Miután a hónap elején a Nintendo egy hatalmas Direct közvetítésben rántotta le a leplet a Nintendo Switch 2 részleteiről és a megjelenéskor érkező címekről, nem is volt kérdés, hogy minél hamarabb meg szerettem volna nyomkodni az idén nyáron érkező konzolt. Kapóra jött tehát a Nintendo regionális disztribútorának, a ConQuestnek a felajánlása: a cseh srácok úgy döntöttek, hogy engem és a régió egyéb sajtósait egy intenzív kétnapos túra keretei közt meghívnának Londonba, ahol alaposan meggyűrögethetnénk a hatalmas hype-nak örvendő masinát. Hátizsák, váltózokni, útlevél, csütörtökön pedig már át is libbentem az Egyesült Királyságba, hogy egy gyors délutáni városnézést követően kipihenten készülhessek fel a következő nap nagy eseményére.
A rendezvény szervezői az öreg város keleti részén, a Temze partján foglaltak számunkra szállást, alig húszpercnyi sétára a helyszínül szolgáló ExCel rendezvényközponttól. Reggel tehát bőven volt idő egy kiadós angol reggelire (és egy hobbitos másodikra), aztán az expó-központot megcélozva már sorba is állhattam a karszalagomért, hogy délelőtt 10-től délután 2-ig alaposan górcső alá vehessem a Switch 2-t és annak nyitókínálatát. A Nintendo rendezvénye három nagy csarnokban terült el, némi várakozás után pedig már rá is eresztették a sajtósokat a kiállított konzolokra, melyeken már versenyre készen állt az új Nintendo-generáció legnagyobb nyitócíme, a Mario Kart World.
MARIO KART WORLD - ÉLET A RAINBOW ROADON TÚL
Az egymás mellett sorakozó állomásokon dokkolt és handheld módban is kipróbálhattuk a sikervárományos játékot, melynek elődjéből több mint 62 millió darabot adtak el mostanáig. Nem csoda, hogy a kiotóiak egy új Mario Karttal dörrentik el a Switch 2 rajtpisztolyát, az azonban mégis meghökkentő, hogy mennyit sikerült újítani az amúgy is közel tökéletes, rengeteg tartalommal megpakolt nyolcadik rész óta. A legnagyobb új feature természetesen a nyílt világ, melyet keresztbe-kasul beautókázhatunk a versenyeken kívül, ám pont ebből láttam a legkevesebbet. A kiállított demó a hagyományos GP versenyekre koncentrált, de már ezeken a kötött futamokon is könnyen érezni lehetett: a Mario Kart World tényleg akkora ütőkártya, hogy a Nintendo okkal helyezi azt a Metroid Prime 4: Beyond vagy a Donkey Kong Bananza elé.
Kezdve azzal, hogy a dokkolt módban 1440p-s felbontáson, 120 fps-sel száguldó cím fantasztikusan fest menet közben, abszolút hozva, sőt a frame rate tekintetében rá is licitálva a jelen konzolgeneráció általános minőségére. Miután a rengeteg karakter és azok kosztümös változatai közül kiválasztottam Wariot és egy hozzá illő mopedet, pillanatokon belül a pályán találtam magam, méghozzá 23 másik versenyző mellett. Egy esős, borongós kastély lábánál indult meg a rolling start, a gázra taposva pedig egyből megkezdődött a driftelő lökdösődés. A megduplázott versenyzőszám elképesztően őrült, eseménydús flúgos futammá teszi a GP versenyeket, amelyek ezúttal nem hagyományos körökben számlálva, hanem nagyobb zónákat átszelő sprintfutamokban mérettetik meg a játékosokat. Az említett borús kastélyt elhagyva ugyanis hamar egy zöldellő dzsungelben találtam magam, majd érkeztek a lávatavak, hogy aztán az utolsó hajrában egy sivatagi kanyon sziklái közt szakítsam át a célszalagot.
