Lord of Arcana teszt

Történet szempontjából nem igazán tudnék semmi érdemlegeset írni nektek, pár súlyosan sablonos és unalomig ismételt szón kívül. Röviden annyi lenne a lényeg, hogy mi vagyunk Arcana egyik bajnoka, aki azért érkezett eme földre, hogy megtisztítsa azt a csúnya gonosz szörnyektől, és hogy ő váljon majd minden idők leghatalmasabb harcosává, Arcana istencsászárává. Nekem egy kicsit fura volt a játék megjelenése előtti bemutatók hangulata, hiszen ezekből holmi agyatlan hentelésre lehetett számítani, pedig a kezdő képsorokat látva nekem egyáltalán nem ez jött le. 
 

Gyönyörű zenével végigkísérve – ami egyébként az egész játékra jellemző – vezetnek minket bele az alapsztoriba, majd ezután hozhatjuk létre karakterünket az igencsak szűkös választékból. Miután ezzel megvagyunk egy tartalmas és rendkívül élvezetes bevezető rész következik, ahol megtanulhatjuk az összes alapdolgot az irányítással és a játékmenettel kapcsolatban. Ezt nagyon élveztem, hiszen betekintést nyerhetünk abba, hogy mi vár majd ránk, ha teljesen ki leszünk gyúrva. Sajnos ezek után nulláról kell kezdenünk mindent, ami annyira már nem élvezetes.
 

Az irányítást kellemesen oldották meg. Az analóg joyjal tudunk mozogni, a D-paddal tudjuk a világot körülöttünk forgatni, az X-szel tudunk védekezni vagy irányt megadva vetődni, a négyzettel tudjuk bevinni az alapütéseket, amit nyomogatva természetesen kombózni fogunk. A háromszöggel vihetjük be a megtanult speciális harci támadásokat, s a körrel tudunk majd varázsolni. A bal ütközővel tudjuk befogni az ellenfelünket, a jobbal pedig gyorsabban futkározhatunk. A kör és háromszög együttes megnyomásával pedig majd az „Ultimate” varázslatunkat tudjuk használni, mellyel rendesen el tudjuk kenni az összes képernyőn lévő ellenfél arcát. Mint láthatjátok az irányítás nagyon kézreáll, az egyetlen gond vele csak annyi, hogy a két legfontosabb dolgot egy gombra rakták a srácok. Ez pedig a vetődés és a védekezés, tekintettel arra, hogy eleinte nagyon csirkék leszünk, a védekezés tulajdonképpen egyenlő a lassú halállal, mivel a támadásnak maximum csak a felétől véd meg minket. Úgyhogy az egyetlen hatásos módja az életbennmaradásnak a vetődés lenne, de sajnos sokszor védekezni fogunk ahelyett, hogy elugranánk, ami egy idő után nagyon idegesítő tud lenni.
 

A Monster Hunter és God Eater receptjeit követve a Lord of Arcana is tulajdonképpen egy akció-RPG, ahol a legfőbb hangsúly a szörnyek mészárlásán és a belőlük kisajtolt nyersanyagok gyűjtögetésén van. Lehet, hogy én vagyok már öreg ehhez a Japánban nagyon kedvelt stílushoz, de számomra mindig is gondot jelentett az ilyesfajta címek élvezete. Ezzel a játékkal viszont sokáig nem volt semmi bajom, sokkal könnyebben értelmezhető volt benne minden fejlesztéssel és fejlődéssel kapcsolatos információ, úgy gondolom ezen a téren nagyon szép munkát végeztek a készítők.
 

Sajnálatos módon azonban kezdeti lelkesedésem rövid úton betonfalba ütközött, ugyanis már a harmadik küldetés után rá kellett döbbennem, hogy itt bizony keményen arra kényszerítenek minket, hogy co-opban toljuk a kalandozást. Tekintettel arra, hogy a Japánoknál minden második embernek van PSP-je, és még a sarki fűszerest is megkérhetjük arra, hogy ugyan pár órára ugorjon már be a meccsbe legyakni pár szörnyet, nem is hibáztatom őket. De sajnos kicsiny hazánkban eléggé sok ember akad – velem együtt – akik nem rendelkeznek jól betanított PSP-s cimbikkel, és leginkább csak a sötét szoba magányában szeretnek nyomulni. A játék nagyon hamar olyan nehézzé válik, hogy csak két lehetőség közül választhatunk: vagy szanaszét tápoljuk magunkat, újra és újra ugyanazokat a küldiket választva, hogy némi esélyünk is legyen továbbjutni, vagy pedig összeszedünk valahonnan pár embert, mondjuk egy expressz hirdetést feladva a neten.
 

Így ezt olvasva biztos nagyon viccesnek tűnik a dolog, de megtapasztalni már nem olyan humoros, mivel már a harmadik küldetés olyan nehéz lesz, hogy két ütéssel kinyír minket az első jöttment csontváz paraszt. Úgy gondolom ez nem volt túlságosan fair dolog a készítőktől, hiszen a repetitív tápolást a Final Fantasy XIII óta már nagyon unjuk. Az első tanító küldetés után pedig pontosan tudhatjuk, hogy milyen hatalmas csaták várnak ránk és mennyire élvezetes dolog egy emeletes ház méretű szörny ellen nyomogatni a QTE-ket. Kicsit sajnálom, hogy le kellett maradnom ezekről…
 

Szemet gyönyörködtető  grafika, hihetetlenül hangulatos muzsikák, szinte tökéletes játékmenet és irányítás jellemzik ezt a játékot, mindenki nagyon meg lesz elégedve vele, aki rendelkezik egy PSP-s baráti körrel. Akik viszont nem, azoknak izzasztóan kemény és hervasztóan unalmas élményekben lesz részük. Tekintettel arra, hogy ez nem egy kizárólagosan co-op játéknak hirdetett anyag volt, kicsit azért igazságtalannak érzem ezt a lépést a készítőktől. Kár érte… pedig nagyon jónak indult!

Memóriakártya: 480KB
Wireless  Kompatibilis: Igen
Game Share: Nem
Wireless Network: Nem
PSP Danger: * * * *