Leisure Suit Larry - Wet Dreams Don’t Dry teszt

  • Írta: gorien
  • 2018. december 15.
Larry Laffer, a világ leglúzerebb nőcsábásza, felébredt hosszú álmából és 2018-ban kötött ki. A szerelem persze itt is rátalál (vagy ő a szerelemre), ám hiába ragaszkodik mereven a régi randitrükkökhöz, a világ megváltozott körülötte.

A Leisure Suit Larry-szériára minden bizonnyal rá lehet mondani, hogy öreg, hiszen az első darab még 1987-ben jelent meg a Sierra Entertainment gondozásában. Ahogy a fehéröltönyös főszereplője, Al Lowe sorozata is nagy kalandor, az évek alatt megjárt több stúdiót, designt és platformot is, és a minősége is ingadozott. A licencre legutóbb a német CrazyBunch tette rá a kezét, és 2018-ban visszahozták a lúzer nőcsábászt az életbe, pedig valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy egyszer Larryt is utoléri a reboot-mánia.

A Leisure Suit Larry egy point-and-click típusú kalandjáték, ami kimeríti a 18-as karikát, annak ellenére is, hogy a legújabb darabja jóval visszafogottabb, mint néhány elődje, tehát nem tobzódik meztelen testekben, mégis minden csöpög a szexuális utalásoktól. A Wet Dreams Don’t Dry alcímet viselő rész meglepően érzékenyen bánik a felvonultatott témákkal, látszik rajta, hogy a fejlesztők figyeltek a modern kor igényeire.

A játék címszereplője, Larry Laffer, az a fajta nőcsábász, aki többet van képzeletben a nőkkel, mint ágyban. Nem elég, hogy saját külseje és viselkedése is akadályozza a hódításban, most azzal kell szembesülnie, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva 1987-ből 2018-ba került, a világ pedig elrohant mellette. Szerencséjére a vén kocsmáros, Lefty felismeri, és beavatja a változásokba, Larry kalandja pedig ott veszi kezdetét, amikor rátalál a Prune Vállalat elvesztett okostelefon prototípusára. Így találkozik Faithszel, akibe azonnal belezúg, ő viszont csak akkor hajlandó randizni vele, ha a Timberen legalább kilencven pontja van, úgyhogy a lúzer öltönyös nyakába is veszi New Lost Wages városát, hogy feltornázza az értékelését.

A játékmenet egyszerű. Főleg az egerünkre lesz szükségünk, amivel felfedezünk egy-egy jelenetet az olyan elemekért, amikkel interakciókba léphetünk: Larryt a dolgok megfigyelésére, megpiszkálására utasíthatjuk, illetve arra, hogy megszólítson személyeket – akár akarják azok, akár nem. A gyönyörűen megrajzolt képeken azonban nem szúrja ki a szemünket minden, amihez hozzányúlhatunk, így a szóköz billentyű segítségével kiemelhetjük azokat a pontokat, ahol bármi keresnivalónk van. A játék előrehaladtával ez a segédeszköz nemcsak hasznos, de szükséges is lesz, másként ugyanis könnyen elkerülné a figyelmünket valami lényeges.

Hat különböző helyszín áll rendelkezésünkre, amelyek között megtalálható Lefty lepukkant kocsmája, a Prune Vállalat „érdekes” alakú felhőkarcolója spriccelő szökőkúttal a csúcsán, a bulinegyed hipszterbárral, illetve Cancúm távoli szigete is. Ezek között Unterrel közlekedhetünk, miközben minden fontos infót a PiPhone-unkon látunk, különösképp az eszköztárunkat és a Timber-profilunkat. Utóbbival nincs sok dolgunk, inkább poénforrás, ugyanis nagyon változatos figurák között keresgélhetünk, amelyek között nemcsak a játék szereplőit találjuk meg, hanem a készítőket és más videojátékok paródiáit is. A randik végét pedig Instacrap-sztorik formájában látjuk, ezek helyettesítik a régi átvezető videókat.

Maga a játékélmény hagy némi kívánnivalót maga után. Ugye ennek az alapja az, hogy felfedezünk, felszedünk minden tárgyat, amit lehet, ezeket pedig a feladványok megoldásához kombináljuk egymással. Az esetek többségében ez könnyed és gördülékeny, ám előfordul, hogy elakad a dolog. Megrekedünk, mert a játék nem mindig egyértelmű (máskor jól értelmezhető jeleket ad), ilyenkor kezdődik a frusztrált ide-oda rohangálás, illetve az eszköztárban heverő tárgyak egymással való próbálgatása. A megoldás néha egyáltalán nem logikus, így az aha-élmény helyett csak forgatjuk a szemünket. Néha pedig csak azért megyünk egyik helyszínről a másikra, hogy onnan oda küldjenek vissza, ahonnan jöttünk. Plusz néha előfordul az is, hogy megelőzzük a történetmesélést, mert a logikáját kiismertük, de mivel a sztori, mint rájövünk, még nem jár ott, vissza kell csinálnunk, hacsak nem feledkeztünk el róla addigra.

