Mario Golf: Super Rush teszt

  • Írta: fojesz
  • 2021. július 22.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mostanában minden arannyá válik, amihez a Nintendo hozzáér: az új Mario Golf a bizonyíték rá, hogy néha a kiotóiak is el tudják számolni magukat.

Annak ellenére, hogy a Mario nevével fémjelzett sportjátékok népszerűségben elmaradnak a franchise többi tagjától, hűséges rajongótáborral jelentkeznek, akik örömujjongásba kezdenek, amikor a derék vízvezetékszerelő teniszütőt ragad vagy stoplist húz. A Mario Golf-sorozat különösen régóta hallatott magáról: a 2014-es, 3DS-exkluzív World Tour volt a legutóbbi epizód, míg a nagygépeken a 2003-as Toadstool Tourral képviseltette magát utoljára a széria. Ki voltunk hát éhezve az év elején beharangozott Super Rushra, azonban a Switchre fejlesztett játék annyira közepesen sikerült, hogy nem csodálkoznánk, ha - nomen est omen - sebtiben dobták volna össze az elmúlt egy évben.

Hamar világossá válik ugyanis, hogy a Mario Golf: Super Rush minden próbálkozása ellenére egyetlen játékmódban és egyetlen helyszínen értelmezhető, ez pedig egy kiadós házibuli, ahol addig lóbálhatjuk a Joy-Conokat, amíg az egyik a tévében nem végzi. Ismétlem, minden próbálkozása ellenére: a játék szeretne meghaladni azt az első benyomást, hogy itt mindössze arról van szó, hogy Mario-karakterekkel ütjük a labdát mariós pályákon, ha pedig sikerült három körből összehoznunk egy lyukat, akkor nagyon örülünk.

A Nintendo ugyanis mindent belezsúfolt a játékmenetbe, amit lehetett, így az igazán lelkesek elszüttyöghetnek a statisztikák alapján leginkább testhezálló karakter vagy éppen az adott helyzetben megfelelő ütő kiválasztásával, precízen tologathatják az analóg kart a tökéletes irány és csavarás érdekében, sőt a széljárásra és a terep apró lejtéseire is odafigyelhetnek, azonban megkockáztatom, hogy erre a játékosok zöme magasról tesz majd.

Tulajdonképpen maga a játék sem várja el a mechanikák beható ismeretét, és ebből a szempontból pont olyan megengedő, mint a Mario Kart, ahol a hardcore arcok krémje valószínűleg kívülről fújja a járgányok teljesítménystatisztikáit, valójában azonban nagyon sokáig lehet érvényesülni azzal a hozzáállással is, hogy "Mariót választjuk, mert ő a szimpatikus". A Mario Golfban ugyanez a helyzet. Nem állítom, hogy felesleges ide ennyire mély játékmenet, de az biztos, hogy a legtöbbeknek az számít majd, hogy minél nagyobbat üssön, és lehetőleg jó irányba, az akadályokat kikerülve - mindezt persze a meglehetősen pontatlan, de sokkal szórakoztatóbb mozgásérzékelős irányítással, nem pedig a gombnyomkodással.

Ez inkább kritikus filozofálgatás, mintsem valódi negatívum, az igazi gondok a tartalommal vannak. A Mario Golf: Super Rushban elfogadható mennyiségű játékmód kapott helyet, ezek azonban rendre besülnek, így hamar azon kapjuk magunkat, hogy az alap játékfajtában ütögetjük a labdát. Pedig a Nintendo itt is megpróbált mindent. Kapunk például kampányt, a Golf Adventure azonban nem több egy szépen becsomagolt tutorialnál: a néhányórás sztorimód szépen végigvezet minket az újdonságokon, és feloldja nekünk a pályákat, miközben a főszereplőnek megtett, egyébként testreszabható és fejleszthető Mii-nkkel hajkurásszuk az érmeket.

Az egész rettenetesen unalmas, nincs mögötte valódi sztori, és nagyjából annyi interakciót tettek bele, mint amennyit egy random szerepjáték kezdővárosában sétálva megejthetünk. Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy a nehézséget így is sikerült félrebalanszírozni, a kampány első óráiban bejelentkező Cross Country Golf játékmód, ahol a tornádók segítségével kell egyik magaslatról eljuttatni a labdát a másikra, annyira frusztrálóan nehéz, hogy a fenébe kívántam az egészet. És ez a kiegyensúlyozatlanság nem csak itt érhető tetten, emiatt tűnik úgy, hogy szörnyű kapkodás mellett születhetett meg a játék.

A nagy újdonságként beharangozott Speed Golf is egy rettenetes mellélövés. Ennek lényege, hogy ahelyett, hogy lyukról lyukra ugrálnánk a karaktereinkkel, mi magunk futhatunk az elütött labda után, de mivel a játékosok egymással párhuzamosan ütnek, folyamatos versenyben vannak egymással: sprintelésnél nem elég a staminánkat figyelni, és gondosan időzítve ellőni a boostunkat, ha úgy adódik, de a különféle akadályok és a riválisok is keresztbe tehetnek nekünk, ha óvatlanok vagyunk. Az ötlet jópofa, de nem működik: a stamina menedzselése rendkívül körülményessé teszi a futást, aki pedig Mario Kart-szerű versenyekre számít, csalódni fog, a tapasztalat ugyanis az, hogy jobb figyelmen kívül hagyni a többiek ténykedését, és akkor minden rendben lesz. Az már csak az én személyes problémám, hogy a Nintendo a golf legunalmasabb részéből szeretett volna valamit frappánsat kihozni, ráadásul mindezt úgy, hogy feláldozta a sport legjobb részét: azt, hogy látod, hogyan sikerült az ütésed, és hová esik a labda.

A másik újdonság a Battle Golf, de ezt igazság szerint erős túlzás külön játékmódnak beállítani, mert lényegében ugyanazt tudja, mint a Speed Golf, csak intenzívebb formában. Itt az összecsapások egy különleges, akadályokkal teli arénában zajlanak, ahol azt a feladat, hogy elsőként érjük el a kitűzött számú találatot. A Battle Golf meccsei gyorsak és egészen szórakoztatóak, de a balansz itt is félrement: az első számú taktika itt is az, hogy messzire el kell kerülni a többieket, és akkor garantáltan könnyebb lesz az életünk - nem gondolom, hogy a készítőknek ez volt a célja a tervezéskor.

Talán egy kis plusz munkával, jobban átgondolt tervezéssel betaláltak volna az új játékmódok, de ne féljünk kimondani: az is valószínű, hogy ennél több nincs a Mario Golfban. A megvalósítás tökéletesen hozza, amit egy Mario-játéknak hoznia kell a Switchen, itt van az összes fontosabb karakter a franchise-ból, és bár a pályafelhozatal elég szűkös (hat darab van mindössze), ezt később bővíteni fogják az ígéretek szerint. De ennyi: csűrhetjük-csavarhatjuk a tartalmat, de a nap végén kiderül, hogy az anyag értékelhető része egy papírvékony partijátékot tesz ki, ami persze óriási poén a haverokkal, sőt a Wii Sports legjobb pillanatait idézi, de 20 ezer forintot egyáltalán nem ér meg.

A Mario Golf: Super Rush kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.

2.
Ooorky
Mario Tennis volt az első Switch játék amit eladtam.
Ezt már meg se próbálom.
1.
delphijos
Egy ilyen kaliberű sport játékban milyen kampányra számitott a szerző ? A Mario Tennis-nél se volt 30 órás RPG kampány.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...