Tegnap és ma sorozat - 2012 március

  • Írta: Daks
  • 2012. március 1.
  • 2012 március, tegnap és ma
Link másolása
Múltkori összeállításunk után ismét szemügyre vesszük a hónap nagy visszatérőit. Resident Evil, Silent Hill, Ninja Gaiden, Ridge Racer, nagy múltú címek ezek kivétel nélkül, de vajon emlékszik-e bárki, milyen volt az első részük? Tekerjük hát vissza az idő kerekét egy kicsikét!

Shinji Mikami, a Who Framed Roger Rabbit, az Aladdin és a Goof Troop gyerekjátékok alkotója még pályakezdő volt, mikor megkapta élete nagy lehetőségét. A Capcom szárnyai alatt mindössze hároméves szakmai tapasztalattal a háta mögött elkezdte fejleszteni a Sweet Home című japán horrorfilm és survival-játék ihlette Resident Evilt, az 1996-os megjelenés pedig egy egészen új stílus megszületését hozta el. Chris Redfield és Jill Valentine bőrébe bújva élőholtak és mutáns fenevadak ellen kellett felvennünk a harcot egy Raccoon Cityben fekvő kastély falain belül, maga a játék pedig kezdetben inkább a kaland, mintsem az akció stílust követte. Eldugott kulcsok, komoly gondolkodást igénylő fejtörők, elszórt dokumentumokból összeálló történet, mindez rögzített kameraállásokból, kevés olyan játék született az évek során, mely ennyire hangulatos, ennyire izgalmas tudott lenni.

Resident Evil (1996) - YouTube


A március 23-án megjelenő Resident Evil: Operation Raccoon City a második és harmadik rész közötti eseményeket meséli el. Az Umbrella Corporation biológiai fegyvergyárából kiszabadult T-vírus lassan az egész várost megfertőzte már, mi pedig ezúttal a rossz oldalon állunk majd. A cég biztonsági tisztjeként bizonyítékokat és szemtanúkat kell eltűntetnünk, Vector, Beltway, Spectre, Four Eyes, Lupo és Bertha, a játék hat főszereplője mind eltérő tulajdonságokkal, és képességekkel fog rendelkezni. Az eddig látottak alapján az Operation Raccoon City méltó lesz a sorozat hírnevéhez, a megjelenés óta összesen 46 millió darabot adtak el a Resident Evilből, Shinji Mikami nevéhez pedig olyan játékok köthetőek még, mint a Viewtiful Joe, a Dino Crisis, a Devil May Cry, vagy a nemrégiben debütált Vanquish.

Resident Evil: Operation Raccoon City (2012) - YouTube


Míg a Resident Evil a horror műfaj nyers, véres stílusát képviseli, addig a Silent Hill a pszichológiai félelemkeltés legmocskosabb eszközeit használja ellenünk. Az 1999-es első rész egy elveszett kislány, egy ködfátyolba burkolózott hegyi városka, és egy aggódó apuka történetét tárta fel előttünk leplezetlenül, a Silent Hillben érzett csontig hatoló félelmet a mai napig nem feledjük. A játékot a kiszolgáltatottság, és az ismeretlentől való félelem tette feledhetetlenné, fegyvertelenül, összetörve érkeztünk a rémálmok otthonába, ami pedig hősünkkel történt, az felülmúlt minden képzeletet. Vérszomjas szörnyek és szétszabdalt testű emberi torzók támadtak ránk, kegyetlen rémképek és véres látomások közepette, feladni azonban nem szabadott, egy ártatlan kislány élete múlt rajtunk.

Silent Hill (1999) - YouTube


Downpour alcímmel a rettegés március 13-án folytatódik. A sorozat nyolcadik részében Murphy Pendleton elítélt bőrébe bújhatunk bele, a férfi éppen jogerős büntetését kezdené meg letölteni, amikor az őt szállító busz balesetet szenved a börtönhöz vezető hegyi utakon. Egyedüli túlélőként a város fényei felé veszi az irányt, s ahogyan a korábbi látogatók, úgy a halál jeges leheletét ő is hamar megismeri, talán jobb lett volna, ha odaveszik a balesetben. A rajongók számára némileg rossz hír, hogy a Downpour nem kapcsolódik majd a sorozat korábbi részeihez, így nem ad választ egyetlen korábbi kérdésünkre sem, mellette szól viszont, hogy a város egy olyan részét ismerhetjük meg, melyben korábban még egyetlen alkalommal se jártunk.

