The Collider 2 teszt

  • Írta: Lesroy
  • 2016. május 17.
Ha szereted az űrhajós ügyességi játékokat, de kevés az időd, akkor a The Collider a te játékod lesz. Igaz, se mély tartalommal, se túl sok újdonsággal nem fog tudni szolgálni, de kellemes kikapcsolódást nyújt a műfaj kedvelőinek.

A Techland a tőle megszokottól teljesen más fába vágta képzeletbeli lengyel fejszéjét, amikor 2014-ben létrehozta a Shortbreak Studiost, itt ugyanis a „tripla Á” kategóriás zombis címek után a koncepció homlokegyenest az ellenkezője lett minden eddiginek. A cél nem volt más, mint egyszerűbb és inkább a casual réteget megszólító játékok gyártása, ezen az ösvényen haladva készült el a The Collider első eresztése is, most pedig 2016-ban megkaptuk a kötelező folytatást.

A történet szerint egy idegen hajó megtámadja a Földet, ami se szó-se beszéd elkezdi lőni szeretett bolygónkat. Az emberi faj pedig nem ül tétlenül, és egy már-már öngyilkos tervet agyal ki, miszerint a hajót belülről kell elpusztítani. Az elképzeléshez igazodva ehhez beküldik a legjobb pilótájukat – jelen esetben minket – a mindenféle csúcstechnológiával felszerelt hajónkkal egyetemben. A cél egyszerű: szétkapni az anyahajót, hasonlóan, mint a Csillagok Háborújában, de ezúttal sajnos egy jól irányzott lövésnél picit többre lesz szükségünk.

Nagyjából itt ki is merül a játék „grandiózus” sztorija, de a hangsúly nem is ezen van. Ahogyan a The Collider első részének, úgy a The Collider 2-nek sem más a célja, mint a kávészünetek alatti szórakoztatás, és mindezt bizony sikerrel is teszi az árkád lövölde. A játékmenet alapjaiban gyermeteg egyszerű, hiszen űrhajónk magától megy előre, a mi feladatunk csupán oldalra és fel-le változtatni a pozíciónkon. Na jó, azért nem lesz ennyire könnyű dolgunk, ugyanis ahogy haladunk előre a szinteken, egyre komplexebbé vállnak a hajó védelmi rendszerei, egyre sűrűbben változnak meg az előttünk lévő átjárók, rákényszerítve minket egy gyors és végzetes bummra.

A játék úgy a második-harmadik szektor végén érezhetően bekeményít, de a fejlesztők adnak egy kis segítséget, a védőpajzsot. Mondhatni ez a megoldás egyfajta „második esélyként” funkcionál, de ettől függetlenül, ha becsapódunk, akkor ott mese nincs, csinálhatjuk elölről az egész szintet. Abban az esetben viszont, ha csak súroljuk az idegen felületet, a pajzsunk ideiglenesen leválik, utána pedig – attól függően, hogy milyen szintre fejlesztettük – vissza is töltődik.

A játékmenetet tekintve összesen hatszektornyi pályát kapunk, amiken belül nyolc plusz egy teljesíthető küldetést kínál fel nekünk a játék. A fentebb említett nyolc misszió háromféleképpen oszlik meg; az első verzió az úgynevezett scout mission lesz. A célunk ebben a módban nem más, mint végigrepülni az adott pályán, időre. Mind közül nekem talán ezek bizonyultak a legnehezebbnek, hiszen ahhoz, hogy sikeresen végigjussunk rajta, rá leszünk kényszerítve a mi kis boostunk használatára. Elsőre ez a megoldás, bár szimpatikusnak tűnik, némi veszéllyel is jár, mivel ha nem figyelünk, túltöltődhetünk, utána pedig hevesen csapkodhatjuk az asztalunkat és szidhatjuk a készítők anyukáit. Talán ebben a játékmódban lesz leginkább szükségünk arra, hogy a lehető legtöbb helyre tudjunk figyelni, és az sem árt, ha élesek a reflexeink.

A második játékmódban (a folyamatos repülés mellett) már lőnünk is kell. Szerencsére ezt a program automatikusan teszi, feltéve, ha két becsapódás között rá tudjuk állítani a célkeresztünket a repkedő piros kockákra. Természetesen mire is mennénk egy ilyen játékban gyűjtögetés nélkül: a harmadik módban kék idegen objektumokat hajkurászhatunk, mindezt sokszor úgy, hogy az össze-vissza repked, és előttünk egyre szűkülnek a kijáratok. Egyszerű ez a mentsük meg a világot dolog, nem igaz? Ezzel elérkeztünk ahhoz a bizonyos plusz játékmódunkhoz, ami lényegében egy boss fight, amin belül a készítők kombinálták az időre menő „felderítő” és a kockakilövéses küldetéseket. Itt lőnünk kell az ellenfél gyenge pontjait, kerülgetnünk a lézersugarait, mindezt megfűszerezve a már-már kötelező visszaszámlálással, szóval a feladat nem éppen sétagalopp.

