Mezsgye

  • Írta: Ca$h
  • 2007. február 22.
Josh (Jonathan Tucker) belép egy épületbe, arcáról csak úgy üvölt a kétségbeesés, a zavarodottság és a félelem. Átadja diákigazolványát a biztonsági őrnek, amikor hirtelen valami furcsát vél felfedezni a falon.
Szíve egyre gyorsabban kezd verni, mikor belép a liftbe, ahol egy igencsak bizarr külsejű öregember áll meg mögötte rezzenéstelen arccal. Josh egyre rosszabbul érzi magát, - lehet, hogy rossz ötlet volt eljönni otthonról? – gondolja magában. Az ajtó kinyílik a bácsi nagy nehezen kivánszorog, utána megy Josh is, akinek találkozója van itt ebben az igencsak komor és ijesztő könyvtárban. Furcsa hangokat hall mindenütt, a fények se működnek valami jól, a hangok egyre közelebbről jönnek, már szinte semmit sem lehet látni, a helyzet egyre kétségbe ejtőbb, amikor is történik valami… valami egészen szörnyű…


Azt hiszem nem vagyok olyan nagyon de nagyon bunkó, ha röviden leírtam az első pár jelenetet a filmből, hiszen ez csak egy igencsak picike morzsa abból ami a nézőkre vár. A Pulse magyarul a Mezsgye címet kapta, ami szerény véleményem szerint elindulhatna Magyarország elmúlt évtizedének legbénább mozicíme díjáért, de gondolom ez csak engem zavar ennyire titeket biztosan nem zavar. Fogalmam sincs, hogy ki volt az a szerencsétlen, aki emellett a cím mellett voksolt, de nem marketing szakon végzett az már egyszer biztos. Szóval visszatérve a filmre. A Pulse a maga nemében csak egy egyszerű horror film semmit több, igazából nincsen benne túl sok különleges dolog, semmi olyan, ami miatt emlékezni fogunk rá de valahogy engem mégis megfogott.


Hogy miért? Azért mert látszott rajta, hogy egy igazán lelkes kis csapat készítette. Igyekeztek igazán félelmetesre és egyedire készíteni a Pulse-t. Ha egy picit jobban belegondolunk, de igazából gondolkodni sem kell rajta, a nézése közben érezni fogjuk a legnagyobb filmek hatásait. A színvilágot, ami eleinte feltűnően Mátrixos, vagy a forgatókönyvet, amin erősen érezhető a Kör és a leghíresebb Japán klasszikusok hatása. Nem véletlen, hogy ez a film is egy Japán konverzió, de ahhoz hogy végítéletet mondhassunk felette feltétlen látni kéne az eredetit. Vagy az eredeti csak egy könyv volt? Most ezt nem tudom pontosan. Lényeg a lényeg a film meglepően jó képi világgal rendelkezik, egyes pontokon olyan rémisztő, hogy a mai napig bele borsódzik a hátam egyes jeleneteibe. A rendezés abszolút profira sikeredett, ahogyan a színészek is egészen jók. Igaz a legtöbben még csak első filmjükben szerepeltek, de az egyik főszereplő sokaknak ismerős lehet a Lostból (Dexter szerepében Ian Somerhalder), rajta látszik is hogy nem most kezdte a szakmát. Minden olyan sötét, olyan színtelen, eleinte zöld majd később kékes majd a végén szürke. Látszik, hogy a rendezőnek nagyon fontos volt a fényekkel illetve színekkel való játék és az eredmény magáért beszél majd. Ez mindenképpen a film javára válik.


Ami még megfogott a filmben az a mondanivalója, mert sok más hasonló filmmel ellentétben még ilyen is van neki. Az ember nem csak azon gondolkodik el, hogy valóban szükség van-e erre a sok technológiára, ami körülvesz minket, hanem sok ezzel kapcsolatos fontos kérdésről is. Ezek a kérdések és témák lehetnek érdekesek, de mélyebben átgondolva félelmetesek is. Gondoljatok csak bele, hogy milyen látvány kerülne a szemünk elé, ha képesek lennénk érzékelni a minket körülvevő hullámokat, legyenek azok rádióhullámok, vagy akármilyen szintű sugárzások például. Milyen hihetetlen és őrjítő látvány lenne a fényárban úszó új világ, főleg az epilepsziásoknak ugyebár. Itt éljük az életünket és eszünkbe sem jut az, hogy ez akár még veszélyes is lehet, hogy milyen hatással van az életünkre a szervezetünkre, itt van ez a rengeteg minden ami körülvesz minket csak éppenséggel mi nem látjuk őket. Ki tudja, hogy mik vannak még, amiket nem látunk.


Az már egyszer biztos, hogy nem véletlen hogy ez így van. Képzeljétek el ha a párhuzamos dimenziókat és lényeket nap mint nap mindenhol látnánk. Hát nem sok ember maradna épeszű az már egyszer biztos! De a legfontosabb kérdés amit a film feszeget, hogy képzeljetek el egy világot, ahol mindez nincsen. Nincsen áram, nincsenek hullámok, nincsen technológia, nincsen semmi csak mi és a természet, ahogy minden elkezdődött. Milyen lenne az élete a mai modern embernek ezek nélkül, főleg úgy ha tudja, hogy már soha többé nem vehet minket újra körül a jól megszokott technológia és kényelem, mert ők sosem felejtenek…

Rendezte: Jim Sonzero
Zene: Elia Cmiral
Szereplők: Kristen Bell, Ian Somerhalder, Christina Milian, Jonathan Tucker
Játékidő: 90perc

IMDB: 4.0
Saját vélemény: 7.0

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...