Nehéz felülmúlni a Mario Kart 8-at, de a World könnyedén megteszi ezt, már az alap játékmódjával is. A driftelésre és power-upokra kihegyezett őrült versenyzés elképesztően szórakoztató, és mivel handheld módban is 1080p, 60fps mellett élvezhetjük mindezt, egy pillanatig sem érződik úgy, hogy a Nintendo bármiféle kompromisszumot vállalt volna a kissé Forzásított nagy exkluzívját illetően. A következő versenyemet már a teljes gépet kézben fogva, handheld módban játszottam az elődjéhez képest kissé nagyobb, de mégis rendkívül kényelmes konzolon. Ne aggódjatok, a hardveres részletekre a beszámoló végén még visszatérek, de a Mario Kart World kapcsán még hadd említsek pár szót az új játékmeneti feature-ökről! Habár a szabad kóborlásra nem jutott lényegi idő, már a futamok során is könnyű volt ráéreznem a korlátokon való csúszásra. A Nintendo a Sega receptkönyvéből tépett lapot, így a grindolás nem nehezebb, mint annak idején a Jet Set Radioban volt, a falakon való vezetéssel és a vízfelszíni vagy légi száguldással kiegészítve viszont már ez is alaposan feldobja a Mario Kart eddig is jól ismert alapmechanikáit. Biztos vagyok benne, hogy a Mario Kart World egyedül otthonra és családi partyjátékként is kötelező darab lesz minden Switch 2 tulaj számára.
DONKEY KONG BANANZA - DK FELEMÁS VISSZATÉRÉSE
A Mario Kart World üdvözlő standjaitól elkocogva a nagyterem felé vettem az irányt, ahol egyből kiszúrtam a Donkey Kong Bananza kongaütemektől zengő állomásait. Miután a Switch teljes életciklusa alatt nem készült a konzolra dedikált DK-játék, hatalmas öröm látni, hogy mindenki kedvenc majma a Switch 2 nyitócímei közt tér vissza. A Bananza azonban egyelőre felemás utóízt hagyott maga után mind a játékmenetét, mind a teljesítményét tekintve. A dokkolt módban prezentált demó két jól elkülöníthető etapban prezentálta a játékot: először egy majmokkal teli banánbánya mélyén ismerkedhettem meg a játék irányításával, később pedig egy nagyobbacska nyílt szigeten láthattam neki a szabadabb kóborlásnak.
Kezdjük a pozitívumokkal: a főhőshöz illő ütöm-vágom-pofozom játékmenet őrületesen pörgőssé és lendületessé teszi a játékot, ám az agyatlan vagdalózáson és banángyűjtésen túl nagy szerepet játszik a pálya tüzetes felfedezése is. DK született bányászként puszta ököllel is járatot üthet a sziklába bármely irányban, vagyis az első ránézésre laposnak tűnő pályákon is úgy lefúrhatunk, mintha csak a Minecraft-filmből nyertünk volna friss ihletet. Hasonlóképp megmászhatunk bármilyen meredek sziklafalat, a puszta talajból hatalmas darabokat kitépve pedig még a repülő ellenfeleket is eltalálhatjuk a rögtönzött lövedékeinkkel. A játék pörög, szórakoztató és látványos, egy jópofa pofozkodós collect-a-thon, de egyelőre nem rántott magával úgy az első pillanatban, ahogy azt a Mario Kart tette. A demó teljesítményével is akadtak gondok: tippre 1080p-n futhatott a dokkolt üzemmódban prezentált játék, ám a nagyobb területek felett átsuhanó, helyben renderelt átvezetőknél így is határozottan beesett a frame rate. Szerencsére játékmenet közben sima volt az élmény, de az valószínű, hogy személy szerint nem ez lenne a legelső cím, amit előrendelnék a Switch 2 mellé.
NINTENDO SWITCH 2 WELCOME TOUR - TÉNYLEG TÖBB EGY DEMÓNÁL?
Miután már két first-party címet alaposan megnyomkodtam, ideje volt ránézni a Switch 2 sokat vitatott demójátékára, a Welcome Tourra is. Nem kertelek: mindenkinek igaza van, aki úgy ítéli, hogy még a jelképes 10 eurós ár is pofátlanság ezért a feature-bemutatóért, amit kár is lenne az Astro’s Playroom mellé állítani. A Welcome Tour egy aprócska emberként állít bennünket egy hatalmas, kiterített Nintendo Switch 2 konzol hardverére, ahol madártávlatból bejárhatjuk a Joy-Con 2 kontrollerek és a központi tablet felületét. Itt miniatűr kioszkokat találhatunk, amelyek egy-egy minijáték vagy kvíz segítségével mutatják be az új konzol spéci hardveres tulajdonságait.
