Régi dicsőségünk – renoméjukat elvesztő stúdiók (1. rész)

Elbukó magyar bajnokok, szomorú Guinness-rekorder, lassan kivérző kedvenc és alapelveit megtagadó gigász: a játékiparban sem ritkák a tündérmeseként induló, ám szomorúan vagy egyenesen tragikusan végződő történetek.

Johan de Witt csillaga fényesen ragyogott. A napvilágot 1625. szeptember 24-én meglátó holland politikus a köztársaságpártiak megkérdőjelezhetetlen tekintélyű vezetőjeként már a huszonhetet taposva raadpensionarisként, vagyis lényegében az állam első embereként szolgálta hazáját. Fő célkitűzésének a nép jólétének növelését tartotta, és annak érdekében, hogy letörje az előjogaikkal kérkedő nemesek, valamint a klérus tagjainak szarvát, a szárnyait bontogató, viszont egyre vagyonosabb polgárságra támaszkodott.

Ezzel kivívta a királypártiak haragját, akik csak az alkalomra vártak, hogy kitörhessék a nyakát – azonban tehetségét remekül mutatja, hogy erre csupán a nemzet krónikáiba katasztrófaévként bevonuló 1672-es esztendőben került sor. Ekkoriban az ő utasításaira békére berendezkedő ország nem tudta felvenni a küzdelmet az egyesült francia-angol seregek ellen, és drámai veszteségek hamar kikezdték a nem is oly rég piedesztálra emelt kalmár ázsióját. Június 21-én kis híján életét vesztette egy orgyilkos pengéjétől, és mert érezte, hogy Fortuna elpártolt tőle, augusztus 4-én lemondott magas hivataláról. De ellenlábasai ekkora a szó legszorosabb értelmében a fejét akarták.

Ravasz fondorlattal perbe fogták bátyját és jobbkezét, Cornelist, majd mikor bement hozzá a tömlöcbe, hogy utoljára lássa száműzésre ítélt szerettét, lecsaptak. Előbb pár megvesztegetett városi őr golyót eresztett a fivérekbe, aztán a provokátorok által felhergelt csőcselék megrohanta és megcsonkította a kilyuggatott tetemeket. Hovatovább, egyes szemtanúk esküdtek rá, hogy a dühöngő eszelősök falatoztak a még ki sem hűlt férfiakból.

Könnyű tehát a magasból a mélybe hullani, és ez a szórakoztatóipar talán legdinamikusabban fejlődő ágában sincs másképp – cikkünkben ezért ezúttal az erkölcsi vagy tényleges bukásoké a főszerep!

A rekorder bánata

Normális körülmények között Guinness-rekordernek lenni örömteli elismerés – ám a Clover Studio felett bábáskodó Atsushi Inaba sanszosan jobban örülne, ha nem méltatták volna fáradozásai gyümölcsét. Ennek oka, hogy a társaság magnum opusa, a páratlan grafikával kényeztető Ōkami a legrosszabbul fogyó, de ennek dacára az év játékának megtett programnak kijáró, kétes kitüntetésben részesült. Ez a sajátos kettősség akár a 2004. július 1-jén elrajtoló, és 2007 márciusában kapuit örökre bezáró stúdió hányattatott sorsának jelképe is lehetne.

Ugyanis a nevét nem a lóheréről, hanem a „creativity lover”, azaz a kreativitás szerelmese kifejezés frappáns összerántásából kapó csapatot egyfajta bátran kísérletező szellemi műhelynek szánták. Rezervátumnak, ahol az erre rászolgáló kevesek új, izgalmas projekteket hozhatnak tető alá. Ezen mentalitás első fecskéje egy beat 'em up, a csihi-puhit filmes kameratrükkök ihlette kunsztokkal feldobott Viewtiful Joe lett. Ám ez hiába élt meg egy folytatást és két spin-offot, inkább a kuriózumokra éhező ítészek, mintsem a közönség szívébe lopta be magát. Az Ōkaminál ez fokozottabban jelentkezett, az eszelős sztorija mellett izzasztó csatákkal és totálisan személyre szabható harcművészeti stílussal csábító-csalogató God Handet pedig a sajtó java is utálta, vagy maximum közepesre értékelte. Igaz, emögött főleg a hírhedten kemény, a gyanútlan zöldfülűekre rögtön a kezdet kezdetén egy minifőellenséget ráeresztő nyitány állt.

