American Horror Story: Hotel sorozatkritika

  • Írta: zoenn
  • 2016. február 6.
A Hotel Cortez téged is vár, ha éppen valami nyomja a lelked, vagy egy önfeledt pásztorórát töltenél el a szeretőddel. Aztán ne csodálkozz, ha meggyilkolnak és a lelked örökké bolyongani fog a folyosókon!

Kicsit féltettem a sorozat két atyját, Brad Falchukot és Ryan Murphyt tavaly, hiszen akkor egy olyan ikonikus szereplőtől kellett búcsúzniuk, mint Jessica Lange, kinek neve négy évadon keresztül forrt egybe az American Horror Storyval. Nem tudtam a koros színésznőnél jobb főszereplőt elképzelni, és akkor sem bizakodtam, amikor megtudtam, Lange-et a botrányairól híres énekesnő, Lady Gaga váltja a kormánynál. Oké, őt mindenki ismeri, nem egy bizarr videoklipet láttunk már tőle, és bizonyára jót is tesz a sorozatnak némi vérfrissítés. Most, az ötödik évadon túl már biztosan állíthatom, hogy noha Gaga nem egy olyan kvalitású színésznő, mint az elődje, de minden jelenetben uralta a képernyőt. Mondjuk nem volt nehéz dolga, a szerepét direkt ráírták az alkotók.

Los Angeles belvárosában eldugva található a Hotel Cortez, egy 1930-as években art deco stílusban épült szálloda, amely más, mint a többi. Építtetője James March, a gátlástalan iparmágnás, aki szövevényes, sehova sem vezető folyosókat, hullák gyors eltüntetésére alkalmas ledobókkal tömte tele az épület. Bizony, Mr. March egy elmebeteg sorozatgyilkos volt, rengeteg ártatlan ember vére szárad a kezén. Persze őt is elérte a végzete, ám szelleme a mai napig ott kísért a falak közt, ám ettől még nem szűntek meg a rejtélyes halálesetek. Napjainkban egy kétes erkölcsű grófnő, Elizabeth (Lady Gaga) birtokolja a helyet, aki már több évtizede él itt, és nem nagyon öregszik, lévén halhatatlan, erejét halandók véréből nyeri. A hölgy sűrűn váltogatja partnereit, rendszerint fiatal, jóképű férfiakkal veszi körbe magát. A baj akkor kezdődik, amikor egy új tulajdonos teszi rá a mancsát a hotelre, és így veszélybe kerül az addig megszokott biztonsága.


A szálloda egyfajta csomópont az ötödik évadban, amely számos hasonlóságot mutat a legelső szériával: az itt meggyilkolt emberek szelleme nem távozhat innen, bár nem nagyon zavartatják magukat, akár még a vendégekkel is leülnek csevegni a bárban. Minden szobának külön története van, a széria sok szálon fut, megannyi sanyarú sorsot ismerhetünk meg, és ahogy megszoktuk már, rengeteg a visszatekintés is. Az első pár epizódban így csak kapkodjuk a fejünket, míg minden karakter a helyére kerül, meg sem próbálom mindegyiküket felsorolni. E tekintetben talán el is vetették a sulykot a készítők, a csapongó narratíva mind a 12 részt végigkíséri, igyekeztek rengeteg mindent belesűríteni. Előkerülnek a nyolcvanas évek vámpírfilmjei, kapunk egy noir nyomozós szálat egy kegyetlen sorozatgyilkossal, egy bizarr szerelmi történetet egy transzvesztita szemszögéből, vannak elárult szeretők és megkeseredett anyák is. A gond az, hogy a legtöbb szál túl felszínes, amiket az írók egyszerűen képtelenek voltak rendesen kibontani – kicsit kiszámítható az egész, főleg a műfajt betéve ismerők számára.

A sorozatgyilkos-vonalra például elég sok időt elvesztegetnek. John Lowe nyomozó fia, Holden évekkel korábban tűnt el, azóta a feleségével is megromlott a viszonya. Mostanság a tízparancsolatból ihletett merítő gyilkos után kutat, a nyomozás szálai a Hotel Cortezbe vezetnek, ahol a rég nem látott fiára bukkan, ami alaposan megkavarja a dolgokat. Számomra kicsit érdektelen volt az egész sztori, ráadásul a fordulat már messziről virított, onnan pedig már érdektelen lett az egész. A grófnő kicsapongásai egy fokkal izgalmasabbak voltak, a legtöbb szereplőhöz valamilyen köze mindig van, ő fogja össze a hotel lakóit, habzsolja az élvezeteket, perverz orgiákat tart, ellenségeinek se szeri, se száma. Ám nem mindig volt ilyen Elizabeth, múltját idővel mi is megismerjük, aztán már nem tudunk haragudni rá. Az a bizonyos lóláb a drogfüggő Sally karakterénél lógott ki a leginkább, ő egy önpusztító fruska, aki ráakaszkodik a férfiakra, így megannyi ellenséget szerez magának. Noha első blikkre ígéretes szereplőnek tűnt, jelleme nem nagyon fejlődött sehova, pedig kiszámíthatatlan viselkedéséből jóval többet ki lehetett volna hozni.


