Half-Life 2

  • Írta: Ca$h
  • 2005. november 28.
Link másolása
Még élénken él bennem az emlék: az Eminél voltunk, kellően módosult állapotban és ő egy hanyag mozdulattal elindította PC-n (ami mellesleg ki volt kötve a tv-re) a HL2 akkor még teljesen újnak számító E3-as demóját. Emlékszem kb. 15 perces volt, de az államat már az első perc első negyedében elvesztettem. Utána is órákba telt, míg megtaláltam! Ez kb. 2,5 éve volt, a PC-s kiadás csúszott olyan másfél évet, de elkészült.
Akkor még a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha is a kezemben fogom tartani a boxos verziót! Hát itt van! Istenem de szerencsések vagyunk hogy megcsinálták a srácok. Előre csak ennyit: Köszönöm Valve, nagyon szépen köszönöm nektek ezt az élményt…


Aki ismer az tudja, hogy mekkora FPS rajongó vagyok, főleg ha mondjuk a Haloról van szó, tudom hogy Master Chief kalandjaival szemben „kissé" elfogult vagyok, de mindenkinek vannak ilyen játékok az életében. Nekem a Halo és a Burnout a gyengém. Ez van, kövezzetek meg érte, ahogyan az ügynökök mondták a Mátrixban: „Only Human…". Hát igen, én is csak egy ember vagyok, de hagyjuk ezt most. Térjünk rögtön a lényegre, iszonyatos parában vagyok, ugyanis közel vagyok ahhoz, hogy a HL2-re, minden hibájával együtt azt mondjam, hogy jobb mint a Halo… hát egen… de nem mondom ki, mert később még lehet hogy megbánom, inkább a teszt végefelé megpróbálok egy összehasonlítást írni, a saját véleményem szerint és majd mindenki eldönti maga, hogy melyiket tartja jobbnak.



Amiben erős, avagy a piros pontok sokasága:

Hol is kezdhetném egy akkora mélységű játéknak a dicsérését, mint a HL2, ami nem egyszerűen kavarta fel az egész világot, és bár eltelt már egy év; itt van újra, itt van boxon és az egyik legjobb FPS még így is, hogy 1 éves és ez kérem szépen nagy szó!!! Kezdjük akkor az elején, a grafika ugyebár a PC-s változat egyik legerősebb húzóereje volt. Had idézzem fel az én kicsi szemem fényét, a barátnőmet: „Ennek nem tetszik a grafikája…" Hmmmm… később aztán rájött, hogy ez azért nem teljesen van így. :) Szerencsére módomban állt kedves cimborám; Emi izomgépén megtekinteni, hogy mire képes a gamma. Minden maximumon volt és azt kell hogy mondjam nem hittem a szememnek. Tudom, hogy ezzel kapcsolatban minden PC-s szkeptikus és elfogult, de azt kell hogy mondjam a Valve csapata újra csodát alkotott, ugyanis a grakifa boxon is valami elképesztően gyönyörű. Ha figyelembe vesszük, hogy PC-n az igényes játékmenethez kb. olyan 2.6-os penyára volt szükség 512MB ramra és minimum egy ATI Radeon 9800 pro kártyára, akkor igencsak furcsának tűnhet az, amit a fekete doboz újra nekünk produkált! Ilyenkor mindig arra szoktam gondolni, hogyha Bill bácsiék egy III-as 700Mhz-es penyával, kettes Geforce-szal felszerelt géppel ilyeneket tudnak művelni, akkor mi lesz majd miután beindul az X360?! Jó kérdés, majd az idő eldönti. A lényeg a lényeg; a HL2 méltó utódja a nagy testvérnek, ugyanis gyönyörű szép, még a 640*480-as felbontásával együtt is. A tv úgyse nagyon tud ennél jobbat megjeleníteni ugyebár és ez sokat szokott segíteni a boxos játékok fejlesztésénél.



