PlayWay kitekintő - ahol az agyament szimulátorok készülnek

Link másolása
Rétegszimulátorok esetében egész egyszerűen megkerülhetetlen a PlayWay kiadó, hiszen széles portfoliójuknak hála nincs olyan munka, amibe ne kóstolhatnánk bele, természetesen a maga kis sármosan gagyi módján.

Igazi bűnös élvezetek ezek, amikbe azért olykor-olykor az egyedi alapötleten felül is szorul némi kreativitás, azonban a megvalósítás minősége, illetve minőségtelensége szinte mindig lerántja az egészet a ZS-kategória elsőre cseppet sem hívogató mocsarába. Ugyanakkor jobban belemélyedve azt vehetjük észre magunkon, hogy élvezzük az autószerelést, a házfelújítást, az óriási munkagépek terelgetését, vagy épp a határvédelmet, esetleg a csöves életmódot. Persze, végig bennünk motoszkál az a kellemesen bizsergető kínosság, ami más helyzetekben simán megfutamodásra késztetne minket, de itt az „annyira rossz, hogy már jó” életérzésből fakadóan egész egyszerűen képtelenek vagyunk otthagyni azt a trágyakupacot, amit a fejlesztők a merevlemezünkre álmodtak. Ugyanis hiába hűlt ki, bűzlik, mint a veszedelem és a legkevésbé sem esztétikus, mégis újra és újra belevetjük magunkat, mert valami folyton visszaránt minket. Hogy micsoda, arról őszintén szólva fogalmam sincs, de talán pont ebben rejlik a titok, hogy nincs titok, egész egyszerűen csak pár, láthatóan a játékfejlesztéshez kevésbé értő „szakember” szívét-lelkét beleadja az egészbe, és úgy tűnik, valamikor ennyi is elég az üdvösséghez.

A kiadó bevett taktikája egyébként, hogy szinte minden egyes ötletből készítenek egy játszható demót (Prologue), aminek visszajelzései alapján döntik el az aktuális projekt jövőbeli sorsát. Ha valami sokak tetszését elnyeri, akkor megvalósulhat, ha nem, akkor hátrahagyják az egészet, és már lépnek is tovább a következő lehetőségre. Természetesen a nagy számok törvénye alapján időnként sikerül betalálniuk, de a House Flipper, vagy épp a Contraband Police váratlan sikerei egyáltalán nem mindennaposak az esetükben, sőt, már a tisztes középszer elérése is élményszámba megy náluk. Ettől függetlenül a példamutató kitartásuk, valamint a szüntelen újrapróbálkozásaik mellett nem mehetünk el szó nélkül, így aztán jelen cikkünkben négy, meglehetősen egyedi játékukat vettük górcső alá, amik annak ellenére, hogy tagadhatatlanul gagyik, a maguk módján mégis élvezetesek. Vessük is hát bele magunkat a szerethetően kínos játékok világába, amikben medencéket sikálhatunk, farmerkedhetünk, sporthelységeket renoválhatunk, illetve havat lapátolhatunk, méghozzá magyartalan fordítás, bűnronda látványvilág és borzalmas optimalizáció társaságában!

Pool Cleaning Simulator

Kezdjük a sort a Rubens Games által fejlesztett, és egyelőre kizárólag Early Accessben elérhető Pool Cleaning Simulatorral, amiben nem meglepő módon különféle medencéket kell kivakarnunk a rágyülemlett mocsokból. A korai hozzáférésből adódóan természetesen még koránt sincs kész, viszont már most is számos egyedi helyszínen sikálhatunk, suvickolhatunk, törölgethetünk és pucolhatunk, melyek közül a véráztatta horrormedence volt a nagy kedvencem. Ezekhez persze már jóval komolyabb cuccokra lesz szükség, mint a kezdeti, meglehetősen amatőr felszerelésünk, de megnyugodhatunk, mivel a különféle kívánalmak teljesítésének köszönhetően idővel fejleszthetjük majd az alap rongyunkat és szivacsunkat. A játékból csak úgy árad a könnyed hangulat, aminek köszönhetően tökéletes társ lehet zene, illetve podcast hallgatás mellé, ugyanakkor a rengeteg bugnak hála a nyugis lazítás hamar átcsaphat idegesítő szenvedésbe.

