Fable 2

  • Írta: Chocho
  • 2008. március 24.
Link másolása
Peter Molyneux neve (melynek helyes kiejtése „málinyú”) nem csenghet ismeretlenül a játékosok fülében, hisz a mester olyan elképesztő játékokat alkotott korábban, mint a Populous, a Dungeon Keeper, vagy épp az isteni Black & White. Az angol úriember álom projektje azonban kétség kívül a Projekt Ego munkacím volt, melyet hosszú évek fejlesztése végül kissé megcsonkítva juttatott el az első Xbox-ra.
Az új generáció
Ma viszont már sokkal előrébb jár a technológia, mint 2004-ben tette, így Molyneux álma, melyet a gyenge számítási kapacitás csúsztatott el sok hosszú évre, valóra válhat. A Fable 2 mind ötleteiben, mind kialakításában megérdemli a 2-est a cím mögött, megannyi folytatással ellentétben ugyanis itt igazi szellemi továbböröklődés lesz tapasztalható. Ahogy maga Molyneux is mondta a tavalyi GDC-n: „Nem vagyok túl jó a folytatások témájában, mert számomra sosem elég, hogy egy játékban minden csak több meg jobb legyen, mint az elődjében. Ezért is hoztam létre a Lionhead-et. Hogy innovációt lökjön az iparba, és más ne számítson… ezért létezünk. Remélem, a Microsoft is emiatt bízik bennünk ennyire."


Nos, e fenti idézet eddig nagyon úgy tűnik, igaz, hisz azon információk, melyek eddig napvilágot láttak a játékról, alátámasztják, hogy nem mindennapi kaland részesei leszünk. Történetünk cirka 500 évvel az első rész után játszódik, így szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy korábbi hősünk nem tér vissza. Kapunk viszont egy új titánt, kinek sorsa a Hősök céhéből indulva a mi kezeink között dől majd el. A sztoriról egyelőre ennyit árultak el, ami nem túl sok, de egy RPG-nél nem is jó, ha sokat tudunk róla. A világ mindenesetre marad Albion meseországa, persze félévezred technikai és társadalmi fejlődés után. Megjelennek hát a lőfegyverek, felborítva ezzel a korábbi fantasy RPG-k „kard-bárd-íj" triumvirátusát. A hosszú idő emellett megváltoztatta a világ szociális felépítését is. Emlékeztek Bowerstone kicsi falucskájára az első részből? Nos, itt már kész metropoliszként látjuk majd viszont, és nem ez lesz az egyetlen példa.


Családi kör

Arany János versének címe méltán lett eme bekezdésé is, ugyanis a Fable világ talán legeredetibb vonásáról, a családról lesz szó. Az első részben lehetett feleségünk, sőt, férjünk is (még bigámisták is lehettünk), de sokat nem igazán ért a velük való móka. Ugyan elcipelhettük kedveseinket az ágyig, ám mindez semmi extrával nem szolgált, és főleg nem éreztünk semmit a low-poly karakterek „Úgy szeretlek, hogy azt ki sem tudom fejezni!" kijelentéseikor. Amikor tehát Molyneux azzal állt a világ elé, hogy a Fable 2 legfőbb eleme az önzetlen szeretet lesz, nem igen tudtam hova tenni. Aztán persze lehullt a lepel. A Lionhead célja nem kevesebb, mint abszolút az érzelmeinkre építeni a játékmenetet. Szeressük a családunkat, a barátainkat, a világot, és mélységesen rendüljünk meg, ha történik velük valami (amire a fejemet tenném, hogy fog).


Elkészíthető-e ez az olvasatra íncsiklandó recept? Nagyon ingoványos talajra tévedt a brit csapat, és könnyű lenne azt jósolnom, hogy el is süllyednek majd benne, viszont a tavaly prezentált „kutyás demó" elbizonytalanított. Igen, jól olvastátok, kutya. A Black & White tamagocsimániája visszatér, sokkal reálisabb keretek között. Eme kis háziálltunk a játék elején még gyermek hősünkhöz csatlakozik, és velünk is marad a történet végéig. Irányítani nem tudjuk majd, csak játszhatunk vele és gondoskodhatunk róla. Játékmenetbeli funkciója a tájékozódás segítse lesz, mely állítólag annyira jól működik, hogy az első rész térképét egy az egyben száműzik a folytatásból. És hogy mindez miért is meggyőző a szeretetet illetően? Annyiban, hogy amikor a kutyás prezentáció lement a 2007-es GDC-n, a jelenlévők jobban megszerették a kutyus karakterét, mint bármely más bemutatott, komplett játékot. Ez több mint ígéret. A család persze nem csak kutyából és feleségből, hanem gyermekből is áll. Az első részbe már nem fért bele a velünk együtt cseperedő utód, most viszont visszaköszön az elképzelés. Hogy mindez egészen pontosan mit is takar majd, nem tudni, de Molyneux kijelentése, miszerint „a kedvenc részem a játékban az, mikor a fiammal és a kutyámmal játszom a kertben…", impresszíven hangzik.


