Silicon Valley első évad - sorozatajánló

A San Francisco-öböl ad otthont a világ legnagyobb informatikai cégeinek. Apple, Cisco, eBay, Facebook, Google, Hewlett Packard, Intel, Netflix, Oracle, Symantec, Western Digital, Yahoo, csak néhány név a Fortune 1000-es listáról, akik Kalifornia napsütötte lankáit választották vállalkozásuk székhelyéül. A legendás irodapark aranykorát a Szilícium-völgy kalózaiban ismerhettük meg - érdemes mindenkinek megnéznie, aki még nem látta - de itt játszódott a Triumph of the Nerds, a The Internship és legutóbb az Ashton Kutcher főszereplésével készült Jobs is. 


Az HBO legújabb sorozata, a Silicon Valley júniusban ért bemutatkozó évada végéhez. A nyolcrészes tévéfilm a Szilícium-völgy modern arcát mutatja meg, betekintést adva az itt élő fiatal fejlesztők, és gazdag cégtulajdonosok mindennapi életébe. A városban a siker és a pénz mozgatja a szálakat, mindenki versenyben van mindenkivel, a kicsik azért, hogy felfigyeljenek rájuk, a nagyok pedig azért, hogy lenyomják ellenségeiket.


Az első rész egy hatalmas koncerttel kezdődik. Kid Rock kőkemény számokat tol, üvölt a mikrofonba, mintha csak a Wembley-ben lépne fel éppen, távolodik a kamera, és kiderül, hogy csak egy házibuli az, ahova meghívták zenélni. A közönséget fél tucat programozó alkotja, tartják a sörüket, és halálosan unják az egészet. Ez a Szilícium-völgy ma, egy jó alkalmazásötlet kell, meg egy kis szerencse, és te is milliárdosként költözhetsz a városba. Hol vannak már azok az idők, mikor valakinek minden közgazdasági és szakmai tudását latba vetve, évtizedekbe telt elérnie első sikerét, ez nem a nyolcvanas évek többé.


„Tiszta őrület. 2800 dollár egy hónapra. 4500 dollár egy hónapra, öt másik emberrel együtt. ” - böngészi hangosan az albérletajánlatokat barátjával egy pályakezdő fejlesztő. „Nézd csak ezt a helyet. Egy rakás szar.” Richard céges buszjárattal tart éppen Palo Alto kertvárosából a szilícium-völgyi irodába, egy képzeletbeli internetes óriásnál, a Hoolinál kapott nemrég munkát. Az épülethez érve egy ötszemélyes bicikli halad el mellettük, a marketinges csapat tart rajta megbeszélést, bent futurisztikus iroda, és Hawaii hangulatú konyha fogadja őket, az egész olyan, mint egy nagy játszótér.


Richard napközben a Hooli szekerét tolja, este viszont a saját szakállára dolgozik. Erlich kecójában héderezve új alkalmazást fejleszt éppen, ilyen ingatlanárak mellett persze nem lakhatna ingyen még akkor se, ha a férfi a legjobb barátja lenne. A startup inkubátorok erre megszokott jelenségek, a háztulajdonosok ingyen kiadják üres szobáikat a pályakezdő tehetségeknek, a megállapodás pedig az, hogy ha valami nagy dolog születik a lakás falain belül, akkor a tulajdonos részesedést kap minden bevételből. Beköltözhetsz. De ha nem mutatsz hamar valamit, akkor menned kell. Richard pedig éppen most készül bizonyítani, kifejlesztett egy Pied Piper nevű mobilalkalmazást, amely segít a zeneszerzőknek abban, nehogy jogsértést kövessenek el. A program felismeri a zene dallamait, és ha az adatbázisában ahhoz hasonlót talál, akkor riasztja a szerződ, sokmilliós perek lesznek megúszhatóak a segítségével.


A Pied Piper még a pilot epizódban felkelti két nagy fejes figyelmét. Peter Gregory induló vállalkozásokba fektet komoly pénzeket, kétszázezer dollárt ajánl Richardnak a részvények 5%-áért, és ígéretet tesz arra, hogy segít megvalósítani a fiú álmát, míg Gavin Belson, a Hooli vezérigazgatója azonnal kivásárolná őt tízmillióért. Richard el se hiszi, kik bombázzák őt ajánlatokkal, kell is egy hosszú, izzadt nyári nap, hogy meghozza a döntését. Nem árulom el, hogy végül melyik ajánlatot fogadja el, csak azt, hogy azonnal megbánja. 


