Bleeding Edge teszt

  • Írta: Shifty
  • 2020. április 6.
Elismerésre méltó, hogy a Ninja Theory bemerészkedett a részben Overwatch uralta piacra, kár, hogy a karcsú tartalom mellett csak ritkán villan nagyot a Bleeding Edge. Mert vannak igazán erős, szórakoztató pillanatai is a játéknak.

A Microsoft és a Ninja Theory között kötettett frigy első gyümölcse nem feltétlenül az lett, amire a rajongók vártak vagy éppen vágytak. A Bleeding Edge ugyanis úgy merészkedett be az Overwatch ellenőrzése alatt álló területre, hogy nem tud, de mintha nem is akart volna valódi alternatívája lenni a Blizzard hero-shooterének. Hiába kifejezetten izgalmas a karakterkínálat, ha közben sem tartalomban, sem a Ninja Theory erősségének számító harcrendszerben nem nyújt semmi emlékezeteset a Bleeding Edge, ami egyébként valahol a hero-shooterek és a brawler-mókák MOBA-sított szerelemgyereke. Pedig az alapok egészen biztatóak, de az egész játék olyan érzést kelt, mintha egy levezető hobbiprojekt lenne, aminek az volt a célja, hogy kortalanul élvezhessék a játékosok a csihi-puhit. Itt ugyanis semmi sincs túlbonyolítva, a végletekig leegyszerűsített harcok várnak ránk, ahol nemigen van szükség az ügyességünkre vagy a reflexeinkre.

A harcrendszer az alaptámadásunk és az aktiválható, visszatöltési idővel szabályozott, különböző speciális képességek, illetve a folyamatosan tölthető ultimate-képességünk mellett kínál egy target-lock opciót is, amivel gyakorlatilag automatikusan célozhatjuk be a kiszemelt áldozatokat. Vagyis nekünk tényleg csak annyi a feladatunk, hogy ész nélkül nyomjuk a kontroller megfelelő gombjait, ha pedig eljött a megfelelő idő, akkor aktiváljuk valamelyik képességünket. Ez egy kifejezetten közelharcra kihegyezett játék esetében talán érthető, de a végletekig lebutított harcrendszer nagyon gyorsan tud önismétlővé és egyhangúvá válni. Ezen némileg segít, hogy kapunk parryt, amit ha jó időben vetünk be, akkor ellentámadásba kezdhetünk, illetve lehetőségünk van kitérni egy-egy ütés elől és úgy visszatámadni. Jól hangzik, de ha egymásnak feszül a két négyfős csapat, akkor sokszor az átláthatatlan pofonosztás közepette esélyünk sem lesz ezekkel az eszközökkel élni.

Ezt az elszabott harcrendszert egyedül az oldja fel, hogy a Bleeding Edge kőkeményen épít a csapatjátékra, ami nagyon szórakoztató csetepatékat tud eredményezni. De kizárólag csak akkor, ha olyan társakat kapsz magad mellé, akik képesek csapatként működni. Ha nem a haverjaiddal vágtok neki a nagyjából 10-12 perces köröknek, akkor sajnos fel kell rá készülnöd, hogy a játékosok többsége még mindig úgy van bedrótozva, hogy képtelen az egyénieskedést a csapat érdekében háttérbe szorítani. Persze ezek a játékosok pillanatok alatt fognak hátat fordítani a játéknak, mert az 1v1 elleni küzdelmek csak véget nem érő, parttalan adok-kapok küzdelmek a játékban. Ebben nagy szerepe van annak, hogyha össze is futunk valakivel és megpróbáljuk legyűrni, biztosak lehetünk benne, hogy az ellenfél felveszi a nyúlcipőt és menekülőre fogja. A Bleeding Edge-ben ugyanis nagyon könnyű elmenekülni a másik elől.