Ha harc, hát legyen harc!

Mindez persze nagyon jól hangzik, de azt azért nem szabad feledni, hogy a Fable 2 is RPG játék lesz, az RPG-knek pedig fontos elemük a harc. Akárcsak minden más téren, a Fable 2 itt is brillírozni kíván forradalmi irányításával. Mindehhez ugyanis nem kell több, mint egyetlen gomb minden harci stílushoz. Egy jut a fő fegyvernek, egy a másodlagosnak és egy a mágiának. Mindez három darab gomb, se több, se kevesebb. Felettébb elegáns megoldás, és ami azt illeti, működik is. Számít majd, hogy milyen erővel, mennyi ideig és milyen irányban nyomunk majd egy gombot, s számításba véve az öregedő és folyton fejlődésben lévő hőst, komolyan vehetjük Molyneux-ot, mikor azt mondja, hogy nem lesz két egyforma összecsapás a játékban. Ami engem személy szerint izgatna, az nem más, mint az esetleges PC-s verzió irányítása. Erről azonban legnagyobb sajnálatomra még semmi hír nincs.


Többszereplős mese


Végül ejtsünk pár szót a Fable 2 legnagyobb újításáról, a multiplayer-ről. Akármily meglepő is ugyan, a Fable 2 egyszemélyes RPG-ként tartalmazni fog kooperatív játékmódot is. A dolog úgy néz ki, hogy az Xbox Live!-on megjelentethetjük a világunkat, amit eddig babusgattunk, és behívhatunk rá más játékosokat. Ők ilyenkor velünk együtt kalandoznak az általunk kialakított pályán, és természetesen mindennel interakcióba léphetnek. Ha nem jól választunk partnert, lehet, hogy a családunk vagy a quest-jeink bánják, vagy épp a pénzünk, mely amúgy is igen nagy kincs lesz a Fable 2-ben. Természetesen számolhatunk egy bannlistával, mindez viszont nem hozza vissza elhunyt szeretteinket. A multiplayer ennyiben akár ki is merülhetne, de nem, a Lionhead még az extra letölthető tartalmak piacába is be kíván szállni. Még a játék megjelenése előtt beszerezhetőek lesznek a full változat egyes mini játékai, melyekkel felszerelést és pénzt szerezhetünk. Ezeket később, a teljes játékban beváltva előnyhöz juthatunk, hogy ne egy lyukas garas nélkül kelljen nekivágnunk kalandjainknak.


Eddig tehát elég lenyűgözőnek hat a Fable 2, és ha a Lionhead tartja az állítólag tuti biztos idei megjelenést, bizony nagyot durranhat a program. A grafika nagyon szép, a tartalom forradalmi, mi kell még? Talán csak egy jó gumicsont-item, hogy drága kutyusunk se unatkozzon a több hónapig tartó quest-jeink elvégzése közben.

11.
11.
Chocho
Azt, hogy a nevét málinyúnak ejti, személyesen mondta a PC Guru munkatársának, Stökinek pár évvel ezelőtt.
10.
10.
Glek
Ááá Fojesz! xD xD xD De gonosz vagy :D Ne szidd keves Molinő "Málinyú" Petikét! xD
9.
9.
fojesz
Én még sosem hallottam így ejteni, minden Lionhead videónaplóban és konferencián franciásan ejtik.... Na mind1, aki hülye névvel született, meg is érdemli. :)
8.
8.
Glek
Szal akkor most Málinyú? :D
7.
7.
Daks
Peter Douglas Molyneux OBE (born 5 May 1959 in Guildford, Surrey, UK) - a ficko angol, csak a neve francia, ennek megfeleloen angolul ejti maga is. :)
6.
6.
Petike x
Úggyis kijön PC-re, csak kicsit később.



A fejlesztők folyton ilyeneket mondanak hogy "*Jelenleg* nincs bejelentenivalónk PC-s verzióról"
5.
5.
Vincenzo
hmmmm....most elgondolkodtam, hogy vegyek-e egy boxot...mivel másra nem jön, de kötelező játék...hatalmas lesz
4.
4.
Glek
Nah azt hittem már én vagyok a hülye franciából... :D

Hát ez a játék nincs benne a MUST HAVE kategóriámban.... HANEM A FÖLÉ EMELKEDIK KB AZ EMPIRE STATE BUILGING MAGASSÁGÁVAL!!!! KELL KELL KELL KELL!!!

Asszem megjelenés előtt az első részét is előveszem még1x. :D
3.
3.
drip
2.
2.
Melanie
Hát igen már megint egy Fable játék nekem az egy nagyon bejött és alig várom a kettőt
1.
1.
fojesz
Molyneux francia, a kiejtése "molinő".
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...