Assassins Creed: Testvériség könyvbemutató

  • Írta: zoenn
  • 2012. január 6.
  • assassins creed: brotherhood, Könyv, testvériség
Az egykor oly dicsőséges Róma romokban hever - szenvedés és pusztulás az úr, polgárai a kegyetlen Borgia család tehetetlen bábjai. Csak egyvalaki mentheti meg őket a Borgiák zsarnokságától - Ezio Auditore, az orgyilkos hagyományok mestere. Immáron másodízben jelent meg kishazánkban Assassin’s Creed-regény.

A Fumax kiadó gyors volt, mint a lecsapni készülő orgyilkos a hűvös naplementében. A nyár folyamán, jóízű sört kortyolgatva hűsöltünk a kertben, kezünkben az Assassin’s Creed: Reneszánsz kötetét forgatva, ölünkben egy koromfekete macska dorombolt. Csupán az év végét kellett megvárnunk Ezio Auditore vérrel és könnyekkel átitatott krónikájának folytatásához. Ám ez a kaland sokkalta szerteágazóbb, mint valaha, Oliver Bowden rutinból vetette papírra az Assassin’s Creed: Testvériség című könyvében. Külön dicséret illeti a kiadót, hogy nem váratta túlzottan a rajongókat: az éppen aktuális videojátékkal, a Relevationsszel egy időben már könyvesboltban is átvehetünk egy újabb ereklyét, mely a misztikus és cselszövésekkel teli univerzumban játszódik. S amitől elszorul a torkunk.


Habár számos kritika érte a franciaajkú írót arra nézve, hogy nem tökéletesen és túl szárazon vázolta fel nekünk legutóbb az AC2 történéseit, stílusa kapkodó, fontosabb kulcspontokat pár sorral elintéz, s egyszerűen nincs meg benne a kellő egyediség. Maga az Assassin’s Creed szeretete már bőven eladja a regényt a rajongók körében – védjük meg Bowden urat, hogy nem volt könnyű dolga. Egy olyan részletekbe menő háttér áll rendelkezésre, melyben könnyű elveszni, de mindenre ő sem tud odafigyelni. A történet kötött, hűen követi a videojátékot – kis iróniával egy könyv alakban megjelent végigjátszással volt dolgunk. A Testvériség hasonló szerkesztésben látott napvilágot, maga a kötet minősége, a felhasznált papír ugyanolyan patinás, mint korábban, a címlapon szereplő emberalakok fényes és sima tapintásukat. Szagolgatva is megnyugtató termékkel van dolgunk.


Korábban megismerkedhetünk az itáliai aranyifjú felnőtté válásával egy családi tragédiák sokaságán keresztül, ám a személyes bosszútól túlfűtött srác  túllépet saját keserűségén, hűvös fejjel sajátította el az orgyilkosok művészetét, ellenségei pedig az egész kontinensen megvetették a lábukat. A templomosok ellen folytatott titkos háborúban Ezio megtalálta a helyét, elmetszett torkú hullákon átlépve, hosszú út után a Sixtus-kápolna legmélyén kapcsolatba lépett Minerva istennővel is. Ám most egy minden eddiginél veszélyesebb riválissal találta szembe magát: Cesare Borgiával, a pápa fiával, akinek nagyszabású tervei között szerepel egész Itália meghódítása – a kaland kegyetlenebb és szerteágazóbb, mint valaha. Ezio Rómába utazik, hogy pontot tegyen az elvetemült férfi életének végére, ám segítők nélkül semmire sem megy. Igazi hadsereget toboroz hithű orgyilkosokból, ám soraikat belülről is emészti az összeesküvők által gerjesztett métely.


Továbbra is alkalmasabb egy regény eme nagy ívű történet felgöngyölítésére, mint maga a Brotherhood játék. Bowden nem szorítkozik forgatókönyvírásra, nem a látott képből alkotja meg regényét – itt az ismert történet csupán egyszerű vázlat, melyet zseniális érzékkel gondol tovább: kibővíti, beleírja a szereplők gondolatait, s a környezet részleteire is több utalást tesz. Ezzel együtt a Testvériség sokkal szerteágazóbb élményt nyújt, mint maga a játék – fantáziánk szabadságának nem tesznek keresztbe a pályatervezők által lefektetett határok, s mi magunk is eltöprenghetünk az események kusza, de érhető láncolatán. Ám a legfontosabb tényező, mely már tényleg az író érdeme, az Ezio jellemfejlődésének bemutatása gondolatain és töprengésein keresztül. Egy orgyilkos valódi fanatizmusa és elkötelezettsége így teljesen más megközelítésbe kerül.


