Operation: Tango teszt

  • Írta: gorien
  • 2021. július 4.
Az Operation: Tangóban kettőn áll a vásár! Egy társunkkal karöltve bújunk bele egy titkosügynök és egy hacker bőrébe, hogy a szerepünkből adódó sajátosságok okos kombinálásával fejtörőket oldjunk meg, és megmentsük a világot.

A kommunikáció a társas játékok egyik fontos pillére, legyen szó akár kooperatívakról, akár kompetitívekről. Egy kiadós anyázás mindig könnyít a feszült idegeken (a fogadó félnél valószínűleg kevésbé), ám az olyan alkotásokban, amelyekben az együttműködés a cél, elengedhetetlen. Számos játék próbálja minél jobban implementálni az akár chat nélküli kommunikációs lehetőségeket is: pingrendszereket, emote-okat hoznak létre, hogy a lehető leggyorsabban tudathassuk csapattársainkkal a közlendőnket.

Persze egy csapatalapú lövöldében életet menthet, ha időben értesülsz arról, merre van a bujkáló mesterlövész, de nem dől össze a világ, ha mindenki egyszemélyes hadseregnek képzeli magát. Viszonylag kevés játék vállalja azonban azt, hogy a kommunikációt központi elemmé, mondhatni főszereplővé tegye. Pedig el lehet játszani a játékosok közötti kapcsolat koncepciójával, különösen, ha a résztvevők tudását aszimmetrikus módon korlátozzák a fejlesztők – ahogy például a Keep Talking and Nobody Explodesban az egyik játékos a hatástalanítandó bombát látja, míg a másik a hatástalanítás kézikönyvét. Hasonlót találunk még a The Jackbox Party Packek minijátékai között, de a We Were Here is efféle közös puzzle-fejtést tartogat.

A Clever Plays is egy ilyen alkotást álmodott meg, ez lett az Operation: Tango. Ebben egy olyan közeljövőben járunk, ahol az internet még nagyobb teret nyert, és ahol egyetlen kiberbűnöző is államokat kényszeríthetne térdre. Szerencsére az ilyen fenyegetések elhárítására is megvannak a megfelelő emberek, akiknek a bőrébe kell bújnunk egy barátunk oldalán.

Talán nem kell kiemelnem, de az Operation: Tangóhoz kötelező a két személy, ahogy mikrofon is kell, már ha nem egy helyiségnek a két végében játszunk. A fejlesztők annyiban segítenek, hogy a Friend Pass segítségével elég egyikünknek megvennie a játékot, a másikat akkor is meghívhatja a világmegmentésre. Osztott képernyős mód azonban nincs, itt a koncepció része, hogy két külön gépről játszunk.

Lehet, hogy James Bond általában egyedül is megmenti a világot, de Carmen Sandiegónak ott van Player, Kim Possible-nek ott van Wade, és azért Töki sem veti meg Merlin segítségét. A legjobb ügynöknek is hasznára válik, ha van egy szaki a képernyő mögött – meg amúgy is, ketten minden jobb móka! Ezért is öltjük magunkra egy szuperpáros szerepét az Operation: Tangóban. Az egyik játékos Angelként bizonyít a terepen, a másik Alistair B. Fleming high-tech hackerkesztyűit húzza magára, hogy távolról asszisztáljon. A pályák között a szerepek bármikor felcserélhetőek, ha a képernyő másik oldalán is kipróbálnánk magunkat.

A Clever Plays alkotása hat pályát tartalmaz, amelyek darabja olyan fél-fél óra alatt játszható végig. Az ügynökös körítés ne tévesszen meg senkit, lövöldözésben, verekedésben vagy autós üldözésben nem lesz részünk, ellenben annál több fejtörőt kell megoldanunk. Néhány jelenetet leszámítva (mint mikor egy vonatnyi ember életét kell megmentenünk, mielőtt lerohannánk a sínről) egyáltalán nem hajt minket a tatár, tehát el lehet pepecselni a feladványokkal, és néha ugyan kapunk „game over” képernyőt, de a gyakori automentéseknek hála sosem kell teljes szinteket megismételnünk.

A pályákból ugyan nem lett sok – ami egyébként nagy kár –, de a feladványok így kellően változatosak lettek. Néhány alapvetőbb puzzle vissza-visszaköszön ugyan, de mindig épp elég nehezítéssel ahhoz, hogy ne váljon repetitívvé. A hat küldetés során a legkülönfélébb terepeken járunk: titkos laborokban, sanghaji hotelben, a már említett vonaton, de egyszer még a kibertérbe is kiruccanunk, ahol a szerepek egy picit felcserélődnek.

A visszatérő fejtörőket leszámítva a legtöbb puzzle helyszínspecifikus, ez teszi igazán színessé őket. Van, ahol hackerként egy robotporszívó fölött kell átvennünk az irányítást, míg az ügynök a megfelelő helyre irányít minket egy labirintusban. Egy másik helyzetben bombát kell hatástalanítanunk, hasonló módon, mint a Keep Talking and Nobody Explodesban. Olykor pedig többlépcsős feladatok várnak ránk, amely során hackerként be kell juttatnunk a kémet az épületbe, majd közös erőfeszítéssel megtalálni a megfelelő munkarendbeosztást, amellyel aztán betörhetünk a zárolt részlegre is. A puzzle-ök önmagukban sosem észveszejtően bonyolultak, ami az Operation: Tangóban olykor meg tudja nehezíteni az előrehaladást, az épp a játék legizgalmasabb része: a játékosok közötti kommunikáció.

