Inscryption teszt

Link másolása
Az Inscryption PC-s megjelenése hatalmas kritikai elismerést kapott tavaly, most pedig megérkezett PlayStation-konzolokra is ez az indie gyöngyszem.

Az Inscryption a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése volt, óriási sikert aratott például a GDC és az IGF Awardson is. A játékosok és a kritikusok is imádták az indie gyöngyszemet, nem csoda hát, hogy a Devolver Digital elhozta PlayStation-konzolokra is a Daniel Mullins Games alkotását. Lássuk, hogy sikerült a port!


Játékmenet szempontjából az Inscryption nem váltja meg a világot, nem alkot új dolgokat, csupán jól használja a már korábban látott elemeket, illetve újszerű környezetbe helyezi azokat. Történetünk főhősét egy furcsa és ijesztő alak tartja fogságban egy kabinban, aki lényegében egy olyan játékmester szerepét tölti be, akit a Dungeons & Dragonsból is ismerünk. Ellene kell majd megküzdenünk az asztal felett, egész pontosan kártyáznunk vele.

A kártyajátéknak egyébként meglehetősen egyszerűek a szabályai. A lehelyezett kártyákkal tudunk támadni. Ha a kártyával szemben nem helyezkedik el ellenséges kártya, akkor az ellenfelet támadjuk, melyért fogakat kapunk. Ezekkel a fogacskákkal kell elérni, hogy a mérleg nyelve az ellentétes oldalra billenjen: ez esetben mi győztünk, és tovább haladhatunk a kampányban. 

Két harc között egy táblán lépkedhetünk a figuránkkal. Az egyes állomásokon új lapokat szerezhetünk, a meglévőket erősíthetjük, de akadnak olyan helyek is, ahol különféle bónuszokat kapunk, melyeket a harcok során tudunk hasznosítani. A játék stratégiai oldala kellően mély, változatos lapok állnak a rendelkezésünkre, számolnunk kell azzal, hogy mekkora áldozatra (vérre vagy csontra) van szükségünk ahhoz, hogy lehelyezhessük őket, milyen speciális képességekkel rendelkeznek, mennyi életerejük van, vagy éppen milyen támadást tudnak véghez vinni.

A bossharcok még egy csavart visznek a harcrendszerbe, ők egyedi képességekkel rendelkeznek, melyek alapjaiban változtatják meg a csata menetét. Ilyenkor ugyan a véletlenszerű laphúzás miatt előfordulnak unfair szituációk, amikor tulajdonképpen semmit sem tehetünk az ellen, hogy veszítsünk, és elölről kezdjük a játékot, kis szerencsével, illetve a bossokat kiismerve viszont sikerrel vehetjük az akadályokat, és a játék roguelike mivolta sosem válik teherré. 

Az asztaltól felállva egyébként felfedezhetjük a kabint, ahol apró fejtörőket megoldva új lapokra tehetünk szert, illetve olyan titkokra deríthetünk fényt, melyek előbbre gördítik a történéseket, és fontos részét képezik a történetnek, amiről spoilerek nélkül ennél sokkal többet nem lehet elárulni. Elég, ha annyit írok, hogy a játék előrehaladtával egészen más oldalát fogja megmutatni számunkra az Inscyption, mint ami a beszúrt képekből kitűnik.

A PC-ről való portolás jól sikerült, stabilan fut és bugokkal sem találkozunk a játék során PlayStationön. Ugyan az irányítás kissé furára sikerült néhány esetben, viszont a játék első félórája után könnyen hozzászokunk ehhez, és utána már fel sem tűnnek a kényelmetlenségek. 

Az Inscryption kétségkívül elfogadást és egy kis időt követel a játékostól, viszont ha ezt megadjuk neki, akkor felfedezhetjük, hogy valójában sokkal többről van szó, mint egy egyszerű roguelike-kártyajátékról, és egy olyan élményben lehet részünk, amit kár lenne kihagyni.

Az Inscryption PC-re 2021. október 19-én, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re pedig 2022. augusztus 30-án jelent meg. Mi az utóbbin teszteltük.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...