Az egyik minijátékban például rumbatökökként rázhatjuk a konzol apró kontrollereit, miközben a rendszer úgy demózza azok rezgését, mintha valóban apró magvakkal vagy nagyobbacska golyókkal töltött maracast fognánk a kezünkben. Egy másik demó vizuális kvízben teszi próbára, hogy észrevesszük-e a különbséget a 20-30-40-60 vagy 120 fps-es képfrissítéssel pattogó labdák közt, de akadt olyan minijáték is, ahol a Joy-Con 2 egérfunkcióját használva egy apró UFO-t irányíthattunk a zuhanó aknák közt. A Welcome Tour tehát tényleg nem nagyobb egy hardveres funkcióbemutatónál, ami előtelepített programként üdvözlendő lett volna, külön árult játékként azonban kissé értelmezhetetlen.
CYBERPUNK 2077 ÉS YAKUZA 0 DIRECTOR’S CUT - SWITCH 2, NEM CSAK GYEREKEKNEK
A Welcome Tour ingerszegény bemutatója után egyből megakadt a szemem a csarnok szélén eldugott, magas falakkal és függönyökkel elkerített 18+-os pavilonon. Nem, nem felnőtt filmeket vetítettek ebben a sarokban, hanem néhány kevésbé családbarát third-party játékot, nevezetesen a Cyberpunk 2077 és a Yakuza 0 Switch 2-re szánt kiadásait. Közel fél óra várakozás után jutottam be Night Citybe, ahol éppen csak egy kevés időm volt meglesni a dokkolt módban futó, Pro Controlleren játszható alkotást. Sajnos a Welcome Tour keserű szájízét a Cyberpunk sem feledtette velem túl sok sikerrel, részben azért, mert szívesen kipróbáltam volna a CDPR nagyszerű RPG lövöldéjét a Switch 2 egeres módjában, erre viszont itt nem volt lehetőség - a teljes játék természetesen támogatni fogja a funkciót.
Azt sajnos nem sikerült megtudnom, hogy a 40 fps-t célzó Performance vagy a 30-as Quality módban futott-e a demó, ám az alacsonyan röcögő fram rate miatt az utóbbira tippelnék. A nem túl nagy, 1080p-s monitorokon tisztességesen festett a Switch 2-nél jóval komolyabb hardvereket is megizzasztó program, de valószínűleg nem véletlen, hogy a bemutatóra egy automatikusan célzó okospisztolyt nyomtak a látogatók kezébe. Nem állítanám azt, hogy játszhatatlan lesz Switch 2-n a Cyberpunk 2077, de más nagykonzolokon és PC-n egész biztos, hogy simább élményben lesz részünk, vagyis csak ezért nem érdemes eldobni az otthoni gamer riget. Persze már önmagában az is nagy szó, hogy egy ilyen handheld-hibrid korrekt minőség mellett futtatja az ilyen külsős fejlesztésű címeket, bár nem bántam volna, ha handheld módban közvetlen párhuzamba állíthattam volna a játékot a Steam Deck teljesítményével.
A sornak azonban haladnia kell, így máris ültem át a Yakuza 0-hoz, ahol hamar tudatosult bennem, hogy (pár hónappal a megjelenés előtt, korai demo-buildeket játszva) mennyire csapongónak tűnik még a Switch 2-es játékok optimalizációja. Értem ezt úgy a Nintendo belsős csapatai által fejlesztett címekre, mint a third-party portokra. Amíg a Mario Kart World fantasztikus látvánnyal és teljesítménnyel prezentálja a hatalmas világát minden módban, a Donkey Kong Bananza látszólag már dokkoltan is elérte a hardver határait. Hasonlóképp, a Cyberpunk 2077 alatt is izzadt a konzol, a handheld módban prezentált Yakuza 0 viszont olyan gyönyörűen és tükörsimán futott, hogy egy pillanatra azon is elábrándoztam, hogy talán nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek a GTA VI Switch 2-es kiadása. A neonfényben úszó Tokió csodásan fest, a Kiryu pofonszórása pedig a kézikonzolon pont olyan érzést kelt, mintha az RGG eleve erre a platformra álmodta volna meg a játékot.