A második fontos kérdés, ami felmerülhet mindenkiben, hogy meg sikerült-e oldani a méltóan legendás fizikai engine-t boxra is. Hát kérem szépen sikerült, nem egyszerűen; tökéletesen. Még soha életemben nem láttam ehhez fogható játékmenetet, ahol ilyen szinten felhasználhatja az ember a környezetét, az élete megvédésének illetve a továbbjutás érdekében. Persze az ellenfelek ugyanezt teszik ellenünk, úgyhogy legyünk résen, nehogy a fejünkön koppanjon az a hordó, amit igencsak sűrűn dobálgatnak felénk a csúnya gonosz szörnyek! Arról nem is beszélve, hogy kalandozásaink során többször is elő fog fordulni hogy különböző logikai feladványokat kell megoldanunk, amiben ugyancsak a fizika törvényei lesznek a segítségünkre. Hát igen, nem véletlen, hogy Gordon Freeman nem mindennapi játékfőhős ugyebár, hanem egy tudós. Szóval ha már ott van az a több diploma, használjuk is valamire azt a szürkeállományt. Egyébként nem kell megijedni, nem fog beletörni az agyunk egyik feladatba sem. De legalább elmondhatjuk, hogy megint csak olyan dologgal találkoztunk ebben az FPS-ben amihez fogható még sosem volt, csak a HL1-ben természetesen, ilyen érzésünk egyébként sűrűn lesz a HL2-ben! :) Ha már a fizikánál tartunk, meg kell hogy említsem az egyik fegyvert a Gravity Gunt, amit  a játék első negyedében fogunk boldogan birtokba venni. Ez egy teljesen új találmány volt a Valve-tól, amit azóta több játékban is lekoppintottak, többek között a nagy ellenfél; a Doom3, a Resurrection of Evilben. Ez egy egészen különleges fegyver, aminek köszönhetően a lehetőségeink szinte végtelenek lesznek kalandozásaink során. Eszméletlen nagy dolog a készítőktől, hogy képesek voltak minket akkor is halálos fegyverré tenni, ha nincsen egy árva töltényünk sem. Hiszen az első fegyverünk a legendás feszítővas annyira hatékony fegyver, olyan sűrűn fogjuk használni, mint mondjuk egy Doom2-ben a double barrelt és ez nem vicc. Ezen kívül a Gravity Gunnal mindent fegyverré tudunk tenni. Ha nincsen más megoldás, mindent hozzá vághatunk ellenfeleinkhez. Akik végső elkeseredésükben megpróbálnak minket egy gránáttal kirobbantani, de ekkor mi egy laza mozdulattal megfogjuk a GG-vel a gránátot és visszadobjuk a feladónak. Nagyon komoly, majd meglátjátok. Szóval annyi lehetőség áll a rendelkezésünkre, annyira szabadnak érzi magát az ember, hogy szinte még az sem zavar minket, hogy egyértelműen srciptelve van minden.



A gamma játékideje elég szépnek mondható kb. 20 óra, ami alatt akár hiszitek akár nem, sosem fogtok unatkozni. A készítők minden egyes pályánál kitaláltak valamit, ami miatt egyszerűen megunhatatlan a cucc. Sosem felejtem el, hogy a hajós pályán mennyire a torkomban dobogott a szívem, mikor beindult a zene, megjelent a helikopter és őrült módon, minden áron el akart minket pusztítani. Képesek voltak ezt az őrült hajszát olyan élethűre csinálni, hogy az már félelmetes. Vagy ott volt az  a pálya, amikor Nova Prospectben, a hatalmas túlerővel szemben csak úgy volt esélyünk, ha az automata gépágyúkat, a megfelelő helyre állítva fedeztük magunkat lehetőleg minden irányból, hogy csak egyszerre egy felé kelljen koncentrálunk. Olyan filmes jelenetek tudtak létrejönni, annyira élveztem a végtelennek tűnő küzdelmeket, hogy azon gondolkoztam a végén, hogy rögtön elölről kezdem ezt a részt. :) Egyik kedvencemről nem is beszélve, mikor hosszas szívás után végre szó szerint a kezembe vehettem az irányítást. Azt Ant-Lion-okat vezényelve, pusztító erőként haladtam előre. Nagyon élvezetes a játék, mindig tud ujjat mutatni, látszik, hogy 6 évbe telt, mire elkészült. Itt van még két zseniális dolog, az egyik, hogy valami elképesztően meg lettek csinálva a karakterek a játékban, ez mondjuk főleg PC-n érzékelhető, ahol olyan szinten élethűen beszélnek és mozognak, főleg az arcmimikára gondolok, hogy az már félelmetes. A jellemük is jól ki van dolgozva, a hangjukról nem is beszélve, látszik, hogy profi színészeket használtak erre a célra. Mint ahogy a profizmus nagyon erősen érződik a játékon! Ezek voltak tehát röviden a jó tulajdonságok. Lássuk akkor a sötét oldalt!



