Red Faction: Guerrilla Re-Mars-tered teszt

  • Írta: zoenn
  • 2018. augusztus 11.
A Red Faction-sorozat védjegye mindig is a pusztítható környezet volt, amit a játékmenet rendesen ki is használt. A THQ Nordic most felújította a harmadik részt, amely júniusban volt kilencéves.

Az internet tömve van olyan rajongói listákkal, amelyek olyan játékokat sorolnak fel, amikből szívesen látnánk egy remastert. Nos, a Red Faction: Guerrilla felújított változatát bizonyára nem sokan követelték, de ha már a THQ Nordichoz kerültek a jogok, kezdeni kellett vele valamit. A kiadó egyelőre nem igazi folytatással számolt, inkább megbízta a német Kaiko Gamest, hogy varrja fel a Volition 2009-as akciójátékának ráncait. Aki ismeri az eredetit, az jól tudja: ennyi év után érintetlenül hagyni az amúgy is középszerű játékmenetet, felér egy öngóllal.

A játékban Alec Mason, egy rendíthetetlen zsoldos bőrébe bújunk a Marson, egy izomagyú, roppant sztereotip figuráról van szó, aki először lő, és csak aztán kérdez. Már itt elfojtunk egy ásítást, hiszen korunk TPS-ei már sokkal összetettebb narratívával és árnyaltabb karakterekkel operálnak, mint tíz éve. A történet szerint a vörös bolygót az Earth Defense Force tartja irányítása alatt, és ahogy testvérünk felhívja a figyelmünket rá, a védelmi erők nem éppen barátságos figurák. Rögtön a játék elején összetűzésbe kerülünk velük, miután fivérünket, aki korábban a lázadókkal pacsizott le, megölik. Alec tehát bosszút esküszik, és meg sem áll addig, míg porig nem rombolja az EDF létesítményeit.

És mivel is indulhatna bosszúhadjáratra Alec? Hát persze, hogy a lázadók segítségével, akik rendre olyan küldetéseket adnak neki, amelyek során el kell autókázni valahova, ahol aztán felrobbanthatunk valamit. És ez így megy tovább, míg a túlságosan monoton kampány véget nem ér. Oké, találkozunk egy-két színesebb személyiséggel, de nem fontos a fő sztorit követni, teljesíthetünk maszek melókat is, vagy csak céltalanul kolbászolhatunk a Mars zord felszínén, bízva abban, hogy előbb-utóbb csak kialakul valami csetepaté. Utóbbi két lehetőség még a fő kampánynál is unalmasabb, nem hinném, hogy bárkit huzamosabb ideig lekötne.

Szerencsére, ha félretesszük a sztori sablonosságát, meglepően élvezetes tud lenni az ámokfutás – egy-két óráig. Komplett épületeket dönthetünk romba, a táj szép lassan átalakul hatalmas csákányunk vagy rakétáink találatai után. Először csak megdőlnek, majd nem marad belőlük semmi – az amortizálás még mai szemmel nézve is elég részletes.  Ha viszont átváltunk a hagyományos puskákra, és azokat emberi ellenfelek ellen fordítjuk, egy rendkívül fapados shootert kapunk pontatlan mordályokkal és kevés lőszerrel.

A fejlődési rendszer kicsit elviselhetőbbé teszi az egészet. Alec idővel nagyobb sebzést okozó fegyverekre, vagy jetpackre tehet szert, ám mindehhez az összeomlott létesítményekből nyerhető savage-re lesz szükségünk, nem is kevésre, így az unalmas gyűjtögetésbe rengeteg játékórát kell beletennünk, ha komolyabb cuccokra vágyunk. A nanopuskánkkal a betakarítás kicsit gyorsabb lesz, de nem eléggé. Persze a fő küldetéseket enélkül is teljesíthetjük, csak sokkal fárasztóbb harcok árán.

A technikai oldal felemás. Igaz, hogy a textúrák részletesebbek lettek, ahogyan a részecskeeffektek terén is pozitív változásról számolhatok be, de ez még mindig igen-igen kevés. A Mars még mindig elég kietlen, s csak ideig-óráig lehet érdekes, egyszerűen túl kopár játszótérnek ahhoz, hogy hosszú órákra lekösse a figyelmünket. Oké, járművekből akad egy pár, amivel a nagyobb távolságok egyszerűen leküzdhetők, de a baj azzal van, hogy egyszerűen nem érdemes a felfedezéssel bajlódni, úgysem találunk semmi érdekeset.

Hiába kapjuk meg alapból az összes eddig megjelent egyjátékos és multis DLC-t, az összképen ez sem változtat. A 16 főt támogató kompetitív módban az erre kialakított arénákban eshetünk egymásnak más játékosokkal, de a PvP is idejétmúlt rendszert használ, így már most megelőlegezem, hogy pár hét után üresen fognak kongani a szerverek. A Wrecking Crew mód már a Mars nyitott felszínére engedi a játékosokat, akik közösen, kötöttségek nélkül élhetik ki pusztítási vágyukat, ám a kezdeti lelkesedés itt is gyorsan alábbhagy.

A Red Faction: Guerrilla már az előző generációban sem volt valami nagy durranás, ám most a hiányosságok még inkább szembetűnők. Csak egy sima időutazásnak fogható fel, amely nem sok ideig köti le a figyelmünket, mert túlságosan repetitív és ingerszegény ahhoz, hogy korunk videojátékaival versenyezzen. Ennek tudatában pedig abszolút semmi szükség nem volt a Re-Mars-tered verzióra, vannak ott még használhatóbb jogok is, kedves THQ Nordic! Persze, ha PC-n megvolt az alapjáték, ingyen megkapod ezt is, amit megköszönsz, talán elindítod és ennyi. Hiába időzítették a nyári uborkaszezonra, még így is túl sok jó anyag közül mazsolázhatunk.

A Red Faction: Guerrilla Re-Mars-tered PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg. Mi a sztenderd PS4-en teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

1.
FrankBlack
Egyetértek a tesztben leírtakkal.
Itt egy összehasonlító video (Steam vs Re-Mars-tered Edition):

https://www.youtube.com/watch?v=X6gjbcE2i5k
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...