Szimbolikus apróság, hogy a verekedős programok egyik elfeledett gyöngyszemeként ajnározott mű bekerült az IGN a száz legjobb címet összesítő listájába, miközben kritikusuk három pontot adott rá a lehetséges tízből. Végül a költséges kísérletet megbánó, és a borsos cechet sokalló Capcom benyújtotta a számlát. A privilégiumokat visszavonták -  azok, akik nem menekültek át az Inaba, Shinji Mikami, Tatsuya Minami és Hideki Kamiya alapította PlatinumGameshez, ismét lélekölő rutinmelókkal kereshették meg a kenyerüket.

Grunty átka lecsap

Persze, az is komoly talány, hogy vajon az üstökösszerű felbukkanás utáni villámgyors hanyatlás, vagy a hosszú-kínos agónia-e a borzalmasabb? Elvégre a Rare megalázóbbnál megalázóbb epizódokkal tarkított kálváriája ékesen illusztrálja, hogy utóbbi sem nevezhető leányálomnak. Az 1985-ben elstartoló stúdió eleinte beolvadt a szcéna szürke átlagába, és annak ellenére, hogy egyik-másik dobásuk jócskán hozott a konyhára, messze nem tartoztak a befutott kedvencekhez.

De idejekorán ráébredtek, hogy az észak-amerikai konzolpiac összeomlásával lépéselőnybe kerülő japánok masinái tarolni fognak, és teljes erőbedobással NES-ként hódító Famicomra fókuszáltak. 1989-ben például nem kevesebb, mint tizenhat alkotással kergették az anyagi csőd szélére a gyermekük vágyait parancsnak tekintő szülőket. Ezek többnyire tisztességesen muzsikáltak, sőt, a páratlanul nehéz, ám legalább ennyire addiktív Battletoads egyenesen instant klasszikusként hirdette készítői tehetségét.

A gyorsan kapcsoló Nintendo bevásárolta magát a rendkívüli munkaetikájú csoportba, és az hamar napról napra gyarapodó flottájuk félhivatalos zászlóshajójaként a befektetés többszörösét hozta vissza. A fénykor tagadhatatlanul az N64-érára esett: a GoldenEye és a Perfect Dark bebizonyították, hogy az FPS-ek kontrollerrel is élvezhetőek. A Banjo-Kazooie-széria a platformerek koronázatlan királyává nemesedett, és a Conker's Bad Fur Day kikövezte az utat a felnőtteket megszólító, sötét-cinikus humorú művek előtt. De a drasztikusan megugró költségek kényes helyzetbe sodorták a Craig Duncan által vezetett gárdát – pláne, mivel korábbi patrónusaik világosan közölték, hogy beérik negyvenkilenc százalékos tulajdoni hányaddal. Nem meglepő, hogy a kutyaszorítóba került alakulat elfogadta a Microsoft mentőövét – viszont az ott és akkor logikusnak tűnő alkuval önnön halálos ítéletüket írták alá.

Első fecskéjük a felsőbb utasításra erőszakkal lebutított Grabbed by the Ghoulies esélyesen a rajta ügyködőket sem érdekelte – a zsurnalisztákról és a vásárlókról nem is beszélve. A Conker: Live & Reloaded, a Perfect Dark Zero és az egy széria nyitányának szánt Kameo: Elements of Power sem törte át a közöny acélfalát, ám sovány örömként az ürömben a szaklapok nem fukarkodtak a dicséretekkel. Ez a sors várt a Gears of War árnyékában zéróhoz közeli marketinget kapó Viva Piñatára is, de a végső kegyelemdöfést a Kinect adta meg.