Akár Angelt, akár Flemminget irányítjuk, másra van rálátásunk – előbbi szerepében szabadon mozoghatunk az adott pályán, utóbbiként pedig hálózatokban kutakodunk, adatokat keresünk és törünk fel. Egyes szakaszokon lehetőség nyílik rá, hogy a hacker kamerán keresztül követhesse az ügynök mozgását, de általában nem köt össze más a társunkkal, mint a hangunk. És legyünk akármilyen profi kommunikátorok, hótziher, hogy nem sikerül minden esetben megértetnünk magunkat a másikkal - ami egy zseniális, nevetséges, de nagyon is sajátos élményt eredményez.

Próbáld csak meg elmagyarázni a másiknak, amit látsz! „Szóval következik ott egy vörös háromszög, ami arrafelé mutat” – közben mutogatsz, próbálva értelmezni, kinek merre van a jobbra és a balra, és teljesen elfeledkezve arról, hogy a másik nem lát téged, az „arra” pedig nem különösebben alkalmas az irány azonosítására. Vérmérséklettől és kommunikációs készségektől függ, meddig tart egy-egy pálya, de a végeredmény mindenképp remek szórakozás.

A legtöbb feladvány megoldása ilyen aszimmetrikus alapra épül. Olykor magát a feladatot csak az egyikünk látja, a másik pedig a kulcsot hozzá, máskor pedig megoszlanak az ismeretek a játékosok között, és úgy kell kiokoskodni a megfejtést. A pályákon való előrehaladást mindig lépésekben végezzük, épp azért, mert a kulcsfontosságú fejtörők mindig igénylik mindkét embert, ezért olyan nem fordul elő, hogy valaki előreszalad a saját dolgával. Ha valamelyik játékosnak szüksége van a másikra egy puzzle-höz, azt egy kis felugró ablak jelezni fogja, ha pedig nagyon elakadnánk, kérhetünk tippet a játéktól, bármiféle retorzió nélkül – legfeljebb csak a büszkeségünkön eshet csorba.

A játékosok közötti kommunikációs szakadék előre számított nehezítés az Operation: Tangóban, van azonban néhány nem szándékos is, ami feleslegesen bonyolítja a dolgokat. Egyes fejtörőknél nem szerepel, hogy mi a feladat (vagy nem könnyen észrevehető), így járhatunk úgy, hogy idővel széttárjuk a kezünket, mert nem értjük, mi van. Persze ilyenkor a tippek kisegítenek, de akkor sem jó érzés, ha már mindent megpróbáltunk, okoskodtunk egy kört, és mégis elakadunk, mert a tennivalónk nincs tisztán megfogalmazva. Ilyen helyzet pedig a kelleténél többször fordul elő a hat pálya során.

Szerencsére ennyi nem elég, hogy beárnyékolja a játék értékeit. Igen, ezek a kisebb hibák bosszantóak, de a végeredmény lendületes és szórakoztató. Angel és Flemming karakterét mi magunk töltjük fel élettel, a dinamikus duóban olyan kémia lesz, amilyet mi szeretnénk – az egész egy laza, vagány kis kaland. A pályák változatosak, a világ színes és élénk, bár kicsit stilizált, az akciók alatt hallható dallamok pedig megidézik a James Bond-filmeket (melyekre egyébként is rengeteg utalást találunk az achievementek között).

Az Operation: Tango legnagyobb baja talán az, hogy rövid. A hat küldetésen hamar végig lehet szaladni, és mivel jól eltalálták a nehézséget, még az sem húzza az időnket, hogy túl sokat vacakolnánk a kihívásokkal – ennek a játéknak például jól állna, ha DLC-kkel később további küldetésláncolatokat kapna. Ennek a jó oldala, hogy amint végeztünk, újrajátszhatjuk az egészet a másik játékos szemszögéből is. Nem vesz el sok időt, és teljesen más élményt nyújt, ha ügynöknek állsz hacker helyett. A legtöbb fejtörőben van némi véletlenszerűség, így emlékezetből nem fogod tudni megoldani egy újrajátszás során. Kénytelen leszel újra összejátszani a társaddal.

A Clever Plays nagyon betalált az alkotásával. Az Operation: Tango értékét már önmagában az is növeli, hogy ilyen játékból viszonylag kevés van a piacon, így ha csak félig jól sikerült volna, már akkor is hiánypótló lehetne – szerencsére azonban egy kivételesen eltalált címről beszélhetünk, amely minden fontosabb aspektusban jól szerepel. Egy jó ütemű, gyors játék ez, amely épp olyan szórakoztatóvá teszi az aszimmetrikus kommunikációra épülő formulát, mint amilyen szükségessé is. Itt tényleg nem menthetjük meg egyedül a világot, ráadásul mind az ügynök, mind a hacker szerepe másféle kihívást tartogat a játékosoknak.

A játék egyértelműen barátok számára van kitalálva, de magából a menüből eltalálhatunk a Clever Plays Discord-szerverére, hogy ott keressünk társat, ha épp egy haver sem ér rá, a cross-play funkciónak pedig a különböző platformok sem szabnak határt. Ennek annyi a hátránya, hogy ha a kommunikációt bármi akadályozza (például nyelvi nehézségek vagy technikai gondok), jó eséllyel a szórakozásnak is lőttek. Viszont ha efféle akadály nincs, akkor tuti garantált.

Az Operation: Tango PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re jelent meg. A teszt a PC-s változat alapján készült.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...