A Way Out teszt

  • Írta: Shifty
  • 2018. március 28.
Leónak és Vincentnek közös az ellensége, de ahhoz, hogy bosszút állhassanak, előbb meg kell szökniük egy jól őrzött börtönből. Csak egymásra számíthatnak, kényszerű szövetségük pedig a történet előrehaladtával alaposan elmélyül.

Josef Fares egy igazán szókimondó fickó, aki a tavalyi The Game Awardson is bizonyította, hogy teljesen hidegen hagyják a játékipar kimondott és kimondatlan konvenciói. A libanoni származású, de Svédországban rendezőként befutott Fares először 2013-ban próbált szerencsét a videojátékok világában, amikor összeállt a Starbreeze csapatával. Ekkor mesélte el egy testvérpár nagyívű drámai, érzelmekben gazdag kalandját. A Brothers: A Tale of Two Sons óriási siker lett, ezért Fares úgy döntött, saját stúdiót alapít Hazelight néven. A csapat első játéka nemigen szakadt el a rendező-író korábbi alkotásának koncepciójától, csak ezúttal nagyobb ívű történet keretei közé helyezte főhőseit, akik ezúttal nem testvérek, hanem a börtönben egymásra utalt foglyok. A lényeg azonban nem változott, most is a közös, összefogáson alapuló játékmeneten és az idővel kialakult érzelmi kapcsokon van a hangsúly.

A '70-es években játszódó történetnek két főhőse van, Leo és Vincent. Előbbi egy forrófejű, mindent erővel és erőszakkal megoldani akaró, a fogház vendégszeretetét már egy ideje élvező bűnöző, míg Vincent a friss hús, aki tökéletes ellenpólusa Leónak, miután minden helyzetben képes racionálisan, megfontoltan gondolkodni. Kettejük kapcsolata nem is indul zökkenőmentesen, de amikor kiderül, hogy akad egy közös ellenségük, egy Harvey nevű keményvonalas bűnöző, elég hamar kialakul közöttük egy kényszerű szövetség. Azonban ahhoz, hogy megtorolhassák sérelmeiket és újra együtt lehessenek szeretteikkel, előbb bizony meg kell szökni a börtönből.

A sztoriról nem is nagyon érdemes többet elmesélni, mert egy óriási kliséhalmaz az egész, és úgy az első harmadában már sejthető, hogy hova fut ki minden. A Harvey elleni leszámolás igazából csak egy cél, de hajtóereje sajnos nincs, leginkább azért nem, mert nagyon sokáig fogalmunk sincs, kiről is van szó, és mit is vétett a két főszereplővel szemben. És maga a szökés közel sem olyan izgalmas. Az 5-6 órás játékidő alatt tehát nem is a közös cél, hanem a két karakter közötti kapcsolat elmélyedésének, kiteljesedésének evolválódása ad igazi motivációt, még úgyis, hogy alapvetően ez sem mellőzi a már unalomig járatott paneleket, azaz Leo és Vincent párosának kapcsolata egy olyan ívet jár be, amit ezerszer láttál.

Ami viszont már zavaróbb, hogy bár egy alapvetően történetközpontú játékról van szó, a főhősök jellemfejlődése mégsem érhető tetten. Igen, a két szökevény kezdeti bizalmatlansága hamar (érthetetlenül egyik pillanatról a másikra) átcsap bizalommá, majd barátsággá, de a család képbekerülése is csak annyit hoz ki hőseinkből, hogy bármit megtennének a szeretteikért. Pedig Vincentnél egyértelműen meghúzódik egy családon belüli probléma, amivel elég jól el lehetett volna mélyíteni döntéseinek okait, de a történet mégis csak a játék végén ad értelmet az egésznek, addig viszont csak homályos utalásokat kapunk. Leóval még ennyi sem történt, így amikor végre találkozik feleségével és rég nem látott fiával, akkor az közel sem annyira katartikus élmény, mint amennyire az alkotók szerették volna éreztetni. Hiába érezzük közelebb magunkhoz a két hőst, az, hogy bűnöző létük ellenére bőven szorult beléjük emberség, már a játék eleje óta teljesen magától értetődő.

A Way Out csak és kizárólag kooperatív módban játszható végig, ami lehet, hogy sokaknak fájdalmas, de az igazság az, hogy a nem túl bonyolult kihívások ellenére is úgy gondolom, hogy már ideje volt, hogy újra igazi közösségi élmény legyen egy-egy játék végigjátszása. Mivel a tesztkód kézhezvételekor még nem éltek a szerverek, én a párommal ültem le és játszottam végig a játékot, ami meglehetősen széles skálán mozogva kínál változatos játékélményt. Részünk lesz sok-sok lopakodásban, üldözésben, fejtörőben és fegyveres összecsapásban is, ezek között pedig jó pár alkalommal akad majd olyan, amikor úgy leszünk egymásra utalva, hogy teljesen külön utakon járunk. A Way Out játékmechanikájának pont azok a szekvenciák voltak a legjobb pillanatai, amikor egymással beszélgetve, összedolgozva kellett valamit csinálni. Például amikor a játék elején egyikünk a járőröző börtönőrt figyeli, a másik pedig a WC mögött ássa a szabadsághoz vezető utat.

