Tormented Souls teszt

Resident Evil, Alone in the Dark és Silent Hill. Ők voltak a 90-es évek horrorjátékainak legnagyobbjai. A fix kameranézetes, logikai feladványoktól hemzsegő címek egy tucatnyi zsáner előtt vágtak ösvényt a maguk hőskorában, egy azonban mégis közös bennük: ma már egyik franchise sem hasonlít az előző millenniumban bemutatott címekre. A lista szereplői közül egyértelműen a Resident Evil járt a legjobban, hiszen az akciójátékok irányába mozdulva a széria sikeresen tartotta a tempót a kor igényeivel. Persze az Alone in the Dark és a Silent Hill is megpróbálkozott hasonlóval, de az egyik sorozat a középszerűség zsákutcájában kötött ki, míg a másik a feledés ködös homályában veszett el.

A Dual Effect maroknyi csapata azonban ezt nem hagyta annyiban. A chilei fejlesztőbrigád tagjai nem nézték jó szemmel, ahogy a klasszikus túlélőhorrorok őrült akciójátékokká vagy belsőnézetes bújócskaszimulátorokká válnak, így egy rizikós ötlettől vezérelve elhatározták: modern köntösben élesztik újra a rég elföldelt zsánert. Lassú és nehézkes irányítás, macerás eszköztár, point-and-click feladványok, na és persze a jellegzetes kötött kameranézet. Ezzel várja az őszülő horrorrajongókat a Tormented Souls. A kérdés csupán az, hogy van-e létjogosultsága ma egy ilyen címnek a piacon. Mielőtt azonban erre választ adnék, néhány szó a történetről.

A Tormented Souls nem cifrázza túl a felvezetését. Az első képsorokban megismerkedhetünk a játék főszereplőjével, Caroline Walkerrel, aki egy rejtélyes levelet kap a Wildberger kórházból. A borítékban csupán egy fiatal ikerpárt ábrázoló fotó lapult, bármiféle magyarázat vagy üzenet nélkül, ez azonban elég ahhoz, hogy Caroline felkerekedjen, hogy személyesen kutassa fel a levél forrását. Ugye már érzitek, hogy innen hová fut ki a dolog? Caroline már a kórház kapujában kap egy határozott kokit a tarkójára, hogy aztán meztelenül, csővel a torkában, és egy kikapart szemmel keljen fel egy jókora kád jégben. És az igazi tortúra még csak most kezdődik…

A játék ezen a ponton adja a kezünkbe az irányítást, a célunk pedig egyértelmű: minden áron meg kell szöknünk ebből a félig nemesi kúriára, félig ódon szanatóriumra emlékeztető kastélyból. Elég akár csak az első lépéseket megtennünk, hogy világossá váljon: a Dual Effect csapata tényleg komolyan gondolta klasszikus túlélőhorrorok hű újrázását – a Tormented Souls pontosan úgy működik, mint a múltszázad labirintuskalandjai. Ez hatalmas nosztalgiatrip lehet azoknak, akik a korai Resi-játékokon nőttek fel, de egyben azt is jelenti, hogy a játék megörökölte az okkal nyugdíjazott zsáner összes nagy hátulütőjét is.

Tény, hogy megvan a varázsa annak, hogy Caroline mozgását fix nézőpontokból követjük, de valljuk be, ma már nehéz megemészteni, azt, amikor a kamera egy szobán belül is három-négy alkalommal vált ellentétes látószöget. Ezzel az élvezhető harcrendszer is repül az ablakon, hiszen jóformán csak imádkozhatunk azért, hogy pontatlan tankirányítással eltaláljuk a szanatórium őrült kísérleti alanyait. Szerencsére az idejétmúlt akció csak a játék egy elég vékony szeletét teszi ki, nagyobb hangsúlyt kap a menekülés és az ellenfeleink kicselezése, így nem is bántam, hogy csak ritkán kellett alkalmaznom a pajszert vagy a szögbelövőt.

