Folytatást kapott J.K. Rowling legendás regénye. A Harry Potter and the Cursed Child viszont nem a hagyományos értelemben viszi tovább a történetet, egy teljes értékű új regény helyett ezúttal egy londoni színdarabot és egy hozzá kapcsolódó színházi szövegkönyvet kaptunk. A könyv angol nyelven július 31-én jelent meg világszerte, míg a magyar fordítás „Az elátkozott gyermek” címmel október 25-én jön - én nem bírtam várni, megvettem az eredetit. De hogy jól tettem-e, azt nem tudom. Egyelőre felemásak az érzelmeim. Hiányzik az előző könyvek regényes leírása, és maga az írónő, J.K. Rowling is, aki helyett az új történetet Jack Thorne színdarabíró jegyzi. Visszatérni a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába viszont olyan boldogsággal tölt el, mint semmi más talán a nyáron.
A történet Harry Potter felnőttkorában játszódik. Harry a Mágiaügyi Minisztérium megbecsült és sikeres munkatársa, míg felesége Ginny Weasley, ahogy azt már az utolsó könyv végén is megismertük. Nagyobbik fiuk James, kisebbik pedig Albus, aki épp most kezdi első évét az iskolában, illetve lányuk Lily, aki óvodás még. A 9 és ¾. vágányon vagyunk, a King’s Cross pályaudvaron. A Roxfort Expressz kürtje jelzi, hogy mindenki búcsúzzon el a gyerekeitől, mert közeledik az indulás pillanata, feltűnik a bolttulajdonos Ron és a mágiaügyi miniszter, Hermione is, aki lányukat, Rose-t hozták ki az állomásra. Majd indulnak a kalandok.
A könyv párbeszédes formában mutatja be nekünk az eseményeket. A különböző helyzetek és a fordulatok a szereplők beszélgetéseiből derülnek ki, míg az átvezető megjegyzések színpadi leírásként működnek. Kihunynak a fények, suttogás veszi kezdetét, kopogás hallatszik, feltűnik valamelyik szereplő - ilyen és ehhez hasonló minden kommentár, ami érdekes stílust ad a költeménynek. A fejezetek ennek megfelelően rövidek és könnyen emészthetőek is, a történetben rengeteg nosztalgikus elem és új dolog is helyet kapott. A fiúk a vonaton mi mást is vehetnének, mint csokibékát és mindenízű drazsét, a suliban aztán a Teszlek-Süveg osztja be a diákokat a megfelelő házakba, majd kezdetét veszi a tanítás, a gyógynövénytan, a sötét varázslatok kivédése, meg persze az első kviddicsedzés is.
Az angol kifejezéseket persze ismerni kell ahhoz, hogy a magyar könyvekkel össze tudjuk párosítani a neveket, a Roxfort eredetileg például Hogwarts, a Mardekár ház a Slytherin, a Hollóhát a Ravenclaw, a Hufflepuff pedig a Hugrabug, bár ez utóbbiak biztos nem nehezek. Csak úgy, mint a fogalmazás. A könyv viszonylag egyszerű angol nyelvtant, és rövid mondatokat használ, könnyen érhető helyzetekben, úgyhogy bárki angolos, aki nem tud várni a fordításra, bátran nekikezdhet már most. Elég hozzá egy közepes - gimnáziumi szintű - tudás, de hasznos lehet annak is, aki nyelvvizsgára készülne vele, vagy csak a nyelvtudását tartaná szinten.
A következő két bekezdés a cselekmény egyes részeit írja le, ha nem szeretnél semmi spoilert olvasni a történetről, akkor most ugord át őket. Bár ígérem, nem árulok el semmi fontosat. Szóval a könyv Harry felnőttkoráról, és Albus gyerekkori kalandjairól szól. Albus nem örökli Harry nyitottságát és népszerűségét, visszahúzódó srác, akinek nem megy a beilleszkedés, még annyira se, mint apjának ilyen idősen. Hamar aggódni kezdünk érte. Az iskolai vonaton Malfoy fia, a veszedelmesen vészjósló nevű Scorpius lesz a barátja, szüleivel és Ron, meg Hermione lányával állandóan összeveszik, ráadásul diákként se mutat semmi fejlődést, nem megy neki a tanulás.