Hősünk is ember, ugyanolyan esendőséggel sújtva, mint bárki más – vívódásait, hibáit közelinek érezzük és kedveljük, mint főszereplőt – sajnos ugyanez nem mondható el arról a tucatnyi más karakterről, aki megfordul a könyv lapjain. Néha nem jut idő elfogadható kibontakozásra, hátterek és motivációk kitárgyalására, mert a történet gyors tempót diktál – még így is közel 500 oldalra hízott. Olvasása közben telnek az órák, képes egy csapásra beszippantani, a fordulatoktól letesszük a hajunkat, s ha játszottunk magával a játékkal is, sokszor vesszük azon vesszük észre magunkat, hogy egy-egy szituációba jobban beleborzongunk, mint a virtuális Eziot terelgetve. Ami felett netán elsiklottunk volna korábban, az most teljesen új megvilágításba kerül – maga az univerzum kiteljesedik, s bár a fantázia szülte, jó pár valóságban is létező szereplőt vonultat fel. Aztán ki tudja, lehet, hogy mégis volt némi misztikum a történelem eme szakaszában.


Körmendi Ágnes fordítót ezúttal lecserélték Németh Vladimirre és Barta Tamásra – de ebből semmit sem fogunk észrevenni: ismét a játékhoz hű szövegkörnyezettel találkozunk, a szakkifejezéseknek is sikerül elfogadható magyar megfelelőt találni, hibával tényleg csak ritkán találkoztunk. Az olasz indulatszavakat és komplett mondatok megfelelőit újra a lábjegyzetben találjuk. Lehet, hogy sokaknak idegen az eredeti nyelv feltűnése, számunkra viszont nem, ad egy apró pluszt a beleélésnek. Vérbeli rajongók számára fájó pont lehet, hogy Desmondról és az Animusról még egy rejtett utalást sem találunk (pontosabban igen, csak figyelni kell), nem érezzük hiányát. Hiába foglalja keretbe a sagát, Ezio masszív története burok nélkül is megállja a helyét.


Néha csak kapkodjuk a levegőt, hiszen a Testvériség még a Reneszánsznál is izgalmasabb dramaturgiával ragadja nyakon a rajongót és mindaddig nem lazít a szorításon, még végig nem rágjuk magunkat rajta. Fanyalgók számára szólunk, hogy Bowden igen is jó író, bár a mi kezünk is benne van a végeredményben, hiszen a fordítók kemény munkával és profizmussal ültették át magyarra (olykor még finomítva a nyers szövegen). Egyáltalán nem általános manapság az a fajta igényesség, amit az első kézhezvétel után érzünk a kötetet szorongatva. A Fumax kiadó mindig is adott a minőségre - így rajongók egy újabb kötelező darabbal gazdagíthatják könyvespolcukat. Még a jövőben sem lesz megállás, a könyv utolsó lapján azt olvashatjuk, hogy előkészületben van a folytatás, az Assassin’s Creed: Titkos keresztes háború – reméljük, hogy tavasszal, vagy a nyár folyamán ugyanilyen élményben részesülhetünk.

11.
Blue Heawen
Én már karácsonyra meg kaptam és ki is olvastam :)
10.
giga321
#9: Nagyon helyes eszméletlen az Éjangyal. Megvan mind a 3 része csak mivel pöppet hosszú ezért úgy csinálom hogy. Most olvastam el az első ami 650 oldal kb ezután az AC:testvériség jön mert igaz hogy 500 oldal de kisebb. Ez után jön az Éjangyal 2, utána megint egy rövidebb Metró 2034 (250 oldal kb ). Aztán befejezésül az Éjangyal ucsó részét :)
9.
The Lone Drow
#1: Heh, én annak a második részét olvasgatom most... :D

A Reneszánsz-t Zoenn kritikája alapján vettem meg, de nekem kiszámítható volt nagyon. Voltak dolgok, amik tetszettek benne, de akkor is úgy éreztem, hogy az árát nem hozta vissza.Személy szerint jobban tetszett volna, ha az író saját maga szerint gondolhatta volna a történetet, és nem pedig egy fix történetet papírra vetnie.
8.
azazel
7.
k800i
Nekem mind a 2 megvan:
6.
Adamknight
Ha kifogyok a Salvatore könyvekből lehet belenézek. (Bár kaptam vagy 5 könyvet más szerzőktől is karácsonyra XD.)
5.
jokerke23
#4: Én is, de még nem tudtam nekifogni, van egy csomó háziolvasmány.:(
4.
LtGlove
Ezt kaptam Karácsonyra :)
3.
Dominko
#2: A Reneszánsz szól a az Assassin's Creed II-ről, Testvériség a Brotherhoodról.
2.
crytek
AC könyvből ez a 2. akkor?
A Reneszánsz az melyik AC game-ről szól?
1.
giga321
Ooo megelőztetek. XD na mind 1 akkor is csinálok belőle blogot. Bár igaz hogy most kezdtem el eddig az Éjangyal első részét olvastam. Most hogy befejeztem jöhet a Testvérisèg.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...