Freedom Force vs. the Third Reich

  • Írta: fojesz
  • 2005. február 24.
Józan magyar ésszel mindig is azt képzelné a legtöbb ember kicsiny hazánkban, hogy képregényt mindig is csak a Marvel készített. Pókember, Batman, Superman… mind-mind Marvel hősök. Azt azonban kevesebben tudják, hogy például a XIII is egy francia képregény volt eredetileg, és itt a Freedom Force is… Inkább Amerikában felkapottabb e szuperhős csapat, ám a játék hódít Magyarországon is, így nézzük meg, hogy miért is.

Bizony az eredeti képregény 1960-ban hódított, így ma már sokan biztosan nem ismerik ezt a világot. Koromból kifolyólag én sem ismerem, ám a játék során elképzelésem lett milyen lehetett az „oridzsinál” verzió. Mikor megismertem az itteni hősöket, átéltem a kalandokat, rájöttem, hogy Minute Man, Mentor (a hősökről később) vannak olyan jól kitaláltak és ötletesek, mint Punisher vagy Catwoman.

Az első Freedom Force füzeteket feldolgozó játék 2002-ben jelent meg, és díjat is nyert. Senki nem várta, de nyert, mégpedig a legjobb hősöket felvonultató játék kategóriában. A gamma egy egyszerű akció és RPG keverék volt, izgalmas sztorival, jó játékmenettel és aranyos grafikával. Az első rész sztorija szerint Patriot City-ben tevénykedtünk csapatunkkal valamikor a Hidegháború alatt. Most pedig – folytatásban – szintén ilyen helyzetből indulunk, kezdvén a játékot egy bemelegítő tutoriallal.

A tutorial jól sikerült, úgy mutatja be a lényeget, hogy közben izgalmas is legyen a játékmenet. Izgalmas? De miért? Furcsa helyzetbe kerülünk az adott karakterrel, Alche-Miss-szel ugyanis a Freedom Force csapatából mindenki őt támadja, és a hölgyemény azt se tudja, mi történik vele. A poén részét persze nem fogom lelőni, ez csak afféle utalás volt a játék további fordulataira. Így a sztoriból csak annyit árulok el, amennyit már lehetett tudni a játék megjelenése előtt is. Hőseink visszautaznak az időben, mégpedig a második világégés korába, hogy egy őrült tudóst megállítsanak. A tudós, Blitzkrieg (tényleg így hívják :)) különféle technikai újításokkal akarja uralma alá hajtani a bolygót. Ez a sztori lényege, körülbelül a játék közepétől bontakozik ki jobban, ugyanis előtte még a szovjetekkel harcolunk tovább, ahogy azt az első részben is tettük. Kicsikét nem örültem ez utóbbinak, mert ugye lassabban indul be a történet, és azoknak, akik az első részben végigromboltak Oroszországon, ez kicsit zavaró lehet. Sztori szempontjából fontos, hogy összefüggő képregényekről van szó, tehát különböző (megjelent) számokat fogunk végigjátszani.

Mivel a sztoriról eleget meséltem, a karakterekről - tehát a hősökről - is szót kell említenem. Hogy ne üres neveket halljatok, összedobtam egy listát a játékban szereplő fontosabb emberekről. (A képeket hozzájuk balról jobbra tessék nézni!)

Black Jack: Jack Nagy-Britannia oldalán harcolt a második világháborúban. Sokat nem tudni róla, mivel elég titokzatos ember. Főként fegyverekkel, így pisztollyal és gránáttal operál.

El Diablo: ő az igazi spanyol fenegyerek (ezt jól tükrözi beszéde, és hogy piros-feketébe van öltözve). Rendkívül jó karakter, mivel láng támadásai nagyon jól használhatóak. Ő az, akit minden küldetésre elvittem, ha tudtam.

Mentor: ő a Freedom Force csapatának szellemi vezetője, parancsnoka. Szerepe hasonlít Lambert-ére a Splinter Cell-ből. Vele is harcolhatunk majd, de nem a legerősebb karakter így nem ajánlom.

Minute Man: ő, pedig a csapat frontembere, igazi forradalmár, csak a szabadság hajtja. A többi hős mellett kisugárzása sokkal erősebb. Ő mindenütt ott van mindig.

