Day of the Tentacle Remastered teszt

Közel negyed évszázada szerepel egy lila csáp világuralmi törekvéseit feldolgozó kalandjáték sok „öreg” játékos toplistájának (akár leg)tetején. A Day of the Tentacle most felújítva tért vissza a rajongók legnagyobb örömére.

A Day of the Tentacle-t gyakran említik úgy, mint kategóriájának valaha készült legkiválóbb képviselőjét, és nem alaptalanul. A DoTT előtt a LucasArtsnál csak másodhegedűsként dolgozó Tim Schafer és Dave Grossman időtlen (igen, a szóvicc szándékos) klasszikust alkotott – olyat, melynek feladványait, egysorosait, párbeszédeit a rajongók 23 év távlatából is kívülről fújják.

Éppen ezért lehetetlen, hogy egy magamfajta csáp-fan túlcsorduló elfogultság nélkül üljön le a felújított kiadás elé, ne adj’ isten még tesztet is írjon róla. Gyorsan el is oszlatnám a legnagyobb aggodalmat: a Maniac Mansion folytatásának (az 1987-es játékot az eredeti DoTT-hoz hasonlóan természetesen most is újrajátszhatjuk Weird Ed Edison számítógépén) felújított változata a szintén újrapolírozott Monkey Island első és második részével ellentétben teljesen hű maradt korábbi énjéhez. Néhány kritikus szerint talán túlságosan is.

Mindenesetre az egyértelmű, hogy a Double Fine Productions (a Grim Fandangóhoz hasonlóan) nem akarta megváltoztatni a legendás csápvadászat alapkarakterét – úgy, ahogy az a felfrissített Monkey Islandekkel történt. A hátterek, a szereplők, az animációk, a zene csak a minimálisan szükséges modernizáláson estek át, nem többön. A játék úgy újult meg, hogy közben két és fél évtized finom porrétege is rajta maradt: a néhány képkockából álló animációk, a korai ’90-es évek műszaki korlátaiból adódó szűk(nek ható) színpaletta és a szintén ennek betudható, egyszerre minimalista és elnagyolt arcok és mimika, a MIDI alapú zene.

Az eredeti festmények alapján, nagyfelbontásban újrarajzolt grafikáról, gazdagabban hangszerelt aláfestő zenéről és a kontextuális kezelőfelületről bármikor egy gombnyomással vissza lehet váltani a ’93-as, módosítatlan változatra. Sőt, többnyire szabadon lehet kombinálni ezeket: az új kinézet a régi zenével, esetleg az igés kezelőfelülettel. Természetesen a megjelenéskor még CD-ROM-exkluzívnak számító szinkronhangok (a kislemezes verzióba csak a bevezető alá fért beszéd) nem hiányoznak, és mivel Schaferék megkapták a mesterszalagokat, a szinkronszínészek hangja végre az agyontömörítés okozta sistergés nélkül szólalhat meg.

Szerencsére Timék a rendezői kommentárról sem feledkeztek meg, bár a Grim Fandangóhoz képest kevés helyszín miatt a szöveg is jóval kevesebb, és a megvalósításba is csúszott némi hiba. A túlvilági jegyárus kalandjában a fejlesztők anekdotázását bármikor ki-be lehet kapcsolni, és az is egyértelmű, ha egy szakaszt már meghallgattunk. A DoTT-ban sajnos az átvezető részek alatt ehhez muszáj kilépni a menübe és a főkapcsolót lepöckölni, valamint azt se jelzi semmi, ha egy képernyőn már lejátszottuk a szalagot. Ezt a negatívumot egész jól kompenzálja a remek concept art-gyűjtemény, amihez a Double Fine a Skywalker Ranch raktárában őrzött eredeti rajzokat és festményeket szkennelte be.

