Unholy teszt

Sajnos mire hősnőnk elméje kitisztult a folyamatosan mantrázott marhaságoktól, már késő volt, hőn szeretett fia eltűnt, ráadásul a visszaszerzése sem lesz annyira könnyű, mivel ezek az agymosottak nem a mi általunk ismert világban szeretnék véghez vinni a tervüket, hanem a játék címét is adó Unholy-ban. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” – tartja a mondás és ez itt bizony halmozottan igaz, ugyanis ebben a nyomasztó fertőben minden sarkon veszély leselkedik, hol a strázsáló szektások, hol pedig mindenféle förmedvények képében. Ideát tehát teljesen más szabályok uralkodnak, amiket főszereplőnk egymaga képtelen lenne áthágni, ezért aztán szövetkezik egy névtelen öregasszonnyal, aki látszólag mindenféle ok nélkül segíti a küldetésében, de ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik egyre világosabbá, hogy itt jóval többről van szó, mint azt elsőre gondoltuk volna.

Azért attól nem kell félnünk, hogy a készítők meglepnének minket pár fordulattal, a történet ugyanis hihetetlenül klisés, nagyjából, aki látott akárcsak egyetlen hasonló témájú filmet, vagy játszott efféle játékkal, az már rögtön a kaland elején kitalálhatja, hogy mire is fog kifutni ez az egész. Az érdektelen és gyakran röhejes rendezésű videókkal bemutatott sztori tehát senkit sem fog a képernyők elé szegezni, szerencsére azonban a készítők a szkript írása helyett valami teljesen másba fektették az energiáikat, méghozzá a hangulatba. Az Unholy ugyanis olyan szinten rátelepszik az emberre, amire csak nagyon kevés horror élmény képes. Ez leginkább a bejárható helyszíneknek köszönhető, amik amellett, hogy gyönyörűen lettek megalkotva, még elképesztően nyomasztóak is, főleg, ha a játék későbbi, túlvilági szakaszira gondolunk. Utóbbiak megvalósítása olyan szinten beteg lett, hogy garantáltan bérelt helyük lesz majd a visszatérő rémálmainkban.

Sajnos a játékmenet egyes elemei szintúgy velünk maradhatnak, de korántsem úgy, ahogyan azt a fejlesztők eredetileg tervezték. Mivel nem egy szimpla sétaszimulátort szerettek volna készíteni, ezért igyekeztek feltölteni tartalommal a horror szolgáltatta keretet, ami hol jobban, hol pedig kevésbé sikerült. Előbbi közé tartoznak a különféle feladványok, amik nem túl nehezek, ellenben viszont kifejezetten változatosak, ráadásul megoldásukhoz nem csak gondolkodnunk kell, hanem sokszor a környezet egyes elemeit is fel kell majd használnunk. Ebben lesz segítségünkre egy varázscsúzli, amihez négy különböző lövedéket szerezhetünk (a játék ezeket érzésekről nevezte el), a kékkel sokkolhatunk, ezáltal indítva be gépeket és csapdákat, a pirossal robbanthatunk, így nyitva ki ládákat, a szürkével füstöt lőve rejthetjük el magunkat, a sárgával pedig elterelhetjük az ellenfelek figyelmét. Később egyébként az időnként elénk kerülő oltároknál fejleszthetjük is minimálisan, akárcsak magunkat, de komoly dolgokra ezen a téren nem kell számítani.

A rejtvények tehát ötletesek és változatosak, viszont sokatoknak feltűnhetett, hogy fentebb megemlítettem az ellenfelek elterelését, mint lehetséges töltényhasználat és hát igen, bujkálni is fogunk, méghozzá sokat. Sajnos ez talán a történet mellett a másik olyan sarkalatos pont, ami könnyedén kivethet minket az élményből, a lopakodási rendszer ugyanis egyszerűen használhatatlan. Az ellenfelek mindenféle indok nélkül vesznek észre minket, sokszor az sem számít, hogy éppen egy fal mögött tartózkodunk, máskor meg hiába flangálunk a szemük előtt a nyílt utcákon, ránk se bagóznak. Azért azt nem lehet elvenni a fejlesztőktől, hogy ne próbálkoztak volna, ugyanis ki tudunk hajolni a sarkok mögül és elbújhatunk a szekrényekbe is, de az egész fabatkát sem ér, mert maga a settenkedés mindenféle logikát és élvezetet nélkülöz.

Annyi örömünk lehet, hogy a játékban megszerezhető maszkoknak hála legalább nem kell vaktában keresgélnünk, mert rögtön az első ilyen csecsebecse megmutatja a közelben használható tárgyakat, ezáltal könnyítve meg, illetve gyorsítva fel ezeket a részeket. A vége felé ezt kihasználva én már csak rohantam és nem foglalkoztam az ellenfelekkel, bár sokszor így is meghaltam, ami leginkább a problémás animációknak volt köszönhető. A mászható kiszögellések ugyanis hiába vannak fehér csíkkal megjelölve, hősnőnknek sokszor derogál felcsimpaszkodni, aminek rendszerint egy kiadós verés és egy korábbi mentés visszatöltése lesz a jutalma. Mondjuk legalább a játék gyakran ment, ami nem is feltétlen baj, mivel a röpke nyolcórás pokoljárásom alatt számtalan olyan bugba futottam bele, amik ellehetetlenítették a folytatást.

Látvány terén már korábban említettem, hogy a helyszínek hihetetlenül jól néznek ki és csak úgy árad belőlük a nyomasztó horror hangulat, ezzel szemben a karakterek már több sebből véreznek. Különösen igaz ez a főszereplőnkre, akit nem látunk sokszor, cserébe mikor megmutatják egy átvezetőben, garantáltan a retinánkba ég a műanyag hatású arckifejezése. Ezt látva már érteni fogjuk, hogy a játékban miért kapnak nagyobb szerepet a maszkok, ezáltal takarva el ezt az emberiség elleni bűntettet. Egyébként egy RTX 3060 TI kártyával hajtottam meg a kicsikét és a nagyobb területváltásokat leszámítva végig fixen tartotta a 60 fps-re belőtt limitet, méghozzá Ray Tracinggel megtámogatva. Ugyanakkor ezt később kikapcsoltam, merthogy egyes helyszíneken szabályosan megőrült a rendszer és olyan felületeken is vakítóan csillogott, ahol ezt egyáltalán nem kellett volna. Hát igen, kicsit furán veszi ki magát, ha egy koromsötét alagút kellős közepén fekvő üvegszilánk reflektorokat megszégyenítő sugarat lövell ki magából, rendszerint hősnőnk bamba képének kellős közepébe.

Kissé csalódott vagyok, ugyanis az Unholy-ban volt potenciál, ráadásul a nehezét, azaz a nyomasztó hangulatot hibátlanul szállították a fejlesztők, sajnos azonban az érdektelen történet és a játékmenet jelentős hányada alaposan lehúzza ezt az élményt. Ha ezek a fránya lopakodós részek nem lennének, vagy mondjuk normálisan működnének, ahogy azt kellene nekik, akkor simán egy kellemes kis meglepetést köszönthetnénk a Duality Games játékának képében, ehelyett viszont maradt a tisztes középszer, ami nem annyira rossz, de sajnos a jó, hát az bizony nem ilyen.

Az Unholy július 20-án jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X-re, valamint PC-re. Mi utóbbin teszteltük.