Killzone: Shadow Fall - Intercept teszt

Immáron nyolc hónapja jelent meg a PlayStation 4 nyitójátéka, a Killzone: Shadow Fall, amely végül nem lett az újgeneráció következő lépcsőfoka. A shooter single kampánya tipikusan egyszer használatos és a játékmenet terén sem hozott forradalmi megoldásokat. A multi már egy fokkal fogyaszthatóbb volt, igaz, az amszterdami fejlesztők ott sem ötleteltek túl sokat. A debütkor érthetetlen módon kimaradt a kooperatív mód, szerencsére ezt a hiányosságot idén nyáron orvosolta a stúdió, megérkezett az Intercept DLC. Jó pár óra masszív teszt után nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a Shadow Fall legélvezetesebb szegmensével van dolgunk, pedig első ránézésre semmi extra nincs benne. Ettől még iszonyatosan addiktív tud lenni, a jövőben is bármikor leülnénk elé néhány kör erejéig.


A játékipar újra rátalált a kooperatív módra, manapság a négyfős móka a divat. Borderlands 2, Left 4 Dead, Evolve – csak néhány cím, ahol remekül működik a dolog. Mindenkinek megvan a saját szerepe, az összedolgozás elengedhetetlen, az önjelölt rambók hamar padlót fognak – a kőbe vésett szabályokat az Intercept sem hagyja figyelmen kívül. A játékban az ISA katonáinak bőrébe bújunk, semmilyen extra feladatunk nincs azon kívül, hogy birtokba vegyük és megtartsuk a pályákon elszórva található kontrollpontokat, ahonnét – a sztori szerint – nélkülözhetetlen adatokat kell továbbítanunk a VSA főhadiszállására.  Eközben a helghast erői hullámokban ostromolnak minket a szélrózsa minden irányából. Csapatunk pedig elég kicsi ahhoz, hogy minden pontra jusson egy védő – ha mégis egyedül vetemednénk rá, a túlerő hamar össze fog törni. Így aztán egyik kritikus pontból rohanunk a másikba, közben megpróbálnunk életben maradni, ami sokszor lehetetlen feladatnak tűnik. Bizony, az Intercept csak a veteránoknak szól, a nehézsége olykor elképesztő tud lenni.


A játékban négy karakterosztályt találunk. A meccs elején a lobbyban kiválaszthatjuk, hogy melyik kaszt bőrébe szeretnénk bújni. Nem árt már a betöltés közben eldönteni, hiszen a szereposztás „aki kapja, marha” elven dől el, azaz csak a leggyorsabbak nyomulhatnak a kedvenc katonájukkal - többször csak egy-két kiadó kaszt maradt, mire észbe kaptam. Két azonos osztályú játékos persze nem nyomulhat egyszerre, hiszen az egyensúly törékeny, mindenkinek megvan a saját feladata – ha felborulna a rend, azon nyomban veszítenénk. Az Assault felel meg a mezei katonának, ő a frontvonal közepén érzi jól magát, felveheti a megölt ellenség fegyverét, ezen felül támadó drónokat indíthat, gyógyíthatja magát egészségügyi csomagokkal és ő fut a leggyorsabban. A marksmanok a Killzone mesterlövészei, így csak távolról hatékonyak, de ha a szükség úgy hozza, ők is használhatják a helghast mordályait és hasonlóan az Assaulthoz, ők is bevethetnek health packokat és speed boostokat.


A Tactician az Intercept legfontosabb karakterosztálya, védheti a csapattársait úgy, hogy brutális fedezettüzet biztosít a számukra, vagy nanopajzsokat telepít a gócpontokra. Ezen felül három lőtornyot rakhat le a kívánt helyre, amely sokszor életmentő lehet. Talán a Medic húzza ki legtöbbször a csapatát a bajból, hiszen újraélesztheti a társait, három lőszeres dobozt is lerakhat, illetve gyógyító drónokat küldhet fel, amely folyamatosan fitten tartja a társaságot. Az már véletlenszerű, hogy éppen milyen alakokkal találkozunk a csatatéren. Egyáltalán nem ritka, hogy a játékosok fittyet hánynak valódi feladatukra, felcserként elsétálnak a haldokló társaik mellett, önkényesen belerohannak az események sűrűjébe, nincsenek tisztában a játék valódi céljával. Az elvesztett mérkőzések rendre az ilyen alakok miatt fulladtak kudarcba. Ha van egy baráti társaságod, indíts privát mókát és kerüld el jó messzire a Quick Match-t. Nem árt tudni, hogy az Intecept akkor sem vesz vissza a nehézségből, ha csak három játékos gyűlt össze. Volt szerencsém olyan menethez is, ahol csak ketten próbáltuk megállítani a hordát – három perc alatt elvéreztünk.


