Pokoli édenkert

Ki lehet a gyilkos? A klasszikus krimik visszatérő kérdése ezúttal nem egy út menti koszos motelben, és nem is egy megtépázott, elhagyatott kastélyban kerül elő, hanem a világ egyik legszebb és legromantikusabb szigetén, Hawaiin. Kék ég, tiszta víz, mészárlás.

Három pár, egymástól függetlenül  éppen a szabadságát élvezi a Csendes-óceáni nyaralóparadicsomban, amikor a helyi kis városka életét szörnyű gyilkosság forgatja fel. Megöltek egy nászutas párt. Indíték nincs, mindkét elkövetőnek nyoma veszett, az áldozatokat viszont úgy megkínozták, hogy még azonosítani se sikerült őket.
 

Cliff és Cydney szintén a mézesheteit tölti a szigeten. A jól kereső forgatókönyvíró férfi és a főállású háziasszonynak készülő párja rendesen megijed a dologtól, hiszen akár ők is lehettek volna a kiválasztottak. Már a hazautazást tervezgetik, amikor sikerül meggyőzni önmagukat, hogy ilyen bárhol előfordulhat, sőt ők maguk is egy olyan nagyvárosban laknak, ahol mindennaposak az ilyen bűntettek. Maradnak hát, még annak tudatában is, hogy egy esetleges támadásban a férfi talán még magát se tudná megvédeni.
 

Erre nyaral még Nick és Gina is, akik azonban nem rettennek össze holmi bulvárhírtől. Ők tökösek, már-már gyanús nyugalommal kezelik a helyzetet, és úgy indulnak túrázni a sötét erdőbe, mintha biztosak lennének benne, hogy semmi bajuk nem eshet. Ez persze érthető, a férfi ex-kommandós, szolgált a Közel-Keleten is, és bár egy fejsérülés miatt leszerelték, azért ismer még egy pár túlélési trükköt. Jól bánik a késsel, mindent higgadtan intéz, a legijesztőbb viszont, hogy van valami beteges csillogás a szemében, amikor a háborús múltjáról beszél.
 
A harmadik pár Kale és Cleo, róluk tudunk a legkevesebbet, egyúttal ők a legesélyesebb gyanúsítottak is. Igazi világjárók, egyetlen hátizsákkal képesek beutazni egész Amerikát, de amilyen szabadok, legalább annyira barátságtalanok is. A frászt tudják hozni a többiekre, amikor hirtelen csak úgy feltűnnek az erdő közepén, és bár lehet, hogy semmi közük sincs a gyilkossághoz, azért jobb elkerülni őket.
 

A Pokoli édenkertben a szerelmesek éppen Hawaii egyik szállodáktól, medencéktől, és mobiltelefon-szolgáltatásoktól mentes részén kirándulnak, amikor kezd beindulni a gépezet. Apró jelek és gyanús mozdulatok keltenek lassan gyanakvást mindenkiben, Cliffék azt se tudják, hogy kikhez csapódjanak, de bennük se bízik senki. Nincs könnyű dolga tehát hőseinknek, messze vannak az otthonuktól, a legközelebbi faluig is órákat kéne sétálni, egy ilyen vidéken pedig könnyen lehet, hogy még a holttestüket se találják meg soha.
 

A természetnek és az egymásnak való kiszolgáltatottság a pattanásig feszíti a húrt, egyszer csak azonban úgy tűnik, hogy megoldódik a dolog. Kale-éket letartóztatják, mindenkinek nagy kő esik le a szívéről, így hát közösen folytatják az útjukat a vadonban. Egy eldugott, legendásan szép strandot céloznak meg, azonban ahogy lenni szokott, hamar kibújik a szög a zsákból, és kiderül, hogy a rendőrség rossz embereket fogott el az előbb. A gyilkosok szabadlábon vannak, már csak az a kérdés, hogy melyik pár az, aki húsdarabolással tölti a szabadidejét. Vajon a kis esetlen, mobilnet-függő Cliff az őrült mészáros? Vagy a katonánál pattant el valami?
 

A történet mindeddig első  osztályú, azonban ha azt mondom, hogy teljesen ötlettelen, klisés  és zavaros tetőpontot kapunk, akkor még igencsak finoman fogalmaztam. A film készítői amit csak lehetett, elrontottak a fordulattal, felfedték a gyilkosokat, de ezzel megerőszakolták az addig felépített, szórakoztató és izgalmas előzményeket is. Egy hosszú, legalább tízperces flashbackben kapunk magyarázatot az eseményekre, a gyilkosok karaktere pedig már csak azért sem stimmel, mert előtte többször is láthattuk őket kettesben, az akkori beszélgetéseik és cselekedeteik pedig teljesen ellentmondanak a helyzetnek. Vajon miért játszották el egymás előtt is az ártatlanságukat? Miért gyanakodtak folyton, ha ők maguk voltak az elkövetők? Miért nem láthattuk őket soha összekacsintani, vagy ilyesmi?
 
A részleteken nincsen időnk gondolkodni, hiszen a befejezésre egy pergős kis akciójelenet bontakozik ki, lövöldözéssel, sikoltó lányokkal, egymást megkéselő  emberekkel, sziklacsúcson befogott térerővel, és persze egy kevés elmaradhatatlan rendőrségi butasággal. Ha más nem, ez legalább megmenti a hangulatot, de persze itt se kell komoly dolgokra számítanunk, a jók megmenekülnek, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését.
 

Hasonló történetet sokszor láttuk már a vásznon, de azt hiszem, hogy évek óta ez volt a leggyengébb próbálkozás. Vagy árulják már el a legelején, hogy kik a gyilkosok, és nézzük, ahogy azok játszadoznak az áldozatokkal, vagy ha már a végéig titkolják előttünk is a kilétüket, akkor legalább rendes, értelmes fordulatot kapjunk, ne ilyen mindennek ellentmondó, kínosan szájbarágó, és túlmagyarázó dolgot. A film drámának lapos, horrornak gyenge, thrillernek kiszámítható, romantikus filmnek pedig túl véres, a legdühítőbb dolog viszont, hogy teljesen hülyének nézik benne az embert mindvégig. Még egy írható DVD-t se ér meg, nemhogy egy mozijegyet!