Ez utóbbira az is ráerősít, hogy a fentebb már többször emlegetett felemás optimalizáció itt is jelen van, sőt, a rendszer nem éri be holmi FPS ingadozással, mert emellett még a gépünket sem kíméli. Grafikai beállításoktól függetlenül ugyanis olyan szinten pörgeti a videokártyát, hogy szabályszerűen könyörgött az életéért szerencsétlen RTX 3060 TI-om. Ezeket az apróságokat leszámítva azonban kifejezetten szórakoztató a medencék tisztogatása, reméljük, hogy a fejlesztők sem hagyják cserben, és idővel teljes játékká hízik majd, ami kapcsán mindenképpen jó jel, hogy már a korai hozzáférés alatt is számtalan alkalommal bővült a kezdetben kissé még karcsú tartalom. Idővel egyébként az ára is emelkedni fog, szóval akit lekötnek az effajta nedves örömök, az már most nyugodtan fejest ugorhat a békanyáltól zöldellő vizekbe, mert az érte jelenleg elkért 10 euró kifejezetten baráti.

Farmer's Life

Folytassuk a sort a Farmer’s Life-fal, ami ugyancsak ronda, mint a bűn, de legalább nem akarja elporlasztani a gépünket. Utóbbi azért sem hátrány, mert ha belekezdünk a farmerkedésbe, akkor garantáltan ott ragadunk, ugyanis itt a szokásosnak mondható földművelés mellett annyi más egyéb tevékenységbe kóstolhatunk bele, ami elsőre könnyedén félelmetesnek tűnhet. Már a növények termesztése is elképesztően részletesen lett megalkotva (dinamikus évszakok), viszont ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen emellett még állatokkal is foglalkozhatunk, vadászhatunk, megépíthetjük álmaink tanyáját, főzőcskézhetünk (akár alkoholt), de akár még meg is házasodhatunk. Ennek folyományaként a bejárható terület hatalmas, ráadásul úton-útfélen elhagyatott, titkokkal teli épületekbe botolhatunk, amiket kedvünk szerint fedezhetünk fel.

A rengeteg háttérben működő rendszer okán kifejezetten fontos lenne egy mindenre kiterjedő tutorial, de sajnos ez hiányzik, ugyanis az első pár percben felbukkanó tippek egyrészt hamar elfogynak, másrészt kizárólag a tényleges alapokra korlátozódnak, a később megjelenő játékelemekre már egyáltalán nem térnek ki. Ennek hála vagy a saját kárunkon tanuljuk meg a farmer élet minden csínját-bínját, vagy felcsapjuk az internetet és megpróbálunk mások ballövésein okulni. Akármelyik mellett is döntsünk, az első pár óra piszkosul nehéz lesz, de amint felvettük a fonalat és meglátjuk a fától az erdőt, onnantól kezdve szinte lehetetlen elszabadulni a bűzlő disznóólak ölelő karjaiból.

Arena Renovation

És el is érkeztünk a korai hozzáférésből frissen kilépett Arena Renovationhöz, amiben különféle, igencsak leharcolt sportlétesítményeket kell fényesre pucolnunk, sőt, a végén még a csillogó termek berendezését is ránk bízzák. Az eredetileg még Stadium Renovator címmel bejelentett játék névváltoztatása mögött komoly érvek húzódnak, hiszen időközben a készítők rájöttek arra, hogy a huszadik ugyanolyan focistadion felújítása eléggé unalmas, így hát profilt váltottak és kiszélesítették a helyszínek felhozatalát. Ennek hála a focipályák mellett megfordulunk majd konditermekben, kosárlabdapályákon, jégkorongcsarnokokban és még megannyi olyan helyen, ami csak arra vár, hogy kivakarjuk a rárakódott mocsok alól. A játékmenet tehát ismerős, sőt, a fejlődési rendszerben sincs semmi újdonság, hiszen a különféle megbízatások teljesítése után tehetünk szert újabb és jobb eszközökre, amiket használva igencsak felgyorsíthatjuk a kezdetben meglehetősen lassú munkálatokat.