A fekete leves, ami nem is annyira fekete:

Azt kell hogy mondjam a történet nem erőssége a HL2-nek. Az embernek olyan érzése van, mintha egy trilógia közepében lenne, ahol semmit sem lehet érteni, mint mondjuk a Mátrix második részében, ahol csak a harmadik rész végén világosult meg az ember. Nem baj, a Halo2 után ehhez már hozzászoktunk. :) Ezen kívül csak remélni tudom, hogy a HL2 tényleg a középső rész egy trilógiában, mert akkor még lesz folytatás! :) Azok akik minimális sci-fi ismerettel rendelkeznek látni fogják, hogy szinte minden klasszikustól loptak egy picit. Ott volt a Sandtraps-es pálya, ami szinte egy az egyben le lett nyúlva a Dűnéből, még a legendás dobogó homokcsapdák is bele lettek rakva, csak nem a homokférget csalogatta oda, hanem az Ant-Lion-nek nevezett oriási bogarakat, aminek az ötlete meg a Starship Troopersből lett lenyúlva. Vagy vegyük az első rész alaptörténetét, ami szinte tökéletesen a Doomból lett lenyúlva, nem is tudom, hogy Carmackék miért nem perelték be őket, lehet hogy azért, mert tôlük lett megvásárolva a quake2 engine, amire a HL1 épült? Ki tudja? A különbség csak annyi volt a sztoriban, hogy nem a pokolba nyílt meg a kapu, a teleport, amivel a tudósok kísérleteztek, hanem egy idegen civilizációhoz és nem a pokol teremtményei özönlötték el a földet, ha nem az idegenek. Vagy vegyük alapul az arctámadókat, amik szinte egy az egyben az Alienes facehuggerek ugyebár, csak egy picit kövérebbek náluk és csak négy lábuk van a hat helyett. Vagy ott vannak a várost lerohanó lépegetôk, amik meg erôteljesen a már szinte kalsszikusnak számító War of the Wolrds-bôl lett lenyúlva. Ezenkívül a Halóbol is sok alapötletet átvettek, főleg a hangulata terén, azt most hagyjuk, hogy ott voltak először járművek, de pl. a csapatszállító hajók, ahogy megérkeznek nagyon a Halóra emlékeztet, szinte még a hangjuk is ugyanaz. Arról nem is beszélve, hogy ez a belső nézetes járművezetés nekem egy kicsit nehézkesnek tűnt. Lehet hogy PC-n könnyebb volt, de itt boxon ez nem teljesen kóser. Arról nem is beszélve, mennyire zavaró az, hogy nem lehetett látni Gordonnak a kezét, se a kormányon, se a fegyveren. Ez egyébként is csak egy kisebb hiba, de én furcsának tartottam, hogy egy ekkora volumenü projectben nem voltak képesek semmilyen szituációban sem kezet rajzolni Gordonnak. Sem akkor, amikor megfog valamit, sem a létra mászása közben, sem a járműveknél. Egyetlen esetet kivéve, amikor felveszi a ruhát, az marha jól nézett ki, de akkor ha már le lett modellezve a keze, akkor miért spórolták ki később mindenhonnan? Fura. Ugyancsak apróság, de Gordon soha egyetlen szót sem szól a játék során. Mindenki beszél hozzánk, zajlanak az események és mi egy büdös szót sem szólunk és ez senkit sem zavar. Hmmm… ejnye bejnye!!! Annak ellenére, hogy úgy volt reklámozva és hirdetve a HL2, hogy soha nem látott AI-val fog rendelkezni, szerintem az AI nem mondható valami nagy számnak. Igaz sokkal fejlettebb, mint annak idején bármelyik más FPS-nek. De a FEAR után a HL2 nevetségesnek tűnt! Borzasztóan, visszavonhatatlanul nagy bűnnek tartom, hogy  a multiplayer semmilyen formája nincsen jelen a boxos verzióban. Sem cooperativ mode, se osztott képernyő, se system link és még live sincsen. A készítők azzal védekeznek, hogy boxra már megjelent külön annak idején a Counter Strike és az milyen szép és jó. Hát igen, de kérem szépen az már régen volt!!! Mi lesz a meglehetősen nagy hírnévnek örvendő Counter Strike - Source-szal? Hát igen, velünk már nem is tőrödnek, hiszen itt van a nagy utód az X360, ami le fog minket egyszeri boxosokat söpörni a piacról! Úgyhogy ezt tudva, szerintem nem is fárasztották tovább magukat a Valve-ban… sajnos! Igen, hát körübelül ennyi volt a fekete leves, de higgyétek el, mindez nem számít semmit (kivéve a multi hiányát), mert az élmény annyira jó, hogy büntetni kéne a kihagyását…



Halo vs HL2 vs Doom3 by Ca$h:


Nem szeretnék itt most végtelen mélységekbe belemenni és vita tárgyát sem akarom képezni. Egyszerűen csak leírom, hogy a három számomra legnagyobb FPS (sajnos a KillZone-t nem volt módomban letesztelni, ezért minden kedves rajongótól szíves elnézést kérek) milyen módon viszonyul egymáshoz. Le szeretném röviden írni erről a saját véleményemet.



