Foxcatcher filmkritika

  • Írta: Kronik
  • 2015. január 22.
  • cooltúra, foxcatcher, mozi
Mark Schulz ugyan olimpiai aranyérmes birkózó, az élete mégsem jött össze. Egyedül él egy lepukkant lakásban, gyorskaját eszik, mindennapjait az edzés és az üresség teszik ki. Amíg fel nem hívja egy milliárdos, hogy segítene neki.

"Igaz történet alapján." Valahogy ez a sor mindig meg tud fogni egy film kezdetekor. Már ha éppen nem kamu, mint mondjuk a Fargo esetében. Egy film vidám, szomorú, tragikus, váratlan, döbbenetes vagy akár groteszk jeleneteit végignézni úgy, hogy közben átfut az agyunkon, hogy ez bizony megtörtént a valóságban, az sokszor egészen más minőséget ad a filmélménynek. Bennett Miller rendező pedig annak a mestere, hogy a modern Amerikában valóban megtörtént, de némileg (legalábbis részben) mégis elfeledett történeteket rántson elő, és meghintse azokat egy rakás kitalált elemmel, de csak éppen annyira, hogy azért még az "igaz történet alapján" felirat megállja a helyét, de a film jóval izgalmasabb lehessen. Ilyen a Foxcatcher is, és ahogy Miller hasonló recept alapján készült korábbi munkái, a Capote és a Moneyball, ez is kiválóan sikerült.


Ha azt hisszük, hogy a sportolók helyzete (a focistákat kivéve) csak Magyarországon szomorú, akkor tévedünk. Mark Schulz ugyanis olimpiai aranyérmes szabadfogású birkózó, de pontosan ez az egy arany, ami van neki az életében. A forgatókönyv fantasztikusan vezeti fel a karaktert: ahogy 20 dollárért előadást tart egy általános iskolában, ahogy magányosan gyorskaját eszik egy lepukkant lakásban, rögtön tudjuk, mi a helyzet. Ez bizony nem egy sikeres, vidám, sztársággal teli élet. Ez egy elhivatott sportoló élete, akit magára hagyott az országa. Channing Tatumnak meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy tökéletesen átjöjjön a karakter. Tatum egyébként az egész filmben viszonylag keveset beszél, szerepét inkább mozgással adja át, de valami egészen zseniálisan, újra bizonyítva ezzel, hogy az egyik legtehetségesebb fiatal színész jelenleg Hollywoodban.


A forgatókönyv és a rendezés párosa továbbra is kiválóan működik együtt, amikor Mark bátyját, a szintén olimpiai aranyérmes, és szintén rendkívül tehetséges Dave-et ismerjük meg. Dave egy nyájas, nyugodt, segítőkész karakter, egyfajta apafigura. Mark Ruffalo barátságos szakállat növesztett, amivel szöges ellentétben áll majomszerűen felfújt birkózó alkata. Testvérével való viszonya ismét egy olyan jelenetben jön át, ahol tulajdonképpen nincs párbeszéd, csak a két srác bunyózik egymással gyakorlásképp. Mike frusztrált, heves és hirtelen, Dave azonban még akkor sem veszti el a fejét, és még akkor is teljes erejével segíteni próbál neki, amikor Mike (véletlenül vagy direkt) lefejeli az orrát, és abból elkezd ömleni a vér. Két nagydarab felnőtt férfi birkózása eleve egy kicsit komikusan fest a néző számára (nem akarom leszólni a sportot, de ismerjük el), és a film első negyede is egy kicsit ilyen: sötét és szomorú, de már annyira, hogy néha muszáj mosolyogni rajta.


Minden megváltozik azonban, amikor a film behozza a harmadik fontos karaktert, a Steve Carell által alakított John du Pont-t. Be kell vallanom Steve Carellt korábban kicsit lenéztem a filmjei miatt. Persze, tudom, hogy az Office-ban jót alakít, de a langyi romantikus komédiái alapján nem gondoltam volna, hogy ezt az embert egyszer Oscar-díjra fogják jelölni egy drámai szerepért. Pedig megtörtént, nem is véletlenül. Carell arcát durván elmaszkírozták, és egy akkora orrot is kapott, hogy lelóg a képernyőről. A sminkeseknek minden nap 2 órát kellett dolgozniuk azon, hogy a színész burája a lehető legjobban hasonlítson a valódi John du Pont egyedien furcsa, kissé beteges fizimiskájára. A végeredmény pedig egészen döbbenetes lett, Carell ugyanis olyat alakít, ami még napok múltán kísérteni fogja a nézőt. És nem csak az arcával, de a hangjával is: ez az egyenetlen, kissé bizonytalan és groteszknek tűnő beszédstílus azonnal megteremti a szükséges feszültséget, és árulkodik a karakter hátteréről, szocializációjáról.


John du Pont ugyanis egy milliárdos, a nagy du Pont-dinasztia örököse, és tulajdonképpen önmagában egy olyan komplex karakter, akiről egy teljes pszichológiai szakkönyvet lehetne írni. Sőt, biztos vagyok benne, hogy írtak is ilyet. Du Pont a valóságban is nagy gyűjtő hírében állt, kedvencei a fegyverek és a bélyegek voltak. Embereket azonban nem tudott gyűjteni, barátai nem voltak. Egy napon azonban megkeresi Markot, és prezentál neki egy visszautasíthatatlan ajánlatot: odaköltözteti magához a hatalmas birtokra, saját házat kap, külön edzőtermet, meg persze egy rakás pénzt. Cserébe csak annyit kell tennie, hogy egyrészt mindent megtesz a közelgő világbajnokság, majd az azt követő olimpia megnyeréséért, másrészt pedig segítenie kell összerakni egy profi birkózócsapatot, akiket szintén du Pont fog pénzelni. Ez lesz ugyanis az ő nagy csapata, az élete műve. A Team Foxcatcher.