Egy meccsnek akkor van vége, ha a számláló egy bizonyos pontot elér. A menüben mi választhatjuk ki, hogy milyen hosszúra nyúljon a móka: 1500 pont kell a rövid menetekhez, 3000 a közepeshez és 10000 a hosszú mérkőzésekhez. Utóbbi esetben nem ritka, hogy akár két órán át tart a buli. Pontok természetesen az ellenség megöléséért járnak, ha több helghant intézünk el egymás után úgy, hogy nem padlózunk, akkor az eredmény szorzódik, de halál esetén elveszítjük minden pontunkat. Ha már szép mennyiség összegyűlt, el kell látogatnunk a csapat bankjához a térképen, így a pontok végérvényesen elkönyvelődnek - persze út közben megölhetnek és akkor bukjuk az egészet, de ez benne van a pakliban. Az Interceptben a padlózás is pontlevonással jár: az addig összegyűjtött pontjaink kapásból feleződnek, s ha a Medic nem éleszt minket újjá, akkor az összestől búcsút inthetünk. Ha mindenképpen meghalunk, nem árt tudni, hogy egy szimpla respawn is 65 pontba kerül. Lehet, hogy egy kicsit igazságtalannak tűnik a rendszer, de ezzel is a csapatmunkára próbálnak sarkallni.


A játékélményt számos dolog színesíti még: energiacellákat szállíthatunk le a bázisunkra, igaz, ilyenkor minden kezünk foglalt és társainknak meg kell védeniük minket. Ha leszállítottuk a cuccot, akkor pár száz pont üti a markunkat, illetve mindenki számára elérhetővé válik a jetpack, így a házak oldalára is könnyedén fel tudunk rugaszkodni (szia, Titanfall). Nem beszélve az opcionálisan kérhető légicsapásról sem, amely szépen a földbe döngöli az ellenséges csoportokat. Ha odafigyelünk a különböző kihívásokra (érj el 10 fejlövést, ölj meg öt ellenséget közelharcban stb.), akkor kasztonként új fegyvereket nyithatunk meg, így a következő körben mi magunk választhatjuk ki az induló felszerelésünket. Szóval a motivációból nincs hiány, az Intercept roppant szórakoztató tud lenni.


Az egyetlen szívfájdalmam, hogy csupán négy térkép került bele a csomagba, ami bizony nagyon kevés. Egyébként a single kampányból már ismerős helyszínek átdolgozott változatairól van szó, néhányat más napszakban láthatunk, más időjárási körülmények (pl. köd) között. Mindegyikük alkalmas arra, hogy az ellenség több irányból támadjon, nincsenek stabilan védhető pontok, ráadásul a mapok kellően kiterjedtek ahhoz, ne tudjunk mindenre odafigyelni. A helghast intelligenciájával nincs baj, külön-külön még elbánnák velük, de a masszív túlerő miatt egy perc nyugtunk sem lesz. A támadók okosan viselkednek, míg a sereg fő része az egyik pontot támadja, addig egy-két sunyi alak már a következő bázist veszi be, így próbálják szétszakítani a csapatunkat. Persze nem gyalogolnak csak úgy bele a golyózáporba, előszeretettel bújnak fedezék mögé, a mesterlövészeik pedig könnyűszerrel leszednek minket, ha nyílt terepre tévedünk. Van azért árnyoldala is az M.I.-nek: arra is volt példa, hogy tucatnyi helghan gyűlt össze egy szűk helyen, mintha csak arra vártak volna, hogy egy gránátot dobjak közéjük. Nem is kellett csalódniuk.


Az Intercept DLC a legjobb dolog, ami az Killzone: Shadow Fall-lal történhetett. Bár hibának felróható, hogy a játék sokat tölt és pár nappal a start után sem találtunk mindig játszópajtást magunk mellé. Reméljük, hogy nem fullad érdektelenségbe a csomag, hiszen a potenciál megvan benne: csapatmunkára sarkalló, remekül balanszolt kiegészítővel van dolgunk, amely nem méri szűken a kihívást. A Killzone-rajongóknak pedig egyenesen kötelező, hiszen egy régóta várt és szinte nélkülözhetetlen játékmódot adott hozzá a Shadow Fallhoz. Akkor sincs gond, ha nincs meg az alapjáték, az Intercept még idén megjelenik önállóan futtatható változatban is.

A DLC értékelése: 8.5

Kapcsolódó cikk

• Killzone: Shadow Fall teszt