Gareth Edwards neve leginkább a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetből lehet ismerős és ez meg is látszik a filmen. Ahogyan ott is remekül ábrázolták a tudományos fantasztikum és a mi földhözragadtabb valóságunk keverékét, úgy itt is. Természetesnek hat látni, hogy robotok és emberek egymás mellett dolgoznak a rizsföldeken, gyárakban vagy a rendőrségen, úgyhogy világépítés szintjén mindenképpen jeles alkotásról beszélhetünk. Nagyszerűen kidolgozott és átgondolt apróságokkal van tele a vászon, melyek azt súgják tudatalattinknak, hogy amit látunk, az valós. Egyáltalán nem gondolja túl a rendező és társíró úr a jeleneteket, ami kifejezetten jól áll a filmnek: elegáns egyszerűséggel megkomponált snitteket kapunk, de ez származhat Edwards egy másik filmjéből, a Monstersből is, melyben a név ellenére a hatalmas szörnyek helyett karaktereire tereli a fókuszt.
A világépítés mellett vétek lenne szó nélkül hagyni a film dizájnját. Az enteriőr stylistok és a kosztümtervezők munkája, igazából en bloc a film művészi oldala, ha nem is Dűne szintű, de remekül kiegészíti a csodásan felépített világot és a már sokat látott, de eddig még megunhatatlan történetet. A színek összjátéka nem egy kifejezett disztópiát, de nem is egy színes-szagos cyberpunk jövőt fest le nekünk, hanem valami sokkal emberibbet, valamit, amihez könnyebben kötődhetünk. Az emberi oldalhoz még sokat hozzátesz a színészek teljesítménye is. A főszereplő, John David Washington alakítása korrekt, nem több, de nem is kevesebb, viszont a történet egyik csomópontjaként funkcionáló gyermek, Madeleine Yuna Voyles munkája a filmmel együtt bontakozik ki.
Az először még jellegtelen – már csak a valószínűsíthetően rendezői és a forgatókönyv alapjából kiinduló instrukciók miatt is – karakter nem több, mint egy fegyver, de ahogy a történetszálak is, úgy a karakter is egyre jobban és jobban kibontja szárnyait szemünk előtt. Viszont ahol a történetnek nem sikerül tovább lépnie, ott Alfi (Voyles karaktere) továbbmegy és megszűnik egyszerű fegyvernek létezni. A mellékszereplők is, mint Ken Watanabe, de akár említhetném a robotok mozgáskultúráját is, mind-mind emelik az alkotás színvonalát. Külön érdekesség, hogy Edwards nem árulta el a színészeknek, hogy ki fog robotot és ki fog embert alakítani, így könnyedén felruházva a gépeket egy emberi jellemmel. Nem tűnik nagy dolognak, mégis az ilyen csekélységekből tevődik össze a film esszenciája.
A mesterséges intelligencia kérdését már láthattuk nagyvásznon, sorozat formájában, videójátékban és nem utolsó sorban irodalmi művekben is felmerülni. Örök izgalmi pontot jelent az ember számára a lehetőség, hogy istent játszhatunk, legalábbis hellyel-közel. Élet nélküli életet teremteni, majd felette uralkodni. Nem nehéz kitalálni, hogy mindig lázadás és háború lesz a végkimenetele a dolognak, hiszen saját arcképünkre alkotjuk őket, és ahogy mi sem tűrjük a rabigát (legalábbis egyértelműen kimondva nem), úgy ők sem fogják. Hiába gondoljuk őket lelketlen kábelrengetegeknek, az evolúció mindig utat talál magának és minden fejlődni, illetve alkalmazkodni fog. Ezt a felvetést gyakorolja a film is az MI-vel kapcsolatban, de a vásznon még párhuzamba is vonják neandervölgyi rokonainkkal, akiket kiirtottunk, ezzel egyértelműsítve, hogy az emberiségnek leáldozott.
Nincs mit szépíteni, mindegyik történetben, legyen az kiemelve könyvből, sorozatból vagy épp egy másik filmből, ugyanaz az ötlet jelenik meg, sőt tovább megyek, a megoldások is sokszor felettébb hasonlóak. Lehet, hogy csak az ember alapvető természete következtet egyből a rosszra, de az is lehet, hogy mindnyájan érezzük legbelül, hogy ösztöni lényünk egyszer a vesztünkbe sodor és erre nincs jobb csavar annál, ha mi magunk hozzuk létre pusztítóinkat. Az egyetlen megoldás az, ha megtanulunk együtt élni döntéseinkkel, tetteinkkel és azok következményeivel, jelen esetben a mesterséges intelligenciával. Edwards is így látja a helyzetet és filmjével abba az elkerülhetetlen háborúba kalauzol el minket, amely az MI és annak alkotói, az emberek között zajlik. Nem egy kifejezett akciófilmről van szó, ugyan vannak adrenalindús jelenetek, de a reflektorfényt mégis az emberi kapcsolatok és érzelmek kapják. Edwardsnak, ahogy már írtuk is, ebben már van gyakorlata - a világ egészét egy sokkal intimebb történetszálon keresztül mutatja be - így nem kell csodálkozni azon sem, hogy ezt jól csinálja. Rutinossága mellé viszont nem sikerült azt a pluszt megjeleníteni, ami jó filmből kiválót csinált volna belőle. Azt a pluszt, amit a Mass Effect trilógia ért el a Geth történetszálával, amit Philip K. Dick vitt véghez a Vulcanus kalapácsában, vagy amit Will Smith játéka kísért az Én, a robotban.
Összességében nem lehet okunk panaszra. Nem váltja meg a világot Az Alkotóval Edwards, de szerintem nem is számítottunk rá. A mesterséges intelligencia témája már rég kidobta magából az eredeti ötleteket, és a robotok felkelését elégszer láttuk már ahhoz, hogy semmin se lepődjünk meg. Reveláció nincs, kellemesen eltöltött idő viszont van, nem csak a tudományos fantasztikum rajongóinak nyújt pár élvezhető órát, hanem mindenkinek.
Gamekapocs értékelés: 7
Rendező: Gareth Edwards
Producer: Arnon Milchan, Gareth Edwards, Greig Fraser, Michael Schaefer
Forgatókönyv: Gareth Edwards, Chris Weitz
Szereplők: John David Washington, Allison Janney, Ken Watanabe, Gemma Chan, Ralph Ineson, Marc Menchaca, Michael Esper
Zene: Hans Zimmer
Operatőr: Oren Soffer
Vágó: Hank Corwin, Joe Walker, Scott Morris
Gyártó: New Regency Productions, Entertainment One
Forgalmazó: 20th Century Studios, Forum Hungary
Játékidő: 133 perc
Eredeti premier: 2023. szeptember 28.
Hazai premier: 2023. szeptember 28.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.