Nintendo Switch 2 bemutató

Beépített, 3D-s holografikus képet is előállítani tudó projektor, képernyővel felszerelt és gombokat szinte egyáltalán nem tartalmazó kontroller, vagy épp egy bukósisakra emlékeztető VR-felszerelés: a lánynevén Revolutionnak hívott, hetedik generációs otthoni konzol, a Nintendo Wii bemutatása előtti pletykák még az internet azon korszakában születtek, amikor akár egyetlen hitelesnek látszó lista, képfoszlány vagy információmorzsa is elég volt ahhoz, hogy az információszegény közeg heteken át évődjön a lehetőségek ígéretén, az akkori végeredményre viszont egész biztos, hogy senki se számított. Egyrészt a közönség arra, hogy a Revolution 2005-ös, E3-as, bővebb bemutatója során mellőzött mozgásérzékelős kontroller a rendszer központi eleme és egyben lelke is lesz, a Nintendo pedig arra, hogy a Gamecube bukása után nem csak, hogy megfordul a szerencséjük, de valósággal lángba borítják a világot, és a konzolt, valamint a videójátékozást magát is kitolják a szubkultúra határain túlra. Az átkot utódja nem tudta megtörni, azaz a sikert relatíve bukás követte, a Nintendo Switch azonban forradalmi újításával, a handheld konzolokat az otthoniakkal való fúziójával nem csak egy új birodalom felépítéséhez járult hozzá, de egyúttal egy szinte teljesen új hardverkategória létrehozásához is, ahol azóta is kiélezett a verseny, még ha a Steam Deck dominanciájával eddig nem is igen tudta senki hatékonyan felvenni a harcot. Nyolc év és 152 millió eladott konzol után annyira azért nem meglepő, hogy a Nintendo - Wii-hez hasonlóan - ezúttal is biztosra ment, és egy olyan utódot álmodott meg, amely nem felforgatni akarja a világot, hanem inkább igyekszik őrizni annak lángját.

A Nintendo Switch 2 így ismét egy egyenes ági folytatás lett, mint ahogy a NES is átadta a stafétát a SNES-nek, a Wii pedig a Wii U-nak. Ennek megfelelően az NS2 is egy olyan hibrid konzol, amely a dobozból kivéve használható hordozható eszközként, valamint otthoni konzolként egyaránt. A Switch kerethez való ragaszkodás minden porcikáján, így magán a csomagoláson és annak beltartalmán is érezhető: a doboz ezúttal is a konzolt, két Joy-Con 2 kontrollert, egy dokkot, egy kontrollermarkolatot, két strapet, egy HDMI kábelt, valamint egy új, USB-s töltőt tartalmaz.

Ezek közül az első és egyik legszembetűnőbb ráncfelvarráson maga a dokk esett át, amely nem csak magasabb elődeinél, de duplázta az OLED-verzióval elindított lekerekítést, lényegesen ízlésesebb, kevésbé téglaszerű bölcsőt biztosítva a konzolnak. Kiterjedése és vastagsága nagyon hasonlít a korábbiakhoz, egy nagy kitétellel: relatíve kevés benne az üres tér, belsejében ugyanis már aktív hűtés dolgozik, a megnövelt hardvererőt remélhetőleg elegendő hűtéssel látva el, egyúttal pedig lehetővé téve a 4K-felbontás rendes támogatását is. Portjainak mennyisége változatlan, oldalán most is két USB-A vár, amihez például kontroller töltőt lehet csatlakoztatni, vagy igazából bármilyen más Switch 2-kompatibilis eszközt – a Nintendo meglepően demokratikus ezen a téren, a saját maga által gyártott perifériák ellenére például büszkén hirdeti, hogy rengeteg USB-s kamerával is kompatibilis.