Az ötödik évad Dandyjét ezúttal Evan Peters szállította Mr. Marchként. Lehet, hogy az elején egy kicsit modorosnak tűnik a karakter, ám a fickó játéka gyorsan meggyőzött, a hotel alapítója nem csak elmebeteg, de még stílusa is van. Főleg azok a mondatok ütöttek, amiben kifeji a gyilkolás gyönyörű és felemelő filozófiáját. A Freak Show meglepetése, Finn Wittrock ezúttal két szerepben is tetszeleg, ám sem biszex playboyként, sem pedig digó filmszínészként nem kelhetett birokra Petersszel. Polgárpukkasztásból ezúttal is jelesre vizsgáztak a készítők, Liz Taylor, azaz Denis O’Hare lett az évad fénypontja, pedig egy transzvesztitáról van szó, sanyarú háttértörténettel (a feleségével és a fiával élt korábban), a szállodában viszont kibontakozhatott, nőként élhetett, barátokra és szerelemre talált és a végére az egyik legnagyobb cselszövővé érett. Már korábban tudtam, hogy O’Hare sokértű színész, ám ezúttal tényleg mindenkin túltett, pedig ott volt Kathy Bates is, aki ezúttal a fiát próbálta kiszabadítani a grófnő hálójából, megannyi érdektelen töltelékjelenetben.

A tempó a szokásos: ezúttal egy roppant erős nyitást látunk, aztán valahogy az évad közepére leül a sorozat, majd kapkodva elvarrják a szálakat, és hiába várunk katarzist a zárásban, az valahogy nem jön el. Pedig a Hotel atmoszférája tényleg lehengerlő, kellően szürreális az egész, nyomokban feszültséget is tartalmaz, ám itt a horror lényegét az elborult történeti szálak adják. Élvhajhászat, őrület, gyász, éhség, féltékenység, skizofrénia, szexuális aberráció – megannyi kényes téma és indíték, amivel a másodrangú szereplők változatos kínok közt elhullanak a képernyőn (szinte minden úszik a vérben, finomkodás nélkül). Nem mondom, hogy rossz, csak az arányokkal van a baj: egyszer kapkodnak, máskor meg egy helyben toporog az egész. Kevesebb és letisztultabb szál meghálálta volna magát, a karakterek kidolgozottságával eddig sem volt problémám.


Némi fanservice is bekerült a kalapba, örültem a néhány korábbi évadból ismerős arc cameójának, bár szerepük meglehetősen súlytalan volt. Az már sokkal inkább fájóbb, hogy az két legbizarrabb teremtményt egyszerűen kifelejtették a fináléból, és csak egy hatalmas kérdőjel maradt utánuk. Pedig simán el tudtam volna képzelni, hogy az ő múltjukat is megismerjük, mondjuk a sorozatgyilkosok vacsorájának elhúzott percei, vagy az idegesítő gyerekvámpírok ámokfutása helyett. No, igen, azok a fránya arányok! A befejezés tehát elnyújtott lett és szenvtelen, ám a mélyrepülés fájó tényét legalább a remek képi világ, és az art deco stílusban készült belsőépítészeti csodák feledtetik, persze csak azoknál, akik fogékonyak erre - a BioShock-rajongók mindenképp nézzenek bele. És persze a fülbemászó zenék és fifikás fényképezés nélkül is kevesebb lett volna az egész.

Látszik, hogy az alkotók igyekeztek minél több polgárpukkasztó dolgot megragadni, hogy meggyőzzék a nézőket: ők bizony nem szenvednek kreatív válságban. Nem is, de ettől még a széria félresiklott. Azt nem mondanám, hogy nem élveztem, számos emlékezetes rémálomszerű jelenet ragadt meg bennem, és Murphyék becsülettel próbálták kitolni a határokat, de a csapongó narratíva alaposan belerondít az összképbe. Öt évad után még mindig itt jár az American Horror Story, de valahogy nem tudok haragudni rá.

Gamekapocs értékelés: 6.5
Metascore: 60/100
IMDB: 8.3

Szereplők: Lady Gaga, Evan Peters, Jessica Lange, Finn Wittrock, Sarah Paulson, Angela Bassett, Denis O'Hare, Wes Bentley, Matt Boomer, Kathy Bates
Rendezte: Michael Lehmann, Alfonso Gomez-Rejon,
Bradley Buecker, David Semel és Michael Uppendahl
Írók: Brad Falchuk, Ryan Murphy, Tim Minear, Jessica Sharzer, Jennifer Salt és James Wong
Producer: Bradley Buecker, Brad Falchuk és Ryan Murphy
Vágók: Adam Penn és Fabienne Bouville
Fényképezte: Michael Goi
Zene: James S. Levine

9.
Pain
#5: Teen wolf új évadát sikerült elég pozitív irányba terelni horror téren. Szvsz ez egy kifejezetten jól sikerült évad lett.
7.
Prax
Nekem a 4. évad volt a kedvencem, ha jól emlékszem a freak show. Itt talán a Lady gaga az aki miatt nem bírom rávenni magam, hogy elkezdjem nézni újra.
4.
pszihoapu
nekem eddig nagyon bejon. minden szeria egy klasszik horror klise kore epul es ahoz kepes mesterien forgatjak, csurik-csavarjak a sztorit. talan a boszorkanyos temakor volt eddig a legkevesbe horror, de jopofa volt az is a maga modjan, raadasul zsenialis szineszi jatekokkal. varom mar hogy jojjon egy jo kis redneck klises resz, hills have eyes, wrong turn, texaszi lancfureszes, stb...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...