Steep teszt

  • Írta: zoenn
  • 2016. december 16.
Link másolása
A Ubisoft új címében az a jó, hogy pénzköltés nélkül hódolhatunk négyféle extrémsportnak az Alpok havas lejtőin. Persze a virtuális túra össze sem hasonlítható az igazival, de hibái ellenére a Steep ügyesen mímeli az élményt.

Aki volt már igazi hegyek közt legalább 2000 méteres magasságban, az tudja, hogy a táj valódi megtisztulást hoz minden utazó számára. A szabályokat mindig a hegyek diktálják, mi csak maximum látogatók lehetünk, és nem adják olcsón a szépségüket. Egy-egy meredek csúcs leküzdése hatalmas sikerélményt nyújt, és miközben próbára teszed a képességeidet, egy csapásra elfelejted a szürke hétköznapokat. Ám vannak olyan emberek, akik ennél is több izgalomra vágynak, nyaktörő mutatványokkal kísértik a szerencséjüket, miközben egy snowboarddal, wingsuittal, siklóernyővel vagy síléccel iramodnak neki a havas hegyoldalaknak. A Steep az adrenalinfüggőknek szól, az ultratrendi Red Bull- és a GoPro-generációnak. Kockáztasd az életed extra lájkokért!

A Ubisoft Annecy első önálló címére 12 évet kellett várni, miután a kiadó több sikeres frencsájzába is besegített a csapat. A Steep egy kósza ötletből nőtte ki magát, ráadásul a stúdió székhelyét az Alpok veszi körül, ahol a fejlesztők szabadidejükben gyakorta túráznak - várható volt, hogy a masszív ormok előbb-utóbb megihletik őket. Az alapötlet ugye az, hogy adva van egy hatalmas játszótér, ahol négyféle extrém sportban tehetjük próbára magunkat, és közöttük egy gombnyomással válthatunk. A térkép különböző pontjain számos, fokozatosan nehezedő versenyt és kihívást találunk, a jól sikerült trükköket és futamokat megörökíthetjük, a videót pedig megoszthatjuk másokkal.

A koncepció rém egyszerű, de én mégis összecsapottnak éreztem, mivel pár óra után nem tud eléggé változatos lenni a Steep – ennek talán a narratíva hiánya lehet az oka. Nem mindegyik sportágat élveztem, és hiába járhatjuk be a hegylánc hét régióját, mindenhol hóval, sziklákkal és fenyvesekkel találkozunk. Aki változatos terepet vár a játéktól, csalódni fog, elvégre itt a fehér a domináns szín. Persze nem mindegy, hogy a játékos milyen stílusban nyomul - a játék hatféle technikát különböztet meg, amiket idővel fejleszthetünk is. Ha inkább új útvonalakat keresünk, akkor felfedezők leszünk, ha inkább a trükközést részesítjük előnyben a gyorsasággal szemben, akkor freestylerek, ha viszont a nyaktörő mutatványokra és esésekre gyúrunk rá, akkor Bone Collectorok. Ez a rendszer elméletileg arra lenne jó, hogy abba az irányba fejlődjünk, amit szeretünk, viszont a játék folyton arra buzdít, hogy próbáljunk ki mindent, így pedig esélyünk sem lesz arra, hogy egy adott technika mestereivé váljunk. Hacsak nem vagyunk totál fanatikusak, hogy hetekig gyakoroljunk – a Steepben egyszerűen nincs ennyi potenciál.

A hegyek között rengeteg a tennivaló, a távolságok elképesztők, pont úgy, ahogy a valóságban. A domborzati viszonyok autentikusak, itt nincsenek megkötések. Ha látsz egy csúcsot a távolban, tényleg felcaplathatsz rá, ami valós időben hosszú percekbe vagy akár órákba telik. Miközben felfedezzük a területet, és távcsővel kutatunk újabb bázisok után, úgy kapunk újabb és újabb kihívásokat. A térképen való navigálás viszont nem eléggé kényelmes, lomhán mozog a kurzor, lassan megy a zoomolás. Szerencsére van lehetőség gyorsutazásra, a már felfedezett területekre egy gombnyomással eljuthatunk. Az igazán lusták rendelhetnek helikoptert is, ha már szereztek rá jegyet - ez esetben tényleg bárhová leszállítanak a kollégák.

Vannak különböző nehézségű, hosszabb és rövidebb futamok, ahol ellenfeleket is kapunk, máskor időre kell elérnünk a térkép egy adott pontjára. Itt tényleg nincs semmi extra: a checkpointokat jelző köröket már messziről kiszúrjuk, ám az útvonal és a stílus már ránk van bízva. Törekedhetünk az arany szintű minősítésre, újra és újra nekiveselkedünk, mert zakóztunk egyet, vagy nem vagyunk megelégedve az idővel és a pontszámmal. Ha egy próbát teljesítettünk, felütjük a térképet és keresünk egy másikat. Nincs meglepetés. 

