Smash Court Tennis 3

  • Írta: Ca$h
  • 2007. augusztus 9.
Link másolása
Bevallom őszintén, nem vagyok az a nagy sportrajongó típus (igazából rühellem, de nagyon, szinte minden fajtáját), sportjáték fan meg főleg nem, de érdekes módon a tenisz valami miatt nagyon közel áll a szívemhez. Az egyetlen alkalom, amikor nem kapcsolom el 1 másodperc alatt a tv-t egy sportcsatornáról, ha tenisz megy benne. Pár hónappal ezelőtt írtam nektek egy cikket a Virtua Tennis 3-ról (innentől VT), amiben elég rendesen istenítettem nektek a progit. Na most ha az tetszett nektek, akkor ezt egyszerűen imádni fogjátok.
Hallottam már mendemondákat arról, hogy a Smash Court sorozat sokkal jobb, mint az alapkőnek számító Virtua, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert én amolyan hűséges típus vagyok. De pár héttel ezelőtt meglátogatott Myko atyánk és a kezembe nyomott pár PSP-s játékot (a Traffic Kommunikációs Ügynökség támogatásának köszönhetően) és köztük volt ez az UMD is. Eleinte nem volt nagyon kedvem berakni a PSP-be, de miután mégis megtettem, a látvány és az élmény, ami fogadott hihetetlen volt. Én még életemben nem láttam ennyire profin összerakott PSP-s játékot, ami ilyen magas színvonalon el lett volna készítve, ilyen fantasztikus játékélményt tudott volna nyújtani, és ráadásul ilyen szép a grafikája. Rögtön rá is kattantam a cuccra, és hetekig ne voltam képes abbahagyni, még a munkahelyemen is (sunyiban), sőt még a budiban is folyton csak ezzel nyomultam. Szóval, mint azt gondolom már érzitek, meglehetősen jól sikerült a gamma!

A kezdetek

Mint minden hasonlóan profi programban, itt is azzal kezdjük a karrierünket, hogy készítünk magunknak egy karaktert. Adnunk kell neki egy nevet, majd pedig kiválaszthatjuk, hogy melyik országhoz tartozzon, érdekes módon dicső hazai zászlónkat is meg fogjuk találni, aminek azért eléggé tud örülni a szerencsétlen magyar. Ki tudjuk választani, hogy nőt vagy férfit akarunk (ki-ki a maga ízlése szerint), majd hogy milyen magas legyen, mekkora legyen a súlya. Ezek után jön a perszonalizálás, ruhát, hajat, ütőt és férfiak esetében pedig bajuszt és szakállat is tudunk választani sportolónknak, természetesen ezen felül a színeket is mi döntjük el. Ha ezzel megvagyunk, akkor már csak a legnehezebb kérdés van hátra, mégpedig a képzettségi pontok elosztása. Na ezt jól meg kell gondolni!


Képzettségek

Ez a rész is, mint mindegyik, maximálisan ki van dolgozva. Rendkívül fontos lesz a későbbi karrierünk során, hogyan osszuk be azokat a pontokat, amiket egy-egy meccs vagy gyakorló pálya megnyerése után kapni fogunk. A fejlesztés két fontosabb részre van osztva, vannak a paraméterek és maguk a képzettségek. A paraméterek oszlopban láthatjuk a különböző játékstílusokon belüli fejlettségünket (számban kifejezve), mint például: erőjáték, fonák, szerválás, lábmunka stb. Ezeket olyan magas szintre kell feltornászni, hogy a kívánt technikán belüli képzettségeket meg tudjuk venni. Jobb oldalt összesen 50 db képzettséget fogunk találni, amik akkor lesznek megvásárolhatóak, ha az adott képzettséghez megvettük a szükséges fejlettségű paraméter szintet. Ez így elsőre zagyvának tűnhet, de játék közben nagyon egyszerű és érthető az egész rendszer.


A fontos igazából az, hogy ki kell találnunk, hogy milyen paraméterekkel rendelkező stílus az, ami közel áll hozzánk, mert minden egyes képzettséget nem lehet megvenni egy játék során. Ennek a legfőbb oka az, hogy olyan 60-70-es szint után már nagyon lassan fejlődünk, és minden egyes szintlépés csak egy képzettségpontot ér. Ráadásul minél magasabb szinten vagyunk, annál nehezebben lépünk a következőre. Pontosan úgy, mint egy szerepjátékban. Ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor első lépésben az alapütések képzettségeit vegyétek meg, mint topspin, slice, flat, drop és lob. Ha ezek mind megvannak és mindegyikből megvettük a master képzettséget is, akkor érezhetően sokkal jobban fog játszani a karakterünk. Ezek után már jöhetnek a különböző speckók, mint a nagyobb ütőtávolság, gyorsabban futás, stamina csík stb.