Hátlapjáról is ez mondható el, a tápcsatlakozón és a HDMI-porton túl még mindig található egy LAN-port is, így aki vezetékes hálózati kapcsolattal szeretné az internetre küldeni gépét, most is megteheti külön kiegészítő vagy különösebb nehézségek nélkül. Ugyanakkor már a dokkon is érezhető az, ami a konzol többi komponensén hatványozottan: a kategóriákkal jobb anyaghasználat. A Switch 2 műanyag felületének tapintása egészen kiváló, textúrája nem annyira ipari, mint a legelső Switché volt, a fő attrakció, a központi egységként funkcionáló képernyő és annak irányítói pedig egészen mesések - legalábbis részben.

Az első és egyben legszembetűnőbb változás természetesen a konzol mérete, a Switch 1-től eltérően utódja sokkal szélesebb, aminek legfőbb oka az egészen hatalmas kijelzőben keresendő. Az 1,6x nagyobb, 7,9 inches képernyő (a Switché 6,2 inch volt) vékony kávájával (de szembetűnően vastag belső keretével) sokkal modernebb hatást kelt, mint a Switch mai szemmel nézve bántóan hatalmas kávájú, idejétmúlt kijelzője, ugyanakkor a használt technológia alapja ugyanaz. Sajnos a modern eszközök esetében most már bőven sztenderdnek számító OLED panel helyett ezúttal is LCD került alapból a gépbe, amely  a bemutatásakor is hatalmas csalódást keltett, huzamosabb használat után viszont ez már egyáltalán nem mondható el róla.

A nagyobb mérethez nagyobb felbontás is dukál, a Switch 2 már Full HD–ban, 1080p-ben jeleníti meg képét, ráadásul nem csak a 120 fps-t támogatja, de a HDR-t és a VRR-t is - előbbi abban segít, hogy sokkal kontrasztosabb képet adjon (de egy OLED-hez képest a fekete itt azért inkább szürke), utóbbi pedig a simább képábrázoláshoz járul hozzá. Ennek viszont megvan az ára, ami az üzemidőben üt vissza, fájdalmasan. Játéktól, fényerőtől és egyéb paraméterektől függően a Switch 2 üzemideje akár két óra alá is bezuhanhat, de egy kevésbé hardverigényes cím esetében ez elméletileg akár 6 óráig is kitolható, a gyakorlat eddig azonban mást mutat. Borítékolható, hogy pár éven belül jön a generációs hardver-frissítés, amely minimum OLED-kijelzőt és jobb üzemidőt hoz, de ez az első hullámos hardver vásárlóit nem fogja boldogítani, akik kénytelenek vagy várni, vagy elfogadni, hogy a technikai ugrás kompromisszummal vár.

A konzol egyéb részein ugyanis egyértelműen látszik nem csak a gondos odafigyelés, de a sok évnyi felgyülemlett tapasztalat és visszajelzés, valamint a menet közbeni finomhangolások továbbgondolása is. Ilyen például a gép hátlapján található támasztó, amely a Switch 1-en egy borzalmas kis pöcök volt, az OLED-modellen egy nehezen járó, de valamennyire stabil, az egész hátlapot beborító lapát, az új gépen pedig valahol a kettő között van. A konzol hátoldalán végigfutó, alumíniumból készült támaszték talán az eddigi legjobb, atomstabil, és mellette olyan szögben dönthető, hogy már-már vízszintes helyzetbe is átrakható a Switch 2, így nemigen van olyan körülmény, amihez ne tudna igazodni. Hasonlóan figyelmes és ennél egy fokkal talán fontosabb újítás a második USB-C port bevezetése is, így nem csak annak aljára csatlakoztatható a töltő vagy egyéb periféria, de a tetejére is.