A holtan érkezett kiegészítő bombameglepetésének szánt Kinect Sports bántóan üres tucatblődliként nyomatékosította, hogy a sziporkázóan ötletes Rare 2010-ben kizárólag pár nosztalgiázó veterán hagymázas álmaiban él tovább. Később ezt a benyomást tovább erősítette az eleinte harmatos-fapados próbálkozásként elkönyvelt, ám apránként magának egyre több hívet szerző Sea of Thieves is. Így az, hogy a 2020-ban érkezett Battletoads-reboot a retrómánia ellenére is nyomtalanul tűnt el a semmiben, legfeljebb néhány javíthatatlan optimistát sokkolt.

Hol késel az éji homályban?

Gyakori sirám, hogy a hazai fejlesztők nem érnek fel cseh vagy lengyel kollégáikhoz, ám ez ebben a formában nem fedi a valóságot. Mert bár kétségtelen, hogy a szakma magyar űzői mostanság nem örvendeztettek meg minket egy, a The Witcher-trilógiához vagy a Kingdom Come: Deliverance-hez hasonló nagy dobással, de múltbéli teljesítményükkel igenis okkal-joggal büszkélkedhetnek.

Az 1992-ben piacra dobott Ecco the Dolphin és folytatásai az Appaloosa Interactive ügyességét dicsérték. Meseszép grafika, sci-fi elemekkel átszőtt, a planéta megmentése körül forgó, elgondolkodtató történet és tisztes kihívási faktor: több sem kellett a sikerhez. Míg később az RTS-láz csúcsán a Digital Reality nevét zengte a sajtó: az Imperium Galactica- és a Haegemonia-franchise-ok felvonásai hamar a műfaj fénykorának oktatandó etalonjaiként nyűgözték le a zsáner rajongóit.

Ám tündöklésük, ha nem is bizonyult tiszavirág-életűnek, bajosan sikeredett tartósra: a palackorrú időutazó kalandjaival hódítók hamar kiestek a pikszisből, és mivel produktumaik nívója fokról-fokra csökkent, 2006-ban lehúzták a rolót. Kollégáik lába alól pedig a stratégiai programok iránti kereslet csökkenésével kicsúszott a talaj, és annak dacára, hogy 2021-ben a Skydrift Infinityvel jelezték, hogy még léteznek, sehol sem jegyzik őket. 

Snake? Snake?! SNAAAKEEE!!!

Záróakkordként, felsorolásunk aligha lenne teljes a Saulusból Paulussá avanzsáló Konami nélkül. A japán cég hosszú esztendőkön át a konzolpiac megkerülhetetlen szereplőjeként aratta le a babérokat, és miközben vitathatatlan, hogy erre a területre nem koncentrált annyira, a PC-t preferálók sem panaszkodhattak. Castlevania, Silent Hill, Metal Gear, Contra vagy éppen Pro Evolution Soccer: a milliókat a monitor elé szegező franchise-ok listáját napestig sorolhatnánk.

Beágyazottságukat az is remekül érzékelteti, hogy a Konami Code lényegében az ágazat leghíresebb csalása, és a popkultúra apostolai is hódolattal vegyes tisztelettel nyúltak hozzá. Éppen ezért, mikor 2015-ben felröppent a pletyka, hogy a vállalkozás paradigmaváltás előtt áll, többen csak legyintettek, hiszen a markánsan új út lényegében elképzelhetetlennek tűnt. Azonban hamar kisült, hogy a légből kapott fantazmagóriának bélyegzett felvetés nem holmi ízetlen és megkésett április elsejei tréfa. Hideki Hayakawa vezérigazgató interjúiban nem győzte kiemelni, hogy fő csapásirányuk a jövőben a mobil lesz, és azt sem rejtette véka alá, hogy maradéktalanul ki fogják aknázni a mikrotranzakciókban rejlő lehetőségeket.