A freestyle-kihívásokban sem: itt nem kell figyelnünk az időre, csak arra, hogy minél több pontot harácsoljunk össze hatalmas ugrásokkal és trükközésekkel. Ehhez a megfelelő pillanatban kell elrugaszkodnunk a rámpáról, majd pörgés, szaltó - deszkafogással vagy anélkül -, és lehetőleg érkezzünk talpra. Sajnos az ugrás-gomb nem elég következetes, hiába engedjük fel a megfelelő zónában, a program későn vagy nem reagál rá, és az arcunkba tolja, hogy hibáztunk. Dühösen csapkodjuk a kontrollert, elvégre a sebességet megfelelőnek, az ugrást pontosnak éreztük, de a lendület végül nem volt elég és fejjel beleállunk a hóba. Nehéz ráérezni erre a véletlenül sem intuitív, kiszámíthatatlan rendszerre, ami a Steep legnagyobb hibája. Vagy megszokjuk, vagy elkerüljük a freestyle-kihívásokat.

Számomra sokkal érdekesebbek voltak a Mountain Storynak nevezett kihívások, melyek egy-egy híresebb hegycsúcshoz kapcsolódtak. Egyszer a hegy szelleme elevenedik meg előttünk deszkásként, és mindenféle spirituális dologról beszél, miközben követjük a lejtőn. Máskor egy hegy adott pontjára kell eljutnunk változatos sportszereken, vagy egyszerűen követve valakit. Ennél azért jóval meghatóbb pillanatokat is tartogat a játék. Amikor már ott vagy fenn, letekintesz az előtted álló meredélyre, nagyot nyelsz, elvégre egyetlen apró hiba is kudarchoz vezet. A lesiklás tényleg embert próbáló feladat, de az élmény sok unalmas percért kárpótol minket. Amint elérjük a megfelelő sebességet, a szél az arcunkba vág, szinte már csőlátásunk lesz, miközben szinte az utolsó pillanatban kerüljük el az ütközéseket. Nagy kár, hogy túlságosan is sokszor veszítünk sebességet, ami nem feltétlen a mi hibánk, sokkal inkább a fizikáé.

Idővel a kihívások igen nehezek lesznek, és olyankor már a fizika hiányosságai is előtérbe kerülnek. Olykor a legkisebb buckától is meginogunk és elveszítjük a sebességet, vagy egyszerűen csak nem úgy reagál a deszkánk, vagy a lécünk, ahogy azt elvárnánk. Máskor egészen komikus eséseket produkálunk, áthajtunk a fákon, mintha ott sem lennének, netán a legkisebb kopár cserjének is úgy csapódunk neki, mintha sziklafal lenne. Ugyanakkor többször beleragadunk tereptárgyakba is – egyszer a siklóernyőzésnél történt velem, hogy amikor újraindítottam egy versenyt, nem tudtam elrugaszkodni, mert derékig benne voltam a sziklában. Két test találkozását nem mindig kezeli tökéletesen a Steep, van még mit finomítania a fejlesztőknek.

A wingsuitozás és a siklóernyőzés olyan, mintha külön játék lenne, és ez így van rendjén. Előbbi kínálja a legjobb izgalmakat, lévén csak a pontos reflexeinkre hagyatkozunk. A készítők nem egyszer olyan útvonalat terveztek, ami tömve van akadályokkal (sziklákkal, fákkal, villanykarókkal), melyek feltűnően közel vannak a checkpointokhoz. Előfordult, hogy hiába zúgtunk át az egyik kapu mértani közepén, egyszerűen letérünk ívről és lehetetlen elérni a következőt. Ha nagy nehezen sikerül elvergődni a célig, az ernyőt megfelelő időben kell nyitnunk, különben semmit nem ér az egész. Szerencsére, ha közvetlenül a célba érés után vétünk, akkor már nem kell újra kezdenünk a versenyt – nekem ez sokat segített. A siklóernyőzés a leglassabb sportág mind közül, kicsit ki is lóg az egészből, olykor még unalmas is lehet, elvégre korántsem kell annyira odafigyelnünk a manőverezésre, még erős szél esetén is biztosan tartjuk az irányt, sokkal kisebb a hibaráta.

A félresikerült tervezői döntéseken hamar túltesszük magunkat, ha nem várunk semmi extrát a Steeptől - én még azt is lenyeltem, hogy nagyon monoton tud lenni a játék, ha legalább az irányítást ráncba szedték volna, talán az új SSX-et üdvözölhetnénk benne. Egyszer képtelen voltam megfordulni a snowboardommal, pedig nem csúsztam gyorsan, hiába tekertem az irányt, folyton hátrafelé araszoltam. A checkpoint-rendszer nem éppen felhasználóbarát. Az odáig rendben van, hogy az odáig tartó út szabadon választható, de amikor milliméterekkel vétjük el a kört, és emiatt újra kell kezdenünk a futamot, az már inkább bosszantó. Ráadásul a készítők előszeretettel helyezik az ellenőrzőpontokat szűk szurdokokba, ahová csak egy irányból lehet bemenni. Ilyenkor a kukába dobhatjuk a szabadságot.