Az alkalmazás nem a zenészi jogdíjak miatt érdekes egyik üzletembernek sem, hanem az algoritmusa miatt. A Richard által kifejlesztett kód hihetetlen sebességgel képes elképesztő adatokat feldolgozni, a segítségével pedig olyan tömörítési eljárás hozható létre, ami akár az internetet is forradalmasíthatja. És ha ez se lenne elég, jönnek a kegyelemdöfések. A Pied Piper, mint cégnév már létezik. Egy öreg mezőgazdasági vállalkozás használja, a csekket pedig nem akarják beváltani egyetlen bankban sem. Richard kódját közben elkezdik szétszedni, hogy mi lesz ezután, azt a következő hét epizód cselekménye dolgozza fel, az biztos, hogy ilyen peches startupot régen látott már a völgy.


A karakterek valami fantasztikusak. Richard rettentően introvertált személyiség, idegenek előtt megszólalni is alig mer, ráadásul valószínűleg felfogni se képes, hogy a Pied Piper milyen fontos, miket lehet majd vele elérni, mégis neki drukkolunk végig. Imádjuk őt, minden kis sikernek együtt örülünk vele, karakterével bármelyikünk azonosulhat, egy tök normális srác, aki akar kezdeni végre valamit a karrierjével. És az életével. Az őt körülvevők viszont egytől egyig hibbantak. Erlich mindig be van tépve, úgy viselkedik, mint egy nagy, szőrös Jobs, néha viszont tényleg bizonyítja, hogy érti a szakmát, Nagyfejű egész nap lóg, ő a buta, de megtűrt haver a társaságban, Gilfoyle és Dinesh pedig, a két programozó folyamatosan vitatkozik és verseng. A társaságba egyedül Jared visz egy kis észt, aki csak azért csatlakozott hozzájuk, mert hisz Richard ötletében, eleinte nem is tűrik meg maguk között a fiúk, lassan viszont beilleszkedik, és igazi tagja lesz a kis cégnek.


A történet azt meséli el, hogy mihez kezd Richard és csapata a nagy üzlet megkötése után. Az inkubátorházban szorgos munka indul meg, a srácok egymást marják folyamatosan, szedett-vedett egy banda, de éppen ez az, amiért imádni lehet őket. S hogy mi újság a csajokkal? Halvány lila fogalma sincs egyiknek se, hogy mit kell velük kezdeni, egy-kettő megfordul körülöttük néha, elképesztő szituációkat előidézve a társaságban, és ahogy lenni szokott, a végére egy kis szerelmi szál is elkezd kibontakozni. De ennek részletei maradjanak titkosak, örülni fogunk neki, legyen elég ennyi.


A sorozatban egyedül az nem tetszett, hogy nagyon erősít minden digitális világgal kapcsolatos sztereotípiát. A cégek látszólag a semmire markolnak fel dollármilliókat, egyetemről kibukott vezetőik teljesen elszálltak már, azt se tudják, hogy mire költsék a pénzüket, a laikusok szemében az egész Szilícium-völgy egy nagy lufinak tűnhet így, tele ragyás, befordult kockákkal, akik nem hogy nőkkel nem képesek kapcsolatot létesíteni, de igazán még egymással se. A dolgok persze egy kicsit tudatos is, a film görbe tükröt állítva a valóság elé szándékosan figurázza ki napjaink legnagyobb cégeit, a készítő Mike Judge, aki egyébként a Beavis and Butthead, és a King of the Hill sorozatokat is jegyzi, a 80-as évek végén maga is dolgozott a környéken. Egy 40 fős videokártya-fejlesztő cégnél, a Parallax Graphics-nál volt mérnök, annyira utálta őket, hogy három hónap után elment dobosnak. Aztán rajzfilmkészítőnek.


Ha szereted a Big Bang Theory-t, akkor a Silicon Valley is be fog jönni. Tele van kockákkal, rengeteg nerd-poént sütnek el benne, illetve szakmailag is teljesen oké, tényleg ilyen a startupok világa. Az egyik pillanatban a zsebedben van a nagy pénz szinte a semmiért, a másikban pedig belegebedsz az egészbe, még sincs semmi eredménye a munkádnak.