A 44. gyermek filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2015. április 26.
  • child 44, cooltúra, gyermek, kritika, mozi
Link másolása
A beteges ideológiáktól hemzsegő kommunizmusban ismeretlen fogalom volt a gyilkosság, főleg, ha gyerekek mészárlásáról volt szó. Mert az ilyesfajta bűn csakis a haldokló, rothadó, kapitalista nyugaton lehetséges.

Nem újkeletű, hogy Hollywood saját ötlet híján bestsellerré avanzsált regények történetét álmodja vászonra. Ha az alapanyagból készült feldolgozás a vásznon is képes visszaadni azt a hangulatot, azt az érzést, amit olvasás közben, saját világunk megteremtésekor érzünk, akkor ez természetesen nem gond. Az ifjúsági könyvek futószalagon érkező mozgóképes kivetülései azonban a legjobb példák arra, hogy a filmgyárban készült feldolgozások képtelenek túlmutatni a középszeren, és ha emlékeink legmélyebb bugyráig ásunk, akkor se biztos, hogy eszünkbe fog jutni olyan adaptáció, ami az elmúlt években igazán mély nyomott hagyott bennünk, moziszerető rajongókban. Pedig alapanyag bőven akad, itt van például jelenlegi kritikánk alanya, Tom Rob Smith bemutatkozó regénye, a 2008-ban megjelent A 44. gyermek, ami ugyan a felszín alatt sokkal inkább ponyva, mint egy komoly, társadalmi ellentétekre épülő, ideológiáktól sem mentes, drámával fűszerezett thriller, mégis pillanatok alatt bestsellerré vált.


Talán azért is, mert a regény inspirációját valós események szolgálták, középpontban a Szovjetunió egyik legrémesebb sorozatgyilkosával, a rosztovi rémmel, azaz Andrej Csikatilóval, aki legalább 52 nő és gyermek haláláért volt felelős. De balgaság lenne azt hinni, hogy A 44. gyermek mindössze egy újkori hasfelmetsző utáni nyomozásról szól, a regény ugyanis korhű képet fest a hidegháborús Szovjetunióról, annak ideológiai hitvallásáról, a társadalom kettészakadásáról és arról, hogy a rendszer körüli máz fenntartása érdekében az általános nézetekhez, az igazság elferdítéséhez, a betanult propagandához történő beteges ragaszkodás végül hogyan emészti fel saját magát, azaz a rendszert.


A történet az 1953-as sztálini Szovjetunióban játszódik, Leo Dimitrov (Tom Hardy) pedig az Állambiztonsági Minisztérium (a KGB elődje) egyik legelhivatottabb, legjobb ügynöke. Egy nap egy kisfiú gyilkosságának a helyszínére hívják, az áldozat édesapja ugyanis legjobb barátja, Alexei Andreyev (Fares Fares), így felülről azt az utasítást kapja, hogy az egyértelmű jelek ellenére balesetként kezelje az esetet, amit aztán természetesen a családdal is közölnie kell. Dimitrov azonban kételkedni kezd, amikor újabb holttestre bukkannak. Eközben feleségét, Raisa Demidovát (Noomi Rapace) kémkedéssel vádolják, és amikor Dimitrov nem hajlandó elítélni, megfosztják rangjától és vidékre száműzik őket. Itt azonban újabb gyanús gyilkosságok történnek, így Leo a helyi rendőrtiszt, Mikhail Nesterov (Gary Oldman) segítségével titkos nyomozásba kezd. A rendszer azonban nem hagyja, hogy felszínre bukjon a rideg valóság, így Vaszilij (Joel Kinnaman), Leo egykori tiszttársa mindent megtesz, hogy megakadályozza ezt.