Silent Hill: Downpour (2012) - YouTube


Ninja Gaiden se egy ma született bárány. A sorozat első része 1988-ban jelent meg, otthonában Ninja Ryūkenden, Amerikában Ninja Gaiden, Európában pedig Shadow Warriors címmel. A játék az oldalnézetes belt-scrolling beat’em up stílust képviselte, maszkos hősünkre pedig a kalandok során nem kisebb feladat várt, mint az Egyesült Államok megmentése. Amiga, Commodore 64, ZX Spektrum, IBM PC, ha húsz évvel ezelőtt rendelkeztél valamelyik géppel, akkor nagy valószínűséggel találkoztál a játékkal, 1995-ig nyolc rész is készült belőle, s csak 2004-ben született újjá, Xboxon.

Ninja Gaiden (1988) - YouTube


Ryu Hayabusa története március 23-án folytatódik. Az új számozás szerinti Ninja Gaiden 3-ban a fekete ruhás igazságosztó a japán külügy megbízásából Londonba látogat, a brit miniszterelnököt már nem tudja megmenteni, a brutális kivégzésért felelős terrorszervezet csak egy üzenetet hagy maga után. A világ vezetői vagy teljesítik a követeléseiket 7 napon belül, vagy elbúcsúzhatnak az életüktől. A küldetésünk megtalálni a fenyegetés küldőjét, a legfőbb gonoszhoz vezető út azonban ezúttal se lesz veszélytelen, több száz, talán több ezer ellenséget is le kell győznünk ahhoz, hogy végre elérjük célunkat. A játék Playstation 3-ra és Xbox 360-ra érkezik, valamikor idén pedig lesz belőle egy Wii U változat is, kíváncsian várjuk, hogy a srácok mit tudnak kihozni a Nintendo legújabb generációs konzoljából.

Ninja Gaiden 3 (2012) - YouTube


A márciusban megjelenő játékok őshazája Japán. Ahogyan cikkünk előző három szereplője, úgy a Ridge Racer is a Felkelő Nap országából származik, 1993-ban debütált a bemutatkozó része, arcade gépekre. Nem volt egy forradalmi darab. Mindössze két játékmódot kínált, volt benne egy tizenegy ellenfelet felvonultató nagy versenysorozat, illetve egy egymás elleni, face to face összecsapást biztosító lehetőség is, a novice, intermediate és advanced szintek pedig egyre nehezebb pályákat, s gyorsabb autókat rejtettek magukban. A játék Playstationre 1994 karácsonyán látogatott el, az 1998-as Type 4 egy bónusz lemezen újra elhozta közénk a játékot, immáron feljavított változatban, aki pedig tervezi a Vita beszerzését, az szintén találkozhat egy remake-kel, immáron letölthető formában.

Ridge Racer (1993) - YouTube


A sorozat történetében először a Ridge Racer: Unbounded berobban a személyi számítógépekre is. Az új részben gigászi versenyek és hátborzongató ütközések várnak ránk, első blikkre a Need for Speed: Underground és a Burnout keresztezésének látszik, ez pedig nem véletlen, a sorozat tényleg új irányt vesz. Shatter Bay illegális versenyei nyílnak meg előttünk a játékban, fékezés nélkül kell majd végigszáguldani a városon, elsöpörve mindent, ami csak az utunkba áll, a rombolás mellett pedig építeni is lehetőségünk lesz. A játék saját pályaszerkesztőjének segítségével testre szabhatjuk a közutakat, az elkészült műveket pedig meg is lehet majd osztani.

Ridge Racer: Unbounded (2012) - YouTube


Nincs olyan hónap, melyben ne éledne újjá valami nagy klasszikus, de hozzászoktunk ehhez, a folytatások évtizedét éljük. A Capcom, a Namco Bandai és a Konami neve ezeknél a játékoknál pedig egyet jelent a minőséggel, az már most egészen biztos, hogy márciusban nem fogunk unatkozni egy percig sem!

Kapcsolódó cikkek

19.
19.
Sakee
Silent Hill 1..... + a dualshock(??) ps1 irányító ,mikor berezonált.....azok voltak a szép idők,para hegyek..... főleg,mikor átalakult a "normális" világ....uhhh
17.
17.
Desmond27
Resident Evil CodeVeronicaX
16.
16.
Ca$h
#15: Értelek ... hát ez is egy nézőpont persze!
15.
15.
14.
14.
#12: Igazából toltam a 4-et, és az 5-öt is. A 4-et PS2-n toltam miután kijött, majd PC-n feltupírozva is toltam, hátha bennem van a baj, de highres textúrák, egeres célzás ide vagy oda, a játék nem tetszett igazán: csak azért toltam végig, mert kíváncsi voltam a Wesker vonalra, az Ada-Wesker páros kavarása tetszett, de a játékmenet nem. A játék ígéretesen indult, de amint láttam hogy akkor itt most génmanipulált parasztok ellen kell küzdenem, nálam összeomlott az élmény, ahogy az Umbrella logo a játék elején - a Bizarrnak szánt főellenségek engem irritáltak, mert eléggé elvitték a játékot az önirónia és a nevetséges felé, ami soha nem volt jellemző a Residentre.

