Buzz! The BIG Quiz

  • Írta: InGen
  • 2006. május 5.
Link másolása
A Buzz: The Music Quiz –el debütált a Playstation 2-re ez az eszméletlenül szórakoztató kvíz sorozat a Sony angliai műhelyének köszönhetően. Habár kis hazánkban, ahol már probléma, ha egy játékért komolyabb pénzeket kell kiadni nem vált túlzottan népszerűvé a játék, ugyanis hozzá való négy darab eredeti irányító miatt még drágábban mérték, mint az egyébként sem olcsó más konzoljátékokat. Aki viszont annak idején a Music Quiz miatt vételezett ilyen irányítót, az ezúttal megúszhatja a költségeket, aki pedig nem, ám vágyik némi társas, humoros, a tudást és a szerencsét is próbára tevő igazi parti játékra, az feltétlenül csapjon le az új Buzz –ra!
A Music Quiz –el az volt nekem mindig is a fő bajom, hogy csak zenei kérdéseket tartalmazott, annak a legtöbbjét is sajnos eléggé gyenge formában, ugyanis midiről mentek a számok, és az alapján kellett válaszolnunk a kapcsolódó kérdésre. Legalább megvehették volna eredetiben a zenéket, ha már az ezerféle Singstar –hoz sikerült annyi remek számot bezsebelni. Ráadásul a zenék között elég sok olyan akadt, mely a magyar füleknek, vagy a kevésbé zenerajongóknak kissé ismeretlenül csengett, szóval úgy egyáltalán… az egész nem éppen jött össze Magyarországon. A Big Quiz megjelenésével azonban megváltozott a helyzet, a fejlesztők ugyanis rátapintottak a lényegre: ide bizony vegyes kérdések kellenek, mindenféle témából, a lehető legszórakoztatóbb módon!


Először is beszéljünk egy picit a spéci irányítókról, ha valaki még nem találkozott volna velük. Ebből kapásból négyet kapunk a játékhoz, ami egy saját kis elosztóba van kötve, amit pedig a PS2 USB csatijába kell bedugnunk. A kábelek nagyon hosszúak, így tényleg mindenki besüppedhet a fotelbe, leülhet távolabb a TV-től a földre, vagy akárhová, szóval tényleg felveheti a lazításhoz szükséges legjobb pozíciót. Maga az irányító is könnyű és kényelmes, és nagyon egyszerű, így bárki, aki még életében nem látott videójátékot, képes vele nyomulni, ennek megfelelően nyugodtan lehet lányok, vagy idősebbek, vagy akárki más kezébe is nyomni. A kontroller öt gombot tartalmaz, ezekből az egyik a nagydarab piros buzzler, a többi pedig kisebb, egyforma, négy különböző színű gomb –ezekkel választhatunk az adott kérdésre feltett négy választási lehetőség közül.


A Big Quiz teljes mértékben olyan, mint egy showműsor, így ennek megfelelően első körben a sminkes szobában kezdünk, ahol kiválaszthatjuk karakterünket, akit műsorba küldünk. Minden forma irdatlan humoros és remek, karikatúrás grafikával keltették őket életre a tervezők. Hatalmasakat lehet neveni a Chuck Norris szerű arc random lövöldözésein, vagy az Elvis imitátor hajsimogatásán, netán a feka kosárlabdáson. Ez azonban még mindig semmi, a legpoénosabb dolog még hátravan: ki kell választani azt a hangot, amit karakterünk kiad abban a pillanatban, amikor megnyomtuk a gombot valamelyik válaszhoz. Több tíz lehetőség közül választhatunk, az űrhajón keresztül, a brekegésig, a tehén bőgésen át a vonat sípolásig mindent. Személyes kedvencem viszont a böfögés. Elsőre nem is figyeltem oda rá, hogy valamelyik barátom ezt választotta ki magának, majd amikor mindannyian benyomtuk a magunk válaszait (így sorrendben kaptuk a hangfalból a brekegést, a gonosz röhögést meg a vonat hangját) pár másodperc múlva egy irdatlan két tónusú böffenet rázta meg a teret, melyet követően körülbelül tíz percig folyamatosan fetrengtem a röhögéstől.


Amint végeztünk a testre szabással, bekerülünk a játékba, és megkezdődik a show! Itt van a műsorvezető, aki egy komplett idióta. A szövegei rettenetesen humorosak, ráadásul menet közben olyan mozgásokat csinál, hogy be kell tojni tőle a röhögéstől. Egy komplett show több menetből áll, mindegyikben pontot szerezhet (vagy veszíthet) a játékos, így a végén kikerül a sorrend. Az első kör sima pontépítés, kapjuk a kérdéseket, és a megfelelő színnel válaszolni kell rá. Ezt követően azonban már bonyolódik a szituáció: a Hitman nevű körben például aki elsőként válaszolja meg a kérdést, az aztán kilőhet valakit, akinek ha az összes élete lement, elesik a további válaszadás lehetőségétől. A fastest finger esetében kapunk egy feladványt, majd a képek, vagy a szövegek elkezdik váltani egymást, és amint odaér ahhoz, amiről úgy hisszük, hogy ez lesz a helyes válasz, azonnal rá kell tapadni a piros gombra, hogy megnyerjük. Rémálmunk azonban a bombás szemétség, amikor is az egyik játékos kap egy bombát, ami folyamatosan ketyeg lefelé, s azt csak egy helyes válasszal tudja tovább passzolni a következő játékosnak. Akinél felrobban a bomba, az pontot veszít. A pont lopás amolyan Szulák Andrea módra működik: ebben a körben aki a helyes választ adja, a végén kijelölheti, hogy kitől szeretné levonni a pontot. Az utolsó kör általában képekhez kapcsolódik: az adott kép a totál homályosból, vagy feketéből elkezd előtűnni, miközben oldalt a négy válasz is folyamatosan jelenik meg. Aki először megnyomja a piros gombot, az válaszolhat, ám ha nem várta ki, hogy megfelelő mértékben megjelenjenek a dolgok, akkor nyilvánvalóan csak tippelhet. Ha nem jön be, akkor az egész megy tovább, és a kép és a válaszok is kezdenek tovább előtűnni. Eszméletlenül izgalmas.


Végül a legtöbb pontot elért játékos nyeri meg a kört, és megszemlélhetjük, ahogy a műsorvezető bemutatja az ajándékot, melyet megnyert (hiszen ez minden kvízműsorban alap). Lehet ez a hajóúttól kezdve a parti nyaralásig mindenféle dolog, s ahogy az egyébként is eszement showmester ezeket bemutatja, az valami félelmetesen vicces!


A Big Quiz tehát pont az, aminek látszik: hatalmas móka és szórakozás egy baráti társaságnak, családnak, és hasonló csoportba verődött emberi lénynek. A Sony a Singstar és az Eyetoy mellett még egy olyan produktummal tudott előállni, mely mindenkit megfog, és játékra kényszerít, még azokat is, akik életükben korábban soha nem ültek le egy „videójáték" elé.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...