Assassin's Creed Chronicles: China teszt

  • Írta: Shifty
  • 2015. május 15.
  • assassins creed, teszt, ubisoft, xbox one
Az Assassin's Creed legutóbbi fiaskója után a Ubisoftnak bőven van miért kárpótolnia a sorozat rajongóit. Vajon az AC Chronicles: China képes megfordítani az elmúlt időszak negatív trendjét? Teszteltük a széria diétás változatát.

Talán maga a Ubisoft se gondolta, hogy az Assassin's Creed: Unity bődületes fiaskója után az amúgy a játék szezonbérletéhez korábban már bejelentett Assassin's Creed Chronicles: China hozza el a régóta várt, üdvözítő vérfrissítést. Az időközben három részesre duzzasztott Chronicles első felvonása egy huszárvágással int búcsút a korábban megismert, unalomig járatott paneleknek, és úgy képes üde színfoltja lenni a méretesre hízott univerzumnak, hogy elődjeinél nem csak dimenziókban, de játékmenetben is soványabb. Amit viszont kínál, azt újonnan választott stílusában hibái ellenére is magabiztosan, hatékonyan teszi, közben pedig kendőzetlenül hasonlítgatja magát a zsáner olyan jeles képviselőihez, mint a Prince of Persia vagy a Mark of the Ninja.

A játék a XVI. századai Kínában, 1526-ban játszódik, a Ming-dinasztia bukásának idején. Főhősünk az Assassin’s Creed Embers animációs sorozatból ismert Shao Jun lesz, aki egy kőkemény kiképzés után (Ezio Auditore volt a mestere) azért tér haza, hogy bosszút álljon meggyilkolt asszaszin-társain. A helyi testvériség utolsó élő tagjának végső célpontja így nem más lesz, mint a templomosok helyi rendjének, a Tigriseknek a vezetője, Zhang Yong. A történet azonban a bosszúhadjáraton nem is hajlandó túlmutatni, mélységet még csak nyomokban sem fogunk benne felfedezni, így pedig elég könnyű elveszteni a motivációt. Már csak azért is, mert a főhősről se fogunk túl sok mindent megtudni, aki így követve a játék stílusát, szintén erősen kétdimenziósra sikeredett.


A játékmenet terén viszont teljesen szakít a korábbi részekkel az Assassin's Creed Chronicles: China. Ebben a mellékszálban ugyanis a hangsúlyok teljesen a lopakodós játékmenet irányába tolódtak el és minden ennek van alárendelve. A pályák kialakítása, megannyi búvóhely, az ellenfelek meglehetősen jól látható látóterülete, illetve könnyen megtanulható útvonala biztosítja, hogy magabiztos bérgyilkosként, csendben, észrevétlenül lopakodva teljesítsük feladatainkat. Mondanom se kell, hogy az ilyesfajta játékstílus sokkal kifizetődőbb, mintha félelmet nem ismerő kardforgatóként próbálnánk meg kiiktatni az ellenfeleket. 

Már csak azért is, mert minden küldetés végén megszerezhető egy maximális pontszám, a játék pedig minden megmozdulásunkat pontozza, mégpedig aszerint, hogyan is oldottuk meg a feladatokat. Ha lebuktunk és kardpárbajra került sor, akkor "brawlernek" osztályoz minket, és természetesen ezért lehet a legkevesebb pontot begyűjteni. Ha csendben maradunk, de rendre hullákat hagyunk magunk mögött, akkor "assassin" besorolást kapunk, míg ha teljesen csendben, mindenkit elkerülve, vérontás nélkül oldjuk meg a kitűzött feladatot, akkor "ghost" minősítés és rengeteg értékes tapasztalati pont üti a markunkat. És hogy miért is fontosak a pontszámok? Azért, mert ezek ellenében tudunk nagyon hasznos fejlesztéseket, kiegészítőket feloldani, köztük olyanokkal, mint a figyelemelterelést szolgáló petárdák, csendes gyilkolásra, vagy feladványok megoldására és továbbjutásunkra alkalmas dobótőrök.

Szerencsére akkor se kell kétségbeesnünk, ha kilétünket felfedve lebukunk az őrök előtt. A harcrendszer viszont közel sem olyan kifinomult, mint a lopakodós szekvenciák. A nagygépes változatokhoz hasonlóan, itt is lehetőségünk lesz blokkolni a ránk mért csapásokat, majd az így kialakult helyzetet előnyünkre fordítva, visszatámadni. Fontos viszont megjegyezni, hogy ha úgy sikerül riadóztatni az őröket, hogy egyszerre hárman vagy négyen esnek nekünk, akkor számolnunk kell azzal, hogy gyakorlatilag pillanatok alatt végezni fognak velünk. A viszonylag alacsony életerőnknek köszönhetően ugyanis túlerő esetén pillanatok alatt lekaszabolnak minket az ellenfelek.