DRAG X DRIVE - A LEGFURCSÁBB KAKUKKTOJÁS
A Cyberpunk-Yakuza kuckót elhagyva ismét a csarnok kígyózó sorai felé vettem az utat, ahol csak egy-egy pillantásra rálestem az olyan kiállított címekre, mint a Sid Meier’s Civilization VII, a Hogwarts Legacy vagy a Hades 2. Habár mindegyik játékkal szívesen játszottam volna akár egész délután, az óra már ketyegett, két exkluzívot pedig mindenképp ki szerettem volna még próbálni. Kénytelen voltam tehát egy jókora könnycseppet elmorzsolva elmenni az új GameCube-kontrollerrel kiállított Wind Waker mellett is, hogy becélozzam a Switch 2 nyitókínálatának legfurcsább játékát, a Drag x Drive-ot.
Nem gondoltam volna, hogy a Nintendo - teszem azt, egy Switch 2 Sports helyett - ezúttal egy tolószékes-kosárlabdás játékkal fogja az early adopterek kezébe küldeni a konzolját, de valahogy mégis így alakult a dolog. Bevallom, kissé illetlennek éreztem a valódi mozgássérültek felé, hogy a kihelyezett nagy egéralátéteken tekeregve tolószékes LeBron Jamest kellett cosplayeznem, de meg kell hagyni, a Drag x Drive remekül demózza a Switch 2 egérfunkcióit. Már a Welcome Tour erre kihegyezett minijátékai is meggyőztek abban, hogy az apró optikai szenzorokkal ellátott irányítók éppen olyan pontosak (és majdnem olyan kényelmesek), mint egy hagyományos asztali egér, a rezgőfunkciókkal kiegészített kerekesszék-hajtás viszont annyira intuitív volt, hogy másodpercek alatt késznek éreztem magam a zsákolásra. Az összegyűlt kollégákkal 3v3-as felállásban gurultunk ki a pályára, ahol nagy csörték közepette annak rendje és módja szerint pár perc alatt el is láttuk a szemközti csapat baját - még egy hárompontost is sikerült átlőni a virtuálisan mozgássérült kollégák feje felett.
METROID PRIME 4: BEYOND - EZT NEVEZZÜK SZINTLÉPÉSNEK!
Habár Samus legújabb belsőnézetes kalandja az eredeti Nintendo Switchre is megjelenik, bevallom, a demó után szinte el sem merem képzelni, hogy milyen lesz ez a játék a Nintendo előző generációs gépén. Na jó, ferdítek, hiszen a Metroid Prime Remastered is nagyszerű volt, de miután asztalhoz ülve, egérfunkcióval játszottam az érkező negyedik részt, eszem ágában sincs máshogy játszani ezt a játékot. A Metroid Prime 4: Beyond egérrel irányítva ugyanis gyakorlatilag pont olyan érzés, mintha egy új, elég jól sikerült DOOM-spinoffot játszana az ember.
Az “egeres” és hagyományos kontrolleres irányítás közti oda-vissza váltás egyébként teljesen gördülékeny és akadálymentes. Csupán fel kell emelnünk és enyhén el kell fordítanunk a jobboldali Joy-Cont ahhoz, hogy az optikai szenzor kikapcsoljon és aktiválódjon a jobb analógkar, mint célzóeszköz. Hasonlóképp, elég letennünk a Joy-Cont egy lapos felületre, hogy a konzol máris egérként érzékelje a kis kézi irányítót.
A kb. 10-15 perces demó egyébként egy hatalmas inváziós jelenettel indított, amit leginkább a Quake 4 nyitányához tudnék hasonlítani. Miután pár sorozatlövéssel helyreigazítottam néhány űrkalózt, megismerkedtem Samus különféle fegyvereivel, célzási módjaival, a szkennerével és persze a Morph Ball képességgel, a játék hamar bedobott néhány roppant intenzív arénaküzdelembe (itt érződtek igazán a DOOM-os áthallások), végül pedig egy jókora, látványos bossharccal zárult a bemutató.