Idővel persze le fognak morzsolódni a magányos farkasok, de mire ez megtörténik, addigra valószínűleg nagyon kevesen maradnak, akik úgy akarják játszani ezt a játékot, ahogy a fejlesztők is megálmodták. Ebben óriási szerepe van annak, hogy nagyon sovány tartalmat kínál a Bleeding Edge. Egyelőre 11 különböző, három kategóriába sorolható karakter közül választhatunk, pályákból pedig négy különbözőt kapunk. Ugyan nincs a játékban lootbox-rendszer, de teljesítményünkért játékbeli kreditet kapunk, amit aztán különböző külsők, emote-ok és boardkülsőkre válthatunk be, vagy esetleg a karakterek képességeit minimálisan befolyásoló módosítókat oldhatunk fel vele. A baj az, hogy ezek sem túl ötletesek vagy változatosak, így egyszer sem éreztem azt, hogy ez motiváló erőként képes lenne hosszútávon a monitor elé szögezni. 

A karakterkínálat elképesztően vad és változatos. Sajnos ebben ki is merül minden erényük, mert a háttérsztorijuk nagyon fapados, képességeiket pedig egyértelműen máshonnan örökölték. Vannak tankok, támogató és sebző hősök, mindegyiküknek megvan a maga erőssége és gyengesége, viszont ha jól összeválogatott rosterrel vágunk neki a küzdelmeknek, akkor minden karakter képes ellensúlyozni a másik gyengeségét. Ezért is érthetetlen, hogy miért nem került bevezetésre az Overwatchban már egy ideje alkalmazott 'roster-queue'. A Bleeding Edbe-ben szabadon választhatunk, nincsen korlátozás, így könnyen előfordulhat, hogy csak és kizárólag sebző hősök lesznek a csapatban. Ezzel pedig pillanatok alatt megborul az egyensúly, így hiába van összhang, a karakterek hiányosságai azonnal visszaütnek. Amikor viszont minden összeáll, akkor hiába a kétféle játékmód, a sovány térképfelhozatal, egyszerűen gyönyörű, ahogy olajozottan működik a csapatmunka és mint kés a vajon, úgy vágunk át az ellenfél csapatának ellenállásán.

A már említett játékmódok egyike egy területvédős megoldás, ahol folyamatosan aktiválódó stratégiai pontokat kell megszereznünk és megvédenünk. Ezzel szemben a Power Collection két fázisból áll. Az egyikben üzemanyagcellákat kell gyűjtögetnie a csapatnak, majd ezeket el kell juttatnunk egy adott helyre, ahol begyűjti őket a játék. Utóbbinál kifejezetten fontos a csapatmunka, mert az összeszedett cellákat halálunk esetén elbukjuk. Mindkét játékmód érdekessége, hogy nem csak az ellenőrző pontok megszerzése és védelme, vagy a cellák biztonságba helyezése fizet, hanem az is, ha megöljük az ellenfél karaktereit, így még úgy is pergősek és gyorsak az összecsapások, hogy az alapvetően közelharcra kihegyezett harcrendszernek nemigen kedveznek az arénák viszonylag nagy méretei.

A Bleeding Edge az Xbox Game Pass kínálatának a része, így talán nem fog heteken belül teljesen kihalni az összes szerver. Nagy kérdés, hogy a csapat képes-e megfelelő tempóban bővíteni az alapjátékot - az akarat állítólag megvan -, mert ha igen, ráadásul orvosolják a játékmechanikai problémákat, akkor összességében elmondható, hogy a Game Pass-előfizetők egy szórakoztató játékkal lesznek gazdagabbak. De azért kár, hogy nem alapból kaptunk egy izgalmas, kicsit összetettebb harcrendszert, több helyszínt vagy játékmódot. Mert ez így most tényleg olyan, mintha a következő Hellblade előtt le kellett gyorsan szállítani valamit, a Ninja Theory pedig csuklóból összerántotta a játékot egy kisebb létszámú csapattal. Ez így a generációváltás előtt talán belefér, de azért remélem, hogy a Microsoft nem ezért vásárolt fel mostanában egy kazalnyi új stúdiót.

A Bleeding Edge PC-re és Xbox One-ra jelent meg. Mi előbbin teszteltük a játékot.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...