A Római birodalom bukása, a Waterlooi csata, a Holdraszállás: az emberi civilizáció több évezredes történetének szinte végeláthatatlanul sok, sorsfordító pillanata volt, 2006. április 3-a pedig nem említhető egy lapon ezek egyikével sem, mégis kruciális napnak bizonyult. Ekkor került fel ugyanis 200 pontért az Xbox piactérre az a lópáncél, amely nem csak a The Elder Scrolls IV: Oblivion egyik legkényesebb pontjának bizonyult, de egyúttal hivatalosan is átszakította a nagygépes játékok mikrotranzakciós gátját, megalapozva egy olyan üzleti modellnek, amely mára már sztenderddé vált. Pénzt mostanra már sokkal kevesebbért is szokás kérni, mint egy lópáncél, és akár ennél komolyabb tartalmat is zárhatnak fizetés ketrecbe - na de amikor egy reklámért, vagy épp egy használati útmutatóért próbálnak jelentősebb összeget legombolni, lehet, hogy nem árt nemet mondani.
A Nintendo Switch 2 Welcome Tour ugyanis nem jár az újgenerációs konzol vagy annak valamelyik perifériája mellé, hanem az eShopban szerezhető be, hozzávetőlegesen 10 euróért, ami egy játék esetében még egyáltalán nem lenne probléma... csakhogy ezt nehéz lenne játéknak nevezni. A hivatalos leírás interaktív kiállításként hivatkozik rá, ami valamennyire fedi is a valóságot, elsődleges célja ugyanis az, hogy betekintést nyújtson az újgenerációs konzol minden fontosabb elemébe és azok működésébe.
A játéktér maga is ez, a hub például a baloldali Joy-Con 2. Itt található egy információs pult, ahol az elveszett tárgyakat lehet visszaszolgáltatni (gyakorlatilag ez az egyetlen gyűjtögetnivaló), és itt vezetnek be abba a keretbe, amely a végigjátszáshoz szükséges 5-7 óra alatt vár. Ahhoz, hogy a következő helyszín megnyíljon, előbb az aktuális hardver minden fontosabb darabját meg kell szemlélni - ehhez addig kell sétálni, míg az adott eszköz legfőbb komponense nem kerül szinte érintőleges távolságba. Az ekkor felbukkanó terminál aktiválásával zsebelhető be egy pecsét, és ha sikerül mindegyiket összegyűjteni, lehet menni a következő zónába.
A pecsétkeresgélések közti időt több mindennel igyekeztek kitölteni. Egyrészt személyiséggel vagy érdekes mondanivalóval nem rendelkező NPC-k, másrészt a konzol egy adott képességét demonstrálni hivatott, passzív élményt nyújtó demóállomások, valamint olyan kvízek, ahol több oldalnyi mondanivalót tartalmazó információs táblákból emelnek ki egy-egy elemet, és arra kérdezz-felelek formában kell helyesen válaszolni. Ezen táblák kezdetben kifejezetten érdekesek, például kiderül, miért is lett lekerekítve a dokk, miben jobb az új konzol képernyője az elődeihez képest (a felbontás demonstrálásához használt, bélyeg méretű NES-es Mario egészen frenetikus), vagy milyen komponensek segítik a mágneseket a két Joy-Con gépre pattintásához, de az elhangzó információk egy része később többször is felbukkan, szinte változatlan formában, teljesen más komponensek esetében, a demonstráció pedig sokszor kontraproduktív.
Például a HDR funkció bemutatásához használt tűzijáték esetében szinte nagyítóval kell keresni a HDR és a nem HDR-közti különbséget, az egérfunkció demózásához megálmodott minijáték egy része pedig inkább arra jó, hogy bizonyítsa, ezen irányítási mód messze nem annyira kényelmes, ha nem megfelelő szituációkhoz igazítják.
Merthogy a kvízek közé passzírozott minijátékok a gyakorlatban, valamilyen cél meghatározásával szeretnék a rivaldafénybe tolni a rezgést, a mozgásérzékelést, a megnövelt felbontást, vagy épp a gyorsabb képfrissítést, de ez a legtöbbször nem sikerül nekik. Komplexitásukat és tartalmukat tekintve az ezredforduló flash játékait idézik, és nem a színvonalas vagy kidolgozott fajtát, hanem azt, amit egy-két tutorial után, gyakorlásként csináltak sokan. A tüskével kivert labdák kikerülése egy űrhajó irányításával nem épp a játékélmény csimborasszója, ráadásul azon túl, hogy az ember megszerzi a teljesített célért járó medált, abszolúte semmilyen egyéb feladatot, kihívást vagy jutalmat nem tartogat, és a kvízek letudásáért járó hátveregetés sem éppen az a motiváló erő, ami miatt bárki is megpróbálná a 100%-ot kisajtolni a Welcome Tourból.
SOS
Ez pedig azért is fájó, mert a Nintendo az évtizedek alatt bebizonyította, hogy látszólag jelentéktelen, vagy nem túl izgalmas dolgokból is tud karakteres, stílusos és emlékezetes élményt csinálni - remek példa erre a WarioWare, amely post-it lapokra feljegyzett ötletekből épített egy kisebb birodalmat. Ennek itt viszont jele sincs, a teljesen steril információtáblák, a pálcikafigurák, a gyatra minijátékok éles kontrasztban állnak az amúgy megdöbbentően aprólékos és kifejezetten jól kinéző hardver elemekből összeálló helyszínekkel, ahol a Nintendótól szokatlan őszinteséggel és átláthatósággal kelnek életre a Switch 2 főbb alkatrészei. Ráadásul hasonlóra, ennél kategóriákkal színvonalasabban már láttunk példát, elvégre a PlayStation 5 mellé csomagolt Astro Bot pontosan ugyanezt a feladatot látta el, sikeresen.
A Welcome Tour ugyanakkor nehezen nevezhető többnek, mint egy interaktív kézikönyvnek: a hardver kendőzetlen, aprólékos bemutatásával sokkal jobban el tudja adni azt, hogy a Switch 2 egy újgenerációs konzol, mint amit a Nintendo a hivatalos bemutatók formájában tett, azt viszont egyáltalán nem tudja megindokolni, hogy ezért miért kér pénzt, és miért egy kisebb indie játék árát. Steril és lélektelen tálalása, a flash korszakot idéző gyenge és javarészt ötlettelen, tartalmatlan minijátékai, lassú és idővel borzasztó monoton bolyongása önismétlő elemei miatt maximum csak egy ballaszt, amely a relatíve gyenge és üres nyitókínálat űrjének kitöltésére alkalmas egy-két délutánra - de ez a belépő áráért meglehetősen kevés.
A Nintendo Switch 2 Welcome Tour június 5-én jelent meg, kizárólag Nintendo Switch 2-re. A tesztkódot a Nintendo régiós forgalmazója, a ConQuest Entertainment biztosította - köszönjük!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.