Amíg a Cyberpunk 2077 alatt hamar érezhetővé váltak a Switch 2 korlátai, a Nintendo saját fejlesztésű Metroid Prime 4: Beyondja azt bizonyította, hogy a megfelelő optimalizálás mellett van bizony kraft a konzolban. Dokkolt módban 4K és 60 fps vagy 1080p és 120 fps közt válogathatunk (nekem az utóbbihoz volt szerencsém, fantasztikusan sima volt az élmény!), handheld módban pedig 1080p 60 fps vagy 720p 120 fps lesz a választék. Mivel a játék tágas terekben játszódó, számos karaktert megmozgató, effekt-kavalkádban úszó inváziós jelenetét a legnagyobb visszafogottsággal is áll-leejtősnek tudnám nevezni, a Metroid Prime 4: Beyond győzött meg abban igazán, hogy a Switch 2 nem egy handheld konzol lesz, amit kicsit felerősíthetünk a dokkolóval, hanem egy valóban hibridkonzolként kezelt készülék, ahol az otthoni felhasználás az íróasztalnál vagy a nappaliban éppen annyi figyelmet kap a fejlesztők részéről, mint a hordozható üzemmódú játék.
HARDVER - FORMATERVBŐL CSILLAGOS ÖTÖS
A londoni bemutató persze nem csak a játékokról szólt, néhány állomásnál alaposan szemügyre vehettük magát a konzol hardverét is. Pontos specifikációkról sajnos továbbra sem szólt a fáma, illetve hiába készültem pár csípős kérdéssel, interjúlehetőség sem adódott, de a konzolt annyit gyűrögethettem, ameddig nem kezdett el csúnyán nézni rám a helyi személyzet. Hadd osszam meg tehát az első benyomásaimat és észrevételeimet, de egy kicsit távolabbról, a Nintendo Switch előző generációjától indítanám a beszámolót.
Minden idők harmadik legsikeresebb játékkonzolját, a több mint 150 millió eladott példánnyal büszkélkedő Nintendo Switchet egyáltalán nem kell félteni, de hiba lenne azt állítani, hogy akár csak az életciklusa végére is egy tökéletes hardveres kialakítású gépet szerelt volna össze a távolkeleti gyártó. A Lite és az OLED modell generációközi frissítései sem orvosolták sikerrel a híres-hírhedt driftelő analógkarok problémáját, a konzol hátsó támasztéka mindvégig csak egy utógondolatnak tűnt, a Joy-Conok jellegzetesen kattanó, sínes rögzítési megoldása pedig ugyan jól szolgálta a célját, de fogás közben nehéz volt nem azt érezni, hogy mégis csak egy törékeny gyerekjátékkal van dolgunk.
A Nintendo Switch 2, habár nagyvonalakban megtartotta az elődje formatervét, jóformán minden olyan ponton javított a Switch hiányosságain, amit érdemes számításba venni. A klasszikussá vált kék-piros Joy-Conokat jóval visszafogottabb, fekete színű Joy-Con 2 irányítók váltják, amelyeken csak az emelt és érezhetően megnőtt analógkarok alatti gyűrű színezete, illetve a belső csatlakozási oldal festése színesít valamelyest. Első ránézésre is nagyon elegáns, komolyabb és felnőttesebb készüléknek tűnik a Switch 2, ezt pedig érezhető az anyaghasználatát illetően is. Az enyhén gumiszerű, de abszolút szilárd borítása tökéletes prémium érzetet kelt, az pedig az első másodperctől feltűnhet (főleg a rendszeres Switch-felhasználók számára), hogy nincsenek enyhén mozgó, lötyögő alkatrészek, mint ahogy azt az első Switch sínes illesztéseinél tapasztalhattuk.
Az új hardvert illetően a legnagyobb kételyeim a Joy-Con 2 kontrollerek mágneses rögzítése kapcsán merültek fel, de egészen meghökkentő, hogy milyen erős húzókapcsokat kapott a készülék. Nem gondoltam volna, hogy ezt valaha leírom, de ezek a könnyedén helyrepattanó, pusztán mágneses rögzítések jóval stabilabbnak és strapabíróbbnak tűnnek, mint a fizikai sínmenetekkel operáló elődök. A konzol hátulján egy-egy feloldógombbal pattinthatjuk le képernyő oldaláról az irányítókat, ha pedig már a készülék hátoldalán járunk, észrevehetjük a hátlapba tökéletesen besüllyedő új kitámasztót is. Az eredeti Switch csapnivaló megoldása után az OLED modell már lépett egyet a megfelelő irányba, a Switch 2 viszont tökéletesítette az asztali- vagy partyjátékokhoz hasznos támasztó kialakítását.
