A High on Life első része anno egy kellemes meglepetésként bukkant fel a folytatásokkal teletűzdelt játékiparban. A Rick and Mortyról elhíresült Justin Roiland által alapított Squanch Games kiválóan vette az akadályokat, és amellett, hogy hűen ültette át az alapító humorát a virtuális térbe, még egy egészen kellemes FPS-t is sikerült összerittyenteni mellé. A cím jól muzsikált a Game Pass kínálatában és a kasszáknál is, így borítékolható volt, hogy egy ilyen eredeti és utánozhatatlan képződményt nem hagynak folytatás nélkül. Így érkezünk hát el a High on Life 2-höz, ami minden szempontból magasabb szintre emeli az őrületet.
Értem ezt úgy, hogy a High on Life első része is egy elég elborult játék volt, ami talán nem is annyira meglepő a fentebb említett úriember munkásságát átböngészve. Az eredeti cím sztorija szerint egy idegen invázió közepette fiatalkorú főhősünk egy fejvadász szerepébe bújik, hogy megmentse az emberiséget egy intergalaktikus drogkartelltől, aminek tagjai kvázi marihuána szerű drogként árulják és fogyasztják el a jó öreg homo sapienseket (én mondtam, hogy beteg lesz). Nos, a második rész valahol ezután a hacacáré után veszi fel a fonalat, főszereplőnk pedig kvázi celebként éli mindennapjait, miután mindenkit megmentett.
A történet ott vesz újabb rejtélyes fordulatot, amikor kiderül, hogy az emberi fajt egyfajta buta állatként kezeli az intergalaktikus kormány, mégpedig azért, hogy az első részben már megismert jótékony tulajdonságait az emberi testnek csodatévő tablettaként dobhassa piacra az egyik gyógyszergyártó feldolgozva ezzel fajunk megmaradt tagjait is. A dili tehát folytatódik, és ezúttal is tucatnyi bolygót járhatunk majd be, hogy leszedjük az összeesküvés főkolomposait.
Nem is kell annyira hunyorítanunk ahhoz, hogy kiszúrjuk azt, hogy a High on Life 2 több darabját is újrahasznosítja az első rész cselekményének. Ezúttal is nagyjából nekünk tetsző sorrendben szedhetjük majd le célpontjainkat, ezen pedig nem sokat változtat, hogy a folytatásban elvileg a törvény másik oldalán állunk a kormányzati összeesküvés okán. A hasonlóságok okán ezúttal is elmondhatjuk, hogy a játék sztoriját csak azok fogják igazán értékelni, akiknek ül ez a fajta humor. A fejlesztők érthető módon nem igazán változtattak a bevált formulán, így most is rengeteg agyrohasztó hülyeség jön szembe szinte minden sarkon, mindez pedig szóviccekkel, szituációs poénokkal, és fingós-hányós viccekkel nyakonöntve tálalják elénk. Ebből a szempontból sem többet, sem pedig kevesebbet nem nyújt a folytatás, és talán ez is volt a legjobb döntés.
A játékmenet szempontjából azonban az első részhez hasonlóan a High on Life 2 is tartogat pár kellemes meglepetést. A fejlesztők ugyanis nem elégedtek meg azzal, hogy lemásolják az előd megoldásait - pedig, legyünk őszinték, simán megtehették volna a sikert látva - hanem nagyobb büdzsével rendelkező címeket megszégyenítve tuszkoltak bele újdonságokat a folytatásba. Itt van talán a legnagyobb újítás, a borítóképen is pózoló gördeszka, amivel alapvetően változik meg a főhős mozgáskultúrája és az akció tempója. A gördeszkán suhanva elüthetjük ellenfeleinket, hatalmasakat ugrathatunk, felmászhatunk a falra, sőt a kiszögelléseken is végigszánkázhatunk épp ahogyan egy Tony Hawk-játékban tennénk.
Visszatérnek az első felvonás platformeres részei is, amik a gördeszkát bevetve határozottan szórakoztatóbbak és gyorsabban teljesíthetőek. A fejlesztők közepesen összetett logikai feladványokkal is megfűszerezték a kalandot, ahol a fegyvereink képességeit bevetve és a környezetet manipulálva kell megoldanunk rejtvényeket a továbbjutáshoz. Én személy szerint örültem annak, hogy az ugra-bugrából egy kicsit kevesebb lett, a feladványok azonban néhol talán már idegesítően megakasztották a játékmenet hozzáadott szórakoztatási érték nélkül.
