A sztori szerint ugyanis főszereplőnk szívét kitépték, az így tátongó lyukat pedig egy olyan gépezettel tömték be, aminek működtetéséhez folyamatos akciózásra, valamint eszeveszett sebességre van szükség. Sajnos azonban nem elég, hogy egy színtiszta rohanás lett az életünk, még ellenfeleket is kapunk a nyakunkba, sőt, a környezetünk sem épp a legbarátságosabb, lévén legtöbbször mozgó autókon, vonatokon, vagy akár repülőgépek szárnyain át vezet az utunk a vérrel és belsőségekkel szegélyezett célunk felé. Marhaságnak hangzik? Nos, az is, cserébe viszont hihetetlenül élvezetes és piszok látványos, mikor kamionról kamionra vetődünk, közben pedig 360 fokos pörgések közepette osztjuk a halált.
Igazi agyatlan szórakozás ez, ami nem akarja megváltani a világot, cserébe azonban legalább szebbé teszi, még, ha ezt meglehetősen sajátos módon is teszi. Miután a pár sorban felvázolt alapfelállást elolvastuk, nem lesz sok időnk töprengeni a helyzetünk kilátástalanságán, mivel rögtön egy motoron találjuk magunkat, elpuffogtatunk egy menő egysorost és már indulhatunk is egy tetszőleges vagon hátuljából. A játékmenet nem bonyolult, az előre száguldó járműveket meglovagolva kell eljutnunk a célunkig, amihez többféle segítséget is igénybe vehetünk. Az ugrás és a háromszori vetődés mellett a fő attrakciónk egy kampós kötél lesz, amivel akár távolabbi célpontokra is játszi könnyedséggel átjuthatunk, feltéve, ha eltaláljuk, ami menet közben annyira azért nem egyszerű. A környezeti viszontagságok azonban nem az egyedüli problémáink, mivel mindeközben ellenfelek garmadája igyekszik átküldeni minket a túlvilágra.
Az életünkre törő bagázs semmitől sem riad vissza, így aztán a közelből operáló verőlegények, valamint a távolból lövöldöző társaik mellett simán összefuthatunk olyan öngyilkos hajlammal rendelkező egyénekkel is, akik egy robbanó hordót szorongatva rohannak felénk. Itt tehát a szép szó már nem lesz elég, így aztán szerencse, hogy a fentebb emlegetett csáklyázás mellett (amivel leránthatjuk az ellenfeleinket a mozgó járművekről) kapunk egyéb halálosztó lehetőségeket is. A legelső fegyverünk a bakancsunk, amivel szabadon rugdoshatjuk az ellent össze-vissza, ha azonban már ez sem lenne elég a tömegoszlatásra, akkor elővehetjük a jóval komolyabb mordályokat is. Duplapisztoly, sörétes, gépágyú, aknavető és hasonlóan gusztusos nyalánkságok szerepelnek az étlapon, amikkel kedvünkre oszthatjuk a sebzést, szinte korlátlan mennyiségben.
A kispisztolyokhoz végtelen lőszert kapunk, minden más pedig használat közben idővel felhevül, de ha ügyesek vagyunk, akkor szinte megállás nélkül apríthatunk. Érdemes észben tartani, hogy a nagyjából egy órás kalandunk alatt a fegyverlista töredékét kapjuk csak kézhez, a teljes kollekcióhoz ajánlott benézni az Infinite módba is, ahol két nehézségi szinten keresztül gyűjthetjük a pontokat. Utóbbiak nemcsak a ranglistákon való szereplésünket befolyásolják, hanem bizonyos mérföldkövek után olyan nyalánkságokat nyitnak ki számunkra, mint például a dupla sörétes és aknavető, vagy épp egy remekbeszabott gitár, amivel aztán tényleg kezdetét veheti az önfeledt zúzás. A lehetőségek tárháza tehát meglehetősen széles, kombinálva őket pedig olyan vérgőzös pusztítást rendezhetünk, amit nemcsak öröm nézni, de még az egészségünkre is jótékony hatással lesz.
