PlayStation Move Heroes teszt

A PlayStation 2 idejében elhíresült arcade szuperhősök éppen jól megszokott „unalmas” hétköznapi életüket élik, amikor a lehető legkritikusabb pillanatban – ezzel megmentve életüket – hirtelen megáll körülöttük az idő, és egy fekete lyukhoz hasonlatos portál manifesztálódik a közelükben. A kapu magába szippantja és egy teljesen idegen valóságba röpíti őket, ahol két aranyos kis „él-ilyen” fogadja őket azzal az infóval, hogy készítettek hőseinknek egy olyan kihívásokból álló csokrot, amit eddig még senki sem volt képes teljesíteni. Főszereplőinket persze nem olyan fából faragták, akik valaha is képesek lennének egy ilyen kihívásnak ellenállni.


Mind a játék-, s mind a filmkészítés történelmében kritikus pontot jelentett az, amikor több hőst egy kupacba szedve próbáltak meg valami egyedi történetet alkotni. A legtöbb esetben ezek a próbálkozások csúfos véget szoktak érni. Erre talán a legjobb ellenpélda a Marvel univerzumban létrehozott próbálkozás, ahol olyan hősöket raktak egy csapatba mint Hulk, Pókember, a Fantasztikus Négyes, és még sorolhatnám. Nos, igen… eljutottunk odáig, hogy már a konzolos karaktereket is képesek egy helyre rámolni, lássuk hát milyen sikerrel.


A PlayStation Move Heroes, ahogyan az a nevében is cselesen el van rejtve, egy kizárólagosan mozgásérzékelős kontrollerrel játszható cím. Ez már önmagában is eléggé kockázatos próbálkozás, hiszen a közel 50 millió PS3-tulaj közül csak olyan nagyjából 10 millió rendelkezik Move kontrollerrel. Éppen ezért kellett valami nagyon különlegeset, valami igazán egyedit kitalálni a készítőknek, ha fel akarják venni a versenyt a manapság igencsak telített piaccal. Sajnálatos módon azonban a játék olyan röhejesen apró tojáshéjakon csúszik el, amiknek a hibájába nem nagyon szabadott volna beleesni.


Első körben minden játékos rendkívül lelkes lesz, hiszen a Move használata meglepően kellemesnek és érdekesnek fog tűnni az első pár meccsben. A gond csak az, hogy valójában összesen háromféle játéktípussal találkozhatunk, ami elég kevéske. Az elsőnél mindig adott egy pálya, telerakva mindenféle extrával és ketrecekkel, amiket a kezünkben lévő diszkkel kell szétpukkantani. Ennél a típusú játéknál magasszintű Move-használatra lesz szükségünk, hiszen miután eldobtuk a lemezt, minden tudásunkat be kell vetnünk, hogy azt képesek legyünk a levegőben tartani, a lehető legritkábban ütközve olyan akadályokba, amik megállíthatnak minket. A másik típusú meccsnél tulajdonképpen bowlingozni fogunk, ugyancsak javarészt a Move-irányító képességeinket használva; itt a cél az lesz, hogy elegendő kristályt szerezve minél több rakétát lőjünk ki a világűrbe, ezzel a rajongóinkat felszabadítva.


Végül pedig természetesen a legtöbb szerep a harcolós, mindent-szétütök-majd-mindenkit-kiszabadítok pályák lesznek. Ezeknek van a legtöbb változata: előfordul, hogy csak az a cél, hogy minél több kört túléljünk, de akad olyan is, hogy bizonyos stratégiailag fontos pontokat kell megvédenünk, majd végül lesznek olyanok, amikor a rajongóinkat kell anyukájukhoz eljuttatni, persze mielőtt lejárna az idő. Akárhogy is nézzük, összesen csupán öt típusú játék létezik, és a készítők ezeket kombinálva próbálnak némi változatosságot vinni a játékmenetbe. De sajnos ez nem fog sikerülni nekik, mivel ilyen kicsi választékból igencsak nehéz egy izgalmas anyagot összehozni.


Akik ismerik mind a három sikerszériát, azok pontosan tudják, hogy alapjaiban véve a játékmenetben nem igazán különböznek egymástól, talán csak az alaptörténet, a hangulat és a főszereplők egyénisége miatt van meg az a valami plusz, ami miatt szeretjük őket. Ez a Move Heroesban tökéletesen kiütközik, hiszen igazából mindegy, melyik hőst választjuk, játékmenetben szinte ugyanabban az élményben lesz részünk. Az egyedüli különbség köztük – a megjelenésükön kívül persze – talán csak a kristályok gyűjtögetésével aktiválható speckó szuperképesség használatában fog jelentkezni. Mind a hat főhősnek más és más ez a képessége, amik hatásukat tekintve meglehetősen hasonlítanak egymásra. Az örök kedvencem mégis Rachet diszkógömbje, amit bekapcsolva az ellenségeink táncra perdülnek, és ezzel teljesen védtelenné válnak a támadásainkra. Különösen rekeszizmot gyúró jelenség, ha ezt akkor tesszük, amikor mondjuk 5-6 ellenfél dekkol előttünk, mert ekkor egy igencsak pofás táncos-koreográfiát képesek alkotni a csúnya gonosz robotok.


Természetesen lehetőségünk lesz arra, hogy egy gépnél, egy képernyő előtt, a havert áthívva ketten álljunk neki a kihívásoknak. Az ötlet nem is lenne olyan rossz, hiszen minden szuperhősnek alapból van egy társa, ugyebár. A gond ezzel csak annyi, hogy a haver, akit áthívtunk, eléggé másodlagos és sok mindenben korlátozott szerepet fog csak játszani abban, hogy a küldetést sikerre vigyük. A legtöbb esetben csak egy pisztollyal rendelkezik, amivel ráadásul nagyon lassan képes csak lőni. Ezen kívül a játék alapvetően is olyan könnyű, hogy nem sok értelme van ezért két komplett Move-Navi kontroller kombót venni, hiszen egyedül is nagyon jól el fogunk boldogulni.


Mindezek ellenére a Move Heroes egy nagyon élvezetes kis játék, toljuk éppen egyedül, vagy egy haverral. A legnagyobb gond vele csak annyi, hogy kevés típusú játékkal fogunk találkozni, így a változatosság hiánya erősen érezhető. Az újrajátszhatósági szintje is nagyon alacsony, hiszen ezt maximum csak azért fogjuk megtenni, hogy minden pályát arannyal teljesítsünk vagy éppenséggel minden rejtett gyűjtögetnivalót megtaláljunk, amivel különböző skineket kapunk szereplőinkhez. Most komolyan? Nektek ennyi elég ahhoz, hogy újra nekiálljatok egy címnek? Tehát a szavatosság siralmas, igazából egy hétvége alatt végig lehet menni rajta, változatosság szintjén ugyancsak szomorúan teljesít és mindemellett még a co-opnak sincsen túl sok értelme. Ismételten egy olyan Move-játékkal volt dolgom, amiből sokkal de sokkal többet is ki lehetett volna hozni, ha csak egy picikét jobban átgondolják a készítők a nagy nevekben rejlő lehetőségeket. Ha el vagy engedve anyagilag és egy szuper hétvégét szeretnél tölteni a szeretteiddel, akkor ezt a címet neked találták ki. De ha esetlegesen az olyan játékokat szereted, amiket évek múlva is szívesen előveszel, akkor bizony jobb, ha nem ugrasz le ezért a kedvenc konzolüzletedbe…