Lány a vízben

  • Írta: Ca$h
  • 2006. szeptember 22.
A történet egy tanulságos és érdekes kis kézzel rajzolt mesével kezdődik, amiből kiderül, hogy az emberek ősidők óta jóban voltak a vízi lényekkel, békességben és tökéletes harmóniában, közösségben éltek velük.
A vízi lények végtelen bölcsességükben, tanácsokkal látták el az embereket, hogy miként élhetik a legjobban életüket és sokszor a jövőt is megjósolták nekik. De egy idő után az ember elfordult ezektől a lényektől, hirtelen minden fontosabbá vált neki, házat épített és lassan el is felejtette, hogy valaha is léteztek. Elfelejtette a közös nyelvet és azt is, hogy hogyan léphet kapcsolatba velük. Egészen mostanáig…


Főszereplőnk Cleveland Heep (Paul Giamatti), egy meglehetősen népes és különleges kis társasháznak a gondnoka, ahol mindenféle embertípus megtalálható, ahol mindig történik valami és sosem fogynak el a teendők. De hősünk csak teszi a dolgát mindig kedves és készséges. Ahogy sorban elvégzi a feladatokat úgy ismerkedhetünk meg szépen lassan a lakókkal, persze csak úgy a jól megszokott Shyamalan tempóban, egyesben maradva alapjáraton futtatva a motort. Akik valljuk be nem egyszerű esetek. Ott van például Young-Soon Choi (Cindy Cheung), aki első ránézésre egy buta libának egy igazi ribinek néz ki, közben meg full intelligens, egyetemre jár és rendszeresen hozza az újabbnál újabb könyveket kedvenc gondnokunknak. Persze csak titokban mert nem szereti ha tudják róla, hogy milyen nagy a tudásvágya. Vagy ott van Reggie (Freddy Rodríguez), aki egy kísérletet végez a gyúrással kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy csak a jobb karjára és lábára gyúr de arra folyamatosan. Nem egyszerűen néz ki az eredmény, ezt látni kell. Vagy ott van a klasszikus drogos brigád, nem éppen klasszikus tagokkal megáldva, akik a szigorúan dohánymentes albérletben le nem tennék a cigit és a csikket is csak kint nyomják el, ahol persze már rá lehetne gyújtaniuk. Szóval vannak érdekes lakók a házban dögivel. De a legérdekesebb éppen egyik este érkezik vagy sokkal inkább csobban, Mese személyében (Bryce Dallas Howard) méghozzá a medencén keresztül, amivel elindul a varázslatos utazás egy valóság mégis meseszerű, hihetetlen történetbe.


M. Night Shyamalan a legendás és zseniális Hatodik érzék című filmjével vált pillanatok alatt híressé, rá egy évre máris elkészítette a már nem olyan jó, mégis nézhető Sebezhetetlent. Ezután jött két év szünet, aminek a Jeleket köszönhettük, valljuk be ezért a filmért érdemes volt ennyit várni, ami sajnos már nem mondható el a következő két év terméséről: a Faluról, amivel lehet csak annyi volt a gond, hogy nem azt kaptuk amire vártunk. Azóta eltelt megint két év és itt van nekünk egy Lány a vízben. Megnéztük a teasert, nem hatott meg… sőt csak újabb bizonyítéknak tűnt, hogy ebből a Sajamalamalaman gyerekből kihalt a spiritusz. Ezt egészen addig gondoltuk így, amíg a film első igazi trailerét meg nem lestük, amiből kiderült, hogy hoppá lehet mégsem lesz olyan kaki ez a produkció. Aztán eljött a premier napja, és én adtam neki még egy utolsó esélyt. Megérte! Szerény véleményem szerint, ellentétben sok más kritikussal, én úgy gondolom, hogy M. Night cimboránk elérkezett az érett férfi korszakba, elkészítette idáig legjobb filmjét. Igaz hogy lassú, igaz hogy a szokásos jól megszokott tempóban zajlanak az események, de ez valahogy mégis jobb, tele van aranyos poénokkal, a karakterek fantasztikusak.


A zene csodálatos. Az ember szinte szomorú a nézése közben, hogy nem élhet ott a többiekkel, ezekkel az érdekes egyenként is főszerepet érdemlő karakterekkel, akik bearanyoznák és színesebbé tennék, saját mókuskerékkel ébredő és fekvő hétköznapjainkat. A film forgatókönyvéül szolgáló történetet a rendező saját maga írta és eredetileg a gyerekeinek szánta estimesének. Miután a Disney-sek, akik idáig az összes filmjét támogatták, értelmetlen zagyvaságnak tartották az egészet, Shyamalan aki egyébként 1,5 milliárd dolláros bevételt hozott a mesegyárnak fogta magát és megsértődött. Átpártolt a manapság annyi sikert sikerre halmozó Warnerhez. Döntését szerintem azóta sem bánta meg, hiszen 10 millió dollárral több pénzt kapott a költségvetésre és a film meglehetősen sikeres lett Amerikában. Érdekes módon még így is sokan vannak a nézők közül akik nem értik a film lényegét, a moziból kisétálva nem igazán értik, hogy mire volt jó ez az egész, de valahogy mégis tetszett nekik és valljuk be ez a lényeg.


Kedvenc részem a filmben, amikor Choi elmagyarázza főszereplőnknek, hogy az anyja csak akkor fogja elmesélni neki a teljes történetet, ha ő megjátssza, hogy egy egyszerű lélek, aki valójában lelkileg még mindig csak egy kisfiú. Na azt látni kell, ahogy a mindig búskomor, dadogós gondnok, akinek idáig egy mosolyt nem láthattunk az arcán előadja a hülyegyereket, száján végigfolyó tejjel, bután vigyorogva. Többek között már ezért érdemes megnézni ezt a kis mesét. Igen, mert tudniillik ez egy mese, mégpedig a mostanában olyan divatossá vált fajtából való. Mese felnőtteknek, azoknak az embereknek, akik szeretnek egy kicsit fantáziálni. De legfőképpen azoknak, akik már elfelejtették, hogy milyen csodálatos is volt gyereknek lenni amikor még hittünk a csodákban és maga az élet is egy nagy kaland egy hatalmas csoda volt.


Rendezte: M. Night Shyamalan
Zene: James Newton Howard
Szereplők: Paul Giamatti, Bryce Dallas Howard, Cindy Cheung, M. Night Shyamalan
Játékidő: 110perc
IMDB: 6.2

Saját vélemény: 9.0

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...