A gyász és a trauma néha, főleg kreatív emberekben, olyan sebeket hagyhat, amelyek hatására azok nem is tudnak már másra gondolni, viszont élményüket megfelelően kifejezni (szavakba önteni vagy akár vászonra festeni) pont emiatt nem tudják. Dakota, a nem bináris zenész is így járt, igaz, ő annyival előrébb van, hogy az addigi basszustól és pörgősebb ritmusoktól csöpögő dalait a fájdalmasabb, akusztikusabb darabok cserélték fel, és ki is adta őket, a rajongók legnagyobb csalódására. Ügynöke minden együttérzés mellett egyfajta baráti ultimátumot ad neki: szedje össze magát és írjon megint jó dalokat, különben felkopik az álla. Persze segít is Dakotának, elintézi neki, hogy eltölthessen egy hetet egy faházban az Appalache-hegység déli részén, a semmi közepén, távol minden zavaró tényezőtől, hogy feltöltődhessen és közben alkothasson. És mivel minden dac, indulat és művészi sértettség ellenére Dakota is tisztában van vele, hogy ügynökének igaza van, belemegy. Na, és itt kezdődnek a furcsaságok.
A Project Songbird két piszkosul erős elemmel bír: a hangulattal és a látvánnyal. Előbbi ténylegesen hátborzongató tud lenni úgy, hogy a játékban a jump scare-hez legközelebb álló elem a hirtelen kameraváltás. Kezdjük ott, hogy egy-két jelenetet leszámítva nincs háttérzene a játékban, a környezeti hangok pedig folyton azt sugallják, hogy itt bizony rajtunk kívül van még valaki. A kiszolgáltatottság még úgy is kézzel fogható, hogy amúgy Dakota a maga módján meglepően kompetens, nem is fegyvertelen (a fahasogatás izommemóriája nagyon jól jön), sőt később még egy revolverünk is lesz, igaz, rendkívül korlátozott lőszermennyiséggel. Mégis végig az lesz az érzésünk, hogy fenyegetés les ránk mindenhonnan. Ezt az érzést támogatja többek között a látvány is.
Nem mondanám, hogy a Project Songbird szép játék, mert azért vannak nála szebbek. Inkább azt mondanám, hogy úgy erős a látványa, mint az Exit 8-nek: remek kameratrükkök, ügyes vágás, de a CGI irtóra kilóg. A modellek és textúrák, megtámogatva az egyedi, filmszerű képaránnyal, remekül építik a hangulatot, ám a szemünket nem kápráztatják el. A játéktér többször is megváltozik, amíg nem nézünk oda, ami csak még jobban hozzáad a szorongáshoz, igazán mesteri. Azt azért nagyon nehéz volt megszokni, hogy a fókusz bizony össze-vissza ingadozott a kezünk és az előttünk lévő tárgyak között. Lehetne szebb játék a Project Songbird, persze, de az nem biztos, hogy minden téren előrelépés lenne (mondjuk egy téren biztosan annak élném meg).
A játékmenet klasszikus túlélőhorror, aminek linearitását a felfedezés töri meg. Nincs se térkép, se HUD, a hátizsákunk is igen korlátozott, és felszerelésünk, sőt Dakota állapotát is nekünk kell észrevenni. Jó, hát az látszik, ha fejszénk sérült, vagy egyértelmű, hogy elemlámpánk azért nem világít, mert lemerült. Dakota ahogy sebződik, úgy vörösödik be a kép széle, szerencsére a gyógyulás automatikus (bár ha bénázunk harc közben, akkor könnyen padlót foghatunk, ami ha úgy állítottuk be, permadeath). Mert persze harcolnunk is kell szörnyek ellen.
Bármennyit dicsértem és relativizáltam a játék eddigi aspektusait, a harcrendszert és az ellenségeket nem tudom hasonlóan kezelni. Egészen addig a pillanatig, amíg nem találkoztam az első szörnnyel, a Project Songbird egy igazán nyomasztó és nyugtalanító élmény volt, az első harc viszont kiábrándító volt. A szörnyek hangjai ugyan hátborzongatóak, de megjelenésük és mozgásuk egyszerűen gagyi. Akár az ellenfelek támadásait, akár Dakotáét nézem, szinte semmi súlya nincs egyiknek sem, és mivel Dakota magától gyógyul, igazán jelentősége sincs a harcnak. Ezzel egy időben a fejtörők ugyan ötletesek és kreatívak tudnak lenni, néhol viszont frusztrálóan elengedi a játék a kezünket, és nem tudjuk, hogy mikor csináljuk jól az adott lépést.
A megjelenés előtti állapot ugyan még tartalmaz néhány csiszolásra váró elemet, azonban ezek a megjelenés napjára várhatóan mind orvosolva lesznek. Ha egy horrorban a hangulatot keressük, mellé pedig egy személyes, egyáltalán nem könnyen befogadható történetre is vágyunk, akkor a Project Songbird el fog kényeztetni minket, de ha a játékmenet nem nyeri el a tetszésünket, az minden másra is rányomja majd a bélyegét.
A Project Songbird 2026. március 26-án jelenik meg PC-re, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re, mi ez utóbbin tettünk vele egy próbát.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.