Ezzel hirtelen értelmet nyert a Silent Hills munkálatainak leállítása, és azt sem találgatták többé, hogy az illetékesek miért távolították el annak megannyi díjat bezsebelő, P.T.-nek keresztelt demóját. Az események ezt követően drámaian felgyorsultak. A gyökeres koncepciócsere komolyságát alátámasztandó, kiderült, hogy lényegében már áprilisban útilaput kötöttek a konglomerátum kulcsfigurái között sokáig bérelt hellyel bíró Hideo Kojima talpára. Ergo hivatalosan is lezárult egy korszak. Ugyan 2018-ban megjelent a túlélésre kihegyezett túlélőjátékok népszerűségét meglovagolni igyekvő Metal Gear Survive, de ez finoman fogalmazva sem szolgálta meg a belé vetett bizalmat.

Ahogy a Pro Evolution Soccert utódja, a kritikusok véleménye szerint leginkább egy fociszimulátornak álcázott reaktorbalesetre hajazó eFootball is fennen hirdette, hogy a múltat végképp eltörölték. Viszont leszögezhetjük, hogy a renoméjukat a mélybe lökő, hidegfejű racionalizálás, a részvényárfolyamukra kifejezetten élénkítően hatott -  papírjaik ára bő négyszerese a fordulat évében jegyzett értéküknek.  

Ezzel cikkünk első részének végére értünk: a második felvonásban a mimika rútul elbukó mesterei mellett az EA-átokról is szót kerítünk. Addig is, ha ismertek ilyen, vagy ehhez hasonló eseteket, osszátok meg velünk őket a Facebookon vagy a kommentszekcióban!

4.
4.
hedzsooo
#1: Rosszul latod. Ez csak a nagyobb kiadokra es fejlesztokre igaz. Szerencsere az utobbi 1-20 ev soran mar rendesen kiszelesedett a videojatekok piaca, illetve kis studiok is juthatnak akar ingyen is remek grafikai motorhoz hogy korrekt jatekot tudjanak letenni kissebb budget-bol is... A lenyeg az, hogy erdemes manapsag mar inkabb az indie-fejlesztok fele nezelodni, ha vmi frissebb jatkeot szeretnenk...


Persze azert vannak kivetelek, es olykor meg most is kapunk 1-1 remek jatekot nagyobb fejlesztoktol/kiadoktol is.
3.
3.
hedzsooo
Blizzard, BioWare es meg sokan masok mar regen nem azok mint egykoron sajnos...

De nem csak fejleszto studiok, a kiadok is sokat valtoztak az evtizedek soran, anno az EA-tool, + pl. a Ubisoftol is vartam 1-2 jatekot nagyon szinte minden evben. Bezzzeg most mar jo, ha 1 igazan jo jatekot tudnak nekunk az asztalra tenni 1 evtized alatt...
2.
2.
Jarl Balgruuf
#1: Idén is volt egy Elden Ring már, szóval vannak még stúdiók amikre lehet számítani.
1.
1.
nemfontos
Én azt látom, hogy a nagy játékok ideje egyébként is lejárt. Sajnos a piac úgy alakult, hogy a mobil játékok, és a fortnite logika alapján felépített programok viszik a piacot, és a gamepass, valamint a sony új ps plus -a csak tovább rombolja azt a fajta közeget, amiben az igazán nagyszerű játékok születtek. Előre vetíthető, hogy tengernyi dlc -ben fognak dögönyözni a viszonylag egyszerű játékok, mert ez lesz az út.
Egy két "last guardian" biztosan készül még, de már ezek lesznek a ritka kivételek.

Egyébként érdekes cikk. Jó hogy a gk -n ehhez hasonló tartalmak is készülnek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...