Escape Plan villámteszt

  • Írta: Daks
  • 2012. május 20.
  • escape plan, teszt, vita
Link másolása
Sötét és groteszk labirintus tart fogva két ártatlan lelket. Lil és Laarg a kiutat keresi a nyomasztó végtelenből, a szabadságnak azonban ára van, ki ezen az ördögi helyen nem nézi meg, hogy hová lép, az figyelmetlenségéért akár az életével is fizethet. Érzed már a halál jeges csókját az ajkaidon?

A Playstation Vita nyitócímeként megjelent Escape Plan horrorisztikus mesevilága beszippant, s nem ereszt, meg kell mentenünk ezt a két embert, különben haláluk a lelkünkön szárad. Csapóajtók, szakadékok, mozgó palák és vérben úszó pengék határolják a külvilág felé vezető utat, sokan meghaltak már itt, egy beteg és elvont kihívás részesei vagyunk, Jigsaw imádná a helyet.


A játék a side scrolling puzzle game stílust képviseli, a kezelés pedig a zsebkonzol érintőképernyőjére, és hátsó érintőpadjára épült. Karaktereinket ezek segítségével tudjuk irányítani, s így lehet kijátszani az egyes csapdákat is, ezernyi veszély leselkedik ránk, megoldásukhoz pedig mozgásba kell hozni a szürkeállományunkat, a helyzet a legtöbbször bonyolultabb, mint gondolnánk. El kell távolítani az útból az akadályokat, egyes dolgokat mozgásra lehet bírni, míg másokat érdemes megállítani, ha valamelyik hős rossz helyre lép, a helyét egy hatalmas, fekete vérfolyt jelöli meg az utókornak. Lebegjen ez előttünk, mikor legközelebb próbálkozunk.


Lil egy sovány, tagbaszakadt, fejét búskomoran előrehajtó kis fickó, ő képviseli a csapatban az észt. Általában az ő feladata, hogy szabaddá tegye az utat maguk előtt, de Laarg se szokott unatkozni. A félénk melák a testi erejének segítségével teszi teljessé a csapatot, ha be kell törni egy ajtót, vagy vissza kell tartani valamit, akkor rá lehet számítani, ez egészen biztos.


A feladatok változatosak, nincs két ugyanolyan kihívás. Be kell hősünkkel szippantani a csövekből szökő gázt, hogy átrepülhessen a végtelen mélységek felett, hátulról kell megkopogtatni a falat, hogy eltereljük az őrség figyelmét, a labirintusban több mint 70 szoba vár ránk, különböző nehézségű csapdákkal telepakolva. A végigjátszás 3 órát biztosan igénybe fog venni a legkeményebb Portalosok számára is, jó hír pedig, hogy áprilisban már megjelent az első DLC, így akinek megtetszett a tortúra, az némi aprópénzért cserébe további 19 pályán keresztül folytathatja önmaga ostorozását.


A játékot elvont, perverz humor, és némafilmes időkre emlékeztető hangulat jellemzi, a fekete-fehér látványvilág pedig csak tovább erősíti bennünk az érzést. Hamarosan itt csúnya dolgok fognak történni. A Santa Monica Studios és a Fun Bits Interactive közös műhelyében készült Escape Plan beteg alkotás lett, a rajzfilmes háttérzene meg amennyire lehet, még bizarrabbá teszi őt, hogy a készítők ezzel a lelkünket nyomó terhet akarták csökkenteni, vagy éppen ellenkezőleg, növelni, azt tán sose tudjuk meg. Egy biztos, nagyon hatásos.


Az Escape Plan a Playstation Store virtuális polcain érhető el, egy igen mérsékeltnek mondható, 3950 forintot mutató árcédula mögött. Ezért a pénzért pedig az olcsó kategóriás játékok egyik legjobbját kapjuk meg, nem ér fel a dobozos alkotásokhoz, vannak benne kihagyott lehetőségek, és egy idő után a fekete-fehér szobák is egyhangúvá válnak, de egy biztos. A hangulata mindent üt.

7.
7.
Sundesz
A pályacsomag nem egy ingyenes upodate-ben van benne? Az EU blogon azt írják, hogy free update.
6.
6.
Habbobitas
Csak én találtam összefüggést a Limbo-val?
5.
5.
Yami
Ez miféle negatívum?
"Nem ér fel a dobozos játékokhoz"
Ez talán azért van mert ez nem egy dobozos játék?
4.
4.
KeXxX
jó lehet. kár hogy nincs Vitám.
3.
3.
mamgu
Sajnos tényleg uncsi miután egyszer végigvitted, pedig a karakterek a zene meg a dizájn marha jó. A közepe felé van egy átvezetõ video azon jót röhögtem.

2.
2.
radko1010
nagyon érdekes és tetszetős játék, de kár , hogy ennyire az érintésekre van kihegyezve a dolog. Máskülönben simán jöhetne nagy tesóra, aminek örülnék
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...