Az 5-ben már voltak jobban eltalált dolgok, a zene jobb lett a 4 inkább háttérhangokkal operáló, gyengécske soundtrackjához képest. Sajnos az egész játékra rátelepedett az akciórész, és hiába volt ott a megakirály Uroboros monstre, ha a játék egyszer sem engedte hogy igazán nagy bajban érezd magad.

Főszereplőink időközben bukdácsoló túlélőkből zombiirtó nagyvállalkozókká nőtték ki magukat, akiknek tonnaszámra lőni a borzalmasabbnál borzalmasabb rémségeket csak azért hogy a zsebünkből pénzt húzzanak ki már sajnos nem okoz nagy kihívást. Már nincs meg a rácsodálkozás a dolgokra, híróink merev arccal néznek szembe mindennel, már semmin nem lepődnek meg - már nincs tétje a dolgoknak, mert a fejlesztők is tudják, hogy úgysem halhatnak meg, akkora ikonná nőtték ki magukat.

Weskerből sikerült idegbeteg hülyét, varázslót, Neót csinálniuk a végére, amit nagyon sajnáltam, ez az animes arculat meg nem ennek a játéknak való - bár a látványvilág mindig is arra hajazott, de a játékok többi jellege nem. Kár volt az akciót is ezirányba terelni, pedig szeretem a jó animet, de ez nem annak a helye.


13.
13.
daenath
Ejjjj a regi szep idok, Resident Evil 1, eloszor '97-ben jatszotam vele meg PSX-en, aztan jott a 2, ami nalam mai napig az etalon, a 3 mar inkabb akcio orienalt volt, sajna :( visszont a 4 vissza adott a hangulatbol :) Az 5 nalam elvagta magat, most is a polcon porosodik, 10 perc utan uninstall lett a vege. Remelem a 6 reszel vissza kapjuk az elso 2 reszben nyujtot borzongast (de legalabb a 4 szintjet hozza)
Aztan ott van a masik nagy kedvenc: Silent Hill, brrrrr :D Emlekszem mindig ejel jatszotam vele es kapkodtam a fejem jobbra/balra mikor a furcsa industrial zorejek felerosodtek, mintha a falbol jotek volna, meg most is libaboros leszek ha csak ra gondolok, arrol nem is beszelve hogy x5 vitem vegig hogy mindent unlock-oljak :) A 2 is megbizsergete a tarkomon a bort, a 3 meg okes volt de a 4 mar nem jott be annyira, remelem az uj vissza adja a borzongas kellemes elmenyet :)
12.
12.
Ca$h
#11: Mindenben maximálisan egyet értek veled, de egy ekkora rajongónak kihagyni a Resi4-et, ami minden idők legjobb része volt, mind a sajtó mind pedig a rajongók véleménye szerint ... csak egy dologra tudok következtetni ebből. Nem játszottál vele, vagy ha igen akkor már csak jóval később a megjelenés után ...

Tisztában vagyok vele, hogy a Resiről annyi bőrt húztak le amennyit csak lehet. viszont pont az alaprészek szerintem egytől egyig jól sikerültek és ebbe beletartozik a 4 a Code Veronica és az 5 is. Ebből kifolyólag a Racoon City szerintem bukás lesz, míg a 6 Leonnal a főszerepben egy újabb mérföldkőnek számít majd a sorozatban ... szerintem persze!
11.
11.
A Resident Evil kellemes hétvégi időtöltés még ma is, elgondolkodtató feladványokkal, egyre érdekesebb történettel, emlékezetes karakterekkel. Az egész játékmenet mérföldekkel kora előtt járt, átgondoltabb sok mai technológiai monstrumnál is.

Resident Evil 2 a legparásabb játék a sorozatban: a fix kameraállások továbbra is megakadályozták a biztonságérzet kialakulását, a scriptek, melyekkel új ellenségek, veszélyforrások érkeztek -mind zseniálisak voltak. A karakterek a történet szerint is zöldfülűek, így gyengének, kiszolgáltatottnak érezhettük magunkat, a játék nem engedte hogy túlszedjük magunkat lőszerrel. A soundtrack kísérteties, a hangok szintén, igazi epic remekmű. Még évek múltán is képes a frászt hozni az emberre.

Resident Evil 3: a resi 3 már inkább volt akció, mint kalandjáték akcióelemekkel. Fix kameranézetes akció stuff. Én imádtam, első resim is ez volt anno: sok mindent átvett elődeitől, főleg a 2-től, de nagyon sok új elemet is tartalmazott. A történet pofonegyszerű, de nagyszerű, vannak nagyon para részek, és az egész játék hangulatát körüllengi a reménytelenség. Totál kilátástalanság az egész játék során, elveszve egy romvárosban.