Általános infók


Mint ahogyan a VT-ben, itt is négy fajta ütéssel fogunk rendelkezni, azzal a különbséggel, hogy itt tényleg nagy jelentősége van annak, hogy melyiket használjuk, mert míg a VT egy arcade játék ez sokkal inkább egy szimulátor. Már maga a szerválás is olyan profin ki van dolgozva, hogy arról is órákat lehetne mesélni. Karrierünk elején sajnos még egyik ütés típusban sem jeleskedünk túlságosan, rengetegszer kiütjük majd a labdát a pályáról, sokszor le fog pattanni a labda az ütőnkről, futni is lassabban fogunk. Szóval a kezdetek sosem könnyűek. Apropó futás, mint azt korábban írtam, semmi sem bizonyítja jobban a progi szimulátor mivoltát, mint hogy a futásra is külön gomb van. Nem rohangálunk folyamatosan fel-alá, mint a VT-ben, itt a futásnak külön funkciója van, és nem szabad folyamatosan használni, mert egyrészt könnyen elcsúszhatunk tőle, másrészt meg sokkal gyorsabban fogy tőle a staminánk, vagyis az állóképességünk. Igen-igen sajnos, vagy szerencsére ilyenünk is van. Az állóképességünket is tudjuk fejleszteni a képzettségekkel, de a legegyszerűbb megoldás, ha pihenünk egy picit egy-egy bajnokság előtt. Sajnos erre is nagyon oda kell figyelni, mert ha alacsony a mutatónk, akkor sokkal pontatlanabbul játszunk, és a labdákat is nehezebben érjük el.


A gamma tele van mindenféle opciókkal, játszhatunk egy gyors meccset, vagy akár egy arcade játékot, vagy bajnokságot. Természetesen ad-hoc mode-ban is tolhatjuk, ami a legnagyobb móka, és game share opcióval is találkozni fogunk. Sajnos netes játékot nem raktak bele, ami valljuk be eléggé nagy hiba volt. Ami viszont sosem hiányozhat, itt is lesznek mini-game-k, amik tökéletesen megfelelőek lesznek egy-egy nehezebb bajnoksági meccs utáni feszültség levezetésre. Ezek is nagyon jól ki lettek találva, nekem a kedvencem a Pac-Man-es tenisz, ami egy az egyben olyan, mint a klasszikus Pac-Man, azzal a különbséggel, hogy itt teniszeznünk kell közben. Az egyetlen negatívuma a proginak talán csak az, hogy a gyakorló pályák nem lettek túlságosan élvezetesek és ötletesek. Nincs is belőlük olyan sok, ami azért eléggé dühítő tud lenni, főleg egy olyan játéknál, mint ami ennyire profin össze lett rakva.



Az az igazság, hogy még oldalakon keresztül tudnék regélni erről a fantasztikus kis játékról, de nem akarlak tovább untatni benneteket. Nem szaporítom tovább a szót, rövid leszek: KÖTELEZŐ VÉTEL! Ezt egyszerűen látni kell...

THX for the support to Traffic!

Memóriakártya: 960 KB
Wireless Kompatibilis: Igen
Game Share: Igen
Wireless Network: Nem
PSP Danger: * * *

2.
2.
Ca$h
Lehet hogy igazad van, de jelenleg ez a legszebb játék PSP-re, nem tudhatom előre hogy mire lsz majd képes. Ez olyan mint a Gears of War, ami a legszebb játék X360-ra. PEdig lehet hogy 4 év múlva már csak nevetni fogunk rajta olyanok lesznek az új stuffok rá. ;)
1.
1.
shadow16
Nehéz eldönteni melyik a jobb játék a Virtua vagy a smash PSP-re. De technikai szempontbol a Smash a jobb szeb grafika, vlaosághübb fiizka stb... . Dep l: az edzés szempontbol meg a virtua tettszik jobban, az nagyon szorakoztato edzések. PSP képeségeit szerintem csak a Smash court tennis 4 fogja kihasználni maximálisan. mert a 3 csak 222 MHZ-t igényel. és oktobertöl meg jönnek "uj generácios" PSP-s játékok amik már 333 MHZ-t igényelnek ez 50%-os teljesitmény javulás. emiatt a 333 mhz-s játékoknak szebb lesz a grafikájuk, jobb lesz a fizika, nagyobb pálya stb... . Erre arra akartam célozni hogy ez még nem a max a PSP-ben. ennél még többre képes.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...