Assassin's Creed könyvkritikák

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 24.
A Fumax jóvoltából rövid időn belül két Assassin’s Creed-kötet is napvilágot látott nálunk, mi pedig elolvastuk őket. Az egyik a hivatalos filmregény, míg a Heresy – Eretnekség egy teljes új szálat dolgoz fel. Mindkettőt Christie Golden jegyzi.

Megállíthatatlanul duzzad az Assassin’s Creed-univerzuma, noha az új játék legjobb esetben is csak az év végén érkezhet. A decemberi mozifilm sajnos félresiklott, ám a könyvek terén többfrontos támadást indít a Ubisoft. A New York-i felkelés után máris két kötet látott napvilágot, az egyszeri rajongó pedig csak kapkodja a fejét, reménytelenül próbálja kibogozni a szálakat, hiszen soha nem látott hősök és idősíkok mesélik el az orgyilkosok és templomosok háborújának újabb csatáit, amiről eddig talán csak a videojátékokból értesült. Segítünk a megértésükben, és elmeséljük, hogy vajon megérte-e kiterjeszteni a frencsájzt.

Assassin’s Creed – Hivatalos filmregény

A könyv nem árul zsákbamacskát: már a borítóról is messziről látszik, hogy a kétes minőségű mozifilm regényváltozatáról van szó. A szerző az a Christie Golden, aki még a kilencvenes években lopta be magát a szívembe a Ködök vámpírja című Ravenloft-sztorival, de a hölgy több műfajban is kipróbálta magát bértollnokként, ő felel több Warcraft-, Star Wars- és Star Trek-történetért is. Persze gondolhatnátok, a rutin kiölte belőle a maradék kreativitást, de erről szó sincs.


A történet az Éden almája körül forog, amely a szabad akarat kulcsát rejti, és kiöli minden emberből az erőszakra való hajlamot. Ha a templomosok megszerzik az ereklyét, az egész emberiséget irányíthatják vele, naná, hogy az orgyilkosok ezt meg akarják akadályozni. Callum Lynch napjainkban meglepődik azon, hogy a kivégzése során beadott méreginjekció nem fejtette ki a hatását, helyette egy olyan modern kutatóbázisra kerül, ahol egy forradalmi technológiának köszönhetően átélheti őse, a 15. században élt Aguilar de Nerha Spanyolországban végbement kalandjait. Hamar rájön, hogy a kísérletek voltaképpen kicsinyes célt szolgálnak, a templomosok csupán az alma rejtekhelyére kíváncsiak, amit Cal őse dugott el valahol.

Ha láttad a filmet, akkor vigyorogva bújod majd az oldalakat, lévén a könyv több olyan jelenet és háttérinfót tartalmaz, ami nem volt benne a mozifilmben. Ez főleg azért dicsérendő, mert Golden kisasszony a forgatókönyvből dolgozott, így a fő cselekmény ugyan fix, minden másban szabad kezet kapott az írónő. Én leginkább azt hiányoltam a filmből, hogy a főszereplőn kívül nem sok mindent tudtunk a többi karakterről, és szerencsére pont a lényeget fogta meg a szerző. Aquilar gondolataiba is betekintést nyerhetünk, kiderül, milyen kapcsolat volt közte és a rejtélyes orgyilkosnő, Maria között, és hogyan vált a Testvériség tagjává, miután szüleit a templomosok parancsára az inkvizíció megégette.


Hiába alkotott nagyot Justin Kurzel a Macbeth-tel, a legújabb filmje nagyon nem jött össze neki. A borzalmas vágások, az elnyújtott álművészieskedés itt nem zavar be, lévén van idő részletesen kibontani a csatajeleneteket és az üldözéseket, és az arányok is rendben vannak, hiszen a múltbéli spanyol részek is rengeteg időt kaptak Goldentől. A karakterközpontúság pedig a regény legnagyobb érdeme, nem csak pár tetovált arcú marcona orgyilkost látunk magunk előtt, hanem érző, különböző motivációjú embereket.

Hasonló a helyzet a gonoszokkal is. A film e szempontból sablonosabb nem is lehetett volna: bigott püspök és az ő hű fegyveres szolgálja, akik elsőnek a szultán gyermekét rabolták el, ezzel befolyásolva a háború menetét. Ha nem vagy tisztában a korabeli spanyol történelemmel, a film nem fogja elmagyarázni neked, de az írónő igen! Így pedig egy kiterjedt cselekmény lesz a jutalmad, ahol nem vágják ki a lényeget, szerethetővé válnak a szereplők, és a belső vívódásokkal is tisztában leszünk. Míg a film esetében a jellegtelen párbeszédek miatt siránkoztam, azok a könyvben egészen máshogy csapodnak le, ha már ismerjük a résztvevők hátterét.


Amin pedig én is meglepődtem, hogy a mű elolvasása után egészen más megvilágításba került a mozi is. A legteljesebb élményt Golden munkája adja, így ha eddig tartózkodtál a filmtől, javaslom, elsőnek az írott verziót válaszd, máris nem fog olyan sokként érni Fassbender kálváriája. Ha pedig teljesen szűz vagy a témában, akkor is egy érthetően megírt akciódús kalandregényt kapsz, amelyben a mellékszereplők és Callum gyerekkora is megérdemelt figyelmet kap. Mert nagyon nem mindegy, miért vált bűnözővé a főhős! Erre és ehhez hasonlókra kellett volna odafigyelni már korábban is, szerencsére Golden helyrerakta a dolgokat.

A regénybe itt tudsz beleolvasni.