Kár lenne viszont tagadni, hogy a megnövelt képméreten felül a legnagyobb izgalmat és a legtöbb kérdést az irányításhoz megálmodott, újgenerációs Joy-Conok hozták, az végeredmény pedig ezen a téren is kissé felemás. A Switch 2 gyári irányítói a géphez hasonlóan nőttek egy nagyot, viszont ennek ellenére több formai változtatásnak hála sokkal kényelmesebb a fogásuk, és a kisebb kézzel rendelkezőknek sincs miért aggódnia. Az LR és az R gombok egyaránt hosszabbak lettek, az SL és SR pedig nagyobb, ami az analóg karokról is elmondható… ahogy az is, hogy nyolc év elteltével sajnos úgy tűnik, nem olyan megoldás született a szinte elkerülhetetlen driftelésre, mint amiben mindenki reménykedett. A hozzáértő hardverelemzések és szétszerelések alapján fundamentálisan nem lettek újratervezve, és a legkézenfekvőbb, több évtizedes technológián alapuló, a Switch 1-hez külön megvásárolható, nem hivatalos kiegészítőként is elérhető Hall-effektus alapú irányításnak nyoma sincs, aminek egyik fő oka az lehet, hogy az elődtől eltérően a Joy-Conokat itt már nem egy sínbe kell csúsztatni, azok mágnesekkel kötődnek a géphez.

A konzol két oldalán kitüremkedő csatlakozók egészen kielégítő módon szívják magukhoz a joyconokat, eltávolításuk pedig egyáltalán nem mondható könnyednek - az eleresztésükhöz lenyomandó gomb ellenére is nagyon szeretnek a kijelzőhöz tapadni, így játék közben véletlenül nehéz őket lerántani. Azt ugyanakkor már csak az idő fogja megmondani, hogy ezen csatlakozók mennyire strapabíróak, arról nem is beszélve, hogy meddig állják a sarat a Joy-Conok.

A változtatás hiánya viszont már nem mondható el a belsejükben található technológiáról. Egyrészt ott van az egyik leglátványosabb újítás, az egér mód: az ezt támogató szoftverek (vagy akár a dashhboard) esetében a Joy-Conok elfektethetők, és a beépített optikai szenzornak hála egérként is használhatók, amely például egy stratégiai játék esetében minden eddiginél kényelmesebb és precízebb irányítást tud lehetővé tenni. Az egérmódhoz nem szükséges asztalfelület, a szenzor és a Joy-Conokon található dedikált padok kombinációja miatt textúrán, vagy akár bőrön is gond nélkül tudnak siklani, és az eddigi tapasztalatok alapján nagyon jól végzik a dolgukat. A legjobban viszont mégiscsak a HD Rumble második generációja teljesít, amely le tudja pipálni elődje pompázatos erővisszacsatolását. Sokkal szélesebb skálán mozog az ereje, az eddigieknél is komplexebb rezgést tud produkálni, de akár még hangot is ad, amely számos izgalmas felhasználási módnak ágyazhat meg a jövőben. Üzemideje ennek ellenére megegyezik elődjével, jelen állás szerint viszont a gép maga előbb merül le, mint az irányítók, így legalább emiatt kár lenne aggódni.

Ráadásul a PlayStation 5-től eltérően a Nintendo Switch 2 nem purgálja az előző generációs hardverkiegészítőket, ha újgenerációs játékairól van szó, a korábban felhalmozott kontrollergyűjtemény jelenleg gond nélkül migrálható át az új platformra, amely jelentősen megkönnyíti az amúgy meglehetősen borsos generációváltást, anyagilag legalábbis mindenképpen. Ugyanakkor ezen a téren is muszáj kompromisszumot kötni, az egyik legfontosabb kiegészítő, a memóriakártya ugyanis nem vihető tovább. A Switch 2 kizárólag microSD Express-szel kompatibilis, amely drágább ugyan, mint az eddigiek, cserébe viszont sokkal gyorsabb, erre pedig az új platformnak szüksége van. Kárpótlásul a gépben bőven elegendő tárkapacitás lapul, a 256 gigabájtos belső tárhelyre bőven több, mint egy tucat nagyszabású játék pakolható, amely számszerűsítve nyolcszor több hely, mint ami az NS-ben megtalálható volt, bővítésére így bőven lehet még várni, amikor már lesz miért, mind a mennyiséget, mind a minőséget tekintve.