A deszkázás miatt a pályák és arénák mérete is jócskán megnőtt, hogy jól ki tudjuk használni az új eszközt. A fejlesztők már-már az open world játékokkal flörtölnek a szabadon bejárható helyszínekkel, ezek azonban inkább csak közepesebb, sőt kisebb méretű hubokként szolgálnak - főleg a mai nagy címekkel összevetve. A lövöldözős részek ennek megfelelően magasabb tempóra kapcsoltak és az első részben látott káoszos akciójelenetek talán még egy fokkal elborultabbá váltak. Van egyfajta bája, ahogy négy keréken száguldozva puffantjuk le a furcsábbnál furcsább idegen lényeket a szemvakítóan rikító helyszíneken, miközben a fárasztóbbnál fárasztóbb beszólásokat hallgatjuk.
Hiába azonban a jól megkomponált jelenetek, ha a gunplay továbbra is visszahúzza a középszerbe a High on Life lövöldözős részeit. A fegyverek kinézete és dumái továbbra is jópofák, a puffogtatás azonban csalódást keltően erőtlenül hat más shooterekkel összehasonlítva. Nem is tudom, olyan mintha gumilövedékkel csúzlizgatnánk, annyira nincs hatása egy-egy lövésnek. Szerencsére az ellenfelek nem annyira szívósak mint az elődben, és változatosabbra is sikerültek, de egy FPS esetében elég csalódást keltő ha éppen a lövöldözés középszerű.
A gördeszkán kívül egyébként szerencsére más ötletekkel is próbálkoztak a fejlesztők. A játékmenet elég szabadon veszi a műfaji kereteket - már ha még ilyenekről lehet beszélni 2026-ban - és pillanatok alatt változik át például kihallgatásokkal megfűszerezett nyomozós kalandjátékká a cím, ha a környezet és a történet azt követeli meg. Ez pedig nagyon jót tesz az amúgy is magas fordulatszámon pörgő tempónak: a játékos sosem unatkozik, mindig elvonja a figyelmét valami baromság, új játékelem vagy csak egy borzasztó poén. Elemeire szedve hiába gázolunk a középszerű megoldásokban, az ötleteket összegyúrva egy nagyon szórakoztató címmé válik a High on Life 2.
Sajnos ebbe az összképbe rondít bele azonban a cím technikai állapota, ugyanis az elmúlt évek Unreal Engine 5 címeit követve ramatyul fut a cím mind konzolokon, mind pedig PC-n. Az Xbox Series X változatot tesztelve szörnyűséges felbontással kellett megküzdenem, ami alapból valami 720p körül mozog az erősebb Xboxon, és azt próbálja meg a felskálázás megmenteni. Elmosódott, életlen kép és recés élek jellemzik a címet mindegyik konzolon, és még emellett sem sikerül stabilan tartani a 60 fps-t. Inkább játszottam volna 30 fps-sel de stabilan, magasabb felbontásban, mint ezen a telefonon is röhejes 720p-ben. Bár én csak apróbb hibákba futottam bele, állítólag elég komoly game breaking bugok is találhatóak a játékban, szóval a rossz optimalizáció és az elsietett kiadás átka ezúttal is lecsapott.
Az újdonságok ellenére a High on Life 2 minőségi szempontból hasonló élményt nyújtott számomra, mint az első rész. Megsüvegelendő, hogy nem egy az egyben másolták le az elődöt, hanem valóban próbálkoztak új ötletekkel is megfejelni a koncepciót. A végeredmény egy parádés tempójú, szórakoztató cím, amit legfontosabb része, a gunplay tart továbbra is a középszerben. A technikai állapota a játéknak egyelőre szörnyűséges, így mindenképp várnék picit a vásárlással, ha azonban az első cím bejött, erre is érdemes lehet majd rálesned.
A High on Life 2 PC-re, PS5-re és Xbox Series konzolokra jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.