Du Pont meg akarja szerezni Dave-et is, ő azonban nem áll kötélnek. Amikor Mark kimondja, hogy a bátyját nem lehet megvenni, du Pont egy hosszú szünetet tart. Látszik, hogy megpróbálja feldolgozni a hallottakat és nem sikerül neki. Őt (és a pénzét) nem lehet visszautasítani. Steve Carellnek meg sem kell szólalnia, annyira jól játszik. Dave aztán végül mégis beadja a derekát, és elkezdődnek az igazi drámák a három férfi között, miközben Carell alakítása egyértelművé teszi, hogy a húr hamarosan elpattan, valami történni fog. Mert mit akarhat egy rendkívül gazdag, de az életben valójában semmit el nem érő ember sikeres sportolóktól? Mit akarhat a fiatal, apa nélkül felnőtt, manipulálható és vagyonnal könnyen lenyűgözhető Marktól? Miért akar ő lenni egy olimpiai bajnok csapat arca, támogatója, mentora? Nos, ez is egy dolog a film rétegelt mondanivalójából és társadalomkritikájából. Mit lehet megvenni pénzen? Sportolókat igen, de vajon a szeretetüket és a tiszteletüket is? Lehet barátot venni? Mi motivál egy ilyen szociálisan elnyomott, édesanyja által lenézett, igazi eredményt soha el nem érő, a valódi világtól tulajdonképpen szinte elzártan élő milliárdost?


A komor mondanivalót ehhez illeszkedő fényképezés támasztja alá. Greg Fraser nagyon érdekesen kezeli a kamerát: olyan az egész, mintha a jelenet elején letette volna, beállította volna a képet, majd kiszaladt volna a szobából, és hagyta volna, hogy a kamera felvegye, amit lát. Oké, ez egy kicsit talán túlzás, csak az érzést próbáltam leírni. A Foxcatcher fényképezése nem bevinni próbál minket a filmbe, hanem úgy megmutatni az eseményeket, mintha egyfajta külsős szemlélőként néznénk megtörtént dolgokat. Ez sokszor nagyon jól működik, és egészen egyedi hangulatot ad a jeleneteknek, néhányszor pedig kevésbé jön össze. Általában a színészeken múlik a siker: Mark Ruffalo nagyon ráérzett arra, mit is akart ezzel elérni az operatőr és a rendező, míg a többieknek nem mindig sikerül kihozniuk a felvételből a maximumot.


Végül pedig a forgatókönyvvel kapcsolatban van néhány problémám, azon belül is a karakterekkel. A kezdetekben egyértelműen Markra koncentrálunk, és Dave a középső szakaszra kikerül a képből, majd visszajön és Mark jut kevesebb szerephez, John pedig néha-néha katalizálja az eseményeket. Valahogy egyikükre sem tudott teljesen, 100%-ig rákoncentrálni a sztori, és így kicsit furcsa a karakterek és a film íve. Főleg a befejezés, ami ugyan meghökkentő, de valahogy mégsem az igazi. Így tehát összességében a Foxcatcher nem tökéletes film, "csak" nagyon jó. Rendkívül érdekes, feszültséggel teli és okos, egészen fantasztikus színészi játékkal. Kötelezően megnézendő!

Gamekapocs értékelés: 8,0
Metacritic: 81%
Rotten Tomatoes: 87% 

Foxcatcher
Eredeti cím: Foxcatcher
Rendezte: Benett Miller
Írta: E. Max Frye, Dan Futterman
Szereplők: Channing Tatum, Mark Ruffalo, Steve Carell, Sienna Miller, Vanessa Redgrave
Zene: Rob Simonsen
Játékidő: 129  perc
Bemutató: 2014. november 14.
Magyarországi premier: 2015. január 29

5.
dvs00
#3: Azért nem érted, mert az Oscar intézménye mostanra, nagyobb mutyi mint nálunk a dohánybolt, ugyanúgy a haveroknak osztogatják.
4.
Csabesz1
#3: Teljesen egyet értek, nekem nagyon vontatott volt. Viszont Whiplash-t imádtam. :D
3.
Macifasz
Nekem nagy csalódás volt, mivel sokkal többnek akar látszani, mint ami. :-/ A színészek jók, de a karakterek már nem annyira. de Pontnak is picit nagyobb a füstje mint a lángja, és úgy összességében számomra ez az egész filmről elmondható volt. Nálam maximum egy 6/10-et ér, nem többet. A legjobb rendezői Oscar jelölést meg pl. nem is értem...Fincher, Nolan, de még Chazelle (Whiplash) is simán előbb be kellett volna, hogy férjen, mint Miller.De, ez már az én véleményem. :-)
2.
Azadojat
Ez idáig nem is hallottam erről a filmről, már a trailer is hátborzongató, úgyhogy felírtam a listámra. Köszi a beszámolót.
1.
Shifty
Örülök, hogy megemlítetted Tatumot, mert a film kapcsán mindenki csak Carellt és Ruffalot emeli ki, pedig a film első harmada egyértelműen Markról és du Pontról szól.

Ami engem kicsit zavart, hogy nagyon lassan indul be a film, az elejét kicsit untam, de a film tempója ilyen, szóval ezen túl kell lendülni. Meghálálja a film :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...