Imádom a RÉGI Resident Evilt. Minden úgynevezett technológia fejlődés ahelyett hogy közelebb hozta volna a karaktereinket, a horrort, a rettegést, eltávolította azokat tőlünk. Az újabb Residentekben már nem találni művészi megoldásokat, gyönyörűen megrajzolt helyszíneket, ma már minden szürke és unalmas, felejthető. Egyetlen példa a korábbi részek példa nélküli dizájnára: a rendőrkapitányság csarnoka. EL LEHET AZT A HELYSZÍNT FELEJTENI?

Az a zene, azok a képek, a hangok, a helyszín scriptjei... Feledhetetlen.

A harc anno kiegészítő eleme volt a játéknak, a hús a szendvicsben maga a játék volt - ma már a lényeg a harc meg akik harcolnak - régi, legendás resi karakterek - de ha nem lennének legendás resi karakterek, nem is törődnénk velük, annyival silányabbak lettek az évek során mint az első 3 játékban voltak. Voltak még később is jó Residentek - pl. a Code: Veronica - de a festett, rajzolt háttér eltűnése már arra is rányomta bélyegét. Tipikusan az a helyzet mint a filmiparban: eltűntek a makettek és a pirotechnika, kevesebb a kaszkadőr meg a valódi filmtrükk. Mindent felváltott a CGI. CGI, CGI, CGI...

Ugyanez van itt - akció-akció-akció, csak hogy effektorgiát varázsoljanak a monitorra, animes, Resibe nem illő akciókat és lényeket. Az eredmény gagyi.

Megkockáztatom, hogy ha az újabb resik nem Resident Evil játékok lettek volna, akkor semmi figyelmet nem kaphattak volna, annyira unalmas tucatjátékok, semmi egyediséggel. Divatjátékok.

Divat lett ez a folytatósdi, de nem értem miért nem látják viszont végre a fejlesztők is, hogy mindez a sok agyonerőltetett sorozat mára ósdi lett.

10.
10.
Ca$h
Daks papa: ezt a stílust az Alone in the Dark teremtette, jó pár évvel a Resi előtt ... ne felejtsük el és adjuk meg a kellő tiszteletet ... ;)
9.
9.
kharami
#8: Na látod egy olyan reboot nem lenne rossz! ;) Nem kéne eröltetni a fix kameranézetet merthát az mégis csak retro de egy resi 1 rebootnak amiben lennének rejtvény és kaland elemek nagyon örülnék!
8.
8.
keiji maeda
nemtudom de olyan sokan mondjátok hogy a régi resident de félelmetes meg a hangulata is , szerintem nem volt az , jó játék volt az 1-2-3 meg a gun survive sorozat is ,de szerintem semmivel nem volt horrorabb mint a mostani részek :) én még mindig azt mondom hogy csináljanak egy reboot-ot a resident 1-ből ugy ahogy a resident evil 5 kiegészítőjét a lost in nightmares , számomra annak volt hangulata a hangok a játékmenet :) csak rövid kiegészítő volt :) de szeritnem király
7.
7.
kharami
#1: lásd Resident Evil fejlődése!:((
6.
6.
kharami
Na ott az IGAZI Resi! Annak olyan hangulata volt olyan szférája, hogy a mai napig etalon!
5.
5.
dareal
jóféle, imádom ezt a cikksorozatot. egy bajom van vele, rájövök, hogy vén pöcs vagyok :D
ridge racer '93-as? holy shit.... mennyit túrtuk anno.
3.
3.
jookrisztian
A régi játékok mindig kedvsebek az embernek, mert akkor még fiatalabbak voltunk, és az akkori gyerekek még jobban értékelték a játékokat, (mert kevés volt) mára már ez elveszett, tucatnyi játék jelenik meg hétről-hétre, és elvész a játékok igazi értéke.
A fejlesztőknek azt kell belátni, hogy egy játéknál nem minden a grafika, a sztori, és a játékélmény a legfontosabb!!!
2.
2.
DON GONDOCS
Hát régen a akció,rts,rpg játékok sikere azon múlott mennyire volt egyedi a világa ahol játszódott (hexen-jurassic park), most erősen a grafikára koncentrálnak. Nem baj hogy sorozatban gyártják az újabb részeket. Csak legyen valami egyediség benne.
1.
1.
aruha
Furcsa....de nem mindig feltétlenül pozitív a grafikai fejlődés.....sajnos a sajátos hangulat több esetben könnyen elveszhet.....szóval nagyon a készítőkön múlik hogy azt az érzést amit a régi játék keltett valahogyan vissza tudják adni teljesen új grafikával is...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...