A játékmenetbeli hiányosságokért a humor pótol, az viszont egyedi – nem olyan perverz, mint hinné az ember a címből, de nem is az volt a cél. Így sincs szinte olyan megszólalás vagy jelenet, ahol ne lenne valami szexuális célzás, áthallás (ember legyen a talpán, aki a családbarátságot szem előtt tartva próbál képeket válogatni a játékteszthez), és csak kapkodjuk a fejünket a rengeteg utalás láttán. A Wet Dreams Don’t Dry pellengérre állítja saját múltját, a kortárs alkalmazásokat, a modern jelenségeket, de a legfőbb poénforrás Larry nyolcvanas években ragadt gondolkodása, akinek rá kell jönnie, hogy már nem csorgathatja a nyálát úgy a nőkre, mint régen.

Ennek ellenére Larry főszereplőként nagyon is szerethető. Kissé bugyuta, határozottan szexéhes, de a szíve mégis a helyén van (ez, azt hiszem, magáról a játékról is elmondható). A nagy szerelem utáni hajszában végül segítségére lesz a Timber-partnereinek, ahelyett, hogy ágyba bújna velük, legalábbis a legtöbb esetben. Richard Ryder (a barátainak csak Dick) például össze szeretne jönni az expasijával, az irodalmárnak tanuló Erin sztriptíztáncosnő akar lenni, de fontos leckét taníthatunk a modern ember életét eluraló technológiáról is.

A Unityvel futtatott játékot grafikai szempontból nem érheti panasz: az animáció folyamatos, a kézzel rajzol szereplők és hátterek nagyon jól néznek ki. A szinkronszínészek kellően helyt állnak, még ha nem is mindegyikük túl karakteres, a főszereplőt pedig újra Jan Rabson szólaltatja meg, ami a régi rajongók tetszését is biztos elnyeri. Mivel ezúttal nincs narrátor, Larry kommentál mindent, és sokat ad a hangulathoz az ő orrhangja. A zenék változatosak, egy jazzes alapdallam mellett sok másfajtát is kapunk attól függően, melyik helyszínen járunk.

A Wet Dreams Don’t Dryban öt-hat óra játékidő van, hacsak nem kínlódunk nagyon sokat a feladványok megfejtésével. A történetvezetésben nincs semmi extra vagy nagy csavar, így egyetlen végigjátszás van benne, azt viszont teljes mértékben megszolgálja. A világa élő, a szereplői jópofák, a humora pedig, ha nem is hasfalszaggató, de Larryvel együtt tudunk kuncogni minden erotikus utaláson, így akit nem rémít el az efféle szórakozás, mindenképp érdemes tennie vele egy próbát. (Megjegyzés: a játékhoz illő poén lenne 6,9-re értékelni, de annál azért jobb.)

A Leisure Suit Larry – Wet Dreams Don’t Dry PC-re jelent meg.

9.
Nyarlako
#8: Kicsit más, de point and click kalandjátékokból nekem az utóbbi idök terméséböl nagyon tetszett a Tormentum és a Bad dream: Coma, tudom öket ajánlani.
8.
delphijos
#2: Nekem a mai játékok közül nagyon hiányoznak az ilyenek. Én anno a "Quest" játékokat is imádtam a Sierra-tól, de a fő kedvenceim a Lucasarts kalandjátékai voltak. Kár hogy erre nincs igény.
7.
zozo76hun
Larry 2, Larry 3... a jo kis Amiga/Atari ST/PC Ega/Vga korszak... :)
5.
Nothing
"Nem elég, hogy saját külseje és viselkedése is akadályozza a hódításban, most azzal kell szembesülnie, hogy valami megmagyarázhatatlan oknál fogva 1987-ből 2018-ba került, a világ pedig elrohant mellette."

Ez plágium. Larry karakterét rólam lopták! :D
4.
Nyarlako
#2: Szerintem mindenki aki valami jópofa, klasszikus stílusú kalandjátekot akar fárasztó humorral, valamikor sort kerítek rá.
3.
Gorrister
#2: Hát például a hozzám hasonló kalandjáték kedvelők. A régieket szerettem, és bár ettől nem sokat vártam, végül meglepően pozitívan csalódtam. Jó kis játék lett ez.
2.
Ramirezx
Vajon ki lehet a célközönség?
1.
GemForge
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...