Warhammer: Age of Sigmar - Storm Ground teszt

A Warhammer Fantasy univerzum helyébe lépő Age of Sigmar végre képviselteti magát a videojátékok világában is, de a Stormcast Eternalok mennydörgéssel és villámlással tarkított belépője inkább csak szikrának hat.

Sajnos akad egy olyan rossz (?) tulajdonságom, hogy ha Warhammer-játékok kerülnek a szemem elé, szinte mindig kipróbálom őket, ha tehetem. Számos gyöngyszem akadt az évek során, amik ma is relevánsak, és hát legalább tízszer annyi adaptáció, amiket jobb is elfelejteni. De megannyi csalódás és elvesztegetett potenciállal rendelkező anyag után sem tanulok: a következő alany a Warhammer Fantasyt leváltó-folytató, eleinte negatív hullámokat felverő Age of Sigmar világból származik.

Ez az első videojátékos adaptáció ebből a páréves settingből, ráadásul az eredeti tabletop műfajhoz legalább rokoni szálakkal köthető, hiszen körökre osztott stratégia. Reménykedve kezdtem bele, hátha kiemelkedik a szokásos licencelt címek közül, de a főmenü és az alapvető irányítási séma alapján már egyből látszott, hogy miért is nem teljes árú játék a Storm Gground.

Az Age of Sigmarban alapvetően a frakciók a négy Nagy Szövetség egyikébe tartoznak: ezek a Rend, a Káosz, a Pusztítás és a Halál. Ezek közül a Storm Groundban a Rendet a Stormcast Eternalok (az istenné vált Sigmar személyes bosszúállói, gyakorlatilag a Space Marine-ok helyi megfelelői), a Káoszt a Maggotkinek, Nurgle undorító, pestiskedvelő gyülekezete, míg a Halált a Nightgauntok, a szellem-, kísértet- és lidércformában tengődő bűnös lelkek képviselik. A roguelite módjára viselkedő egyszemélyes kampányban és a multiban is egy-egy nevesített, spéci képességekkel rendelkező hős köré szerveződik a sereg.

A csatába eleinte egyedül vág bele vezérünk, és ahogyan telnek a körök, úgy kapunk erőpontokat, amelyekkel lehetővé válik a többi egységünk megidézése. Ezeket a katonákat és a hozzájuk kötődő tárgyakat, képességeket vagy isteni beavatkozásokat küldetésekért kapott jutalomként, illetve a pályán elszórt ládákból eső lootként kaparinthatjuk meg. Az egyedül induló hős előnye, hogy a loadout nem ismert az ellenfelünknek, ami azért jelentős izgalmat vihet egy multis meccsbe, ahol a csetepaté alakulásától függően húzhatjuk elő ütőkártyánkat. Mondjuk kártyaszisztémáról vagy akár pakliról nehezen beszélhetünk, mert ha egyszer elindítunk egy játszmát, semmi véletlenszerű nincs a saját seregünkben vagy képességeinkben - a formátum inkább egy vizuális elem, semmint releváns mechanika.

Az egységek különböző kategóriába oszthatóak, attól függően milyen statokban és képességekben jeleskednek: tankokkal, tüzérséggel, rohamosokkal, felderítőkkel és varázshasználókkal indulhatunk bevetésre. Nem csak a pusztításra mehetünk rá: a Stormcastok például képesek védelmezni és egyéb módon buffolni egymást, Nurgle ragályos hívei pedig a csatateret fertőzik és korruptálják hexről hexre, mely nekünk gyógyítást, ellenségeinknek mérgező sebzést okoz.

A Storm Ground taktikai oldalát valahogy így lőném be: nagyon kevés látszik abból, hogy mit tud ez a játék eleinte. Később kiderül, hogy rengeteg eszköz van a szerszámosládánkban, és ahhoz kell pár játékot indítanunk, elbuknunk, majd újra indítanunk, hogy aztán készségszinten tudjuk alkalmazni őket. A Storm Ground, ahogyan fentebb említettem, egy roguelite, szóval hősünk tapasztalati szintjét, megszerzett képességeit és viselt felszerelését megtarthatjuk, ha bebukjuk valamelyik pályát. Annyiból érzek egy pluszt, hogy a frakciókat tekintve ez még valamennyire lore-friendly is, így talán kevésbé erőltetett egy ilyen turn-based címnél.

Ha összeállt a fejünkben végül, mi-mire jó, akkor rövid ideig a remek játékkal találjuk magunkat szembe, és már csak a béna és barátságtalan irányítás fog feltűnni, ami gyakran okozott bosszúságokat a missclickek miatt. A sikerrel zárult kampányok után új hősök és nehézségi fokok nyílnak meg, viszont az Age of Sigmar ezen a ponton teljesen kifulladt, és képtelen volt arra motiválni, hogy ezekbe is belekezdjek...

A Storm Ground egy érdekes egyveleg, azonban maga a setting és a stílusos látványvilág (remekül néznek ki a tabletop-modellek digitális változatai) önmagában kevés - ha elvonatkoztatok a Warhammer mivoltától, akkor ezen a területen a tavalyi Othercide simán megveri. Az egész felület és irányítás sokkal inkább olyannak tűnik, mintha mobileszközökre találták volna ki - nem tartalmaz egyébként olyan játékelemet vagy funkciót, amihez konzol vagy PC kellene.

Itt is érzem az elvesztegetett potenciált, de reméljük, hogy a Relic- és EA-veteránokat is sorai közt tudó Gasket Games begyűjt annyi bogyót, hogy elérjék a teljes potenciált, ami ebben a projektben látszott. Egy pár új frakció, amik gyökeresen más taktikát igényelnek, mint a többi, valamint a networking és a bugok javítása talán vissza tudna csábítani. Jelenlegi állapotában Sigmar lehet, hogy már ajánlja, én még kevésbé: a rajongók, illetve azok, akik hiányolnak egy ilyen stílusú játékot, repüljenek rá nyugodtan egy leárazáson, de ha csak belenéznél valami újba vagy valami Warhammer-cuccba, érdemes tovább nézelődnöd!

A Storm Ground az általunk tesztelt PC-s verzió mellett a teljes előző gent letámadta: Nintendo Switch, Xbox One, Playstation 4 platformokon jelent meg, cross-platform multiplayerrel.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...