Az iskola első három éve néhány oldal alatt elrepül, egy-egy órát mutatnak csak be, aztán kezdődik a negyedik évfolyam, már a könyv negyedénél. Megismerjük a felnőttek munkáját, és Harry aggódását fiáért, miközben újra elkezd fájni a sebhelye is, ami jót még nem jelentett. Albus ezalatt a maga útját járja, nem kis veszélyekbe csöppenve olykor - megkörnyékezi őt a sötét erő, és még az élete is veszélybe kerül. Számomra egyébként eleinte nem is lett egy szerethető karakter. Nem jön ki senkivel, sértődött és dühös az őt körülvevő világra - apja árnyékában él, nincsenek barátai, és még bántja is, amiért Harry hős volt, ő meg egy senki.
Visszatérve a spoilermentes leíráshoz, a karakterek az előző könyvekhez képest most csak közepes jellemrajzot kaptak. A régi szereplők szinte minden korábbi tulajdonságukat megtartották, Harry feltalálja magát a legváratlanabb helyzetekben is, miniszterként kézben tartja a dolgokat, de utálja a papírmunkát, amiért Hermione folyamatosan dorgálja is, nem érti, hogy tud rendetlenségben dolgozni. Ron folyamatosan piszkálódik mindenkivel, Draco magát adja, míg az újak közül inkább Albust és Scorpiust nyílik lehetőségünk megismerni csak. Harry fia a történet során sok mindent átél, komoly jellemfejlődésen megy át, és a kis Malfoy is fontos szereplő lesz. A többi lány és fiú viszont alig ad hozzá valamit a cselekményhez, még azok is ritkán tűnnek fel, akik amúgy fontosak lennének.
Ami engem viszont még jobban bántott, hogy maga a történet se egy teljes értékű Harry Potter-folytatás. Inkább csak egy spin-off, ami a már felépített dolgokat használja fel újra, és érdemben nem is ad hozzá semmit a világhoz. Nincsenek benne új varázslatok, vagy új helyszínek, a gyerekek megint iskolaidőben keverednek bajba, visszatér a százfűlé főzet, a trimágus tusa, a kéményen át közlekedés és az időnyerő is. A történet sokszor olyan, mintha ötlettelenül ollózták volna össze benne a korábbi részek valakinek tetsző részleteit, olvasás közben végig érezni, hogy nem J.K. Rowling volt a szerző. Az ő hősei olyanok, akiket te magad is barátodnak fogadnál, a leírt világ pedig mintha legizgalmasabb álmod lenne. Tele meglepetésekkel és fordulatokkal. A Cursed Child ebből a szempontból csalódás volt nekem, ráadásul sokszor Albus viselkedése és indítékai se érthetők.
A történet második feléről már tényleg semmit nem árulok el, ígérem, és a panaszkodást is abbahagyom. Merthogy nem érdemli meg a könyv. A Cursed Child ugyanis a maga gyengeségei mellett tud ugyanolyan magával ragadó lenni, mint az eredeti sztori, olvasás közben eszünkbe jutnak a régi emlékek, és a vége felé is beindulnak az események. Nem is kicsit. A tetőpont kifejezetten izgalmas és fordulatos, csak úgy rágjuk a körmünket olvasás közben, és már majdnem elalszunk az ágyban, de elolvasunk még egy fejezetet, aztán még egyet és még egyet. A lezárás pedig kárpótol mindenért.
A Harry Potter and the Cursed Child színdarabként idén nyártól már megnézhető a londoni West Endben, és nagyon remélem, hogy hamarosan lesz budapesti premierje is. A történet mindkét formában pozitív kritikát kapott amúgy, csak én vagyok ilyen szigorú vele, a színészek játéka és a díszlet állítólag nagyon jó, nézni pedig teljesen más élmény, mint olvasni. Érdekes apróság, hogy a felnőtt Hermionét fekete színésznő alakítja, akit egyébként maga J.K. Rowling is megvédett a támadásoktól, ahogy nevét adta a folytatáshoz is, teljes értékű történetként elfogadva a leírt eseményeket. A könyvet ajánlom megvételre most angolul vagy később magyarul, lesznek benne olyan részek, amik nem fognak tetszeni, kritizálni fogod majd. Mint én. De egyszerre imádni is.