Nem kell viszont lemondani az előző generáció nagyjairól sem, sőt. A Switch 2 visszafelé kompatibilis elődjével, és ez nem csak a digitális, de a fizikai játékokra is igaz, a cartridge (fizikai) mérete ugyanis megegyezik, és bármilyen játékot befogad. Igaz, nem mindent futtat, a kompatibilitásról nem a gép belsejében található hardver gondoskodik, hanem egy szoftveres réteg, amely tökéletesnek nem nevezhető. A kompatibilitási lista több mint 15 000 címet számlál, és ennek csak a töredéke az, amely egyáltalán nem működik az újgeneráción, elsősorban azok, melyek valamilyen különleges, dedikált hardvert használnak, mint a Labo VR kitje. Az emuláció sok esetben viszont egészen fantasztikus, és nagyon látványos fejlődést hoz: a Switch 1-en komoly akadással, hatalmas töltéssel küzdő játékok egy részénél az fps akár meg is duplázódhat, amely a játékélményen is javítani tud, de az eddigi tesztek alapján ilyen drasztikus ugrás nem várható azon címek esetében, melyek nagyon CPU-centrikusak voltak, így ott meg kell elégedni azzal, hogy a játék fut és használható. Ez viszont a kompatibilitás egyik fele, elsősorban a 1st party játékok rendelkeznek hivatalos, natív NS2-verzióval is - a Zeldák és több nagy franchise esetében ez fizetős, hozzávetőlegesen 4500-5000 forintos upgrade csomag formájában érhető el, bizonyos játékok, például az előző generáció legrosszabbul kinéző és egyik legrosszabb teljesítményt produkáló Nintendo-játéka, a Pokémon Scarlet & Violet tükörsima, 60 fps-es képfrissítéssel vár egy ingyenes frissítés formájában, és ilyen drasztikus ugrás több más cím esetében is elérhető, de ezen repertoár egyelőre azért korlátozott, és nem is biztos, hogy komolyabban változna a jövőben.

A Nintendo Switch 2 esetében a kompromisszumkészség pedig úgy tűnik, hogy kezdetben nélkülözhetetlen. A Switchtől vagy a Wii-től eltérően ezen generációváltás nem járt forradalommal, az új konzol sem hardveresen, sem szoftveresen nem tud olyat felmutatni, amit korábban már ne láttunk volna. Erre erősít rá a Nintendo tevékenysége is: a Switch utódjának megjelenése előtt már hetekkel megkapta ugyanazt a kezelőfelületet, így a két gép közti átjárás felhasználói szempontból szinte azonnali, azzal a nagy különbséggel, hogy a Switch 2 teljesítménybeli fölénye itt érezhető elsőnek. A Nintendo Switch Online szekció többé már nem olyan tempóban üzemel, mintha egy 56ks modemet küldtek volna egy repülőgép sebességével üzemelő futópadra, és a ráncfelvarrt eShop is igyekszik olyan tempót hozni, mintha ehhez az évszázadhoz tartozna. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy bizonyos szempontból - például a panel, vagy az üzemidő - a Switch 2 kicsit talán visszalépés is, amihez magas ár, és egy meglehetősen gyenge nyitókínálat társul. Ez azonban tudjuk, hogy csak a kezdet: minimum fél évtizeden át lesz velünk, sikeréről pedig ezúttal is játékkínálata fog dönteni, amely elődje esetében az egyik legjobb volt, amit egy konzol valaha fel tudott mutatni, így egy érezhetően erősebb hardver és jövőállóbb funkciók birtokában már csak a Nintendón és támogatóin múlik az, miként íródik meg a Switch 2 históriája.

A Nintendo Switch 2 2025. június 5-én jelent meg. Konzolt és hardverkiegészítőket a Gamekapocs szerkesztőségének a régiós disztribútor, a Conquest Entertainment biztosított - köszönjük! A cikk a gép megjelenésekor elérhető állapotot tükrözi.

Kapcsolódó cikk

• Kipróbáltuk a Nintendo Switch 2-t!