Kár, hogy ezekből a couch co-op vonal ellenére kevés jutott, a játékidő jelentős részében ugyanis inkább menekülni fogunk. Igaz, nekem ezek a pillanatok is nagyon bejöttek, a Hazelight remek megoldásokkal (legyen szó technikai vagy játékélménybeli) dobta fel a rendőrök elleni meneküléseket, amelyek így nemcsak eltérőek és változatosak voltak, de az akciót is inkább ezek a jelenetek pörgették fel a legjobban. Tegyük hozzá: amikor épp külső nézetes lövölde akart lenni a játék, akkor inkább tűnt egy nagyon gyenge Uncharted-utánzatnak, és sajnos a fejtörők sem lettek nehezek, a minijátékok pedig csak néhány percig szórakoztatóak - igaz, akkor nagyon. Mert két rohanás között igenis jó móka Connect Fourt játszani, esetleg baseballozni, dartsozni vagy kerekesszékkel egyensúlyozni. A játék utolsó részére azonban már ezekből sem kapunk semmit, mert ott maximumra pörög az akció, nincs idő megállni és a karakterek emberi oldalára koncentrálni, csendben lopakodni vagy összedolgozni. Ez azt eredményezi, hogy az addig felépített koncepció kicsit szétesik, és a végére nem is nagyon áll már össze. Igaz, a műfaji kitérőből fogant keserű szájízt végül egy szívbemarkoló lezárással valamennyire azért sikerül helyrehozni.

Amivel viszont a játék végére sem tudtam megbékélni, az a sok-sok átvezető és a rengeteg töltés. Az 5-6 óra alatt végigvihető A Way Outban a nyers játékidőt úgy 3,5 órára tippelném. Nyilván a cselekmény előrelendítése miatt muszáj átvezető videókat bedobni, de sokszor fájó volt, hogy olyankor is kivette a kontrollt a kezünkből a játék, amikor arra egyáltalán nem volt semmi szükség. Ez nyilván egy ilyen kis létszámú, szűkösebb büdzséből dolgozó csapatnál menekülőút, de túlságosan sokszor szakad meg köztünk és a két karakter közötti interakció, ami teljesen kizökkenti, már-már elkedvteleníti az embert. Ezt némileg ellensúlyozta, hogy a készítők nemcsak inspirációnak használtak fel klasszikus filmeket, de konkrét párbeszédeket és jeleneteket emeltek át A remény rabjaiból, a Szökés Alcatrazból vagy a Sebhelyesarcúból. A felismerés, mikor egy-egy jelenet vagy mondat beugrik, sokat dobott a hangulaton.

A Way Out egy nagyon ígéretes, szuper ötleten alapuló, ambiciózus projekt. Tényleg tele van rengeteg jópofa megoldással, de a játéknak keretet adó egyéb elemek nemcsak ismertek és közhelyesek, de olykor csak gyenge utánzatok. A kooperatív összedolgozásról is sokszor elvész a fókusz, mert a nagy üldözések közepette nem mindig a csapatmunkán van a hangsúly, és sokkal több fejtörőt is elbírt volna a történet. Ennek ellenére a koncepcióban van annyi szufla, hogy élvezettel üld végig azt a pár órát, és ahogy említettem, a történetnek is van egy olyan drámai íve, ami miatt mindenképpen érdemes kitartani Leo és Vincent mellett.

Az A Way Out PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi Xbox One-on teszteltük.

 

Kapcsolódó cikk

4.
Nothing
"Az osztott képernyőt egy ideig szokni kell."

Csak nem elkényelmesedtünk ebben a fene nagy online multi korszakban? ;) :D
3.
Zoli0507
Èn vègignèztem egy vègigjàtszàst. Ez kibaszott kreatìv jàtèk lett, a story nagyon jò, nagyon emberi. Magàt a co-op-ot pedig tanìtani lehetne màs fejlesztőknek
2.
RangerFox
Haverom megvette, most szünetben valamelyik nap nekiesünk. Igazából nem számítok nagy dologra, de mindenki azt mondja más cikkekben, hogy teljesen új co-op élményt ad, olyat, amit más játékokban még nem tapasztalhattunk. A cikk is és a pontszám is nagyon korrekt, pacsi!
1.
Yanez
A tesztet olvasva kicsit jobb és tartalmasabb játékra számítottam. Így már annyira nem sietős, de mindenképp a listámra írom!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...