Skyking: különlegessége, hogy a hátára lett biggyesztve egy speciális jetpack, mellyel könnyedén repülhet bárhová. A nácik félelmetes ellensége volt.

Tombstone: ő speciel a másik kedvencem. Iszonyat kemény beállása van és a képességei is remekek. Így bebújhatunk az ellenfél bőrébe, hogy azzal kamikazét vagy testvérgyilkost játsszunk.

Tricolour: ez a gyönyörű francia szöszi eredetileg vívónő volt. Ám Hitler kegyeltjei elrabolták, és rosszra fordították tulajdonságait. Ám ő később ellenállt és helyre tette a német rossz fiúkat.


Vannak még hősök, ám azok sztori szempontjából nem annyira fontosak, lévén az előző részben nem is szerepeltek. A főhősök között is akad ilyen, ám ők kiemelten fognak szerepelni a játékban is.

Blitzkrieg és emberei: a főgonosz. Egy ideig sejtelmes marad, és később bontakozik ki. Emberei nem nagy ellenfelek, egyedül a tankok nehéz kutyák, de azt gondolom, vágjátok miért.

Ha már ilyen szépen meséltem a köretről írok egy-két szót a játékmenetről is. Mikor indítunk egy kampányt, akkor öt nehézségi szint közül választhatunk. Én a harmadikon játszottam, tehát normálon, és így sem okozott gondot a játék. Persze egy-két ellenfél legyőzéséhez trükkre van szükség, ám ez ritkaság.

Ha elindul a játék, rögtön kezdődik a tutorial, melyet korábban már ki is fejtettem. Azután belecsaphatunk végre a lecsóba. Mit is láthatunk a képernyőn, ha játszunk? Bal alsó sarokban vannak karaktereink arcképei, úgy, mint a legtöbb szerepjátékban. Csapatunk száma minden küldetés előtt meg van szabva, tehát akár lehet négy is, de lehet, hogy egyedül fogunk császkálni. Néha meg van adva, hogy melyik hősnek kötelező benne lenni a játékban, így az ő hollétét nem szabhatjuk meg, ott lesz és kész. A többieket már mi válogatjuk ki, ízlés szerint. Ajánlom, hogy El Diablo-t és Minute Man-t mindenképpen sűrítsük be a csapatba, mert nagyon erős karakterek.

Embereinket a kapott CP-kből fejleszthetjük a küldetések között. Így vehetünk új támadásokat, de akár egyet-egyet fejleszthetünk is. Tehát itt maga a karakter nem lép szintet, csak a támadásai. A támadások révén el is érkeztünk a harcokhoz és azok folyamataihoz. Harc közben bármikor lecsaphatjuk a szóközt ezzel kimerevítve a csatát, így könnyebben el tudunk igazodni a nagy káoszban. Az arckép mellett három lila cellácska van, ezek mutatják energia mennyiségünket. A leggyengébb támadások nem igényelnek energiát, azonban a komolyabbak többet is, maximálisan hármat igényelhetnek. Ezek a cellák újratöltődnek, illetve különböző eszközök felvételével feltölthetjük őket. Ha megindul a harc, kiosztjuk minden hősnek, hogy ki kit támadjon és mehet a banzáj. Eközben célszerű figyelembe venni a kő-papír-olló elvet is. Tehát El Diablo könnyedén el fog intézni egy tűzlabdával egy jégkatonát, míg lehet Minute Man szenvedne vele egy sort. Persze sok különbség nincs, de azért gyorsabban tudunk végezni egy-egy ellennel vagy főellennel.

Ha lesérülünk az is egy kicsit másképp történik, mint más játékokban. Itt is bevehetünk kapszulákat, ám ezek eléggé ritkák az egyes pályákon így kénytelenek leszünk képességeinkre hagyatkozni. E talentum a gyógyítás képessége. Ennek meglétét az arckép jobbfelső sarkában lévő érmek jelzik. Általában egy-kettő van belőlük – ez karakterfüggő – így ne pazaroljuk el feleslegesen! Ez akár egy teljes életcsíkot is feltölt majd, és a halálból is visszahozhat minket. Ugyanis itt, ha meghal valaki, van még egy vagy kettő esélye képességének köszönhetően. Ha egy ember kifekszik a csapatból, a többiek még harcolhatnak nem áll meg a játék. Ha mindenki meghal… nah akkor van Game Over.

