Fel!

Carl Fredricksen már egészen pici kora óta álmodozó volt, minden héten ellátogatott a moziba, csak azért, hogy megtekinthesse a világhírű Charles Muntz felfedező legújabb kalandjait. Mindenki csodabogárnak tartotta, senki sem barátkozott vele, csendes, zárkózott kis srác volt...

A dolgok megváltoztak azonban, mikor megismerte a hasonlóképpen furcsa Ellie-t, akibe természetesen az első pillanattól fogva szerelmes lett. Hihetetlen, de ez az érzés egy életen át kitartott, akkor is, amikor feleségül vette, akkor is, amikor nem lehetett közös gyerekük és még azután is, hogy el kellett temetnie őt. Közös álmukat sosem sikerült megvalósítani, mert szűkösen szegény kis életükben mindig másra kellett a pénz. Mikor azonban egy szerencsétlenül sorsszerű fordulatnak köszönhetően a bíróság úgy dönt, hogy kilakoltatja szegény Carlt, ő gondol egyet, felcsatol a házára több ezer luftballont és ekkor veszi csak kezdetét élete legnagyobb kalandja…
 

Hosszú  évek óta nézem már a mozikban minden idők legkreatívabb és legzseniálisabb animációs filmkészítő csapatának évről évre megújuló történeteit. A L’ecsó óta minden velük kapcsolatos kritikát én írtam ide az oldalra és teljes mértékig hihetetlennek tartottam azt, hogy képesek mindig egy picivel jobbat és maradandóbbat alkotniuk az előzőnél. Lehet, hogy elfogult vagyok, de miután kijöttem a WALL-E-ről, azt éreztem, hogy ez a sikersorozat megtörni látszik, tekintettel arra, hogy ennél jobbat már tényleg nem lehet csinálni. Lehet, hogy ez volt a baj mikor beültem a moziba, lehet, hogy nem is akartam pozitívan hozzáállni ehhez a történethez és szkeptikus maradtam. De tény, hogy a mese első tizenöt perce sem sokat segített nekem abban, hogy megváltozzon a véleményem.
 

Ugyanis már ezeken az első képsorokon is érezni lehet egyfajta melankolikus, lassú, álomszerű hatást, de ahogyan lezárul a bevezető, az minden képzeletet felülmúlóan szívszaggatóra sikeredett. A Pixar mindig is híres volt arról, hogy rengeteg érzelmet és elgondolkodtató üzenetet visz bele a történeteibe, a jól megszokott fantasztikus látvány és persze a rekeszizom-pusztító poénokon kívül. De ezúttal talán nem rögtön ezzel kellett volna kezdeni, mert elrontjuk tőle a szájízünket, amit nagyon nehéz később megédesíteni. Igaz a második jelenet már lényegesen viccesebbre sikerült, az öreg Carl karaktere profin ki van találva és nagyon szerethető, akárcsak az izgága, örökké okoskodó és be-nem-áll-a-szám Russel, aki tulajdonképpen a legpixárosabb szereplő az egész filmben. Ha ő nem lenne talán meg is bukott volna az egész projekt.
 

Sajnálatos módon a jól megszokott kisfilm sem sikerült a legjobban, ami manapság már minden Pixar mozinak a védjegyévé vált. Egy eléggé  langyos, ugyancsak melankolikus hangulatot sugalló kisfilmet nézhetünk végig, ami koránt sem fogja megalapozni a jó hangulatunkat, főleg az előző frenetikusra sikerült varázsló-nyuszi páros után.  
 

Attól a pillanattól fogva, hogy Fredricksen bácsi gondol egyet és ezernyi lufit a háztetőre csatolva szó szerint elszáll a nagyvárosból, azonnal beindulnak a vérbeli, Pixarhoz méltó események. Főleg miután Russel is csatlakozik a csapathoz, fogunk csak megélni rengeteg apró kis geget és poént. Sajnos azonban mikor végre kezdenénk egy kicsit feloldódni, újabb szereplők csatlakoznak a történethez akik valahogy ezúttal nem lettek eltalálva. A kutyák pár apróbb poéntól eltekintve számomra eléggé elcsépeltek lettek, amolyan elfuserált Disneys karaktereknek tűntek nekem, akárcsak Kevin az óriás madár, aki feltűnően hasonlít egy korábbi kisfilmben szereplő kétszárnyúra. A felszállás pillanatától fogva az álmosan szomorú hangulat teljesen átmegy egy minden szempontból képtelenül lehetetlen mesébe, amit az idősebb korosztály nem fog igazán kedvelni. Talán pontosan ez volt a bajom az egésszel, hogy az eddigi Pixar produkciók minden korosztálynak szórakozást ígértek, míg ez sajnos csak a gyerekeket célozta meg, tekintettel arra, hogy úgysem fogják fel a szomorúbb jelenetek mélységét, mondanivalóját és értelmét.
 

Számomra a „Fel” egy csalódás volt, hamar elfelejtettem, hogy mit is láttam a moziban, ami nem is olyan nagy baj, mivel újabb késztetést éreztem arra, hogy megnézzem a minden szempontból tökéletes WALL-E-t vagy akár az ugyancsak zseniális BURN-E-t. Valahogy hiányzik belőle az a szellem és hihetetlen kreativitás, ami idáig minden történetben megvolt. Nem is igazán értem, hogy miért értek el vele ekkora sikereket már rögtön az első héten. Lehet, hogy velem van a baj, megöregedtem, vagy nem tudom, de ez nekem most nagyon nem tetszett!