Tavaly ilyenkor Alejandro González Inárritu legújabb filmjétől, az általunk is dicsért Birdmantől volt hangos a filmvilág. Filmje a mellőzöttségről és az abból történő kitörni akarásról szólt, amiben egy elfeledett, meggyötört egykori színész próbálja meg helyreállítani becsületét, hírnevét, miközben kísérletet tesz arra, hogy ismét értéket képviselve művelje hivatását. A Birdman végül négy Oscar-díjat zsebelt be. Nem kizárt, hogy A visszatérő is képes lesz erre a bravúrra, de abban már közel sem vagyunk biztosak, hogy ez lesz-e az a film, ami végre elhozza Leonardo DiCaprio számára a régóta várt aranyszobrot. Egyrészt hiába ő ennek a filmnek a főszereplője, valójában akad nála sokkal hangsúlyosabb karakter is, másrészt mint film, a csodálatos képek ellenére se képes mindig tökéletesen működni.

A film hőse, Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) Amerika egyik legzordabb vidékének legtapasztaltabb prémvadásza. Egy kora reggeli járőrözés közben azonban még ő sem tudja felvenni a harcot a természet erejével szemben, így amikor megtámadja egy bocsait védő grizzly medve, komoly sérüléseket szenved. A csodával határos módon, de túléli a találkozást, az ott szerzett sebek okozta fizikai fájdalmak azonban közel sem hagynak benne olyan mély nyomott, mint amit korábbi, illetve későbbi lelki megpróbáltatásai által kell kiállnia. Társai saját bőrüket mentve, becsületüket és bajtársiasságukat is sutba vágva hagyják magára a tehetetlen Glasst, akit innentől kezdve csak egyetlen dolog hajt: a bosszúvágy. Ennek beteljesüléséig azonban nem csak neki, de a nézőnek is rengeteg mindent ki kell állnia, kezdve a film hosszától, az olykor egészen nyers, naturalista képi világig.

Pedig a film sok mindenről igyekszik szólni, sok mindent próbál meg bemutatni és elmondani, de ezeknek a funkciója ezúttal nem más, minthogy felszínes keretet szolgáltassanak Glass bosszújának beteljesüléséhez. A katarzis azonban nem csak a film végén, de már a 156 perces játékidő jelentős részében is elmarad. Nem azért, mert A visszatérő rossz film, hanem azért, mert képtelen egyetlen mondandójának is megragadni a lényegét, és arra felfűzve elmesélni Glass történetét. Témából pedig akad bőven, hiszen nem csak a természet megkérdőjelezhetetlen erejéről, a helyi őslakosok és gyarmatosítók viszonyáról, vagy az emberi kapzsiságról és barbarizmusról szól a film, hanem Glass lelki vívódásáról is. Amíg az előbbiek legalább idővel újra és újra felsejlenek a történet során, addig utóbbiról csak homályos utalások formájában tájékozódunk.

Ez pedig ahhoz vezet, hogy Glass motivációja okafogyottá válik. Hiába tudja a néző átérezni fizikai megpróbáltatásait, mivel a történet során csak apró utalásokkal engednek betekintést meggyötört lelkébe, belső konfliktusairól nem kapunk igazi képet, így a bosszúvágya utáni szomja és gyásza is csak a film utolsó harmadában jut igazán szerephez. Kiteljesedni azonban itt se tud, így mire Glass átverekszi magát a hófödte tájakon, addigra a film cselekményének központi eleme jelentéktelenre zsugorodik. És igazából nem csak a prémvadász, de a néző számára is.

És ez nem DiCaprio hibája. Játéka ugyan legalább annyira lecsupaszított, mint a film története, mégis hihetően hozza a testileg és lelkileg is meggyötört karaktert, aki megjárva a poklok poklát, mindent egy lapra feltéve küzd, kúszik, reszket, vérzik és fázik a vadonban, ha pedig kell, akkor bölénymájat is eszik. A csak általa ismert hajtóerő minden egyes tekintetében felsejlik, nagy kár, hogy ennek elmélyítésében sem a történet, sem karaktere, sem a rendező nem hagyta kiteljesedni. Ezzel szemben viszont ott van a Glasst magára hagyó John Fitzgerald (Tom Hardy), aki a túlélés és kicsinyessége érdekében semmitől sem riad vissza. Bár Hardy karaktere látszólag nem olyan összetett figura, mégis sokkal többet tudunk meg róla, miközben döntései mögött felsorakoztatott érvek és ellenérvek is megkérdőjelezik, hogy tettei valóban elítélendőek-e.

Ami viszont egyértelműen nagyon hatásossá, sőt már-már testközelivé teszi A visszatérő 156 perce során átélt szenvedést, az Emmanuel Lubezki csodálatos képei. És itt nem csak a természetes fények mellett rögzített, természetfilmeket is megszégyenítő felvételekre kell gondolni. Lubezki ugyanis arra is ügyelt, hogy Glass gyötrelmes túrája során a néző is testközelből követhesse végig a beteljesülésig vezető utat. A főszereplő fizikai fájdalmaktól terhes lehelete, szenvedése minden egyes képkockával közelebb visz minket ahhoz, hogy átérezzük, milyen lelki és fizikai megpróbáltatás vezet el minket ahhoz, hogy felülkerekedjünk ember és természet kegyetlenségén.

A visszatérő egy olyan megváltástörténet, ahol igazából ennek a könyörtelen világnak egyetlen szereplője se kap igazi megnyugvást. A film lassúsága, olykor szótlan cselekménye (több esetben is a képekkel akarják elmesélni a történetet), és nem utolsó sorban hossza túlzottan vontatottá és nehezen befogadhatóvá teszi a látottakat. Sok minden lóg a levegőben, és igazából a filmvégi bosszú beteljesülése is elmarad, vagy legalábbis nem olyan értelmezésben teljesül be, mint amire eredetileg a néző számít. Ettől függetlenül A visszatérő egy olyan filmélmény (már csak a fényképezés és a medvetámadás ábrázolása miatt is), amit kizárólag szélesvásznon célszerű megtapasztalni és átélni. Hogy aztán végül DiCaprio megpróbáltatása aranyszobrot ér-e, az majd februárban kiderül.

Gamekapocs értékelés: 7
Metascore: 76/100
Rotten Tomatoes: 79% 

A visszatérő
Eredeti cím: The Revenant
Rendezte: Alejandro González Inárritu
Írta: Alejandro González Inárritu, Mark L. Smith
Szereplők: Tom Hardy, Leonardo DiCaprio, Domhnall Gleeson, Will Poulter, Paul Anderson Brendan Fletcher
Játékidő: 156 perc
Magyarországi premier: 2016. január 14.