A 90-es évek elején internet nélkül más volt a mesenézés menete, mint napjainkban, a TV szolgáltatóknál nem volt alapfelszereltség az ilyen tematikus néznivaló, a streaming pedig még csak egy távoli gondolat volt a szélben. Az esti TV Maci, majd hétvégente a reggeli vetélkedős rajzfilm blokkok azért megoldást nyújtottak, később pedig a délutáni 1-1 rész Dragon Ball és társai miatt lehetett futni hazafelé a suliból. A Cartoon Network angol műsorszórására még emlékszem egészen kicsiként, szinte nem is zavartak a nyelvi korlátok, úgy is élvezhető volt, aztán betörtek ide is a konkurens csatornák, a bőség zavarában pedig azt se tudta az ember, mit nézzen. Ezek közül az abszolút kedvenc a Nickelodeon volt, valahogy az ottani elvont alkotások nagyon betaláltak, a Ren és Stimpy Show beteg humora és ultra realisztikus kimerevített képei beégtek az emlékezetbe, a Hódító hódok bolondozása és rivalizálása szintén élénken él, de a Hé, Arnold! hot-dog evő versenye és a KaBlam! akciócsoportja is felejthetetlen emlékeket hagytak – Hústorony, aki szupererős és szuperpucér.
Azért a Cartoon Network-féle animációk is szorosan ott voltak mellette, a Dexter laboratóriuma, a Pindúr Pandúrok, az Én vagyok Menyus, a Szamuráj Jack és a többi remekművel egyetemben, meg persze a sokszor nevet váltó Fox Kids is tartogatott ezt-azt (X-Men). A Simpson családot is mindig próbáltuk elcsípni az éppen aktuális csatornáján, de az HBO esti bűnös élvezetét sem hagytuk ki soha, a South Park szabadszájú klasszikusai még ma is nagyot szólnak. A Nickelodeonra visszakanyarodva volt ott egy magyar vonatkozású stúdió is, amit még Csupó Gábor alapított párjával, azóta pedig világhírű alkotások fűződnek a nevükhöz. A Klasky Csupo készítette a Simpson család korai epizódjait, így ezzel magyarázható az animáció hirtelen váltása a 4. évadtól, ezt gyerekként még nem tudtuk, így igen fura volt. A többi náluk születő rajzfilm magában hordozta az egyedi megvalósítást és stílust, egy pillantás alatt meg lehetett mondani ki készítette őket.
Ezeknek a varázsát több dolog adta ki, de az egyik ilyen örök érvényű igazság, hogy a poénok és a jelenetek minden korosztály számára élvezhetőek, a mögöttes tartalmak olyan zseniálisan vannak odarejtve, hogy a kicsik remekül szórakoznak, a felnőttek pedig jót kuncognak a nekik célzott dolgokon. Nálunk ezek közül a Jaj, a szörnyek! és A Thornberry családon kívül a Fecsegő tipegők (Rugrats) mentek, ami elég sok évadot megélt, de egész estés filmeket is kapott a számos díjat bezsebelő remekmű. Sikeres IP lévén a játékadaptációk természetesen érkeztek szépen sorban a különböző platformokra, túlzás nélkül több mint egy tucat címről beszélhetünk, meg persze ott vannak a vendégszereplések is a modernebb gokartos és egyéb témákban. A Limited Run Games ezek közül 6 klasszikust vett elő és gyúrt össze egy kiadásba, amik nosztalgikus érzéseket kelthetnek már ránézésre is.
Ezek igazságosan lettek felosztva, 3 játékot kapunk a 32 bites PS1 érából 3D-s kalandok képében, valamint 3 játékot a Game Boy Color 8 bites korszakából, amik a 2D-s retró vonalat képviselik – plusz kettőt a mozis és a párizsi rész hordozható kiadásaiból. Célközönségnek egyértelműen az akkori csoport lett megcélozva, a játékok szinte egy az egyben ugyanolyanok, ami bizonyos tekintetben remek választás, másrészről pedig a hibák is jöttek potyautasként a kellemetlen hátrányokkal. De hát ez nem egy remake vagy remaster kiadás, hanem ahogy a nevében is látható, egy retró kollekció. A megjelenés igazából kifejezetten hasznos a mai világban, főleg amikor csak kevesen tekintik küldetésüknek a régi játék megőrzését és továbbadását. Emiatt nagy pozitívum, hogy a cucc tartalmaz egy "digitális múzeumot", ahol az eredeti tokokat és kiskönyveket lehet lesegetni, de a zenelejátszóban az OST-t is meghallgathatjuk.
A szoftver elindításánál a TV sorozatból jól ismert főcímdal csendül fel az intró 32 bites rekreálásával, amit a végén az elmaradhatatlan tejspriccentés koronáz meg. Ez a dallam olyannyira tapadós és felismerhető, hogy az egyik indításnál egy rokon az ajtófélfához sietett a másik szobából, és érdeklődve dugta be a fejét a hang irányába, majd egy hang kíséretében nyugtázta, hogy bizony jól sejtette mi lehet ez. A hanggal és a zenével ilyen téren meg voltam elégedve, azok mind hozták a klasszikus hangulatát, a régi hangminőség pedig tök ugyanolyan volt, mint amit a technológia megkívánt 20+ évvel ezelőtt. Nem meglepő tehát, hogy a grafika is azt nyújtja, amit anno a PS1-es és Game Boy Color/Advance kiadások, de itt pluszba be lehet kapcsolni egy CRT kijelzőt idéző filtert, ami meglepően tetszetősre sikeredett, pedig ezeket másutt nem szoktam használni soha.