Amit nagyon hiányoltam a játékból, az a térkép. Eltévedni ugyan nem fogunk, mert a játékterek korántsem akkorák, mint egy vérbeli RPG-ben. Ám zavaró, hogy amíg valahol figyeljük a csatát, addig keressük a többieket, hogy vajon ők merre irtanak, vagy őket irtják-e serényen.

Hangulat terén nagyon ott van a játék, ezekről mesélnék egy kicsit bővebben. Már rögtön az elején megtetszett, hogy egy háztetőre kellett felrepülni és ott harcolni. Igen, mert egyes karakterek tudnak repülni is, így felülről hatékonyabban, de biztonságosabban tudják osztani az áldást. (Támadásokból van távoli fajta is.) Rögtön bevetettem egyet, mely hatására az egyik lerepült a ház tetejéről és amíg ő repült egy gyönyörű röppályán át, addig macsó módon levertem a többieket. Az se kutya, amikor felkapunk egy autót és behajítjuk a tömegbe. Ha ez éppen egy kereszteződésen történik, akkor bizony nem voltunk túl kedvesek, mert egy egész városra szóló forgalmi dugót okoztunk. Tehát jellemzik a játékot a repkedő testek és egyéb tárgyak. Nagyot néztem mikor egy ember nekirepült egy korhadó épületnek az meg összedőlt az ütés hatására. A németországi könyvégetésről pedig már nem is beszélek… Ezek apró dolgok, de nagyon fontos hangulati tényezők. Néha elfelejtettem más nagy szerepjátékokat, mint a Sacred-et vagy KotOR-t, annyira lehengerelt a játék hangulata. Emellé még a kitűnő sztori is párosul így tényleg felhőtlen az élvezet. És ami még fontos: a játéknak van egy alaphumora. Így hőseink néha egymást leszólják, beszólnak minden hülyeséget és ez marha jó tud lenni. Ez bizonyítja, hogy maga a Freedom Force világ is viccesebb, mint a Marvel-é, ahol Pókember nyomja az idétlen baromságait…

Ugyanakkor a játéknak vannak hibái is. Említettem már a lassan beinduló sztorit és a térkép hiányát, de még mindig nem teljes a paletta. A játék eszméletlenül lineáris, pedig egy szerepjátéknak nem kéne ennyire ilyennek lennie. Jó, tudom, hogy nagyrészt mégiscsak akció a játék, de azért megoldhatták volna, hogy többféleképpen lehessen megcsinálni egy mission-t. Ebből jön a következő hiba. Ha valamit elrontasz - pedig tudod, hogy így kéne lennie, de még sem úgy van – akkor egyszerűen nem tudsz mit csinálni. Továbbjutni nem tudsz, mivel más mód nincs a cél elérésére. Ennyi. Restart mission. A kamerakezelés sem mindig jó, de ez ritka és helyrehozható hiba. A bugok jelenléte már annál idegesítőbb. Egyszer egyik emberem beakadt, és soha nem jött ki csak a küldetés végén. Nah ekkor már túl voltam, egy főellenen, akit négy karakterrel kicsit könnyebb lett volna lenyomni… A szövegben is akadnak néha gondok, de ez is ritka. Ráadásul a mesterséges intelligencia sem lett géniusz. Eléggé bambák, könnyű ellenük harcolni, mivel a leggyengébb támadásaikat vetik be állandóan.

Egy kicsit áttérnék a játék technikai részére is. Grafikai motorként a Gamebryo jeleskedik, mely legutóbb a Pirates!-ben tűnt fel. Akkor nem szidtuk, most se szidjuk. A célnak megfelel, hiszen sikerült visszaadni egyfajta képregényes hangulatot. A zene is jó, gond nem volt vele. A hangok terén lehetett volna javítani, de nem szörnyű az sem. Az irányítás is jó, egyedül a térkép hiánya és a kamerakezelés teszi nehézkessé.

Nem maradt más, mint a végszó. A Freedom Force vs. The 3rd Reich folytatásnak remek, ám lehet, hogy nem fogunk olyan sokáig emlékezni rá. Sokkal jobban sikerült, mint egy átlagos képregény adaptáció, mint például a szomorú véget ért Spider-Man 2. A hangulata mesés, a sztori kiváló, így mit is mondhatnék? Érdemes egy próbát tenni a játékkal, mert megbánni nem fogja senki.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...