Úgy gondolom, hogy hiba összehasonlítani ekkora neveket, amik ráadásul különböző platformon jelentek meg. De mivel én mindegyiket végigtoltam és nagy rajongója vagyok mind a három címnek, ezért megpróbálkozok ezzel a botor dologgal, hátha valakit érdekel a véleményem. Szerintem a legfőbb különbség abban rejlik, hogy mindegyik játék más és más hangulattal, stílussal rendelkezik. A Haló erőssége az atmoszféra, a hangulat, amit profin meg sikerült teremteni benne és az ehhez párosuló zseniális játékmenet, történet és zene, amihez nem tartozott hihetelen grafika. Az ember tényleg elpusztíthatatlannak érzi magát benne, azonosulni tud Mater Chieffel aki tulajdonképpen nem más, mint egy tökéletes gyilkológép! Ne feledkezzünk meg a legnagyobb erősségéről sem, a multiplayerről, amiről könyveket lehetne írni, annyira jóra sikerült. A Doom egy fantasztikus grafikával rendelkező horror játék, aminek az a lényege, hogy minél jobban bele tudd élni magad abba a hatalmas kátyuba, amibe a főhős került. Ehhez hozzátartozik az is, hogy nincsen benne zene (illetve nagyon riktán), csak fantasztikusan élethű hangeffektek, mivel a zene oldaná a feszültséget, plusz szinte mindig sötét van, mert a sötéttől a legtöbb ember fél. Éppen ezért hiba, pont emiatt utálni a játékot (sajnos sokan ezt teszik), amikor ez egyik legfontosabb félelemkeltő elem benne, mint ahogy minden horror történetben, vagy filmben. A HL2 pedig egy olyan játék, ahol minden egyben van, ahol arra mentek a készítők, hogy valóságos környezetet teremtsenek, nem a történettel, nem a félelemmel akartak lenyűgözni minket, hanem a valóságban rejlő végtelen lehetőségekkel. Azzal, hogy az élet milyen filmszerű eseményeket tud létrehozni. Annyira reálisnak tűnik minden benne, hogy olyan érzése van az embernek, mintha ez mind tényleg megtörténhetne bármikor, amihez a hihetetlenül élethü grafika is sokban hozzájárul. Szerintem ebben rejlik a zsenialitása a gammának. Szóval láthatjátok, hogy annyira különböznek egymástól, hogy butaság összehasonlítani őket. Van, amiben lopnak egymástól, de szerintem ennek csak örülni kell, mivel valószínűleg nem a rossz dolgokkal tették ezt. Ide tartozik még, hogy hogyan akarjuk összehasonlítani két vagy három játéknak a grafikáját, amik teljesen más célból és más hangulatot sugározva jöttek létre? Szerintem sehogy! De ezt csak én gondolom így? Remélem nem! Mind a három játék fantasztikus a maga módján és a maguk módján is kell szeretni őket. Tegyünk így! Én így tettem…
9.
9.
redsovi
Megöli a játék szavatosságát... Jeez... Tudtatok már akkor is :)
8.
8.
kokus333
#7: Kedves Meral. A történet szerint a Combine is egy idegen faj, csak az emberekből humanoid katonákat csináltak. Tehát itt is idegenek ellen harcolunk, csak katonák személyében. (Remélem értetted mit akartam mondani :D) Amúgy, az első részben a Black Mesa igazgatója volt breen (aki a 2-ben az öreg faszi aki a kivetítőkön prédikál) és a combine csalta Breent csapdába azzal a kísérlettel, ami rosszul lett elvégezve. És még amikor az első részben gordonnal fellőjük azt a rakétát (ami ugye egy ilyen műholdas akármi) akkor igazából egy pontot adunk a combine-nak ahol portálokat tudnak nyitni, hogy elfoglalják a földet. És a combine rohanta le a Xent (az idegen bolygó ahol a végén küzdünk) és a fő fajból ami a Vortigaunt, szuperkatonákat csinált. Tehát mi az 1-ben is lehet azt mondani hogy tudatunkon kívül, a Combine ellen harcoltunk. Remélem tudtam segíteni.
7.
7.
Meral