Mivel a játék a közelmúltban jelent meg hivatalosan, ezért nem meglepő módon sokkal jobban mutat, mint a fentebb bemutatott két másik szimulátortársa. Persze, azért csodát ne várjunk tőle, de az összkép így is jóval kellemesebb, mint amit megszokhattunk a témában. Ami pedig külön dicséretet érdemel, hogy az optimalizáció ezúttal nem akarja majd porrá zúzni a drágán beszerezett alkatrészeinket, sőt, a játék adatlapján található barátibb gépigény sem elírás. Úgy látszik, hogy a PlayWay berkein belül az eddigi, kizárólag a mennyiségre fókuszáló hozzáállást, ha lassan is, de talán leváltja a minőségibb megközelítés, ami mindenképpen egy komoly előre lépésnek tűnik a korábbiakhoz képest.

Snow Plowing Simulator

Végezetül pedig itt van nekünk a mostanában demót kapó Snow Plowing Simulator, amiben egy havas hegység mellé épült kis falucskában kell eltüntetnünk a fehér áldást. Mivel a mi helyzetünkben a figyelmeztető SMS nem játszik, ezért nincs más választásunk, lapátot kell ragadunk és neki kell indulunk a fagyos télnek. Természetesen fejlődni ezúttal is fogunk, azaz minél több házat szabadítunk ki a hó fogságából, annál több pénz, illetve skill pont üti a markunkat, amiket elköltve aztán nemcsak a gépparkunkat növelhetjük, hanem egy saját kis cserkészbrigádot is menedzselhetünk. Az embereink irányítgatásával tehát egy teljesen új játékelemet kapunk, és bizony korántsem lesz mindegy, hogy kit, mikor, hova küldünk ki, mivel a változó napszaknak és időjárásnak köszönhetően elég hamar az arcukra fagyhat a mosoly.

Itt tehát már kapunk pár, korábban a PlayWay játékaiban nem igazán látható játékelemet, amivel a fejlesztők igyekeznek feldobni az amúgy ezerszer látott játékmenetet. Ezt leszámítva azonban minden a régi, azaz a megvalósítás sokszor röhejes, az optimalizáltság egyelőre nincs a toppon (a témához hűen gyakran fagyogat), valamint a vastag hóréteg alatt jó pár bug is csak arra vár, hogy valamilyen úton-módon a felszínre hozzuk őket. A First Snow alcímmel ellátott „változat” azonban csak a kezdet, hiszen a játék hivatalos megjelenése egyelőre a havas ködbe vész, addig pedig még bőven érkezhetnek hozzá olyan tartalmi bővítések, valamint javítások, amiket követően már egy jóval minőségibb hókotrásban lehet majd részünk, feltéve, ha lesz rá igény.

A PlayWay tehát nem pihen, és folyamatosan, egyre-másra jelenteti meg a különféle agyament szimulátorainak Prologue verzióját, hogy aztán párat felkapjon belőlük a játékostársadalom, ezáltal indítva el őket a megjelenéshez vezető rögös úton. Mint a fentebb említett példákból is látható, néhanapján egy-két érdekesebb, egyedi ötlet azért révbe érhet - az már más kérdés, hogy minőségileg milyen szintet képviselnek ezek a „gyöngyszemek”. Az biztos, hogy én ugyanúgy élveztem a medencék tisztítását és az alkoholista farmer életet, mint a sporthelyszínek renoválását, valamint a hó lapátolását, bár azt azért gyorsan hozzá kell tennem, hogy nekem mindig is a gyengéim voltak az efféle bűnös élvezetek, amik vagy sármosan gagyik, vagy annyira rosszak, hogy már jók. Ezt a kettőt pedig gyakran egyszerre is tudja szállítani a PlayWay, amire nem biztos, hogy büszkék, de a hozzám hasonló rajongók számára ez maga a Kánaán.

2.
2.
GAMEROD
Szerintem jó, hiánypótló játékaik vannak. Az Uboat pedig hibátlan.
1.
1.
Extol
Egyszerűen imádom a PlayWay-t
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...