Így bár a játékmenet meglehetősen hamar önismétlővé válik, viszont a küldetések szerencsére változatosak, ezért a monotóniából mindig sikerül kiszakadnunk, köszönhetően a mellékküldetéseknek, az opcionálisan teljesíthető kihívásoknak, a "menekülős" részeknek, de lehetőségünk lesz információkat tartalmazó tekercseket és egyéb gyűjtögethető cuccokat is felkutatni. Az összképen azonban így is sokat ront, hogy a főhőssel történő azonosulás hiányában a 4-5 órás játékidő a végére vontatottá és egysíkúvá válik, az újrajátszhatóság lehetőségét pedig mindössze egy Plus és Plus Hard mód hivatott képviselni.


Viszont cserébe kapunk egy nagyon hangulatos, vízfestékszerű látványvilágot, változatos helyszíneket, és az is dicséretes, hogy a sorozatra jellemző széles mozgáskultúra itt is tetten érhető. Sokszor fogjuk úgy érezni, hogy Shao Jun szinte fekete párducként suhan a képernyőn.


Az Assassin's Creed Chronicles: China minden tekintetben egy merész, de szükségszerű kitérő. A sorozat egyértelmű vérfrissítést kívánt, és bár a kiadónak nem jött jól a Unity-botrány, a három részesre tervezett Chronicles első felvonása, a kínai küldetés mindenképpen pozitív összképet mutat. Olykor ugyan önismétlő, de annak ellenére, hogy "csak" letölthető cím, minden tekintetben tartalmas és pontosan azt a "nyers" játékélményt kínálja, ami az Assassin's Creed esszenciája: lopakodás és csendben gyilkolás. Így ha szereted a sorozatot, akkor mindenképpen érdemes egy próbát tenned vele.

12.
A negativumokbol kimaradt az, hogy:
- 400. Resz.
11.
KopyAti
Te a holdon éltél eddig? Egy hatalmas bughalmaz volt az egész, mikor megjelent. Toldozzák foltozzák, de még mindig kaki.
10.
suresz
#4: a Unityvel mi volt a baj pontosan?
8.
Giggsy
Azt nem értem miért nem adták ezt ki mobilra is? Mobilon érdekelne, de nem tűnik úgy, hogy nagygépes játékként megállja a helyét.
7.
Gykrizsi
#6: Hát ezt Mario-hoz hasonlítani igen nagy hülyeségre vall, de mindegy is. Azért mert 2D, még nem Mario.
6.
Lapajka
Felraktam. AC hagyományoknak megfelelően bughegy... a menü fagy, nem lehet rendesen beállítani a játékot.. aztán meg maga a játék, hát ízlés dolga... szupermario kedvelőknek biztos nagy élmény lehet... én speciel, kb fél óra után, a telepítőjével együtt töröltem...
5.
Slywalker77
Igazából, nem akadályoz engem abban, hogy játszak vele, és még tetszik is, ahoz képest, hogy mit keres a kereszténység kínában a buddhizmus világában abban az időben, templomos Zen mester? :D
4.
brian1127
Eleg nehez ezt a reszt hasonlitani barmelyikhez, a Unity se volt az igazi Assassins Creed mert nem volt benne az az erzes amit a tobbinel ott volt hianyzott belole az amiert igazan szeretjuk a franchise t. Ezt a gyunyoru design t es az elkepzelest atvinni 2.5 be nem volt a legjobb dontes! Remeljuk a Syndicate visszahozza azt amit igazan szeretunk sorozatban, en legalabb is nagyon remelem!
3.
Szerintem az ember játékról alkotott véleménye a stílustól függ. Én például a tökéletes játékra hajtottam (shadow gold), így számtalanszor kellett újrakezdenem, ezzel a játékidőt is jócskán elnyújtva. De amikor egy-egy rész végül sikerült, az nagy sikerélmény. A harcrendszer szerintem nem komolytalan, hanem egyszerűen nehéz. Az alapjátékban is ilyennek kellett volna lennie már a kezdetektől. Viszont Ezio eredeti szinkronját hiányoltam, szerintem nem lett volna nehéz beszervezni arra a pár mondatra. Összességében meglepett, mennyire bejött az egész, főleg az előzetes gameplayek után, ahol állandóan a menekülős részeket mutogatták és sokkal egyszerűbbnek tűnt.
1.
Gykrizsi
Szerintem király játék. Én a Unity-t ki sem próbáltam már, de ez nagyon bejött. A harcrendszer olyan-amilyen, de ez a játék úgy is inkább a lopakodásra összpontosít. Mondjuk egy kicsit erősebb történet tényleg ráfért volna, de ez megbocsátható. Én várom a következő részt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...