Nekem is nagyon tetszett a játék, 3-4 nap alatt végigtoltam, úgy ráfüggtem, de egy valami zavart, amit kihagytál a "feketeleves"-ből, az első részben ugyebár idegen fajok ellen kellett harcolni, de a második részt kiakasztva feltűnt 2 dolog,1., hogy a fő ellenfelek a katonák, itt ott néhány idegen, de kérdés, minek, ha nem is ők a fő ellenségei ebben a részben. 2., hogy míg az elsőben egy hatalmas idegent kellett legyőzni, itt egy elbutított vég volt... szét kellett törni a portált, nem valami izgalmas(nem félre érteni, eljutni odáig az, csak egészen mást vártam). ja meg még az is fura, hogy egyik pillanatban szerepelnek a bogarak, a másikban nem, csak úgy eltűnnek a játékból... sok segítség, de tényleg, de szerintem bravúrosabb befejezés lett volna, ha pl át kell menni a porton, megint megharcolni vmivel, és a bogarak meg követnek oda, vagy onnan származnának, és 4 helyett sokkal többen lennének, meg komolyabb ellenfelek.
6.
6.
dajkalaszlo
#1: A doom 3-ból lopták?:) Igazából a doom 3-ba nem is lett volna elég fizika hozzá. Amúgy meg egy időben fejlesztették a két játékot, szóval nem feltétlen lopott bárki bárkitől.
5.
5.
dajkalaszlo
#3: Akkor te valószínűleg a kezdeti tört verzióval nyomhattad, mert annál volt egy védelmi mechanizmus miszerint, idő után szépen lekapcsolt a mesterséges intelligencia. Amúgy az egyik legjobb FPS, az első részével együtt.
4.
4.
DON GONDOCS
#3: Én nemtudom te melyik verzióval játszottál de az ellenfelek AI mai napig példa értékű.
(fedezik egymást, bekerítenek, gránáttal kiugrasztanak a fedezékből) és ezek csak a mezei katonák. A kocsi nehéz irányítása betudhato a kocsi kivitelezési sajátosságának. Amúgy az eredeti játékkal játszol? mert az általad említett hibák nem fedik egészen a valóságot.
3.
3.
dBLOOD
#1: Valószínűleg azért amiért az FPS-rajongók egy bizonyos csoportja automatikusan igyekszik a Valve-ot orálisan kielégíteni. Ez ilyen ösztönös lehet ahogy az Apple-el, és más hasonló hájpolt butasággal kapcsolatban. De hogy ne csak offoljak...
Olyan régen játszottam a Half-Life második részével, hogy teljesen el is felejtettem mennyire hülye idióta egy játék!
Az ellenfelek állnak mint a f*sz, az a gyökér kocsi minden felé megy csak arra nem amerre kéne.
A monszter leránt a gépről, az meg csak megy tovább mint a bolond.
A kartondobozban elakadsz miután összetörted. Beragadok a textúrákba.
Elakadok a tárgyakban, de úgy, hogy lelassulok mintha vízben járnék.
Előre mozgásnál csúszok tovább miután elengedtem a gombot. Hogy a szétmodolt Quake2 motor ilyen volt, az rendben van, de hogy a forrás-motor is... Ilyent az Unreal EGY (1998-as, TIZENÖT ÉVES! játék) óta normális FPS-ben nem is láttam! :D
A ládatologatásról meg emelgetésről-rakosgatásról már nem is érdemes beszélnem.
Úgy emlékeztem hogy a történet ostobasága miatt nem szerettem. Hát tévedtem. Szigorúan csak FPS-rajongóknak!
Kösz' kémkedő-gyökér Valve hogy MIATTATOK ÖKÖLNYI LYUKAT ÜTÖTTEM A BILLENTYŰZETEMEN!
Aki tud, meneküljön ettől a sz*rtól!
Én marha meg még keresgéltem a HL1-et forrás-motorral! Fujj!
http://imgur.com/a/mNRq1#1
2.
2.
reptile110
2009 óta nincs komment?:d hm én most játszok a játékkal és nekem nagyon tetszik :P kicsit késve 7 ével a megjelenés után próbáltamm csak ki xD és a grafika még most is elmegy ha minden highon van :D..szóval jó gém :)
1.
1.
szõrös fánk
nemtom h ez csak engem zavar,vagy mást is,de mért van az h mindenki azt hiszi h id-ék nyulták le a garvity-t?hiszen ha vki kicsit is utánajárt a do,lognak az tudhatja egy id-es interjúból(pl.:DooM-film dvd-jfe)hogy a grabbert a DooM 3-ba akarták beleteni,csak abba már sok volt a fegyver.mi k9övetkezik abból,hogy a doom 3-ba (azaz a HL2 előtt) akarták betenni a grabbert??Az,hogy valószínűleg a Valve nyuléta az id-es srácoktól!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...