Itt ütközik ki tehát a felvezetőben taglalt adrenalin kényszer, ha ugyanis aprítunk és keresztül-kasul cikázunk a járművek között, akkor a pulzusunk megnő, ezáltal beindul az életünk regenerációja, ha viszont lassan, kimérten haladunk, akkor sec-perc alatt kicsinálnak minket. Ennek hála egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk, hiszen elég csupán egyetlen rossz mozdulat, vagy hibásan felmért szituáció és máris kezdhetjük az adott szakaszt az elejétől. A pályák egyébként meglehetősen rövidek, mindegyiken pár perc alatt végig száguldhatunk, cserébe legalább változatosak, ráadásul mindegyik „sztráda” teljesen egyedi járműparkkal jelentkezik. Az utakon nappal és éjszaka kell teherkocsik, illetve kamionok között ugrálnunk, a sivatagban az Ahová lépek, szörny terem című filmekből szabadult hatalmas férgek elől kell vagonokon keresztülvergődnünk, míg a felhők felett repkedő utasszállítók szárnyain igyekszünk majd életben maradni.
A fentiekből kitűnik, hogy a főszereplőnkhöz hasonlóan a mi pulzusunk is gyorsan felszökik majd a nagy akciózások közepette, sajnos azonban ez nem tart kimondottan sokáig. Ahogy már említettem, a kampány egy röpke óra alatt letudható, ami után nem marad más, csak a többféle nehézségi szint, valamint az Infinite mód. Cirka két teljes óra kellett az összes teljesítmény megszerzéséhez, ami még annak ellenére is kevéske, hogy a játékért csupán 10 eurót kérnek a Steamen. Kicsit olyan a MEATGRINDER, mint egy 80-as évekbeli akciófilm, amiben minden túl van tolva, tele van tesztoszteronnal, pörög, mint a veszedelem, cserébe nem tart sokáig és talán ez nem is feltétlen baj, mert ha többet kapnánk belőle, akkor könnyedén ellaposodhatna. Érezhették ezt a készítők is, ezért nem nyújtották túl feleslegesen, inkább a tömény élvezetre koncentráltak, jelentem, sikerrel, mert ennek a játéknak minden egyes pillanata maga a tömör gyönyör.
Mindezt pedig megtámogatja a látvány, illetve a zene is, ahol szintúgy megcsap minket a retro életérzés. A pixeles megvalósítás ugyan hagy maga után némi kívánnivalót, főleg a textúrák terén, viszont ez az akciók közben egyáltalán nem tűnik fel, sőt, a keserű szájíz helyett sokkal inkább a mérhetetlenül túlpörgetett brutalitás lesz az, ami velünk marad. Egyszerűen élményszámba megy, ahogy a sörétest, vagy az aknavetőt forgatva darabokra szedjük az ellenfeleket, esetleg alájuk robbantunk egy tartálykocsit, így oszlatva szanaszét a rajtuk kuporgó tömeget szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. A hangszekció szintén telitalálat, elsősorban a zenei felhozatal miatt, amiben többnyire keményebb muzsikák kaptak helyet, ezzel biztosítva a tökéletes talpalávalót a vérengzésünkhöz. A szinkron ezzel szemben már kicsit felemás, nincs sok szöveg, azok is többnyire ismétlődnek és kizárólag a pályák elején hallhatóak, pedig egy-két szaftosabb beszólás elfért volna a lövöldözések közben is.
A MEATGRINDER egyáltalán nem akar többnek látszani, mint ami, egy ízig-vérig agyatlan akcióorgia, ahol a fejlesztők minden egyes játékelemet a felhőtlen szórakozásnak rendeltek alá. Itt kérem nincs semmilyen felesleges maszlag, csili-vili grafika, vagy több 10 órányi tartalom, helyettük viszont kapunk egy olyan, mindenféle sallangoktól mentes élményt, ami hiába nyomja fullba a kretént, egyszerűen nem lehet nem imádni. Az persze biztos, hogy nem lesz mindenki játéka, de aki velem együtt vevő az ilyen ökörségekre és imádja a legálisan beszerezhető bűnös élvezeteket, az bátran tegyen vele egy próbát, mert efféle túltolt agymenéshez ritkán lehet szerencsénk, mondjuk ez talán nem is annyira véletlen.
A MEATGRINDER április 13-án jelent meg, kizárólag PC-re.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.