A svéd Daniel Espinosa rendező meglehetősen határozott ecsetvonásokkal ábrázolja a saját elvei mentén működő rezsimet és az abban elhelyezett szereplőit. Remekül vezeti fel a politikai vonalat, a romlott társadalmi berendezkedésből eredő bűnöket, az emberi kapcsolatok kibontakozását. Eközben tökéletesen ágyaz meg Dimitrov pálfordulásának, ahogy megkérdőjelezi a rendszer kőbe vésett elveit és annak, ahogy megpróbál ebből az olykor már állatiasan ösztönös, sötét, hazugságokkal, árulásokkal fenntartott, fojtogató rendszernek a közegéből kitörni és öntudatra ébredni. Mindeközben teljesen tisztában van vele, hogy béklyóitól már sosem fog megszabadulni, az a rezsim, amit eddig szolgált, szó szerint felemésztette, és bár most esélyt kap, hogy jóvátegye bűneit, a film végi beismerés egyértelművé teszi, számára már nincs esély.


És miközben harcát vívja saját magával, nem csak otthon, de máshol se érezheti biztonságban magát. Ellenpólusa, Vaszilij, a rezsim még mindig hű titkosrendőre ugyanis vakon hisz a "paradicsomban nincs bűnözés" propaganda szövegben, és ennek tudatában nem képes fékezni szadizmusát, bűnös énjét. Gyakorlatilag feljogosítva érzi magát arra, hogy kegyetlenkedéseivel, félelmet keltő fellépéseivel, ambícióit előtérbe helyezve, az őrület határát súrolva biztosítsa a Szovjetunióban a rendet. 


Mindezt elképesztően komor, nyomasztó és fojtogató atmoszférával fejeli meg a rendező, aki olykor fikció és valóság határán egyensúlyozva mutatja be a diktatúra kegyetlenségét, a moralitás, a barátság teljes hiányát. Fekete autók, egyenruhás végrehajtók jelenléte a feszültségkeltés fő forrásai, miközben ennek a romlott világnak a szereplői egyre jobban csúsznak le a társadalom legaljára, arra a szintre, ahol már semmi sem számít, hiszen tudják, tetteik ellenére bűnösök, amiért asszisztálnak egy ilyen rendszer fennmaradásához. Ebben a történetben ugyanis nem csak a gyilkos tettei tekinthetőek megvetendőnek, sőt, a gyermekek életét kioltó tettes saját ideológiáját követve végez áldozataival. Ő is csak egy rendszernek, a saját rendszerének áldozata, csak ebben saját maga diktálja a szabályokat.


A 44. gyermek mégis képes megbicsaklani, amint maga mögött hagyja a karakterek felépítését, a politikai-drámai cselekményszálat. Mert bár a gyermekek halála csak alibi, ahhoz, hogy hű korképet kapjunk a hidegháborús Szovjetunió rideg, valós képéről, valójában pont a nyomozós szálnak, a thriller-szekciónak kellene megteremtenie azt a film végéig kitartó lendületet és nyomasztó, feszült pillanatait, amitől 140 percig érdekfeszítő tud lenni egy mozi. Ez azonban elmarad, részben azért, mert a cselekmény minden egyes fordulatait ezerszer a néző szájába rágja a film, így nem hagyja gondolkodni az érdeklődőt, másrészt pedig azért, mert túl sok szálat próbál meg egyszerre mozgatni, így pedig meglehetősen egyenetlenre, kétdimenziósra sikerült annak ábrázolása. Pedig a színészek tényleg mindent megtettek, hogy ezeket a hiányosságokat orvosolják, ennyire erőteljes, kőkemény, hiteles (a borzalmas akcentusokat most hagyjuk) játékot nagyon rég nem láthattunk, bár egy ilyen szereplőgárdától mást nem is igazán várhat az ember.


Azzal kezdtem a cikket, hogy a könyvadaptációk bár futószalagon érkeznek, a legtöbb esetben a középszert ütik csak meg. Sajnos A 44. gyermekből se sikerült maradandót alkotni, pedig a felütés, politikai cselekményszál és a sztálini Szovjetunió korhű ábrázolása biztató előjelnek bizonyult a film első felében. Nem arról van szó, hogy Daniel Espinosa rossz filmet rendezett, hanem arról, hogy sokkal jobban is vászonra lehetett volna vinni Tom Rob Smith trilógiának tervezett regényfolyama első részét.