A nagytöbbség bizonyára örülni fog annak, hogy a kihívások teljesítése után járó pénzből márkás ruhákat vásárolhatunk karakterünknek. Egészen vicces jelmezekben pózolhatunk siklás közben, és bizonyára nagyon trendik leszünk a nemlétező követőink szemében. Megannyi aprósággal varázsolhatjuk egyedivé karakterünket és sporteszközeit, aminek ugyan nincs különösebb jelentősége, a hiányát viszont néhányan tutira szóvá tennék.

Ami a többjátékos élményt illeti, akár négyen is összecsaphatunk egymással a játékban, ami tényleg jó móka, ráadásul nem is kell komolyan venni, simán el lehet ökörködni a lejtőkön, ha megfelelő társasággal vágunk neki.  Az Alpokban elég sok random játékos lófrál, egy gombnyomásra bandázhatunk együtt. Készíthetünk saját kihívásokat is, ahol az útvonalat, a checkpointokat mi rakjuk le, lehetőleg a legszemetebb pontra, és aztán a barátaink megdönthetik időeredményeinket. A lag és a Ubisoft szervereinek gyengélkedése sajnos még most is mindennapos. Ennek ellenére még több online-specifikus kihívást elviseltem volna, vagy legalább valami összeszedettebb multit. Több egymásra épülő eventtel és megfelelő jutalmakkal csodát lehetett volna tenni.  

A látvány tényleg elképesztő. A Ubisoft eddig még nem látott belső fejlesztésű motorját használja a Steep, egyfajta főpróbaként a Ghost Recon: Wildlands előtt. A havas hegyek és völgyek állandósága miatt a táj mindig ugyanolyan, ám a fényeffektek, az árnyékok és a köd amennyire lehet, változatos. Amikor nincsenek bugok, az animációk félelmetesen élethűek, ráadásul a hangokkal sincs gond. Futás közben csörögnek a csatok karakterünk ruháján, a szél süvít, GoPro-kameranézetben pedig még a recsegésre is odafigyeltek a fejlesztők. A zenék viszont a szokásosak, elektronikus és rockos darabok váltják egymást - arra pont jók, hogy adrenalinmámor közben zakatoljon valami a háttérben.

A Steep igenis hangulatos játék, egy elírásoktól sem mentes szerelmeslevél a hegyek és a vadabb téli sportok szerelmeseinek. Furcsamód akkor tetszett a legjobban, amikor csak céltalanul bolyongtam a meredek emelkedőkön, négykézláb kapaszkodtam a havas hegyoldalba, és időnként megálltam, hogy szétnézzek a horizonton. A tájat már narancsszínűre festette a lenyugvó nap fénye, de igyekeztem, mert a kinézett kiszögelés még messze volt. Sajnos a néhány emlékezetes pillanat és a helyenként ötletes Mountain Stories ellenére egyhangú játék lett a Steep. A sok ugyanolyan kihívás miatt csak apró adagokban érdemes fogyasztani, és a sztorimód is nagyon hiányzott nekem. Például elmélyedhettünk volna az adrenalinfüggő sportolók világában, néhány izgalmas karakteren keresztül, elvégre a wingsuit nem kevés halálos áldozatot követel napjainkban, így lehetett volna némi drámát vinni a pózolások közé. Talán majd a második részben.

A Steep PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg - mi a Sony normál konzolján teszteltük.

Kapcsolódó cikk

14.
14.
Chrysh
#12: Szerintem most mellélőttél.
13.
13.
McDuff
Egy komoly kérdés: Van itt olyan aki megvette? :D annyira réteg és/vagy semmilyen játéknak tűnik.
12.
12.
DON GONDOCS
#11: Nem kell vele foglalkozni ez régi barátunk seggeszki, elég csak a regisztrációt nézni és a kommentjeit. Most visszafoggott, de nem lesz hosszúéletű.
7.
7.
razipapi
Én megvárom amikor majd 3-4 hónap mulva 5000 ér adják a PS storeban :)
De engem is nagyon érdekel maga a játék imádom a téli sportokat. Annó a Shaun White Snowboardingot szerettem bár azt iis inkább a zenék miatt.
5.
5.
DON GONDOCS
http://store.steampowered.com/app/488300/

Ajánlom mindenkinek.
4.
4.
megaone6
"Háromból négy sportág élvezetes"
Az egész jó arány, nem?
2.
2.
Eragon51
Igazából az összes negatívuma felett elsiklanék (pun intended) sőt még azt is megkockáztatom, hogy megvenném, ha nem a AAA játékok árkategóriájában lenne.
1.
1.
Raizen25
Kár érte pedig érdekelt volna :S
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...