A legfeltűnőbb újdonság persze maga a konzol mérete, a Nintendo ugyanis ezzel is közvetlen versenybe szállt a handheld gamer PC-kkel. 6,2 hüvelykről 7,9 hüvelykes átmérőre nőtt a Switch-utód kijelzője, ezzel együtt pedig arányosan nőttek a Joy-Conok és azok belsőoldali SL, SR gombjai. A 1080p-s, 120Hz-es kijelző azonban bármennyire is remekül fest, sajnos nem több egy minőségi LCD-panelnél, ami HDR-t tud ugyan, de az OLED-ek mély feketéivel és éles kontrasztjával sajnos nem veheti fel a versenyt. Ez az, ahol a vastagon fogó árazótoll mellett is nyilvánvalóan behúzta a nadrágszíjat a Nintendo, felkészülve egy pár évvel későbbi OLED-modell piacra dobására. Ennél is érthetetlenebb viszont, hogy az új Joy-Conok Hall-szenzorok helyett továbbra is hagyományos, fizikai potenciométerrel számolják az analógkarok mozgását. A kopásra, koszolódásra hajlamos alkatrészek pedig (hacsak a Nintendo nem rejteget valami titkos fegyvert) valószínűleg továbbra is ki lesznek téve a driftelésnek és egyéb fals inputoknak.
A japánok tehát elég egyértelműen hagytak még némi teret a hardveres fejlődésnek a generáció közepére is (ami lássuk be, nem annyira cool dolog), de összességében a Switch 2 kinézetre, fogásra és játék közben is kiváló prémium minőséget áraszt. Felnőtt rajongóként pedig csak örülni tudok a kissé nagyobb formatervnek. A szélesebb és magasabb irányító gombák és az érezhetően nagyobb képernyő egy apró gyerekjátékból egy igazán komoly handheld eszközzé léptetik elő a Nintendo új kéziegységét. Nem utolsó szempont, hogy egérmódban sem érződnek nevetségesen aprónak az élükre fektetett új Joy-Conok. Úgy gondolom, hogy az alig több mint fél kilós súlyával és a továbbra is ultralapos, 14 mm-es vastagságával a Switch 2 tökéletesen belövi azt a pontot, ahol a konzol hosszas használat után sem érződik olyan kényelmetlenül masszívnak, mint egy Steam Deck, egy ROG Ally vagy egy Legion Go - még éppen abba a kategóriába esik, ahol nem okozhat gondot a kényelmes szállítás a hátizsákban és nem érezhetjük magunkat hülyén, ha az esti buszon hazafelé előkapjuk a készüléket egy kis Pokémonozásra. Csillagos ötös a formaterv, abszolút le a kalappal!
JÖJJÖN A VERDIKT
Összességében tehát élőben is nagyon meggyőző volt a találkozó a Nintendo Switch 2-vel. Világos, hogy a Nintendo ezúttal hardveresen is felzárkózott a konkurenciához, ami immáron egyszerre jelenti a PlayStation és az Xbox otthoni gépeit és a tágabb piac handheldjeit. A játékkínálat két legnagyobb sztárja egyértelműen a Mario Kart World és a Metroid Prime 4: Beyond voltak – ha konzolvásárlásra adjátok a fejeteket, akkor ez a két cím semmiképp sem hiányozhat a gyűjteményetekből! Ami pedig az új hardver kialakítását illeti: a Switch 2 egy jóval komolyabb, érettebb készülék, ami tanulva az eredeti Switch 8 éves pályafutásából, jóformán minden szempontból rálicitál az elődjére. Nem olcsó mulatság, az biztos, no meg a játékokért is mélyen a zsebünk mélyére kell majd nyúlni, aki azonban eddig is rajongott azért, amit Kiotóban csinálnak, az egész biztos, hogy nem fog csalódni, amikor júniusban becsenget a futár.
Biztosítsd be a saját Nintendo Switch 2-det – rendeld elő már most a Konzolvilágnál!
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.