A játékidő oroszlánrészét felfedezéssel és a sötét titkokat rejtő kúria felfedezésével töltjük majd, ez pedig egyértelműen a Tormented Souls erőssége. Amíg a Resident Evil-játékok általában pofonegyszerű feladványokat állítottak elénk, a Tormented Souls gyakran valódi gondolkodásra bírja a játékost. Az utunkat torlaszoló akadályokat a legtöbb esetben csak alapos nyomozással és némi logikával gyűrhetjük le, ez pedig meglepően ritka az efféle jegyzetekbe bújós, tárgykombinálós játékoknál. Bárcsak ilyen körültekintéssel tervezték volna meg az akciójeleneteket is!

Elképesztően lelombozó tud lenni, amikor néhány feladvány megoldása után a játék úgy dönt, hogy behajít mögénk három-négy ellenfelet, ezzel elzárva az utunkat a legközelebbi mentési ponttól – automata mentésről ugyebár szó sincs. Nem egyszer fordult velem elő, hogy több mint félórányi nyomozást és felfedezést buktam el a vállalhatatlan harc- és pályadizájn miatt. Be kell vallanom, az ilyen incidensek után szörnyen nehéz volt újra kézbe venni a kontrollert – ha nem készültem volna a teszt írására, akkor valószínűleg már egy-két óra után végleg magára hagytam volna Caroline-t a halálos labirintusban.

Remek feladványok, csapnivaló akció – az efféle kettősség osztja meg a Tormented Souls egészét. Vessetek csak egy pillantást a játék képeire, és máris érezni fogjátok ezt a dualitást! A Wildberger kórház környezetdizájnja egészen fantasztikus, hiszen bármennyire is klisés a helyszín, ezek a sötét falak csak úgy ontják magukból a hátborzongató hangulatot. Aztán a képernyő közepére téved az ember szeme, ahol ott áll Caroline Walker, aki úgy fest, mintha a Unity Asset Store hetvenedik oldaláról, vagy egy huszadrangú PS2-es játék ROM-jából halászták volna elő őt. Az animációk olyan merevek, hogy gyakorlatilag félkésznek hatnak, a főszereplő dizájnja teljesen elüt a környezetétől, arról pedig ne is beszéljünk, hogy büntetni kéne azt, amit a játék szinkonszínészei elkövettek. 

A Tormented Souls mellett töltött fájdalmas óráim alatt mindvégig úgy éreztem, mintha két szembenálló ember készítette volna ezt a játékot. Egy tehetséges fejlesztő, aki a remek környezetdizájnnal és az ötletes feladványokkal szeretett volna tisztelegni a klasszikus horrorjátékok előtt, és egy másik illető, aki úgy döntött, hogy ahol csak tudja, szabotálni fogja a játékot. Természetesen mindez csak költői túlzás, de ez nem változtat a tényen: az egymásra tornyosuló baklövések számomra szinte játszhatatlanná tették a Dual Effect fejlesztését. Úgy hiszem, elég lett volna, ha csak a nagy elődök jobb tulajdonságait örökli meg a Tormented Souls.

Mindez pedig azért igazán fájdalmas, mert a Tormented Soulsban megvolt a lehetőség, hogy méltó módon tisztelegjen a régimódi túlélőhorrorok előtt – itt elsősorban nem az idejétmúlt játékmechanikákkal, hanem az azokon túlmutató hibákkal van a baj. Kétlem, hogy a fiatalabb közönséget bevonzaná a játék, de akinek volt szerencséje a zsáner eredeti nagyjaival, azoknak érdekes nosztalgiatrip lehetett volna Caroline kalandja. Biztos vagyok benne, hogy a játék temérdek buktatói ellenére is létezik egy olyan apró közösség, akik értékelni tudják azt, amit a Tormented Souls hoz magával, de ha igazán őszinte akarok lenni, én hamarabb porolnám le az első két Resident Evilt, mintsem hogy újra elindítsam a Dual Effect játékát. És hát valljuk be, az sem véletlen, hogy ezek a szériák mára mind maguk mögött hagyták az eredeti játékdizájnjukat.

A Tormented Souls PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön jelent meg, április 14-én pedig befut a Nintendo Switchre szabott változat is. Mi PS5-ön teszteltük a játékot.