroes of Newerth oldal: http://honstie.blog.hu
Hajrá magyarok!: )
29.
29.
sinkaa
Játszottam 1-2 hónapot bétával.. de most..
28.
28.
zsombee1945
Én a bétát 4 hónapig toltam... hát nem tudom én ebből a sok negatív dologból én igen keveset vettem észre. Pl.: a bemondónak miért lenne olyan ótvar hangja? Ha ugyan olyan lenne mint az UT-be akkor biztos az lett volna a bajod h még azt is lopták. Az animációkat se értem h miért fikáztad ennyire, sztem nem ronda egyáltalán, ha meg túl szép lenne akkor a gépigény lenne nagyon. Szerintem olyan mint a warcraft: nem kell hozzá erőmű, de mégis hangulatosan néz ki. "...creepek pedig túl picik, így jóval nehezebb rájuk kattintani, mint IceFrog játékában." most azért mert nem látsz jól ne a játék legyen a hibás ;) Azt se értem h miért gagyi az összes hang. Deadwoodé a legjobb az összes közül xD Madman helyett meg nyugodtan betehetted volna Cronost, Moonquen-t, Wich slayert stb. az irreálisan erős karakterek közé. Madman nehogymár legyőzhetetéen legyen ez nagyon kiakasztott... csak elfutni tud ennyi. Amúgy nemtudom hogy mennyit játszottál vele, de szerintem 1 hónap minimum kell hogy egyáltalán megértsed hogy pontosan hogyan is működik az egész, úgyhogy azzal egyet értek hogy a kezdőknek túl összetett lehet.
27.
27.
sinkaa
Ha valaki tud szerezni accauntot (regisztrált felhasználót), vagy valamit tud ezzel kapcsolatban írjon!

Djsaba@freemail.hu

Előre is köszönöm!
24.
24.
Hackkey
Ezt majd ki kell probálnom!

Nagyon jónak tűnik!!!
22.
22.
zoodoo
#12: ezt elírtam. 30$ nem 60$ az ára, átszámítva kb 6200Ft.
21.
21.
zoodoo
#17: A Gatyi helyes írásmódja meg: Gagyi. Ha már nyelvész lettél :)
20.
20.
HerodPK
visszaolvasgattam kicsit látom vannak bőven LoL pártiak....mint mondtam is a LoL ingyenes és amit belefektetsz pénzt abbol se jutsz elöbre mert Champion skineket kapsz és runát ..amit szintén bárki megvahet ha összegyüjti rá a kis pontjait amit a nyert-vesztett roundért kap:P

sztem ami kéne ehhez 1 LoL bemutatás....ez mellé..és máris mehet a rivalizáls de kinek a pap kinek a papné......
19.
19.
HerodPK
iagzábol nem sok mindent szertnék ehez füzni.....DotA -tam skat de....

iagzábol ami megfogott a testben 1 mondta: -Akkor is csak egy nagy másolat az egész....és itt a pont...nállam le is irta magát...+LoL

bár nem annyira kiforrott még...és itt sokminden még csak igéret de zárt béta aota tagjavagyok a lol közösségnek és loyális vagyok ahhoz ugyhogy dota ide ode náálam bukta szép garfal engem nem lehet megfogni...és a lol ingyenes is

LoL= Leauge of Legend 4 ever
18.
18.
megalol
Gagyi bemondó ? Lehet hogy nem üti UT-s szintet, de tény hogy iszonyat jóra sikeredett, elég ha csak meghallgatod az "Annihilation"-t. Maliken kiegyensúlyozatlan vadállat ? Játszottál vele 2 percet és megsértődtél, mert bealázott egy lanen ? Az meg hogy nem látod melyik hős merre néz egyenesen nevetséges .. 1-2 nap után hozzászoksz és a nem fogsz sírni. Bocs, de kicsit felidegesített a tájékozatlanságod.
17.
17.
wrtn
A helyes irasmod: DotA - Defense of the Ancients.

de legalabb konzekvensen hibasan irtad nagy T-vel es nem osszevissza :D



amugy a HoN csiliviljetol falnak tudok menni. es amiert DotA > HoN nalam az, hogy a gatyi kis laptopomon is hibatlanul fut.
16.
16.
LordNRG
Szerintem a LoL egyaltalan nem gagyi, az teny, hogy "gyerekes" a grafikaja, azt meg nem mondanam, hogy nem nepszeru, 1-2 honapja jatszok es nem nagyon talalkozni ugyanazokkal a jatekosokkal...



ui: DotA minden idok egyik legjobb jateka, HoN a DotA "rancfelvarrasa" grafikai tuningja :)
15.
15.
zoodoo
#13: Nem játszottam még vele. Maga a bemutató tetszett, de visszariasztott az ára. :)
14.
14.
oppenheimer
#12: nem játszottál még a dotával mi?
13.
13.
InGen
#12: Van benne még egy 3v3 pálya is, amivel senki nem játszik.



De ha a DoTA 6 éve nem unalmas, akkor ez sem lesz az.
12.
12.
zoodoo
Negatív leszek: 1 pályát tartalmaz (ami gondolom idő után monoton is.), és 60$ egy karaktert létrehozni? Hát ez elég lehangoló.
11.
11.
Avium
#10: hehe jo valasz :) sok cikknel voltam ugy h kommentelni kene, aztan hagytam a fenebe :) mindenesetre orulok h orulsz h irtam :D
10.
10.
InGen
#9: Hinnye Avi, hát akkor sajnálom, de tudod, hogy ez csak egy vélemény, bár tény hogy ebben a formában talán kicsit sértőbb, mint kellene. De legalább annyit elértem vele, hogy újra kommenteltél, ha ezt tudom, már hónapokkal ezelőtt szidom a LoL-t valamilyen cikkben :)
9.
9.
Avium
#8: elem eletem :) idokozben meghazasodtam (igaz csak 2 honapja), a kinai baratnomet vettem el akivel 3 eve egyutt vagyunk :) mindemellett azert az elmult evekben is olvastam majdnem minden cikket es hirt GK-n csak nem kommenteltem. Hogy miert, azt most nem reszletezem :D
8.
8.
dante92
#7: de rég láttalak már itt, hova tűntél:)?
7.
7.
Avium
InGen baratom, tudod h nagyon birlak, es imadom az irasaid, de a LoL-t leszolni a kis keretesben... nemtudom mit irjak, nem sertenelek meg az istenert sem. Mindenesetre a LoL semmi esetre sem gagyi. Nemtudom mennyit jatszottal vele, de en megjelenese ota tolom, es a gagyitol nagyon tavol all. Persze esport soha nem lesz belole a fizetos dolgok miatt (amik nagy resze azert nem elonyhoz juttat, inkabb custom skinekhez). A hosok animacioja remek, a grafika (maxra allitva persze) nagyon szep, es a hangok 80%-a jol el van talalva. Ezekkel asszem maris ubereltuk HoN-t nemde? Na nem vitat akarok szitani, csak LoL-t szerettem volna vedelmembe venni. Amugy helo! Vagy 4 eve nem irtam ide. :)
6.
6.
Motig
nekem ezel csak az a bajom hogy ahoz képest mi mindent kell lemodeleznie(és mozgatnia( iszonyat nagy a gépigénye.. nekem spec elsem futot havernál sem max on volt.. ami rejtély elvégre nem épen egy több száz négyzetméteres map van rajta tőbb ezer elenfélel ami persze mind saját agya alapján létezik...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...