Assassin’s Creed: Heresy – Eretnekség

Ha valaki inkább önálló AC-sztorira vágyik, az is megtalálhatta a neki tetsző kötetet az év elején. Az író ezúttal is Christie Golden, ami miatt a történetvezetés itt is hasonló lesz a filmregényhez. Apró, de fontos csavar, hogy a főszereplőnk ezúttal egy tősgyökeres templomos, így végre más perspektívából is átélhetjük a titkos háborút. Akik játszottak a 2014-es Rouge alcímű játékkal, tudják, milyen nagy jelentősége van ennek.


Hősünk, Simon Hathaway a templomosok legbelső körének tagja. A mester az Abstergo Industries történelmi kutatásért felelős részlegének frissen kinevezett fejese, nagy alapossággal veti bele magát a munkába. A célja az, hogy a már megszerzett Éden-darabokat valahogy megjavítsák, ám ehhez újra a múltba kell látogatni az Animus segítségével. Éppen kapóra jön számára, hogy őse voltaképpen az a Gabriel Laxaart, aki Jeanne d’Arc mellett harcolt a százéves háborúban. A felmenő ráadásul rendíthetetlen hősalkat, aki bármit megtenne a csodált és szeretett nőért, és ugye azzal sem árulok el nagy titkot, hogy az angolok és franciák csatározásaiba beleszőtték a templomosok és orgyilkosok konfliktusát is. Gabriel egy olyan titokra bukkan, amely megváltoztathatja a szervezet sorsát.

Az Eretnekég végre a felnőtt korosztályt célozza meg, egyfajta új irányt képvisel, de azért lazán kapcsolódik a videojátékokhoz és a filmhez. Utóbbihoz úgy, hogy néhány ismerős karakter is feltűnik benne, már ami a jelenkori szálat illeti, továbbá az Animus is a modern, robotkarra emlékeztető masina. Golden remekül szét tudja választani a múltbéli eseményeket Simonétól, elvégre kimondottan rideg, sallangoktól mentesek az Abstergo-fejezetek, míg a 15. századi Franciaországban játszódó részekben már meglódul Golden fantáziája. Hangulatos tájleírásokkal időzik, remekül hat az érzelmekre, Gabriel sodró lendületű szituációkba csöppen, amit nem feltétlenül csak vérontással lehet elérni. Sokkal fontosabb, hogy mindent áthasson a feszültség és a misztikum.


Az orléans-i szűz története már számos regényt és filmet szült, kimondottan jót tett Jeanne d’Arcnak, hogy más perspektívából ismerhetjük meg őt, mint eddig bárhol. Az adott kort remekül bemutatta az író, egyfajta gyorstalpalónak is felfogható a könyv, ha éppen nem figyeltünk oda a történelemórákon. A könyv címéből sejthető, hogy nagy hangsúly van az eretnekség kérdésén, barátokból könnyen ellenséggé válhatnak az emberek, ha hitük meginog, és ezt nem feltétlenül a katolikusokra értem. A hadvezér hölgy és Gabriel kapcsolata szerencsére nem olyan, mint valami gyengébb romantikus könyvben, kölcsönös tisztelet van köztük, és emiatt nem lesz csöpögős az egész.

Van egy olyan érzésem, hogy az író csak úgy vállalta el a filmregény megírását, ha egy saját sztorit is papírra vethet. Az Eretnekség van olyan jó, hogy akár sorozattá váljon, a befejezés minden várakozásomat felülmúlta. Golden meglépte azt, amit sokan nem mernének, még akkor is, ha ezzel többeket magára haragít. Később beláttam, nagyon is szükség volt arra, hogy az univerzum végre kilépjen árnyékából, ehhez pedig újszerű ötletek és igazi fordulatok szükségesek, nem csupán a háború borzalmai. Az írónő nagyon is jól tudta, hogy mire összpontosítson inkább.


A fordítás és a szöveg minősége mindkét könyv esetében rendben van, így bátran ajánlható, ha még nincs herótod az AC-könyvektől. Ha több is megfordult már a kezedben, akkor pláne örülni fogsz a sok-sok utalásnak.

A könyvbe itt olvashatsz bele.

5.
KőbányaKispest
#3: Elmondani a véleményem el lehet nem? Mint ahogy te olvasod ezt a szart én meg pont a te véleményed szarom le.

Wengered kéne elengedni az első szikláról.
4.
RangerFox
Mindenképp megveszem őket, nem hiányozhatnak a sorozatból, csak előtte el kell olvasnom a Quantum Break könyvet. Egész jó lett, sajnos kevés figyelmet kapott, és a játékot is lehúzták, de szerintem klassz kis könyv.
3.
Arsenal4ever
játszom, olvasom...minden más véleményt leszarok. Elengedni? Mit? Ez a szó olyan kibaszott trendi lett...főleg azok részéről akik nap mint nap vmi kibebaszott sokmindent pakolnak az emberiség asztalára. Ha nem tetszik és elengeded akkor mi a szarnak szóltál ehhez a cikkhez is? MI A SZARÉRT NEM ENGEDED MÁÁÁ EL????
2.
_NMI_
#1: Egyetértek, nagyon túl van már ez pörgetve. Nemsoká majd az jön, hogy már az őskorban is harcoltak egymás ellen és két eltitkolt mellékág is volt a Homo Sapiens mellett, az egyik a Homo Assassinus, a másik meg a Homo Templus...
Már évekkel ezelőtt abba kellett volna hagyni és kitalálni valami újat vagy elénk rakni egy normális Prince of Persiát.
1.
KőbányaKispest
Lehet én vagyok a hülye, sőt biztos, de nálam Ezio és az alma sztorival véget ért vagy 4 éve ez az egész. Én elhiszem, hogy az egész univerzumban harcolnak egymással a templomosok meg asszsziszok meg a többiek valamilyen cél érdekében, de szerintem rég el kéne engedni ezt az egészet már.

Peace
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...