Ez így elsőre elég nehéznek hangozhat (és egyébként igen, az is), de ellensúlyozásként a stúdió készített egy minimális fejlesztési rendszert, amivel talán egy fokkal könnyebb dolgunk lehet. A módszer ugyancsak pofon egyszerű; bármely játékmódban is próbálunk nem meghalni, a nagy kerülgetés közben összeszedhetünk pénzérméket, amiket később elszórhatunk a hajónk fejlesztésére, de akár újat is vehetünk belőle. Utóbbira amúgy megint rá vagyunk kényszerítve, hiszen csak így mehetünk tovább a következő fejezetre. Érdemes arra törekednünk, hogy kihozzuk minden pályából a maximum medált (a 162 darabot), mert így a végén sokkal több pénzzel és tapasztalati ponttal gazdagodhatunk. A hajóknak három fő tulajdonságán javíthatunk: a pajzsunk visszatöltődésének szintjén, a turbónk időtartamán, illetve a karosszéria színein (utóbbi nyilván a játék leglényegesebb pénzpazarlása).

Űrszekerünkön kívül a pályákon felszedhető boosterekre is kénytelenek leszünk költeni, vannak, amik a hűtésért, a kétszeres pénzszorzóért, vagy az ideiglenes extra pajzsunkért felelnek. Szerintem mind közül a leghasznosabb a mágnes, aminek felvételével minden utunkba kerülő aranypengőt magunkhoz szívhatunk.

A The Collider 2 grafikáját innovatívnak nem nevezném, mégis remekül illeszkedik az atmoszférába és hangulatba. Itt megjegyezném, hogy engem kifejezetten idegesített az elmosódás bizonyos sebesség felett. Alapjában véve se könnyű időre (és lehetőleg három medálra) teljesíteni a pályákat, a sokszor túltolt motion blur ezen még inkább nehezít. Talán a legnagyobb hibája az a játéknak, hogy nem igazán ad nekünk szabad kezet, persze lehetséges, hogy nem is hibáról, hanem lényegében a műfaj sajátságáról beszélünk. Ki tudja, ha nem így lenne, akkor lehet, hogy elveszne a koncepció mögötti lényeg. Szintén zavaró jelenség volt számomra, hogy egy idő után túl monotonná vált a játékmenet. Egyszerűen kevés az a pár mód, amikben repülhetünk, talán pont emiatt adtak hozzá a srácok a címhez egy végtelenített túlélő módot.

Itt egyfajta „végtelen repülés” vár ránk, amiben aranyat, vagy éppen több tapasztalati pontot gyűjthetünk, ráadásul felkerülünk a hivatalos ranglétrára is. Jómagam egyébként a harmincnyolcadik helyen végeztem, de ahogy néztem elég gyorsan változnak a pozíciók, szóval csak hajrá! Ezenkívül hiányosság még, hogy szinte végig ugyanazokat a hangeffekteket, zenéket hallhatjuk. Igazán lehettek volna kreatívabbak is készítők ezen a téren, hogy feldobják a műfaj sajátosságából adódó monotonitást.

Összegezve a The Collider 2 a kötelező grafikai változáson kívül nem sok újat tudott hozni magával, ám ennek ellenére egy korrekt folytatásról beszélhetünk. Nem hiszem, hogy bárkiben is mély nyomokat fog hagyni a Techland leányvállalatának játéka, már csak a jellege miatt sem, de a következő pár hét kávészüneteinek főszereplője lehet.

Bár a játék VR-támogatással is bír, ezt sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni, így kénytelen voltam a jó öreg egeres megoldásnál maradni. A külföldi sajtót végigbogarászva viszont több helyen negatív visszhangot keltett a fenti megoldás, úgy tűnik, a The Collider esetében leginkább a masszőröknek fog plusz bevételként szolgálni, ha a virtuális valóság nyakfájdító eszközére adjuk a voksunkat.

A The Collider 2 kizárólag PC-re jelent meg.

Kapcsolódó cikk

4.
Őrnagy
8?!?!!??!!??!!??
8?!?!!!???!!!??
8?!?!!??!!??????!
2.
#1: Amíg 10 dollárt kérnek érte, teljesen korrekt.
1.
komolyanerre egy egesz jatekot lehet epiteni hogy lyukakon menj at es szetlodd a valamiket? szamomra ez rohej kategoria.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...