Shotgun Cop Man teszt

A DeadToast Entertainment első játékával nagyon erősen kezdett be, 7 éve a My Friend Pedro nem csak a szakmában hozta meg az elismerést a szárnyait bontogató stúdiónak, de a játékosok egyenesen zabálták az oldalnézetes Max Payne-Hotline Miami hibridet. A hatalmas siker után viszonylag sokat kellett várni a következő nagy dobásukra, de megérte , az új precíziós platformerük végig játszása után bizton mondhatom, nem tudnak hibázni - tudom, csak két játékuk jelent meg eddig összesen, de a számok nem hazudnak.

A „menj a pokolba” kifejezést általában sértésnek vennénk bármilyen kontextusba is kerül elénk, azonban esetünkben ez a küldetésünk elengedhetetlen része lesz, az alvilág főnökének elfogásához bizony alá kell szállnunk abba a bizonyos kénkövesbe. A Shotgun Cop Man macsó zsaruját semmi sem állíthatja meg ha munkáról van szó, ördögök egész armadája és csapdák egész sora szegélyezi a pokol 2D-s labirintusát, viszont a törvény őrének elhivatottsága nem ismer határokat.

A sztori pofon egyszerű, négyzetes rendőrünkkel a sátán ellen kiadott letartóztatási parancsot kell végrehajtanunk, azonban a kihívó hálós pólóban pöffeszkedő szarvas gazfickó ebből nem kér. Szűkszavú gonosztevőnkkel minden világ elején összetalálkozunk, de azt nem tesszük zsebre, amit ilyenkor tőle kapunk, az érvek és a törvényes eljárás láthatóan nem használ. A világok végén a pokol fő csatlósai támadnak, mint főellenségek, a kampány végén pedig magával a sarokba szorított sátánnal tangózhatunk.

A Pedróhoz képest itt látványban és lehetőségekben egyaránt a létminimumra csökkent minden, de ez nem hátrányára történt a játékélménynek, az egyszerűség jót tett alanyunknak. A minimalista megjelenítéshez pár szín társul, a fekete, fehér és vörös színeken kívül 1-2 árnyalattal találkozhatunk mindössze, csak a felvehető fegyverek jól elkülönülő sárgája tűnik majd ki az egységből. A régi időket idéző egyszerű vonalakból felépülő pályákon mi magunk is puritán retró stílusban tetszelgünk, azonban a vonalak kristálytiszta és gyönyörű egységet alkotnak, nem beszélve a lövések szúrós egyeneseiről és az azok nyomán keletkező egyéb geometriai formákról. A látvány tehát letisztult, és kifogásolni valót keresni sem lehetne benne.

A sok jelző közül a twin stick shooter mondható a legtalálóbbnak, a rövidke pályákon a ballal folyamatosan mozgásban leszünk az agresszív ellenfelek miatt, míg a jobb karral a gyilkolás és az ugráshoz szükséges szögeket rögtönözzük a helyzetekből adódóan. A repkedésünket több mint egy tucat fegyver támogatja meg, a pisztolytól egészen a minigunig válogathatunk majd a pályák során, viszont halál után az alap fegyverünkkel indulunk a checkpointoktól, de sebesülés esetén is megfosztanak ezektől. Minden fegyvernek megvan a maga előnye, lesz aminek pattognak a lövedékei, van ami precízen nagy erővel penetrál keresztül mindenen, van aminek a sörétjei széles ívben intéznek el mindenkit, de például a lángszóró egyedi tűzfelhője is kapóra jön a temérdek késsel lebegő koponyák ellen. A tűzerőnk az ugrások és a repkedések intenzitását is befolyásolják, ráadásul eltérő méretű tár mindegyikhez. Nincs ok viszont az aggodalomra, ugyanis egyik kezünkben állandó pontként mindig ott lesz hűséges 3 lövetű shotgununk, a másikban pedig egy pisztolyt fogunk az első komolyabb skulóig.

A zene egy folytonos ritmusként kísér végig a küldetésünkön, a pulzáló techno alap üteme nem változik, a körítésen viszont minden világban csavar egy keveset a DJ. Semmi kifogásolni valóm nem akadt ezen a téren sem, remek aláfestést kaptunk az ördögfiókák széttrancsírozásához, bár a folytonos lövések gyári beállításon kicsit hangosak, így sokszor elnyomták a lüktető elektronikus muzsikát. A karakterek nem némák, a szinkront egy klasszikus trükkel oldották meg, szintetikus magánhangzókkal halandzsáznak a rövid párbeszédeknél.