Gamekapocs értékelés: 5.0
IMDB: 5.9
Rotten Tomatoes: 29% 

A 44. gyermek
Eredeti cím: Child 44
Rendezte: Daniel Espinosa
Írta: Richard Price
Szereplők: Tom Hardy, Gary Oldman, Joel Kinnaman, Noomi Rapace, Charles Dance, Vincent Cassel, Jason Clarke, Sam Spruell, Paddy Considine, Fares Fares, Tara Fitzgerald, Nikolaj Lie Kaas
Zene: Jon Ekstrand
Játékidő: 137  perc
Magyarországi premier: 2015. április 16.

9.
9.
Scat
Én olvastam a könyvet, a filmet csak utána néztem meg. Most vonatkoztassunk el attól, hogy a film ritkán múlja felül a könyvet (A remény rabjai), de ez valami borzalom volt.

Komolyan, ha nem ismertem volna a részleteket a regény miatt, csak kapkodtam volna a fejemet, hogy ez most ki, mi, hogyan? Oké, nem lehet egy az egyben vászonra vinni, de így sem volt több értelme, már az elején kilógott a lóláb, amikor teljesen máshogyan kezdődött a könyvhöz képest.
A gyilkos motivációját, hogy ki is volt valójában és miért gyilkolt, nos ezt sikerült totál kiírtani, egy sima pszichopatának tűnt, míg a regény során már kis híján együttéreztem vele és végtelenül sajnáltam. Itt meg csak csodálkoztam, hogy ennyi?! A legnagyobb csavart kihagyták a filmből?! Az igen!

Az egyetlen pozitívum az, hogy itt kiderült, Vaszilij miért gyűlöli annyira Levet. De ezért kár volt végigszenvednem azt a több mint két órát.
8.
8.
pszihoapu
halivud nem most kezdett konyvekbol filmet csinalni. ha ez lenne a legnagyobb negativum a mai filmgyartasban meg orulnek is.
ilyen szineszekkel es ilyen temaval sztem nagyon nem lohettek melle, inkabb megnezem es eldontom magam, hogy jo-e avagy sem.
(ebben az orszagban ahol elek, akkor sem megyek moziba ha ingyen van, szal igazandibol mindenkeppen letoltos, bar lehet ez a film a kenyes temaja miatt itt nem is lessz bemutatva.)
7.
7.
Samu
Andrej Romanovics Csikatilo, azaz a rosztovi rém 1978–1990 között 53 bizonyított gyilkosságot követett el. 1994. február 5-én, golyó által kivégezték. Hogy a fenébe szólhatna ez az ő szörnyű tetteiről, az '50-es évekből? Max tényleg csak inspirálta valahol az írót...
6.
6.
BrockSamson
Ha mar nincs otlet, barcsak tobbszor nyulnanak konyvek utan, mert sajnos Hollywood "eredeti" forgatokonyveinek nagy resze olyan minosegu, mintha egy gep generalna oket.
5.
5.
Benjago
Ja és IMDb 6,4 a pontosság kedvéért, de ilyenkor ezt még nem érdemes figyelembe venni, csak egy-két hét múlva. :)
4.
4.
Benjago
Nekem nagyon tettszett. Főleg történelmi szempontból nagyon érdekes. Én ajánlom, és számomra érthetetlen, hogy ennyire le van húzva.
Király a film.
3.
3.
kopic
#2: Ultron kora nalam is moziba nézős lesz.:)
2.
2.
giga321
Elmentünk volna rá haverral, de aztán rájöttünk, hogy bukó film lesz. Ès ahogy látom nem is tévedtünk nagyot. Ultronig nem megyek moziba. Kinnamant meg csak a Suicide Squadban szeretném látni. Éjszakai hajszában jól tolta. Hardyt természetesen a Mad Maxban akarom már látni.
1.
1.
LAZLOW20
A filmet már nagyon vártam főleg a szereposztás végett, (Gary Oldman és Tom Hardy nagy kedvencem) kár hogy így elrontották, ugyan még nemláttam a filmet, de így nem is nagyon vagyok már rá kíváncsi, amúgy a kritika jó vt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...