Ahogy a Grim Fandangóba, úgy az új Day of the Tentacle-be sem került tipprendszer, a feladványokat először látókat csak a kattintható/használható tárgyak kiemelése segíti. Én örülök, hogy az újoncoknak ugyanúgy meg kell küzdeni a csavarosnál csavarosabb fejtörőkkel, ahogy régen az első hullámnak is,  de tény, hogy azóta sokat változott a (játék)világ. Az emberek elszoktak attól, hogy nem fogják a kezüket, hogy egy kalandjátéknak a feladványok, és nem a történet adja a sava-borsát – a DoTT-ban pedig (a LucasArts-kalandoknak megfelelően) kivételesen nyakatekert, de a maguk módján teljesen logikus agytornák vannak.

Ezeknek az az alapsztori ágyaz meg, amely a három főhőst három különböző idősíkba repíti, így Hoagie-nek és Laverne-nek először vissza kell jutniuk a jelenbe, mielőtt Bernard-ral el tudnák kapni a hatalommániás lila csápot. Ugyan a helyszín 1793-ban, 1993-ban és 2193-ban is ugyanaz (persze a kornak megfelelően), azaz a furcsa Edison-család kúriája, az évszázados eltérések ördögi, de egyszersmint nagyon szórakoztató puzzle-ök összedrótozására adtak lehetőséget.

A kezdő DoTT-osoknak sokat segíthet, ha képesek a Bolondos Dallamok (Looney Toones) rajzfilmfiguráinak fejével gondolkodni. Ott magától értetődő lehet, hogy az egyik amerikai államalapító műfogsorát robbanó szivarral kell elcsenni, amit hasonlóan rajzfilmes módszerrel kell előtte megszerezni a szivarárustól – naná, hogy más idősíkban. A főbb célokból megtévesztően kevés van (egy öklömnyi gyémánt megvétele, a múltban és jövőben ragadt barátok visszahozatala és végső soron a lila csáp legyőzése), de a hozzájuk vezető út összetett fejtörők egymásra épülő láncolata. Ezt veteránoknak is 4-6 óra nyugis tempóban végigkattintani, de azok, akik újonnan megpróbálnak végigjátszás vagy baráti tippek nélkül boldogulni, ennyinél jóval többet is bóklászhatnak az Edisonok birtokán.

S hogy összességében milyen lett a felújított Day of the Tentacle? Amellett, hogy grafikai stílusa változatlanul bolondosdallamos, hogy feladványai és karakterei 23 év elteltével semmit sem veszítettek morbidságukból, leginkább hű. Önmagához, készítőihez, rajongóihoz, egy letűnt hőskor szelleméhez. Minden porcikájából süt az a könnyedség és odaadás, ami a mai játékiparból néhány indie címet leszámítva szinte teljesen kiveszett. Úgy hiszem, ennél nem kell több.

A Day of the Tentacle Remastered PC-re, PS4-re és Vitára jelent meg, mi PC-n teszteltük a játékot. A galériánkban egy csomó screenshotot nézhetsz meg a felújított változatról.

4.
Caleon
A Maniac Mansion-t imádtam, de ez sajnos kimaradt, mert Amigára már nem jelent meg, nekem meg még az volt akkoriban.
3.
delphijos
Nekem a Monkey Island sorozat után ez a kedvenc kalandom. A fejtörők talán még jobbak is itt, a MI a nagyon idióta humora miatt vezet csak nálam. Sajnálom hogy manapság jó (és nehéz) kalandjátékokra nincs igény.
2.
Seggeszkexkluzív
Azért érződik hogy itt az oldalon sok a fiatal gamer, alig győzöm olvasni a kommenteket.
1.
renyhe
Hibátlan remake lett.
A maga idejében nyelvtudás híján nem játszottam végig, később már pókhálósnak tűnt, ezért kimaradt, jól jött ez a remake.
A Full Throttle is jöhetne már, kár, hogy 2017-ig kell rá várni.
A Grim Fandango felújítása kevésbé tetszett, de megértem, hogy a 3d render háttereket nem olyan egyszerű felújítani, mint a kézi rajzokat. A játék nagy kedvenc volt felújítás előtt is, így végre beszerezhettem eredetiben is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...