A játékot töméntelen akció és egy kis humor jellemzi, a pályák változatos mechanikákat sorakoztatnak fel, amiket szépen lassan hoznak be a 9 világon keresztül. Eleinte csak a lövésekkel kell evickélni, de később már lézerek, bontható falak, lövéssel működő liftek, kapcsolók, mágnesek, trambulinok, lézerek, tüskék, bombák vagy szélcsatornák színesítik a környezetet. A levegőben is tovább lehet majd tartózkodni, lőszercsomagok is lesznek elszórva, így egyes pályákon például a talaj érintése nélkül kell ezekkel fennmaradni. A nehézséget tekintve nem egy Super Meat Boyt kell elképzelni, de nem is akar az lenni. A játék az idő haladtával inkább egyre változatosabb lesz, mint nehezebb, de azért a bonyolultságból adódóan jobban kell figyelni a későbbiekben.

Sajnos a Switch-es verzió egyik fájó pontja, hogy kimaradt a május közepén érkező pályakészítőből, az ingyenes frissítés formájában osztott extra így csak a PC-sek kiváltsága lesz, ami ráadásul Steam Workshop integrációt is kapott. Ott viszont, ha van rá igény kiengedhetjük a bennünk rejlő művészt, a házilag barkácsolt kampányainkat megoszthatjuk másokkal, de a többiek munkáin is mehetünk pár kört, ez pedig a szavatosságot brutális mértékben tolja ki. A Nintendo tulajoknak sem kell azért annyira búslakodni, mert pont most egy 3 világot tartalmazó bónusz kampányt kapott mindenki, a menüpont többes száma pedig arra enged következtetni, nem ez lesz az utolsó ajándék a fejlesztőktől. (A játékot érdemes pro kontrollerrel vagy hasonló felállásban nyomni, hordozható módban kicsit próbára teszi a csuklót.)

Erre kitérnék most egy külön bekezdés erejéig, mert nem egy kamu pályákból álló valamit toltak az arcunkba, hanem konkrétan három teljes világot főellenségekkel, amit az első játékuk ihletett. A mini kampányban Pedro a banán kér segítséget a tűzben edzett rendvédelmi szervtől, mi pedig azonnal készségesen segítünk is neki megkeresni a pokolból kivezető utat. A vigyorgó sárga gyümölcstől megkapjuk az időlassítás képességét, eközben pedig a My Friend Pedróból ismert szaltókra is képesek leszünk. Ha ez nem lenne elég, új mechanikák is helyet kapnak a 3X17 pályán, így lövöldözhetünk drótpályán csúszva, himbálózó köteleket kaphatunk el, gördeszkával suhanhatunk szélsebesen, de áttörhető üvegfalak is vannak - serpenyőt is dobhatunk fedezékből, hogy a lövéseinket bepattintsa a sarkon át.

Hatalmas pacsi a DeadToast csapatának, mindig öröm olyan indie játékokat tolni, ahol a készítők gondolnak a kiadott szoftver utóéletére, ezt pedig nem kapzsiságból vagy nyereségvágyból teszik, a Pedro kampány mérete lényegében az alapjáték egyharmada, így jelentős pluszt kaptunk ingyen. A Shotgun Cop Man rendkívül szórakoztatóra sikeredett, a játékmenetbe nagyon gyorsan bele lehet rázódni és a maximalistáknak minden pályára tettek kihívásokat is, amiket sebzés nélkül, minden ellenfelet likvidálva, és a megadott időn belül lenyomott pályákért kapunk - mindhármat egyszerre teljesítve lesz maxos az adott pálya.

A nehézség nem lett túlzó, a pályákon elérhető emblémákért nem kell tökéletesen, hiba nélkül és villámsebesen végig menni. Az ellenfelek kellőképpen változatosak, többnyire a mezei ördögök terrorizálnak, de akad itt teleportáló mágus, mozgást követő szemgolyó, késfelhőben úszó koponya, szárnyas szukkubuszok, és hasonló finomságok. Azt viszont megjegyezném, hogy nem esztelen lövöldözésre kell készülni, több pálya is gondosan összerakott puzzle részekből épül fel, míg másoknál egy precíz útvonalat követve lehet optimalizálni a haladást, de azért az aréna harcoknál bátran rá lehet feküdni a ravaszra. A szavatosságot emelhetném ki igazából negatívumnak, ha nagyítóval kéne keresni valamit (Switch változatnál), de egy igen baráti árcédulával megjelent indie lövöldéről beszélünk, amihez már most extra pályák érkeztek ingyen, PC-n pedig a pályakészítővel hatalmas tartalmat kaptunk. A játékot nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, aki rövid kikapcsolódásra vágyik egy kis extra kihívással fűszerezve.

A Shotgun Cop Man május 1-én jelent meg Nintendo Switch és PC platformokra, jelen írásunk a Nintendo Switch verzió alapján készült.