A főmenü nem túl hivalkodó és tökéletesen betölti a szerepét, nem egy sima listát hánytak elénk a készítők, hanem egy körbetekerhető, kijelző panelekkel teli objektumot, amin nem csak a címeket tüntették fel autentikusan, de a képcsöves előképen a stílust is rögtön látjuk, ha belezavarodnék a hasonló nevekbe. A lényegében 8 játékot tartalmazó gyűjteményhez könnyítés gyanánt kapunk egy extra beállításokat tartalmazó képernyőt, amit a játékok közben lehet előhívni, itt tudjuk bekapcsolni a filtert, itt tudunk állítani a 4:3 arányú játék körüli keret megjelenítésén, de a mentés és a kilépés is ide került. Egy másik gomb rejti a retró kollekciók szent Grálját, a visszatekerést, ami nagyon simán és érthetően működik százalékkal jelezve a visszacsévélt időmennyiséget – ettől és a mentés opciótól valósággal istennek érezhetjük magunkat.
A játékok mind egyszerűek és gyorsan tanulhatóak, de a modern közönség nem biztos, hogy annyira értékelni fogja őket, mint az emlékek felelevenítésére vágyó veteránok. Nagyobb részük érezhetően a kisebb korosztálynak lett összerakva, ami főként a 3D-s epizódokra igaz, a hordozható címek viszont a régi játékok nehézségével szembesítenek, többségükben nincs semmi támadás gomb, az ellenfelek pedig kiszámíthatatlanul bóklásznak. A sztorikról nem ejtenék sok szót, ahol van, ott ezek kifejezetten egyszerűek, máshol pedig csak a képernyőn megjelenő utasítások terelgetnek, megint máshol viszont minijáték gyűjteményekbe botlunk, amik azért valamennyire változatosak is. A 2D-s vonalnál a bizonyos számú cuccok felvételével és a cél megtalálásával leszünk elfoglalva, a 3D-s részeknél pedig a bonyolultabb manőverek is beleférnek már, mint a bújócska, tojáskeresgélés, kutyagolás és a hasonló totyogós elfoglaltságok.
Nekem legjobban a Rugrats: Time Travelers és a gyűjtemény ékkövének tekinthető Rugrats: Search for Reptar jöttek be a választható játékok közül, előbbiben egy időgéppel – vagy a skacok képzeletével? – utazhattunk más korokba, utóbbival pedig a Reptar nevű ikonikus zöld dínófigura puzzle elemeit kellett felkutatni – Tommy kedvenc játéka. A kirakósdarabok utáni hajszában több karaktert is irányíthatunk és meglepően változatos feladatokat kínálnak, ráadásul a meséből ismert helyzetek is visszaköszönnek. Nagypapi protkóját például valamiért előszeretettel kapkodják be az állatok, amit a család kutyája és egy liba itt is bemutatnak – a fogsoros szárnyason annak idején is nagyokat röhögtünk a TV előtt.
Számomra a kellemetlenség a 3D-s játékok kamerájánál ütött be, egyszerre nem tudtam velük sokat játszani, különben biztos berosszulok, így akik érzékenyek az ilyesmire, azoknak nem ez lesz a tuti választás. A minijátékos részek nem lettek a kedvenceim, de a korábban említett két művel az érintettségem miatt jól elszórakoztam a nosztalgia hullámhosszán. Főként múltidézésre ajánlanám a hasonló bajtársaimnak, vagy a nyitottabb, régi cuccokat is befogadni képes gamerek repülhetnek még rá, a modernebb cuccokon edződötteknek viszont már kevésbé fog csillogni a kollekció. A játékok korhű és régi verziókkal megegyező mivolta miatt a pontozás okafogyottá válik, a szoftverek két és fél évtizeddel ezelőtti szempontok és technológiák mentén készült változataival találjuk szembe most is magunkat – a franchise modern képviseletében a Rugrats: Adventures in Gamelandet érdemes keresni.
A Limited Run Games rengeteg játékot adott ki az elmúlt 10+ év alatt, de az utóbbi időben számos király kollekcióval is előrukkoltak, amikre érdemes rápillantani. Ilyen a Fighting Force Collection, a Gex Trilogy, vagy a MARVEL MaXimum Collection, amik közül az utóbbi kettő fizikális kiadást is kapott. A LRG nagy vonzereje ugyanis itt mutatkozik meg, nem csak digitálisan lehet a retró címeket megszerezni, de eltolt megjelenési dátummal limitált ideig a lemezes példányokat is előrendelhetjük – a Marvel és a Rugrats még szabad préda, a Gexből minden egyéb extra is elfogyott.
A Rugrats: Search for Reptar, Rugrats in Paris: The Movie, Rugrats: Studio Tour, The Rugrats Movie, Rugrats: Time Travelers és Rugrats: Castle Capers játékokat tartalmazó Rugrats: Retro Rewind Collection digitális formában május 21-én jelent meg PlayStation 5 és Nintendo Switch platformokra, jelen teszt pedig a PlayStation 5 verzió alapján készült. A gyűjtők figyelmébe ajánlva a kollekció május 31-ig még előrendelhető mindkét platformon fizikális változatban is, melyeket standard és deluxe kiadásokként lehet elcsípni. A tesztpéldányért köszönet a Limited Run Gamesnek!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.