Peter Molyenux neve az innováció szinonimája volt, amíg az angol úriember a Bullfrog és a Lionhead Studios élén tevékenykedett, az elmúlt tíz évben azonban leginkább csak a nagy ígéretek és az annál is nagyobb csalódások kapcsán emlegettük őt. Éppen ezért a Dungeon Keeper, a Black & White és a Fable atyja a saját bevallása szerint is vigyáz már azzal, hogy mit nyilatkozik a készülő játékai kapcsán - ennek ellenére azonban nem állta meg, hogy a GameReactor interjújában nagyokat mondjon a 22cans nevezetű stúdiójánál készülő új játékáról és annak új, eddig sosem látott játékelemeiről.

"Úgy tudnám leírni, hogy ezt az újító mechanikát egy olyan világban és környezetben használjuk ki, amely ismerős lehet az emberek számára. És mivel egy megszokott környezetben játszódik, sokkal frissebb érzetet kelt. -- Tudom, ezzel nem mondtam sok konkrétumot - ez azért van, mert próbálom elkerülni, hogy elmondjam, miről is van szó. De legalább olyan újszerű, sosem látott élményt nyújt majd, mint a Fable, a Black and White vagy a Dungeon Keeper annak idején." - magyarázta Molyneux.

A veterán fejlesztő mindezek mellett hozzátette, hogy egy PC-re és konzolokra készülő címről van szó. Habár nincs kizárva, hogy a játék egyszer mobilokra is megjelenhet, Molyneux szerint szükség lesz a nagyobb gépek nyers erejére, vagyis a projekt jóval ambiciózusabb lehet a 22cans korábbi próbálkozásainál.

Mindez azért igazán érdekes, mert 2021. decemberében Peter Molyneux már bemutatta az akkor 2022-re datált, de azóta is készülő új projektjét, a Legacyt. Ez azonban egy ránézésre kapásból bukásra ítélt, blokklánc alapú menedzserjáték volt, amely saját kriptovalutával és NFT-kkel hajtott volna vizet Molyneux malmára - nem tudjuk, hogy jelenleg hol tart ez a rémálom, de igen valószínű, hogy az úriember a fenti megszólalásaival egy teljesen más, korábban még nem említett címre utalt.