A kanadai stúdió legújabb játékával egy gótikus, enyhén Grimm beütésű mesevilágba repít el bennünket. Otthon fogjuk magunkat érezni, hiszen a goromba, gyakorlatias, ám valamelyest mégis jószívű Boszorkányt irányítva fogjuk keresztül-kasul bejárni ezt a gyönyörű, kézzel rajzolt vidéket. A környezet leginkább egy pop-up, azaz térbeli mesekönyvre emlékeztető dizájnt kapott, ahol aztán megférnek egymás mellett a tündérek és a groteszk halemberek, a trollok és a visító kísértetek.
Miután a kunyhónk előtt egy beszélő kecske emlékeztet bennünket egy bizonyos szerződésre - vajon ki lehet az a kecske? -, már útra is kelünk, hogy bezsákoljuk az általa megkívánt tizenkét lelket, cserébe egy leány életéért. Ez a tizenkettő lélek pedig tizenkettő modern mese átélésével érhető el. Ezek a történetek, habár erősen táplálkoznak a klasszikus elemekből, alig néhányat leszámítva teljesen eredetiek, megkavarva az ismert sémákat, motívumokat. Semmi világrendítően újat nem hoznak be a képbe, de a már ezerszer hallott tündérmeséket egy kellemesen váratlan hangnemben közelítik meg. Ráadásul mindezt kitartó, egyenletes minőségben teszik.
A vidéket járva fokozatosan nyílnak meg a szebbnél-szebb helyszínek. Ezek mind jellegzetes hangulattal, zenei témával bírnak. Színes őszi erdő, szántóföldek a kalász aranyában, a vásár forgataga és kísértetjárta temetők. A nyolc helyszínt bejárhatjuk gyalog, de egy speciális teleportáló hub is összeköti őket. Ami a legfontosabb velük kapcsolatban: mind temérdek, egyedi nyersanyaggal rendelkezik, a játékmenet ugyanis a farmolós és/vagy bázisépítős játékok gyűjtögetős, kraftolós elemeivel rendelkezik. Csak éppen farm és/vagy bázis nélkül.
Az egész élményt le lehetne írni egyetlen végtelennek tűnő, egymásba gabalyodó fetch quest-sorozatnak. Értsd, beszélünk valakivel - állóképekben, szinkronhang nélkül -, akitől megtudjuk merre keressük a legközelebbi begyűjtendő lelket, majd a következő szűk egy órában gyűjtögetéssel és helyben barkácsolással - folyamatosan ismerjük meg az új recepteket a játék végéig - leküzdjük az elénk állított akadályokat. Ez önmagában borzasztóan unalmasnak, sőt idegtépően monotonnak tűnne, mégis akad egy eleme a programnak, ami megmenti. Az elénk állított szituációk.
A meséknek megfelelően rendkívül változatos helyzeteket élhetünk át. Az egyik pillanatban tündérporból készült hídon sétálunk át a Kígyó cirkuszába, a következőben a mocsár közepén egy óriásbéka gyomrából kihánytatott hullát támasztunk fel. Amíg szentjánosbogarat és virágot szedünk a tündérkör közepén, addig gondolkozhatunk azon, hogy a jól menő hentes disznófarmján miért több az elgyötört munkás, mint a sertés. Látványos animációkat vagy átvezetőket persze ne várjunk, csak az elmondott mese lendülete tudja tovább vinni a játékost.
De sajnos ez a lendület csak rövid ideig tud életben maradni. A játékmenet önmagában attól még ugyanaz marad az első perctől kezdve, ráadásul kikerülhetetlen az állandó backtracking, nyersanyaghajhászás. Éppen ezért érdemes beosztani a Wytchwoodot, körülbelül napi egy szűk órára. Aki szereti, annak egy átlagos farmolós játék varázsával hasonlóan ez is kitarthat addig. Azonban a játék ritmusa, dramaturgiája nem ezt a megközelítést segíti. A történetek és erőforrásigények szüntelenül egymásba gabalyodnak, folyamatosan előrelökve a játékost, létrehozva egy erősen mesterkélt gameplay loopot.
Méghozzá egy nagyon tömény loopot. Ezen pedig az igencsak tolakodó zenei aláfestés sem segít. Könnyedén azon kaphatjuk magunkat, hogy legszívesebben négyfelé szakadnánk, annyi helyről kell begyűjtenünk a fát, tücsöklábat, hóemberszívet. Szerencsére sűrűn jelennek meg a szükséges anyagok, és a játék is lejegyez minden információt, szinte ezüsttálcán kínálja azokat. Így lehetne egy meditatív élmény a végigjátszás, de az egyszerre ránk zúdított feladatok ezt nem hagyják. Sokkal érdemesebb tudatosan, egyetlen történetszálra koncentrálni.
Ha így teszünk, akkor igaz, hogy az amúgy tízórásra belőtt játékidő kitolódhat egy-két órával, de egy sokkal jobb élményben lesz részünk. Nem tökéletesben, de jóban. A Wytchwood egy Minecraft, egy Stardew Valley és az ezekhez hasonlító játékok nyugalmával (jó, kezdeti nyugalmával) rendelkezik, csak itt éppen a történeteken van a hangsúly. Egyedül arra kell vigyázni, hogy ne hagyjuk, hogy a rosszul adagolt feladatok behavazzanak bennünket. Ezek után már csak a lapos, hiányérzetet keltő befejezésért kár, de a mesekönyvekbe illő látványért, a tündérmeseszerű hangulatért és a kreatív írásért mindenképpen megéri átélni. Legalább egyszer.
A Wytchwood PC-re, Nintendo Switchre, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re is megjelent. Mi PC-n teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.